Kereső toggle

A köztisztviselői eskü és a Biblia

Isten engem úgy segéljen

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A köztisztviselők jogállásáról szóló törvény módosítása mintegy hatvanezer köztisztviselőt kötelez arra, hogy a módosítástól számított hatvan napon belül új esküvel erősítse meg lojalitását a kormányzat felé. Az eskütételre először szóban kerül sor, majd annak írott formáját aláírásával kell hitelesítenie minden köztisztviselőnek. 



Dávid Ibolya igazságügy-miniszter a tárca dolgozóinak eskütételén. Káderanyaggá válhat a "vallomás" Fotó: MTI

A törvény azonban egy olyan újítást is tartalmaz, amelynek kapcsán sokan jogi kifogásokat emlegetnek. Arról van szó, hogy a törvényben az esküszöveg után a következő zárójeles megjegyzés található: ("Az eskütevő meggyőződése szerint: Isten engem úgy segéljen!") Vagyis az eskütevő két változat közül választhat, az egyiken ott szerepel az "Isten engem úgy segéljen!" záróformula, míg a másikon nem. A törvény nem dönti el egyértelműen, hogy mikor melyiket kell aláíratni, a kormányzati szándék azonban így is világos. A kívánatos az lenne, ha a köztisztviselő az Isten nevére történő esküvéssel erősítené meg a kormányzat iránti lojalitását. Például az eskütételt megelőzően az Igazságügyi Minisztérium dolgozóihoz írott köszöntő levelében Orbán Viktor a következő szavakkal utalt az "Isten engem úgy segéljen!" záróformulára: "Isten segítse Önöket, hogy munkájukat emelt fővel, erővel és kitartással végezzék." Ha esetleg valaki ebből nem találta volna ki, hogy miről ismerszik meg az igazán jó köztisztviselő, további segítséget is kapott. Az okiratot két változatban készítették elő aláírásra, az első névre szóló volt, ezen ott szerepelt az "Isten engem úgy segéljen!", míg a másik változatot külön kellett (volna) kérni – a nyilvánosság előtt azonban kevesen éltek ezzel a lehetőséggel. 

Az "Isten engem úgy segéljen!" formula mellett azonban maga az esküszöveg is számos moralizáló megfogalmazást tartalmaz, mint például az etikus munkavégzés vagy a példamutató viselkedés követelménye, melyek inkább egy keresztény etikai kódexbe illenek, mint egy állami törvény szövegébe. Jogi szempontból tehát a törvénnyel szemben felmerült legfőbb kifogás az, hogy ideológiai elemeket foglal bele a hűségnyilatkozat szövegébe, és ezzel nemcsak a kormányzat, hanem egy ideológia felé is lojalitást követel, amivel sérti az ideológiailag semleges állam eszméjét. Ha azonban eltekintünk az eskü szövegétől, és csak a leginkább kifogásolt záróformulánál maradunk, mondhatná valaki, hogy ezt a törvény lehetőségként tartalmazza csupán, és továbbra is adott a szabad választás lehetősége. Valójában azonban a szabad választást visszájára fordították azzal, hogy kétszeresen is presszionálják és színvallásra kényszerítik az eskütevőket. Egyfelől szóban nyilvánosan el kell mondaniuk a választott szöveget, melyből mindenki számára azonnal nyilvánvalóvá válik, hogy köztisztviselőnk akarja-e, hogy Isten őt úgy segélje, avagy sem. Másfelől pedig írásban nyoma marad a döntésének, és visszakereshető lesz. Így a munkahelyén vallásra utaló alapon kerülhet be a nyilvántartásba vagy a káderanyagba.

Problematikus továbbá "az eskütevő meggyőződése szerint" megfogalmazás is. Minden állampolgárnak alapvető alkotmányos joga, hogy vallási meggyőződését szabadon kifejezze vagy éppenséggel elhallgassa. Eszerint akár egy vallásos meggyőződés? ember is élhet azzal a jogával, hogy bármilyen okból kifolyólag elhallgassa vallási meggyőződését, és ne az "Isten engem úgy segéljen!" formulával kiegészített esküszöveget írja alá. Ebben az esetben azonban ő is azt kockáztatja, hogy ideológiailag nem megbízhatónak minősítik. 

A jogi kifogások mellett azonban más jelleg? kifogások is felmerülnek. Úgy tűnik, hogy újabban Isten neve is hasonló vesszőfutás előtt áll, mint a "polgár" szavunk, melynek jelentését sikerült annyira kitágítani és elcsépelni, hogy már-már nem jelent semmit. Csepeli György szociológus szóorgiának nevezi azt a jelenséget, amikor egy pozitív tartalommal rendelkező kifejezést annyira elkoptatnak, hogy már nem képes felidézni eredeti tartalmát. Isten nevének ilyenforma beemelése a közéletbe azt vonja maga után, hogy Isten szavunk kiüresedik, elértéktelenedik, hovatovább semmit nem fog jelenteni az emberek számára azon kívül, hogy a politikai érvényesülés egyik eszköze.

Éppen az ilyenfajta visszaélések elkerülésére figyelmeztet a Biblia a Tízparancsolatban, amikor azt mondja: "Az Úrnak, a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd; mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül, aki az ő nevét hiába felveszi." (Mózes II. könyve 20,7) Hogy a zsidók mennyire komolyan vették ezt, az is mutatja, hogy a babiloni fogságot többek között annak tulajdonították, hogy korábban megszegték az említett parancsolatot. Ezért a zsidó hagyomány úgy tartja, a fogságra viteltől eredeztethető az a szokás, hogy a zsidók a mai napig nem ejtik ki az istennevet jelentő tetragrammatont, hanem egy másik szóval helyettesítik be. Napjainkban Magyarországon egy ezzel ellentétes folyamat zajlik, jóllehet az említett Ószövetség mellett a magyar közéletben egyre divatosabb Újszövetség is számos esetben megerősíti, hogy nem lehet Isten nevét közhellyé lefokozni, mert az Isten büntetését vonja maga után. Jézus erről így szól a Hegyi Beszédben: "Teljességgel ne esküdjetek; se az égre, mert az az Istennek királyi széke; se a Földre, mert az az ő lábainak zsámolya; se Jeruzsálemre, mert a nagy Királynak városa; se a te fejedre ne esküdjél, mert egyetlen hajszálat sem tehetsz fehérré vagy feketévé; hanem legyen a ti beszédetek úgy-úgy; nem-nem; ami pedig ezeken felül van, a gonosztól van." (Máté evangéliuma 5,34–37) 

Ebben a történetben azonban Jézus nem csupán a felelőtlen beszédtől óv, amibe az Isten nevével való visszaélést is beleérthetjük, hanem magával az esküvel kapcsolatban is egy fontos megállapítást tesz. Mind az Ó-, mind pedig az Újszövetség tele van olyan esetekkel, amikor Isten emberei fogadalmakat tettek. A Zsidókhoz írt levél szerint "az emberek nagyobbra esküsznek, és náluk minden versengésnek vége megerősítésül az eskü", sőt Isten is esküszik, mégpedig – nála nagyobb nem lévén – önmagára. Ezekkel a kijelentésekkel csak úgy lehet harmonizálni Jézusnak az imént idézett szavait, ha ott nem az eskü teljes kör? tilalmáról van szó. 

A Biblia világában elterjedt dolog volt az átok alatt esküvés, azaz az emberek nem egyszerűen megesküdtek, hanem azzal a feltétellel esküdtek, ha nem teljesítik fogadalmukat, akkor az életük valamely területére jöjjön átok. Amikor Péterről azt olvassuk, hogy átkozódott, amikor megtagadta Jézust, valójában az eredeti szövegben egy olyan kifejezés szerepel, amit úgy fordíthatnánk, hogy "elkezdett átok alatt megesküdni", hogy nem ismeri Jézust, ami nyilvánvalóan sokkal súlyosabb, mintha csak átkozódott volna. Péternek az volt a szerencséje, hogy nem volt ideje befejezni a fogadalmát, máskülönben minden bizonnyal átok alá került volna az élete. Éppen az átok alatti esküvéssel kapcsolatban int óva Jakab, amikor azt mondja: "Mindenek előtt pedig ne esküdjetek, atyámfiai, se az égre, se a földre, se semmi más esküvéssel. Hanem legyen a ti igenetek igen, és a nem nem; hogy kárhoztatás alá ne essetek." (Jakab levél 5,12) A "kárhoztatás alá ne essetek" ezúttal azt jelenti, hogy átkozottak ne legyetek, ha netán nem tudnátok betartani felelőtlenül, meggondolatlanul tett ígéreteteket, amire átok kilátásba helyezése mellett köteleztétek magatokat. Dávid király életében érdekesen alakult az átok alatt kimondott eskü, amikor valaki más mondott ki esküt, csakhogy nem a saját, hanem Dávid király lelkére. A történet előzménye az, hogy Dávid házasságtörést követett el, s ráadásul a férjezett asszony Dávidtól teherbe is esett. Hogy ne lehessen tudni, kitől van a gyerek, Dávid hazarendelte a csatából a férjet, Uriást, és haza küldte feleségéhez, mire a férj valószínűleg az egyetlen, komoly visszatartó erővel rendelkező dolgot mondta a királynak, amivel megakadályozhatta, hogy a király hazaküldje: "Úgy élj te, és úgy éljen a te lelked, hogy nem művelem azt!" (Sámuel II. könyve 11,11) Más szóval: "Esküszöm, hogy nem megyek haza, de ha mégis hazamennék, akkor te ne élj tovább, hanem halj meg!" Dávidot a további vitától az a nem elhanyagolható apróság tartotta vissza, hogy Uriás nem a saját, hanem Dávid életére mondott átok alatt kötelezte el magát. Jézus a Hegyi Beszédben éppen arra hívja fel a figyelmet, hogy az átok alatt kimondott eskü ténylegesen átkot hoz abban az esetben, ha az eskütevő nem képes betartani az ígéretét. 

A Biblia tehát általában véve nem tiltja az esküt, de az átok alatt kimondott esküvel kapcsolatban határozottan figyelmeztet arra, hogy az nem pusztán üres szó. Amikor a napokban több tízezer köztisztviselő az "Isten engem úgy segéljen!" formulával zárja esküjét, lényegében azt mondja ki, hogy ha nem tudná betartani ígéretét, akkor Isten ne segítse meg…

Olvasson tovább: