Kereső toggle

Megroppant német nemzeti önérzet

Lejáratott jelképek

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Németország nincs könny? helyzetben. A huszadik század első fele és a két
világháború – minden következményével együtt – megsemmisítő csapást mért a
német nemzeti identitásra. Ám a második világháború pusztításai és az azt
követő súlyos szankciók ellenére a Marshall-segélynek köszönhető gyors talpra
állás és a "gazdasági csoda" helyreállította az ország nyugati felén a nemzet
önérzetét. Ez utóbbit azonban mostanában erősen fenyegeti a tartós gazdasági
recesszió, a szárnyaló munkanélküliség és a márka feladását, illetve az euro
bevezetését megelőző bizonytalanság. Az egészséges nemzeti identitás hiányára
utaló egyik jel az, hogy az egységes Németország nyolc év után is híjával van a
nyugodt lelkiismerettel használható történelmi és politikai szimbólumoknak.



A berlini fal utolsó pillanatai. Egy letűnt korszak szimbóluma Fotó:
MTI

Ugyancsak gondot okozhat Németországnak az Európai Unió egyik sokat emlegetett
politikai víziója, a "nemzetek Európája" elképzelés. Nem pusztán
nyelvészeti-fordításbeli problémáról van szó, hiszen ez legfeljebb az Európai
Bizottság népes fordítói csapatának dolgát nehezítené. Egy átlagnémet számára
a Nation (nemzet) közel sem jelenti ugyanazt, mint angol honfitársának a nation –
hogy a francia nationról már ne is beszéljünk.

A német Nationhoz ugyanis közel sem tapadnak olyan érzések, mint francia
megfelelőjéhez, ennélfogva nem válhatott a nemzeti mitológia olyan erej?
hordozójává, mint más nyelvekben. Így a német történelemben talán soha nem is
tudott bekerülni a politikai retorika igazi eszköztárába. Annak ellenére sem, hogy a
nemzeti mitológiát megjelenítő, szinte mágikus erej? "Volk" (nép) a nácizmus
(és a kommunizmus) ideje alatt korrumpálódott, és ezért meglehetősen háttérbe
szorult.

Bár a nyelv természeténél fogva kiválóan jelenít meg bizonyos társadalmi,
szociológiai és politikai ellentmondásokat, a német nemzet-fogalommal ennél a
nyelvészeti dilemmánál baj van. És alighanem nem csupán ezzel. Mi sem jelzi ezt
jobban, mint hogy a nyolc éve újraegyesült Németország használható nemzeti és
társadalmi hagyományok és szimbólumok (mítoszok) dolgában továbbra is igencsak szűkölködik.
Pedig ezek nélkül hosszú távú nemzeti egység és konszenzus aligha képzelhető el.
A néhány éve a főváros megválasztása (Bonn kontra Berlin) körül fellángolt heves
– és nem csak – politikai viták e tekintetben egyértelműen jelezték az ország
bizonytalanságát és megosztottságát.

Ennek egyik legfontosabb oka alighanem az, hogy a német történelem olyannyira
ellentmondásos, hogy egy gyakran elhangzott megállapítás szerint egység
tulajdonképpen csak a gonosztevők megítélését illetően van. A
történelmi-ideológiai támpontjait kereső Németországnak nem kis gondot okoz, hogy
más európai országokkal ellentétben tulajdonképpen nincsenek igazi nemzeti hősei –
ennélfogva közös történelmi tudata sem.

Ugyanezt látszik alátámasztani az a tény is, hogy az újraegyesült Németország –
ahogyan arra nemrégiben a Frankfurter Allgemeine Zeitung egyik publicistája, Markus
Wehner is felhívta a figyelmet – nem rendelkezik a maga nemzeti létét mitikus és
szimbolikus eseményekkel kifejező ünnepnapokkal sem. Nem alkalmas erre sem március
18-a, amely Németországban messze nem a nemzeti egység, a függetlenség- és a
szabadságszeretet szimbólumaként vonult be a nemzeti panteonba, és az érthetően
ellentmondásos május 8-a, a "vereség" napja sem. Hasonló a helyzet az 1953.
június 17-i kelet-németországi népfelkelésnek, illetve a július 20-i, Hitler ellen
elkövetett sikertelen merényletnek emléket állító ünnepnapokkal is. Ezek sem
történelmi súlyuknál, sem végső kimenetelüknél, sem a résztvevők erkölcsi
magatartásánál fogva nem képesek a kívánt történelmi küldetést betölteni. A
sors furcsa fintora ugyanakkor, hogy erre a dicső szerepre a német újraegyesülés
"idilli" és felemelő ünnepe sem alkalmas. Az 1989. november 9-én megrendezett
ünnep ugyanis épp egy keser? évfordulóra esett: 1938. november 9-e éjszakája a
zsidók ellen elkövetett német pogromok dátuma.

Nem véletlen tehát, hogy Németországban a nemzeti identitás elsősorban nem
történelmi, hanem kulturális, a huszadik század második felében pedig jobbára
gazdasági tartalommal bír. Vagyis alapját nem a nemzeti történelem dicsőséges
eseményei vagy korszakai alkotják, hanem a német tudomány és kultúra, valamint a
gazdaság kimagasló teljesítményei. E tekintetben különleges szerepet tölt be
egyrészt az 1770 és 1830 közötti, Goethe-korszakként is ismert időszak, másrészt a
második világháborút követően az ötvenes években bekövetkezett, nemzeti talpra
állást lehetővé tevő gazdasági csoda.

Az ezredforduló vége felé közeledve azonban Németország nincs könny? helyzetben. A
második világháborút követően darabjaira hullott nemzeti identitást is
helyreállítani hivatott újjáépítés és gazdasági csoda az újraegyesült
országban egyre kevésbé tudja betölteni eredeti szerepét. Ennek okai közé alighanem
a keleti országrész továbbra is megoldatlan problémáit, a tartós európai gazdasági
recessziót, az eddig nem látott, szárnyaló munkanélküliséget sorolhatjuk. Ehhez
járul még hozzá a márkának a valuta-unió következtében történő elvesztése,
amely Németország számára nemcsak gazdasági jelentőséggel bír. Ezt látszik
alátámasztani a – magát amúgy a változtatásra nehezen rászánó – német
választópolgár makacs elszántsága is a Kohl-kormány nyugdíjazására. Ám a
választások kimenetelétől függetlenül nem lesz könny? helyzetben a következő
kormány. Ha a múlt árnyait kellő távolságban kívánja tartani, és országát a
"nemzetek Európájába" szeretné vezetni, nemcsak a gazdasági problémákat lesz
kénytelen felszámolni. Alighanem törődnie kell a huszadik században többször és a
most ismételten megroppanni látszó nemzeti identitással is. Ez utóbbinak
helyreállítására pedig a századvég aktuális eseményeit figyelve legalább egy
forradalom avagy egy vébégyőzelem szükségeltetik…

Olvasson tovább: