Kereső toggle

Futballnemzetek Európája

Vélemények az Európa-bajnokságról

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Sajátos ellentmondásnak tűnik, hogy miközben Nyugat-Európában a multikulturalizmus nevében az élet minden területén korlátozni igyekeznek a nemzeti szimbólumok szerepét és használatát, a futball- Európa-bajnokságon 24 ország küzd egymással az európai közvélemény példátlan érdeklődése mellett.

Vajon a sport a nemzeti identitás egyik utolsó mentsvára vagy éppen egy tudatosan meghagyott szelep, amely leköti a tömegek figyelmét, miközben az élet minden más területén zajlik tovább a határok felszámolása a föderalizmus jegyében? Ma még nehéz eldönteni, melyik állítás áll közelebb a valósághoz. Egy biztos: Európa futball-lázban ég, az emberek pedig nemzeti színekbe öltöznek.

Az Eb előtt jelent meg a német zöldek ifjúsági tagozatának közleménye, amely szerint a német szurkolóknak nem kellene a német zászlót lobogtatniuk, mert az nacionalizmus, ami rossz és veszélyes dolog. Úgy vélik, a meccseken tapasztalható „parti-patriotizmus” erőszakot szül.

„A nacionalizmus a patriotizmus egy formája. Aki hazafiként határozza meg magát, az kirekeszt másokat. A patriotizmus hatásának mindig vannak következményei, különösen ott, ahol agresszívabb formában jelenik meg, és a másikat ellenségként bélyegzi meg. A futball-Európa-bajnokság alkalmából minden szurkolót arra szólítunk fel, hogy ne adjanak teret a nacionalista gondolatiságnak! Futballszurkolók, le a zászlókkal!” –  írta az ultraliberális szervezet.

Üzenetváltások

Németh Sándor és Gera Zoltán üzenetváltása  a magyar–portugál meccs előtt néhány órával

„Zoli, tudom, hogy a futballban a sikerekben nagy szerepet játszik a tehetség, a tudás és a fizikai erőállapot, de az Írás azt mondja: »nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem  a könyörülő Istené.« Más helyen ez az igazság áll: »Az Isten a  kevélyeknek ellenük áll, az alázatosoknak pedig kegyelmet ád.«  Ha az Úr előtt megalázod magadat, és segítséget, sőt a nevében csodát kérsz tőle, akkor nektek adja a győzelmet, hogy utána tanúságot tegyél róla, mert neki adod a dicsőséget, hogy Ő hozott ki az utcai csavargásból, Ő emelt fel, és tett a magyar nép számára áldássá.  Övé legyen minden dicsőség, Aki tegyen ma Téged képessé arra, hogy a kegyelmének irántad való gazdagsága által meg tudja magát dicsőíteni benned az egész világ előtt. Ne félj, az Úr ma is melléd áll, és meg fog segíteni, nem szégyenülsz meg.
Szeretettel: Németh Sándor”

„Nagyon köszönöm a üzeneted, Sándor! Így legyen!
Üdv.: Zoli”

Németh Sándor és Gera Zoltán üzenetváltása  a magyar–osztrák meccs előtt néhány órával

„Zoli, az Úr hatalmasan árassza reád és a csapatra az osztrákok elleni játékban kegyelmének gazdagságát és vezessen benneteket győzelemre. Küldje el az Úr a futballozni tudó angyalait közétek, és minden helyzetben legyenek segítségetekre: védjék  a magyar kaput, és rúgjanak gólokat az ellenfél kapujába, valamint őrizzenek meg benneteket sérülésektől, és adjanak minden helyzetben erőt nektek, hogy mindenben felülmúljátok az osztrákokat. Légy vezére a csapatnak, hogy az Úr neve legyen felmagasztalva kiváló játékod által is.
Szeretettel: Németh Sándor”

„Kedves Sándor, köszönöm a bátorítást, jókívánságokat és a támogatást, amit kaptam és kapok Tőled és a gyülekezettől! Nem lehetnék itt Isten kegyeleme nélkül és az áldott tanácsaid nélkül!
Üdv.: Zoli”

Pajor Tamás üzenete Dániel Péter megnyilvánulásaival kapcsolatban

„Kedves barátaim! Szükségét érzem, hogy egy tegnap megjelent őrültségre reagáljak. A sajtóból értesültem Dániel Péternek, a közelmúltban Izraelbe emigrált ügyvédnek a magyar futballválogatottat és szurkolókat becsmérlő nyilatkozatáról. Én a magam részéről magyar-zsidóként, vagy ha tetszik zsidó-magyarként leghatározottabban elhatárolódom ettől a visszataszító hangvételű, rosszindulatú megnyilvánulástól. Végre történik ebben az országban valami olyan, aminek pártállástól, világnézettől, származástól és vallási hovatartozástól függetlenül mindenki tud örülni. Patologikus jelenségnek tartom, amikor valaki ilyen események kapcsán is gyűlölködni kezd. Azt hiszem, zsigerileg ismerem a zsidóság szenvedéstörténetét és az ebből fakadó félelmeket, lelki gyötrelmeket, de könyörgöm, hogyhogy valaki felnőtt ember létére nem tudja megkülönböztetni belső világát az objektív külső történésektől. Még inkább égbekiáltó ostobaság, ha valaki zsidó értelmiségi létére nem látja, hogy ezzel pont a zsidóság ügyének árt a legtöbbet. Én ezt a magam részéről kategorikusan elutasítom, és továbbra is jó szívvel szurkolok a magyar válogatottnak. Továbbá kérem azokat a zsidó, vagy a zsidósággal barátságos embertársaimat, akik az előbb elmondottakkal egyetértenek, hogy egy-egy nagy lájkkal támogassák és széleskörben osszák meg ezen nyilatkozatomat.
Hajrá Magyarország!”

A Facebookra kitett felhívás alatt a csomóba kötött fekete-piros-sárga német nemzeti lobogó látható nagy, fekete betűs felirattal: A hazafiság nacionalizmus.

A német ifjúzöldek nincsenek egyedül: az európai média jelentős része – beleértve számos magyar hír- és véleményportált – címoldalon hozza a szurkolók elenyésző részét érintő erőszakos és szélsőséges megnyilvánulást, azt a látszatot keltve, mintha a sportesemény az ultranacionalisták, sőt a neonácik fociünnepe lenne. Brit huligánokról, szervezett orosz bandákról, magyar újnyilas brigádokról olvashatunk, olyan beállításban, mintha annak is mentegetőznie és elhatárolódnia kellene, aki egyszerűen csak örül a nemzeti tizenegy sikerének.

Ennek a beállításnak ellentmondanak a jelenlévők beszámolói. A magyar válogatott marseille-i mérkőzése előtt több mint 10 ezer drukker vonult az izlandi szurkolókkal együtt békében a stadionhoz. A mérkőzés alatt pedig, amikor egy néhány tucat emberből álló csoport balhézni kezdett, a magyar szurkolók túlnyomó többsége kifütyülte őket, és „Csürhe! Csürhe!” kiáltásokkal utasította el a provokatív feketepólósok akcióját.

Pedig önmagában fantasztikus teljesítmény, hogy az Európa-bajnokság félidejében nemhogy terrortámadás, de még komolyabb incidens sem zavarta meg a sportrendezvényt. Ne feledjük, ez az első kontinensviadal, amit úgy tartanak meg, hogy közben a rendező államban rendkívüli állapot van érvényben. Minden elismerés a francia hatóságoknak és az őket támogató európai bűnüldöző szerveknek. Reméljük, ez a pozitív mérleg a döntőig sem változik meg.

A 24 csapatosra felduzzasztott Európa-bajnokság eddig beváltotta a hozzá fűzött várakozásokat. Sport szempontból is, hiszen Ukrajnát leszámítva nem volt egyetlen csapat sem, amely pont nélkül távozott volna Franciaországból, rácáfolva a kritikákra, hogy érdemtelenül került be bárki is a mezőnybe. Ennél is fontosabb azonban, hogy a 24 ország Európa területének és lakosságának a négyötödét lefedi, így egyszerre kínál közös élményt a kontinens szinte teljes lakosságának. Úgy lett az Euro 2016 közös ügy, hogy közben minden ország büszkén ünnepli saját nemzeti válogatottját. Mi ez, ha nem a nemzetek Európája?

A sportesemény alkalmat kínál arra is, hogy egyes nemzetek bemutatkozzanak a kontinens közönségének, vagy éppen új oldalukról mutassák meg magukat. Miközben olyan nagy területű országok búcsúztak, mint Oroszország és Ukrajna, a kicsiknek sokkal jobban megy a játék. Albánia sikeres szereplése egy olyan országot hozott képbe, amelyről nem túl szimpatikus benyomások élnek az emberekben. De nyugatról nézve a közép-európai országokat is sok bírálat éri, különösen a menekültválság kirobbanása óta. Az egyik osztrák hetilap egyenesen a Jó a Rossz ellen címmel közölt borítófotót, amelyen az osztrák kancellárt állította szembe a magyar miniszterelnökkel. Természetesen az előbbi a közelebbről meg nem határozott „jó”, míg Orbán Viktor a megtestesült „rossz”. (Vagy ahogy az Amerikai Népszava szélsőséges bloggere írta: „Aki a magyar góloknak örül, az ördögöt szolgálja.”)

Ezzel együtt a közép-európai válogatottak jó szereplése – Szlovákia, Magyarország és Lengyelország is továbbjutott a csoportkörből – javította ezeknek a nemzeteknek a megítélését is. Érdekes azt is megfigyelni, hogy míg a nyugat-európai válogatottak összeállítása tükrözi ezen országok multikulturális lakosságát, a közép-kelet-európai csapatokban gyakorlatilag nincsenek honosított játékosok.

Az európai klubfoci az 1995-ös úgynevezett Bosman-döntés óta visszavonhatatlanul elveszítette nemzeti jellegét. Az Európai Bíróság ítélete szerint a futballisták az unión belül szabadon szerződhetnek, és a klubok nem állíthatnak fel korlátokat a külföldi nemzetiségű játékosok maximális számáról. A döntés a munkaerő határok nélküli szabad áramlásának alapelvére hivatkozott. Emiatt aztán a nagycsapatok – de már egyre inkább a kisebbek is – nemzetközi jellegűek, csak a szurkolók klubhűsége miatt őrzik úgy-ahogy eredeti karakterüket. A nemzeti válogatottakban azonban csak az adott nemzet állampolgárságával rendelkezők játszhatnak, legalábbis egyelőre. Érdekes lesz figyelni az európai futball következő éveit, milyen irányba halad tovább a mostani futballünnep.