Kereső toggle

Nincs igény katarzisra

– mondja Rainer M. János, az 56-os Intézet igazgatója

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Laikus számára meglepőnek tűnhet, hogy a rendszer végnapjaiban egy ilyen gyászszertartást csaknem kétszáz hálózati személlyel igyekezett kontrollálni a hatalom. Ez a történész számára is meglepő?

- Nem igazán, két okból. Az egyik, hogy ezeket a dokumentumokat már Kenedi János Kis állambiztonsági olvasókönyve is tartalmazta, ha abban valaki összeszámolta a hálózati fedőneveket - amiket ő nem közölhetett le, hanem  növényekkel helyettesítette -, akkor ráérezhetett az egész ügy dimenzióira. A másik ok, amiért nem volt meglepő, hogy eddig is tudtuk, hogy a rendszer végnapjaiban is több mint tízezer hálózati személyt mozgatott ez a gépezet. A hatalom érzékelése szerint Nagy Imre és társai újratemetése egy veszélyes dolog volt, és félelmük miatt készültek ilyen fokozottan. Féltek, hogy egy rendszert elsöprő politikai tüntetésre kerül sor, és ezt igyekeztek ellenőrzés alatt tartani, befolyásolni. Pedig a félelem alaptalan volt, mert senki, még a legradikálisabbak sem készültek tömegfelkelésre.

A legnagyobb érdeklődést a nyilvánosságra hozott nevek váltották ki még akkor is, ha az Önök szándéka nem feltétlenül ez volt. Ezzel kapcsolatban többször elhangzott, hogy a hálózati személyek kilétét csak-csak megismerjük, de a rendszer irányítóiról már sokkal kevesebbet tudunk. Van rá esély, hogy a közeljövőben tisztábban lássunk?

- Mielőtt a reakciókkal szembesültünk, optimista voltam, mert azt gondoltam, hogy egy ilyen fajta összeállítás, egy ilyen anatómiai atlasz segíti ezt a tisztábban látást. A közvéleményt azonban egyedül a nevek érdekelték, amit egyfajta ügynöklistaként kezeltek. Ez azonban egyszerűen nem igaz. Mi csupán azt mondtuk, hogy készültek ilyen tervek, ezekben szerepeltek fedőnevek, amelyeknek egy részét megfejtettük - mindenki értelmezze, hogy mi történt. Ezzel szemben a többség erkölcsi és politikai előítéletétől vezettetve nem akart tisztán látni, mert már úgyis tudja az igazságot. Emiatt nem gondolom, hogy a közeljövőben tisztábban fogunk látni.

Ez az óriási érdeklődés a nevek kapcsán nem éppen azt jelzi, hogy igény van egy társadalmi katarzisra, a múlt értelmezésére?

- Megmondom őszintén, nem láttam különösebb igényt társadalmi katarzisra. Inkább a pőre szenzációra. Erre vonatkozó kérdéseket nem nagyon kaptam mostanság, pedig elég sok interjút adtam.

Számos elmélet van forgalomban, amelyek szerint felülről irányították a rendszerváltást, amelynek során a hatalomban lévők sikeresen átmentették a hatalmat és a vagyont. Ezekhez mit szól a történész?

- Ez nem felel meg a valóságnak, mint ahogy az sem igaz, hogy mindent elsöprő társadalmi mozgalom eredménye volt a rendszerváltás. A magyar rendszerváltást Tőkés Rudolf amerikai politológus és történészprofesszor nagyon találóan nevezte tárgyalásos forradalomnak. A forradalom a változások jellegét és mélységét jelzi, a tárgyalás pedig a dolog lefolyásának módját. Ez egy koordinált folyamat volt, amelyben volt egy komoly, de nem erőszakos bázissal rendelkező politikai ellenzék, és volt egy hatalmi oldal, amelynek az apparátusa úgy gondolta, hogy befolyásolni tudja a folyamatokat, de ez már teljes egészében nem volt igaz. A politikai elitben akkora volt a kétely, a bizonytalanság, hogy végül úgy látták, nincs más kiút, mint elfogadni, hogy Magyarországon gyökeres változás lesz. A kérdés második fele, hogy ebbe azután ők hogyan és mit mentettek át, már komplikált kérdés. A mai napig vannak tiszteletnek örvendő közszereplők, akik annak idején a másik oldalon álltak, ez kétségtelen. Ugyanakkor ennek a dimenzióit jó lenne egyszer tisztázni.

Az úgynevezett ügynökkérdés egyfajta emblémája a múltról való sajátos gondolkozásunknak, amelyet súlyos deficit terhel. Ezt erősen befolyásolják különböző mitikus történetek, leegyszerűsítő erkölcsi ítéletek, ahol a saját tábor az áldozat, a másik oldal pedig a bűnös. Hiányoznak az értelmes diskurzusok, az elemzés, a történetek végighallgatása.

Ehhez azonban az ügynökügyek kérdésében nincs is elég információ, nem?

- Igen, ez egy titkos világ, és a hozzáférhetőség nem sokat javult, sőt pesszimista vagyok azzal kapcsolatban, hogy fog-e javulni. Egy csomó történeti munka - köztük nagyon kitűnőek - foglalkoztak ezzel, és ennek ellenére itt minden egyes újabb felvetés mintha elölről kezdené az egészet.

Olvasson tovább: