Kereső toggle

Irán Európát fenyegeti

– állítja a volt titkosszolgálati vezető

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Teherán az egész szabad világ számára kihívást jelent – állítja a Heteknek adott exkluzív interjúban az erdélyi származású Aharon Zeévi-Farkas tábornok, aki 2002 és 2006 között az izraeli katonai felderítés, az AMAN vezetője volt.

A 2006-os háború idején itt voltam, Izraelben. Akkor a szakértők azt mondták, hogy Izrael még soha nem nézett ilyen erős ellenséggel szembe, és a Hezbollah a maga szempontjából sok sikert ért el. A Hamasz viszont idén csalódást okozott még iráni pártfogóinak is.

- Irán Naszrallah teljesítményével sem volt elégedett 2006 nyarán. Talán azt mondhatjuk, hogy egy olyan háborút vívtunk, amelyből Naszrallah - minden ok nélkül - megerősödve, elismert síita vezetőként került ki. Egyiptommal már harminc éve békét kötöttünk. Pedig az egyiptomi hadsereg az egyik legerősebb arab hadsereg a térségben. Nagyon erősek. Azt azonban még nem tanultuk meg, hogyan kell megfelelően harcolni Naszrallah ellen. Naszrallah ugyanakkor többször is megjegyezte, hogy mennyire elszámította magát a háború előtt. 2006 szeptemberében egyenesen azt mondta, nem számított ilyen erős izraeli reakcióra. Ha tudta volna, hogy reagálunk, nem indított volna háborút - mondta. 2002 áprilisában is ugyanez történt. Ez volt Izrael legszörnyűbb éve, ami a terrortámadásokat illeti. Egyedül márciusban 135 ártatlan embert veszítettünk. A terroristák megpróbáltak újabb frontot nyitni. Mi azonban tudtunk erről, és ezt nem akartuk. A Hamasz is ugyanezt a hibát követte el. Nem gondolta, hogy nyolc év után szabad nemzetként nem engedhetjük meg magunknak, hogy nem reagálunk a Hamasz támadásaira. Úgy vélem, itt az ideje, hogy Naszrallah is megértse, hol a helye egy itteni terrorszervezet vezetőjeként, és talán egy jövőbeni libanoni síita politikai párt vezetőjeként. Amikor egyszerűen csak Hizb, vagyis párt lesz és nem Allah pártja, amit a Hezbollah jelent.

Tavaly ünnepelték Izrael alapításának 60. évfordulóját. A biztonsági helyzet azonban még több mint hatvan év után is törékeny. Önöknek csak két szomszédjukkal, Jordániával és Egyiptommal van békeszerződésük, amit Egyiptom esetében szokás hideg békeként emlegetni. Másrészt viszont ott van Irán és Szíria kérdése. Izrael rendkívül ellenséges környezetben van, szinte minden pillanatban mindenre készen kell állniuk.

- Szomorúan mondom, hogy egyet kell értenem önnel. Ugyanakkor mélyen hiszünk abban, hogy mivel Izrael népe, a zsidó nép kétezer évet diaszpórában töltött, legfőbb ideje felépíteni saját országunkat itt, Izraelben, Jeruzsálem fővárossal. Aki szereti megnézni a nevezetességeket, láthatja, hogy a Szentföldön mindenfelé ott vannak a mi őseink nyomai, a történelmünk, az örökségünk. Sajnos a körülöttünk élő 280 millió arab egy része nem kedvel bennünket, és nem akarja, hogy részei legyünk a Közel-Keletnek. Ugyanakkor valóban békét kötöttünk Jordániával és Egyiptommal, és közeli kapcsolatokat ápolunk más arab országokkal is. Ez a legjobb bizonyíték arra, hogy van esély arra, hogy elfogadjanak itt bennünket.

Jó példa az is, ami a gázai hadjárat idején történt. Hoszni Mubarak egyiptomi elnök és külügyminisztere nagy bátorságról tettek tanúbizonyságot, amikor azt mondták, nem hagyjuk, hogy külső elemek - Iránt értették alatta - befolyásoljanak bennünket. Valószínűleg megértették, és ezt most nagyon nyíltan mondom, hogy mi, az izraeliek az ő háborújukat, a mérsékelt szunnita arab muzulmánok háborúját vívjuk. Mivel ők egyedül nem tudják ezt a háborút megvívni. Úgyhogy Szaúd-Arábia, Jordánia, a Maghreb országok és persze Egyiptom ma már értik, hogy mennyire fontos jó kapcsolatokat ápolniuk Izraellel, mielőtt még Irán atomfegyverekre tesz szert. Megértették, mennyire veszélyes lesz az élet, amikor egy perzsa síita politikus vezető szerepre tesz szert a közel-keleti térségben. Ezért türelemre van szükségünk. Abból kell kiindulnunk, milyen hatalmas változások mentek végbe, miután békét kötöttünk Egyiptommal, illetve Jordániával. Vannak pozitív jelek Júdeában és Szamáriában is, amelyeket Ciszjordániának szoktak nevezni. Az amerikai kiképző tisztek és Jordánia például együttműködik Dzseninben egy új palesztin vezetés kialakításában. Hebronban, Jerikóban már megváltozott az élet, új palesztin rendőrség állt fel, és az ott élők jólétben élnek. Ezért optimista vagyok, úgy vélem, meg lehet változtatni a helyzetet.

Azt kell mondjam, hogy Irán nem Izraelnek az első számú ellensége. Irán az egész szabad világ számára kihívást jelent. A Sihab-3-as nagy hatótávolságú föld-föld rakétája már ezerháromszáz-ezerötszáz km-re is elér. Tehát Izrael és Szaúd-Arábia már ezen a hatótávolságon belül van. A hadgyakorlatok során egyébként azt gyakorolják, hogyan érhetik el Tel Avivot és Rijádot. Miért van szükségük közel négyezer, illetve ötezer kilométer hatótávolságú rakétákra, amelyeken már dolgoznak? Szomorúan mondom éppen önnek, hogy ezek már Európa ellen irányulnak.

Az amerikai titkosszolgálatok köreiben nyilvánvalóan nagy a bizonytalanság az iráni fenyegetéssel kapcsolatban. A 2007-es titkosszolgálati becslések szerint Irán 2003 körül felhagyott katonai atomprogramjával. A legfrissebb információk szerint viszont már most birtokában van egy atombomba építéséhez elegendő dúsított uránnak, és év végéig akár már két atombombához elegendő urán is rendelkezésére állhat.

- Mára az egész titkosszolgálati közösség és a legmagasabb rangú vezetők számára is egyértelmű, hogy a 2007-es amerikai titkosszolgálati becslés hibás volt. Olyasvalaki írta, aki nem értette meg az összképet. Erről tájékoztattuk partnereinket, az önök nagykövetét is, hogy mennyire nagy ez a hiba. Biztos vagyok abban, hogy az európai titkosszolgálatok, az úgynevezett EU-hármak és Oroszország is megértette, mi a valós helyzet. Nem tudjuk pontosan, hogy ez év végére vagy 2010 közepére-e, de ha senki nem akadályozza meg Iránt, akkor elegendő katonai minőségű hasadóanyag áll majd rendelkezésére, hogy képes legyen előállítani egy atombombát, függetlenül attól, hogy ki az elnöke. Ez valódi kihívást jelent nemcsak Izrael, hanem az egész világ számára, az EU-hármak, az Egyesült Államok, Oroszország és Kína számára is. Ezek együtt meg tudják akadályozni, hogy Irán atomfegyverhez jusson hozzá, főleg, amikor az olaj ára alacsony, és már nem hordónkénti 147 dollár.

Mégsem tapasztalni túl nagy határozottságot a nyugati hatalmak részéről, ami az iráni atomprogramot illeti. Az amerikai védelmi miniszter nemrég azt mondta, hogy az iraki háború előtti titkosszolgálati tévedések miatt Washington nagyon meg fogja gondolni, mielőtt ismét háborúba lép.

- Ez pontosan olyan, mint ha valaki azt mondaná, jobb, ha az embernek rossz órája van, mintha nem pontos órája van. Ha ugyanis egyszer már, 2002-2003-ban rosszak voltak a titkosszolgálati adatok, az nem jelenti azt, hogy ezt meg kell ismételni. Egyébként mi 2003 előtt elég egyértelműen kijelentettük, hogy nem tudunk semmilyen nukleáris projektről Irakban. Ezt az információt mindenkivel megosztottuk, akivel szükségesnek láttuk, és igyekeztünk erről meggyőzni őket. De nem hitték el, hogy amit mondunk, az helyes.

Tehát Irak helyett Iránnal kellett volna kezdeni?

- Akkoriban az amerikai vezetésnek el kellett döntenie, hogyan lépjen fel az al-Kaida által indított globális dzsihád ellen. Afganisztánban az al-Kaida valóban be volt ágyazva, kiépítette az infrastruktúráját. Nem láttunk azonban semmilyen kapcsolatot az al-Kaida és Szaddám Huszein iraki vezető között. Az Egyesült Államoknak persze lehetett más oka arra, hogy megtámadja Irakot, de a szeptember 11-ei támadások nem adtak erre okot. Ezért olyasvalaki ellen kellene inkább harcot indítani, aki exportálja, illetve előidézi a terrorizmust. Irán pontosan ilyen. Exportálja a terrorizmust, katonai nukleáris képességet épít, világszerte támogatja a terrorszervezeteket, még Koszovóban, Marokkóban, Bahreinben is. A Hamaszt Gázában, Libanonban a Hezbollahot. Ez az ő filozófiájuk: a közel-keleti térségben minden konfliktust az úgynevezett „ellenállással" kell megoldani. A mi filozófiánk, illetve az egyiptomiaké és a nyugatiaké viszont az, hogy tárgyalásos úton kell megoldani a vitákat.

Ezért úgy vélem, Obama elnök támogatást érdemel abban, amit tenni készül. A tárgyalások lehetősége nagyon pozitív, és esélyt kell adni arra, hogy kiderüljön, ki is valójában Irán. Biztos vagyok ugyanakkor abban, hogy Obama tárgyalásai nem vezetnek sikerre. Akkor viszont joga lesz arra, hogy bármilyen eszközzel megállítsa az iráni nukleáris projektet.

Sokat lehet mostanában arról olvasni, hogy Irán kapcsolatban van az al-Kaidával. Ön ezt hogyan látja?

- Alapvetően két merőben különböző szerveződésről, két ellentétes filozófiáról van szó. Meg vagyok győződve arról, hogy a közel-keleti térségben a síita és szunnita muzulmánok közötti konfliktus a legnagyobb veszélyt jelenti. Meg kell értenünk, mi történt Irán és Marokkó között, hogy mennyire erős a síita forradalom exportja. Az arabok azt mondják erre, hogy „tafrisz". Ez a síita Irán szunnita arab országok elleni fenyegetésének megerősödését jelenti. Szerintem ezt mindenki megértette, Mubarak, Jordánia, Szaúd-Arábia. Ezért az Egyesült Államoknak és Európának is meg kell értenie, mennyire fontos a síita és szunnita országok közötti ellentét. Ezt látjuk a Hamasz esetében is a Gázai övezetben.

Ma az al-Kaida elleni küzdelem egyébként sikeresebb, mint a síita szélsőségek elleni harc. A szunnita vezetők ugyanis már megértették a radikális iszlám által jelentett veszélyt. Láttuk például Kardaui sejk esetében. ő az egyik legszélsőségesebb szunnita sejk. Már évek óta bátorítja az öngyilkos merénylőket. Most hirtelen elkezdett Irán, illetve az öngyilkos merényletek ellen agitálni. Miért? Mivel az egyik fia síita lett. Most értette meg, mennyire veszélyes a szunniták számára ez a vallási mozgalom. A síiták ugyanis mindig is kisebbségben voltak az iszlámon belül. Most viszont Ahmadinezsád és Hamenei révén előretörtek. Ráadásul Európa muzulmán népessége évente egymillióval növekszik. 2050-re minden ötödik európai muzulmán lesz. Nem állítom, hogy mindegyik terrorista lesz. De ez befolyással lesz az európaiak életére.

Most pedig beszéljünk az izraeli hadsereg belső dolgairól. A gázai háború idején sokan azzal vádolták az izraeli katonákat, hogy emberi jogi vétségeket követtek el. Még izraeli katonák is előálltak ilyen vádakkal. Másrészt viszont Gabi Askenázi vezérkari főnök azt mondta, hogy az izraeli hadsereget morálja továbbra is a világ élvonalába emeli.

- Én negyven évig szolgáltam a hadseregben, és tökéletesen egyetértek Askenázival. Még ha követtünk is el hibákat, azokat ki kell vizsgálni, és legközelebb jobban kell végezni a dolgunkat. De arra is felhívnám a figyelmét, hogy ki kezdeményezte az aszimmetrikus háborút. A terroristák. Gilad Salit elrabolt tizedesért például ezer-ezerháromszáz foglyot kérnek cserébe. Ki használja a civil lakosságot élő pajzsként? A Hamasz. Ki lő ki rakétákat mecsetekből, szent helyekről, óvodákból? Ennek ellenére negyedmillió telefonhívást hajtottunk végre a műveletek idején, hogy figyelmeztessük a gázai civileket: hagyják el otthonaikat, mert rakéták, terroristák vannak náluk. És tizenöt percet biztosítottunk nekik a távozásra. Nem ismerek egyetlen más nyugati hadsereget sem, még az amerikait, a brit, illetve a francia hadsereget sem, amely háború idején így tenne.

Ennek ellenére a Nyugat nagyrészt úgy látja a közel-keleti konfliktust, hogy Izrael egyenlő a háborús bűnösökkel, a palesztinok pedig szabadságharcosok. Szemmel láthatóan nagyon nehéz meggyőzni a nyugati közvéleményt ennek ellenkezőjéről.

- Számomra, aki Erdélyben nőttem fel - amely hol Románia, hol Magyarország része volt -, és hiszek abban, hogy a nyugati demokráciák képesek felmérni a jó és rossz közötti különbséget, rendkívül nehéz megértenem, miért van ez így. őszintén szólva sokszor türtőztetnem kell magam. Mindig ezt mondtam a katonáimnak, harcosaimnak: az emberi élet szentsége számunkra a leglényegesebb. Ennek tükröződnie kell tetteinkben is. De eddig nem sikerült megértetnünk a világgal, miért harcolunk, hogyan harcolunk. Pedig hiszek abban, hogy végső soron a nyugati demokratikus világ harcát harcoljuk a szabadságért, a demokráciáért, azért, hogy az emberi élet társadalmunk legnagyobb értéke legyen.

Ön említette Gilad Salitot, aki egy Hamasz-közeli család fogságában van Gázában. Sokak számára úgy tűnik, hogy Izrael magára hagyta. Korábban több esetben is izraeli kommandósok kiszabadították az izraeli túszokat akár a világ távoli pontjain is, az ugandai Entebbében például. ő viszont itt van, közel az izraeli határokhoz. Ennyire megváltozott volna az izraeli közvélemény, hogy egy ilyen akcióval nem értene egyet?

- Meggyőződésem szerint mi nem változtunk. Nagyon megértem ugyanakkor Gilad Salit családját, és a terrorizmus áldozatainak családjait is, akik nem akarják, hogy terroristákat engedjünk haza a Gázai övezetbe Salitért cserébe. Megértem a hadsereg vezetőit, a politikai vezetőket, a védelmi minisztert, akiknek azt kell mondaniuk a katonáknak: mindent megteszünk, ha valami rossz történne veletek. Végül pedig ott vannak az ellenségek. Nem lehet azt a látszatot kelteni, hogy ha a Hezbollah, a Hamasz izraelieket rabol el, nem történik semmi, mert ez még inkább motiválja őket. Úgyhogy a politikai vezetőknek mindezt tekintetbe kell venni. Úgy kell hazahozni Salitot, hogy csökkenjen a terroristák motivációja arra, hogy embert raboljanak, illetve terrortámadásokat kövessenek el. Felemlíteném a 2000-es évek elejét, amikor Izraelben rengeteg terrortámadás volt. Nagyon nehéz volt eldönteni, hogy mit tegyünk az öngyilkos merényletek megakadályozására.

Biztos voltam abban, hogy ha megtaláljuk a helyes politikát, akkor vissza fogjuk szorítani az öngyilkos merénylők motivációját. És valóban: ma ez Izraelben a kisebb feladatok közé tartozik. Ez azonban évekbe tellett.

Tehát szerintem nagyon fontos, hogy Gilad Salitot hazahozzuk, de ugyanakkor eltökéltnek kell lennünk, hogy megmutassuk, nem akarunk további alkalmakat adni a Hezbollahnak, illetve a Hamasznak arra, hogy izraeli katonákat vagy civileket raboljanak el, hogy foglyokra cseréljék őket. A fiúk hazahozatalának legjobb módja ezért, hogy tárgyalásos úton keresünk megoldást, és így próbáljuk megállítani a terrort. És ez a valódi megoldás a palesztinok gyerekei számára is.

Olvasson tovább: