Víruskeresők

Luc Montagnier, Françoise Barré-Sinoussi, Harald zur Hausen

1981-ben Kaliforniában észleltek először egy korábban ismeretlen megbetegedést egészséges fiatal férfiakban, akik hirtelen életveszélyesen megbetegedtek, mindenféle előjel nélkül. Az amerikai járványügyi hivatal a szimptómák alapján szerzett immunhiányos megbetegedésként (AIDS) osztályozta az új járványt, amely az azóta már ismertté vált módokon gyors terjedésnek indult.
A betegség felfedezésekor még nem volt egyértelmű, hogy egy betegségcsoportról van szó, vagy az összes tapasztalt tünet ugyanannak a betegségnek az eredménye. 1982 végén több kutatócsoport is nekilátott, hogy megkeresse az AIDS okát. A francia kutatók alapfeltételezése az volt, hogy a rejtélyes betegség oka valójában egy vírus, ezért mintákat vettek azoknak a betegeknek a nyirokcsomóiból, akiknél az AIDS jelei mutatkozni kezdtek. Montagnier és munkatársai egy francia divattervező, Frederic Brugiere nyirokcsomóiból vett mintából izoláltak végül egy vírust, amelyet akkor LAV-nak neveztek. A HIV felfedezése után derült ki, hogy ez a vírus valójában a HIV-I.
Mindeközben az amerikai Robert Gallo a humán leukémia vírusait (HTLV) kutatta, azt feltételezve, hogy az AIDS mögött egy addig ismeretlen típusú HTLV áll. Gallo 1984-ben izolálta a HTLV-IIIB-nek elnevezett vírust, amelyről bebizonyította, hogy az AIDS kialakulásáért felelős. Mindkét esetben kiderült, hogy valójában a ma HIV-nek nevezett vírust sikerült izolálniuk. A két kutatócsoportnak 1983 és 1984 során több törzset is sikerült izolálnia – Gallo pedig az Egyesült Államokban szabadalmaztatta a vírus jelenlétét kimutató antitesteket.
1985-ben váratlan meglepetés érte mindkét csoportot, kirobbantva egy hosszú éveken keresztül tartó viszályt, amelyet végül a legfelső államvezetői szinten kellett kezelni. A két csoport ugyanis közzétette az izolált vírusok genetikai kódját, amelyek azonban mindössze két százalékban különböztek. Ez kellemetlen fordulat volt, mivel a vírus rendkívül gyorsan esik át különböző mutációkon, vagyis a két csoport által izolált törzs forrása egy és ugyanaz. Mivel Montagnier többször küldött mintákat Gallónak, rögtön felmerült a gyanú, hogy az amerikai kutató a francia kutatók mintáiból izolálta a HIV-vírust. A Pasteur Intézet ezt követően az amerikai kormány segítségét kérte, hogy Gallo szabadalmát vonják vissza, arra hivatkozva, hogy a tőlük kapott mintákból izolálta a HIV-vírust.
1986. szeptember 22-én Gallo és Montagnier Lasker-díjat kaptak a vírus felfedezéséért, 1987-ben pedig Jacques Chirac és Ronald Reagan védnöksége alatt jött létre az „entente cordiale” ennek megfelelően az európai szabadalmat a Pasteur Intézet kapta meg, az amerikai szabadalmon pedig megosztozott a két kutatócsoport. Az ügy ezzel azonban korántsem zárult le. 1989 novemberében a Chicago Tribune egy tizenhat oldalas cikkben arra a megállapításra jutott, hogy „misztérium az, ami Gallo laborjában történt 1983–84-ben, és talán sosem fog teljes egészében napvilágra kerülni… azt azonban sikerült bizonyítani, hogy vagy baleset vagy lopás történt”. Gallo a lopás vádját visszautasította, 1991-ben azonban a Nature című tudományos hetilapnak írt levelében elismerte, hogy az általa izolált vírustörzsek valóban a francia kutatóktól kapott mintákból származtak, amelyek a tárolás során szennyezhették saját törzseit. Az ügy csak évekkel később zárult le megnyugtatóan: az amerikai Nemzeti Egészségügyi Hivatal (NIH), a kongresszus és az ügyészség felmentette Gallót a lopás vádja alól.
Úgy tűnik, a Nobel Bizottság döntése ezúttal nem fog vihart kavarni, annak ellenére, hogy a sajtótájékoztatón az újságírók kérdőre vonták a bizottságot, hogy nem járna-e a díj Robert Gallónak is. Gallo maga azonban közleményben méltatta francia kollégáit, ezzel tehát elmaradt a 2003-as díjkiosztáshoz hasonló botrány, amikor a Nobel Bizottság döntését követően – melyben a díjat az MRI felfedezéséért ítélték oda – Raymond Damadian több újságban, többek között a The New York Timesban és a Washington Postban egész oldalas hirdetésben tiltakozott a döntés ellen, mondván, hogy az alapfelfedezés az övé.
Az orvosi Nobel-díj másik felét a bizottság Harald zur Hausen német kutatónak ítélte, aki a dogmával szembemenve bebizonyította, hogy a humán papilloma vírus (HPV) a felelős a méhnyakrák kifejlődéséért. Az összes rákos megbetegedés mintegy öt százalékát kitevő méhnyakrák esetében a betegségben szenvedő nők 99,7 százalékánál sikerült kimutatni a HPV jelenlétét. Zur Hausen kutatásai tehát jelentős áttörést hoztak a méhnyakrák megelőzésében, felfedezése lehetővé tette a HPV elleni vakcina kidolgozását, amelyet ma már tinédzser lányok milliói kapnak rutinszerűen a megelőzés érdekében.