Kereső toggle

Nagyon gáz

Interjú Kaderják Péter egyetemi tanárral

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Miközben Oroszország és az Egyesült Államok éles versenyt folytat a
közép-ázsiai és közel-keleti gázkészletekért, Magyarország partnerséget vállalt
az oroszokkal. Ráadásul előnytelen feltételekkel – állítja a Corvinus Egyetem
Regionális Energiagazdasági Kutatóközpontjának vezetője.



Fotó: Somorjai László

Miről szól a Déli Áramlat kontra Nabucco vita?

– Az elmúlt évtizedekben a földgáz vált az egyik legfontosabb elsődleges
energiaforrássá Európában. Az európai piac nagyon jól fizető piac, ahol az
oroszok jelenleg is a legnagyobb beszállítók 25-30 százalékos részesedésükkel.

Kérdés, hogy Európa a jövőben tovább növekvő keresletet honnan elégíti ki? Itt
jön be a képbe az a verseny, ami megindult az orosz készletek melletti
legnagyobb gázkészletekért, az európai fogyasztókhoz való eljuttatása módjáért,
hiszen az orosz gázvagyon mellett az iráni, Kaszpi-tengeri térségi
gázlelőhelyek, illetve Katar adják a világ második legnagyobb ismert
gáz-készletét. Ehhez az európai fogyasztóknak nincs közvetlen hozzáférésük. A
vita a hozzáférésről zajlik.

Az oroszok nyilván azt akarják, hogy tovább növekedjen a befolyásuk az
európai gázpiacon.

– A közép-ázsiai gáz Oroszország számára a legnagyobb potenciális
versenytárs, tehát orosz érdek, hogy az európai fogyasztóhoz minél később jusson
el ez a gáz, vagy ha eljut, akkor orosz vezetéken keresztül jusson el. Európának
viszont az lenne az érdeke, hogy közvetlen hozzáférést kapjanak ehhez a gázhoz,
erre adna lehetőséget a Nabucco vezeték.

Ezzel együtt a Nabuccót sem jótékonysági alapon építenék meg, igaz?

– Természetesen. A projektben részt vevő cégek fantáziát látnak benne: az
Iránban, Azerbajdzsánban, esetleg Türkmenisztánban, Kazahsztánban relatíve
olcsón vett gázt az EU-ban nagyon jól el tudják adni, a csővezeték ára bőven
megtérül.

Mennyibe kerül a gáz termelői áron, és mennyiért lehet eladni Európában?

– Azerbajdzsánban húsz dollárba kerül ezer köbméter gáz kitermelése, amiért
az európai fogyasztó ma 350-400 dollárt fizet. A két ár között körülbelül 350
dollár a különbözet, ebből mondjuk 50 a szállítás költsége, tehát marad közel
300 dollár haszon. Az a kérdés, hogy ez teljes mértékben egy olyan orosz
gáztársasághoz kerüljön, amely elintézte, hogy ez a gáz csak az ő csőrendszerén
érkezhet Európába, vagy megjelenik egy versenytárs, és innentől egymás alá
kínálnak árban.

A Déli Áramlat megépítése kizárja a Nabucco megépítését?

– Európában lenne kereslet mind a kettőre. De a Déli Áramlat terve a Nabucco
partnereit is szembeállítja, hiszen részt vesz benne Bulgária, Magyarország,
kimaradt viszont Románia, Törökország, ráadásul Ukrajnát és Törökországot eleve
ellenséges helyzetbe hozza.

A másik probléma, hogy az orosz fél nemigen akarja elfogadni, hogy a gáz és a
csővezeték két külön dolog – ez az európai felfogás. Az oroszok azt szeretnék
elérni, hogy az európai területen futó csővezetékük felett is százszázalékos
kontrollt gyakorolhassanak.

Európa arra törekszik, hogy olyan energetikai hálózatot alakítson ki, amely úgy
használható, mint a közúthálózat: bárki, aki kifizeti a használati díjat,
közlekedhet rajta.

Ez ésszerű, a gáz viszont az oroszoké.

– Európában nem csak az oroszoké. A közös energiapiac kialakításának
koncepciója arra épül, hogy különböző forrásokból érkező gázoknak versenyezni
kellene, mert különben az európai fogyasztók nagyon drága árat fizetnek, így az
európai gazdaság versenyképtelenebbé válik az amerikai vagy más versenyképes
gazdasággal szemben.

Nem hatalmi harcról van szó inkább? Az oroszok szeretnének „gázuralomra”
szert tenni, Európa meg nem szeretné, ha orosz monopólium alakulna ki, mert az
könnyen átváltható politikai akaratra.

– Persze. Ha az orosz fél megerősödik, feltehető, hogy a közép-ázsiai gáz is
elsősorban orosz csővezetékrendszeren keresztül jut majd el Európába, vagyis a
forrást is elvonja a Nabucco elől.

Milyen eszközei vannak az EU-nak, hogy ezt megakadályozza?

– A mainál sokkal hatékonyabban támogatnia kellene az alternatív projekt
megvalósulását, másrészt sokkal aktívabb tárgyalásokat kellene folytatnia az
érintett országokkal, Azerbajdzsánnal, Türkmenisztánnal, Törökországgal, amelyek
részesei lennének a Nabucco projektnek. Történtek is lépések, a Nabuccónak már
van egy az Európai Bizottság által kinevezett projektkoordinátora.

A Nabucco egyelőre papíron létezik, és van egy projekttársaság, az alapító öt
cég: az osztrákok, a magyarok – a MOL –, a bolgárok, a románok és a törökök.

Emellett a vezeték egy lehetséges szakasza már elkészült Azerbajdzsán és
Törökország között. Ennek a nyomvonalnak a folytatása lenne a Nabucco. Azt, hogy
van fantázia a tervben, igazolja, hogy nemrégiben csatlakozott a projekthez
hatodikként az RWE, Németország második legnagyobb energetikai vállalata, amely
egyébként tulajdonosilag független a Gazpromtól.

A két vezető német energetikai cég közül az egyik résztulajdonos az orosz
Gazpromban, miközben a másik a Nabuccóba szállt be: ez is arra utal, hogy Európa
sem egységes a kérdésben.

– Pontosan így van. Az Európai Bizottság kinyilvánította, hogy a Nabucco
prioritást élvez, ugyanakkor kétségtelen, hogy Oroszországgal komoly tagállamok
kötötték meg külön üzleteiket: a németek az Északi Áramlat kapcsán, az olaszok
beszálltak a Déli Áramlatba, és Ausztria is megkötötte az üzletét
Oroszországgal. Kétségtelen, hogy az uniós elgondolás ellenére Oroszország ma is
saját érdekeinek megfelelően önmagában tekinti az uniós tagállamokat, és mindig
keresi azokat a partnereket, akiket meg tud nyerni, és ami még arra is jó, hogy
ezek a külön üzletek összeugrasszák a többi tagállamot. Oroszország oszd meg és
uralkodj politikát folytat, hogy Kelet-Európában fenntartsa a szinte monopol
beszállítói helyzetét, Európában pedig megőrizze domináns helyzetét. Az oroszok
profik.



A Nabucco gázvezeték tervezett nyomvonala

Ha megépülne a Nabucco, nem lépne fel az a veszély, hogy előbb-utóbb az
azt ellátó országok ébrednének öntudatra, és kezdenének el keménykedni Európával
úgy, ahogy most az oroszok teszik?

– Nem tennék, mert nem válnának kizárólagos beszállítóvá. Azt mindenki
világosan látja, hogy Oroszország nélkül nincs európai gázellátás, tehát
Oroszországot senki nem akarja és nem is tudná kiszorítani a piacról. Hanem
éppen a többszereplős beszállítói kör garantálná, hogy egyik sem kezd el
keménykedni.

Beszéljük a múlt héten aláírt magyar–orosz gázvezeték-megállapodásról! Ennek
egyik kritikája, hogy miközben Európa az orosz monopolhelyzetet kívánja
elkerülni, a magyar fél az ellentétes folyamatot segíti. A kormány viszont azt
állítja, jól járunk, ha több forrásból kapunk gázt.

– Tény, hogy az Európai Bizottság nem állt a Nabucco projekt mögé olyan
súllyal, hogy az mindent elsöprő lett volna, ráadásul több uniós tagállam külön
üzleteket kötött az oroszokkal, tehát felvethető a kérdés, miért Magyarország
legyen az egyetlen ország, amely, ha már épül egy ilyen vezeték, balek módon ne
próbáljon abból hasznot húzni. Eddig a pontig jó érvek hozhatók fel amellett,
hogy Magyarország partnerséget vállalt Oroszország mellett, miközben fenntartja
az opciót, hogy a Nabuccóba is beszálljon. Nálam eddig tart a „megértő” rész a
dologgal kapcsolatban.

És mi a sérelmezhető?

– A magyar kormány semmit nem tett annak érdekében, hogy a Nabuccót előre
mozdítsa. Sőt, teljesen váratlanul, meglepetésszerűen aláírunk egy
megállapodást, és beszállunk a Déli Áramlatba. Ez a kiszámíthatatlanság – nem
érthető, hogy mit miért tesz ebben az ügyben a kormány – nem jó, mert
elbizonytalanítja a Nabuccós partnereinket, szembeállít minket Ukrajnával, mert
a Déli Áramlat kikerüli Ukrajnát, szembe állít minket Törökországgal,
kellemetlen helyzetbe hoz például Romániával szemben, hogy az amerikaiakról ne
is beszéljünk. Külpolitikai szempontból költséges húzás volt a szerződés
aláírása, rizikós vállalkozás hintapolitikát folytatni gázvezetékügyben. De
vannak nagyobb bajok is: az ember azt várná, hogy ha mi egy ilyen dologba
beszállunk az oroszokkal, akkor a magyar állampolgárok valami haszonra tesznek
szert.

E tekintetben biztonságosabb ellátásról, és egy hatalmas magyarországi
gáztározó megépüléséről hallhattunk.

– Itt értünk a történet legneuralgikusabb pontjához. A Külügyminisztérium
honlapjára feltették a szerződést: szerintem döbbenetes.

Miért?

– Milyen potenciális haszna lehetne, hogy beszálltunk a projektbe? Említette
a gáztárolót, és hogy többlet gázforráshoz juthatnak magyar fogyasztók, mert ha
az ukrán vezetéket elzárja az orosz fél, akkor jó, ha van egy másik vezeték is.
Ezen kívül hasznot jelenthetne az is, hogy magas tranzitdíjat tudunk kérni az
oroszoktól a hazánkon átszállított gázon.

De mi szerepel a megállapodásban? Nem magánvállalkozó építi a Déli Áramlat
magyar szakaszát, hanem egy vegyes vállalat, melyben 50 százalék tulajdona van a
magyar államnak, és 50 százalék az orosz fél által kijelölt cégnek. A
kivitelezési munkákat az alaptőke arányában finanszírozzák a felek. Ez azt
jelenti, hogy a magyar állam az adófizetők pénzével száll be az építésbe, ez
200-250 milliárd forint. A négyes metró árának a fele. Sok pénz fölöslegesen,
mert ezt magánbankok is megfinanszírozhatnák, mondjuk a MOL-nak.

De van súlyosabb része a szerződésnek: a magyar fél kötelessége azt a
földterületet, illetve azokat a kizárólagos jogokat biztosítani, ami a
csővezeték megépítéséhez szükséges. Tehát a magyar állam nemcsak adófizetői
pénzt rak a projektbe, hanem gyakorlatilag nyomvonalat vásárol a magyar
lakosságtól az országon átmenő orosz csővezeték számára.

Ez azt jelenti, hogy Magyarországot átszeli több száz kilométeres, pár méter
széles Oroszország?

– Erről van szó, a területet is odaadtuk neki.

Miért?

– Ez nagy kérdés. De a következő meglepetés a szerződés 7. cikkelye, amely
kimondja, hogy a csővezeték-kapacitás használata fölött kizárólagosan az orosz
alapító dönt. Ez a szerződés fehéren-feketén kimondja, hogy Magyarország harminc
évre lemond arról, hogy egy szót is hozzászóljon, hogyan hasznosul a csővezeték
kapacitása. Ha az orosz fél azt mondja, holnaptól ezen a csővezetéken egyetlen
köbméter gázt sem hozok, ezt legálisan teszi. Ha azt mondja, hogy ezen a
csővezetéken teljes kapacitással átnyomom a gázt Magyarországon, de nem
engedélyezem, hogy ebből magyar fogyasztó egyetlen köbméter gázt kivegyen – ami
a vezeték egyik ígérete lenne – ezt is jogszerűen teszi. Bár fele-fele arányban
vagyunk tulajdonosai a vezetéknek, de ami érték ebben a vezetékben, az száz
százalékban az oroszoké.

Mi a helyzet a gáztározóval?

– A szövegben az áll, hogy a működtetés – több más feltétel mellett – a
Magyarország területén meglévő – tehát nem megépítendő, nem az orosz fél által
Magyarországnak ajándékozott, – legalább egymilliárd köbméteres gáztároló
használatával lehetséges. Aki azt állítja, hogy ebből a megállapodásból
kiolvasható, hogy ez a társaság majd épít a magyar fogyasztók hasznára egy
egymilliárd köbméteres tárolót, az nem mond igazat. Inkább az olvasható ki a
szerződésből, hogy a meglévő magyar tárolókat veszi igénybe ez a gázvezeték.

A tranzitdíjból viszont jó bevételekre tehetünk szert.

– Csakhogy az orosz félnek egyáltalán nem érdeke, hogy önmagától
tranzitdíjat szedjen be, aminek a felét odaadja a magyaroknak. A mi
alkupozíciónk pedig ismert: az oroszoké a gáz, és száz százalékban rendelkeznek
a vezeték felett. Úgyhogy amennyiben a magyarok ragaszkodnának a magas
tranzitdíjhoz, legfeljebb azt mondják: akkor nem szállítunk gázt a vezetéken. Az
orosz félnek nyilván nulla forint tranzitdíj az érdeke. És itt bezárul a kör: ez
már-már hazaárulás. Kidobunk 300 milliárd forint magyar adófizetői pénzt, földet
biztosítunk az orosz vezeték számára, és nekem senki nem tud egyetlen forint
hasznot mutatni, hogy ebből mi a jó a magyar állampolgároknak.

Hogyan lehetett egy ilyen szerződést aláírni?

– Vagy zsarolható az, aki ilyet aláír, a másik lehetőség meg a jutalom.

Ez az oka, hogy Amerika annyira „kiakadt”?

– Nem. Ezen én akadtam ki. Az amerikai érdek egészen más. Szerintem
Amerikának elsődlegesen az a szempontja, hogy az oroszoktól független utat
találjon a közép-ázsiai gázvagyonnak Európa felé. Ebben bizonyára szerepet
játszik az is, hogy a meglévő iraki kitermelést el tudja juttatni jól fizető
piacokra. Ugyanakkor az amerikai diplomácia egyfajta érdeke, hogy a volt orosz
tagállamoknak segítsen önálló állami létre jutni, hogy kiszabaduljanak az orosz
szorításból, és szállítási útvonalakat találjanak, ahol másnak is el tudják adni
a nyersanyagaikat.

A Nabucco tehát egyrészt európai fogyasztói oldali diverzifikációt teremtene,
másrészt ezekben az országokban értékesítési diverzifikációt is létrehozna.
Egyébként az a félő, hogy ha elhúzódik az európai verseny, előfordulhat, hogy a
kazah, türkmén és más lelőhelyek készleteit Kína fogja felvásárolni. Ez egy
világméretű verseny.

Amerikai szemszögből ezt kockáztatja az orosz–magyar megállapodás?

– Abszolút mértékben. Az a baj, hogy abban a pillanatban, hogy itt vannak az
oroszok, nem csak gazdasági kérdés a csővezeték. És szerintem ezzel az MSZP-t
leírták amerikai oldalon.

Részletek a megállapodásból

Az alapítók a következő részaránnyal rendelkeznek a társaság alaptőkéjében:


Orosz alapító: 50%, Magyar alapító: 50%.

***

Az alapítók mindegyike önállóan – a társaság alaptőkéjében való
részesedésének megfelelően – biztosítja a társaság tevékenységének
finanszírozását.

***

A gázvezeték … működésének biztosításához a Magyar Köztársaság területén
lévő, legalább 1 Mrd köbméter volumenű gáztározó kapacitásokat használja.

***

A társaság állapítja meg a gázvezetéken történő gázszállítási szolgáltatások
díjtételeit, ez a társaság kizárólagos hatáskörét képezi.

***

A gázvezeték összes kapacitásának felhasználási joga az orosz alapítót
illeti.

***

A magyar fél a következőt biztosítja: a projekt céljainak és megvalósítási
feltételeinek megfelelő földterületek rendelkezésre bocsátása, valamint az
említett földterületekre vonatkozóan olyan visszavonhatatlan jogok biztosítása,
ami a projekt akadálymentes megvalósítását szavatolja. (Forrás: Magyar
Köztársaság Külügyminisztériuma)

Olvasson tovább: