hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A varsói expressz
A Fidesz és a lengyel választások

2005. 11. 08.
"A Fidesz egyedül nehezen tudná győzelemre vezetni a jobboldalt, szüksége lenne az MDF-fel és a MIÉP-pel való laza szövetségre is" – véli Fritz Tamás politológus, aki szerint a három pártnak – kiegészítve a Jobbikkal – meg kellene állapodnia abban, hogy nem dolgozik a másik ellen.  "Ragaszkodni kellene az antikommunizmushoz, ugyanakkor fontos, hogy az emberek egy gazdasági alternatívát is lássanak maguk előtt" – állítja az elemző, aki szerint a Fideszben megerősödött a bizonytalanság. "A magyar jobboldal sokat tanulhatna a lengyeltől" – utalt a varsói fejleményekre Fritz Tamás. Somogyi Zoltán, a Political Capital igazgatója szerint azonban a lengyel és a magyar jobboldal eltérő fejlődésen ment keresztül, így a Fidesz nem profitálna sokat egy erőteljes antikommunista kampányból.

A Fidesz népszerűségvesztését igazolják a közvélemény-kutatási adatok. Ezt támasztja alá a Stumpf István által vezetett Századvég–

Tárki is. Az intézet szerint az MSZP előnye 3 százalék a Fidesszel szemben, amely ugyanennyit veszített népszerűségéből. Külön érdekesség, hogy utóbbi felmérés nyilvánosságra kerülése napján a Hír TV hivatalosan is felmondta az együttműködést Stumpf István cégével. Mediánnál más a helyzet: a Fidesz 34 százalékával szemben az MSZP-nek csak 30 százalék a támogatottsága.

"A Fidesz akkor fog nyerni, ha az emberek saját magukat választják, ha saját magukra szavaznak" – nyilatkozta lapunknak Deutsch Tamás. A Fidesz alelnöke hozzátette: "Ha az emberek másoktól várják a saját problémáik megoldását, akkor nem fogunk nyerni."

Deutsch Tamás úgy érzi, hogy a Fidesz tanult 2002-es választási vereségéből, és reméli, hogy ezt a választók is érzékelik. "Az, hogy az ember a saját maga hibáival szembenézzen, elemi feltétele annak, hogy felelős, eredményes politikus lehessen. Szerintem a Fideszben megvolt ez a képesség 1994 után is és 2002-ben is" – véli az alelnök, aki saját bevallása szerint sohasem kívánt a külső elvárásoknak megfelelni, mindig saját énjét igyekezett adni.

"Ugyanakkor nem akarom egy minden létező keretet szétfeszítő, forradalmár hevület? fiatalembernek a szerepébe beállítani magam" – tette hozzá a korábbi sportminiszter.

Bővebben:

Szem előtt a lengyel példa - Németh S. Szilárd írása

A vereség az edzőé: Interjú Deutsch Tamással - Hajdú Sándor írása

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!