Kereső toggle

Nyilvánosságra hozták Arafat orvosi jelentését

A vezér végnapjai

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Lassan egy éve halott Jasszer Arafat, de halálának pontos okát a szeptember közepén nyilvánosságra hozott orvosi jelentés sem tisztázza egyértelműen.
A kórházi diagnózist Amos Harel és Avi Isacharoff izraeli újságírók most megjelent könyvében lehet először olvasni.
A Hetedik háború cím? könyv Arafat halálával foglalkozó fejezete felidézi a Raisz utolsó napjait, gyors leépülését, dühkitöréseit, memóriazavarait és nem utolsósorban felesége, Szuha hatalomátvételi kísérletét. 



Az utolsó ismert kép Jasszer Arafatról. Sok baja volt Fotó: Reuters

A kórházi zárójelentés nem lebbenti fel a fátylat az Arafat halálát övező rejtélyről: a halál közvetlen okaként súlyos agyvérzést jelöl meg, hozzátéve, hogy "több orvosszakértő együttes véleménye szerint… lehetetlen olyan okot találni, amely megmagyarázza a páciens halálához vezető számos tünet kombinációját", azaz a tünetek nem utaltak egyetlen, biztosan megállapítható betegségre. Az ügyben érintett orvosok három fő okot neveznek meg Arafat halálával kapcsolatban: egyesek fertőzésre gondolnak, míg mások szerint Arafattal AIDS végzett, megint mások pedig mérgezésre gyanakszanak. 

A Jasszer Arafatot Párizsban kezelő orvoscsoport által készített zárójelentést megvizsgálva izraeli szakértők úgy vélik, a palesztin elnököt a halála előtt egy hónappal, 2004. október 12-én elfogyasztott vacsora mérgezhette meg. Arafat személyes orvosa, dr. Asraf al-Kurdi ugyanakkor azt állítja, hogy a párizsi Percy katonai kórházban elvégzett AIDS-teszt eredménye (amelyet a halál után nem csatoltak a kiadott zárójelentéshez) pozitív volt. Al-Kurdi, aki egyébként nem kapott helyet az Arafatot Párizsba kísérő palesztin küldöttségben, nem árulta el, honnan szerezte információját, de hozzátette: a HIV-vírust azért juttathatták a néhai vezető vérébe, hogy ezzel álcázzák a mérgezést. Az állítás furcsasága ellenére nem al-Kurdi az egyetlen híve ennek a konspirációs elméletnek. Egy izraeli orvos, aki állítólag francia kollégájától értesült az eredményekről, ugyanezt állítja, egyes izraeli hadseregbeli forrásokkal egybehangzóan.

Az AIDS-fertőzéssel kapcsolatos teória sem megalapozottabb: végső soron nem lehet hitelesen kideríteni, hogy Arafaton végeztek-e ilyen irányú vizsgálatot. Orvosa szerint igen, a zárójelentés szerint nem. 

A tunéziai orvosok által végzett vér- és szövettani vizsgálatok eredményei menet közben elvesztek, Párizsba már nem érkeztek meg, így az állítólagos AIDS-teszt negatív lelete is eltűnt. Gil Lugassi izraeli hematológus professzor számára gyanút keltő, hogy az egyébként igen alapos zárójelentésben egy szó sem esik ilyesmiről, hiszen véleménye szerint egy negatív lelet csatolása semmiféle problémát nem okozhatott volna. Ez a tény alapot ad annak az elképzelésnek, hogy esetleg más méreg álcázására juttattak Arafat szervezetébe HIV-vírust – ami amúgy két hét alatt nem végezhetett volna vele.

Ugyanakkor a spontán HIV-fertőzés is reális lehetőség, mivel Arafatról sokan állították – többek között Ion Pacepa román tábornok, aki a titkosrendőrség megbízásából Bukarestben figyeltette a palesztin vezetőt –, hogy rendszeresen tart fenn szexuális kapcsolatot a környezetében lévő férfiakkal.

Arafat leépülésének első jeleit 2004. október 12-én lehetett észlelni, amikor orvosa emésztőszervi megbetegedést állapított meg nála. Arafatot már korábban is egy sor betegség kínozta: egy repülőgép-baleset következtében koponyája bevérzett, festékhiányos bőrbetegségben szenvedett, egész teste remegett, és krónikus gyomorbetegség kísérte már egy éve. Élete utolsó évében bajai súlyosbodtak, többször összeesett, és szellemi állapota is gyengült. Egyik bizalmasa szerint érezte, hogy egyre szorosabbra zárul körülötte a kör, és a világot egyre kevésbé érdekli a személye: úgy érezte, mintha mindenki elfeledkezett volna róla. 

Mindezek tetejébe részleges memóriazavarral is küzdött: egy alkalommal régi ismerősének, az izraeli béketábor egyik vezetőjének, Joszi Beilinnek a nevét olvasta egy jelentésben. Noha számtalanszor találkozott személyesen is az izraeli politikussal, azzal a kérdéssel döbbentette meg kísérőjét, hogy ki az a Beilin; máskor pedig saját lánya nevét felejtette el. "Abu Amar nagyon megváltozott – nyilatkozta Arafat egyik bizalmasa. – Körülbelül két hónappal a betegsége előtt már segítségre volt szüksége a cipője megkötéséhez és a járáshoz is. Összetörtnek látszott." 

Azon az októberi napon a vacsora után kezdődtek a rosszullétek. Másnap egy egyiptomi orvoscsoport érkezett, amely megállapította, hogy Arafatnak influenzája van. Furcsa módon senki nem értesítette a vezér kezelőorvosát, Asraf al-Kurdit állapota rosszabbodásáról. 18-án a tunéziai elnök küldött egy egészségügyi delegációt Arafathoz, akik kórházi kezelést javasoltak. Ahmed Korei (Abu Ala) palesztin miniszterelnök naponta látogatta Arafatot, bízott abban, hogy "az öreg" ezt is legyőzi, állapota azonban október 25-én rosszabbra fordult. Bár a vérkép tovább romlott, sem leukémia, sem súlyos fertőzés nyomait nem találták. A harmadik orvoscsoport Jordániából érkezett, és al-Kurdit csak ekkor rendelték sürgősen Arafathoz. Tunéziában tartózkodó feleségét, Szuhát szintén Ramallahba hívták. 

"Amikor megláttam, már nem az az Arafat volt, akit korábban ismertem – emlékszik vissza al-Kurdi. 

– Lefogyott, vese- és gyomorfájdalmai voltak, nem tudott enni, az arcán piros foltok jelentek meg, a bőre pedig sárga volt. Ezek minden orvos szemében a mérgezés jelei." Mivel több lehetséges okot kizártak, már csak az immunrendszer betegségének vagy a mérgezésnek a lehetősége maradt fenn, aminek megállapításához viszont kórházi körülményekre volt szükség. Az Arafat arcán éktelenkedő piros foltok különösen figyelmet érdemeltek. Egyesek a véralvadás zavara miatti vérzékenységnek, mások az idős askenázi zsidókon és AIDS-betegeken gyakran kialakuló Kaposi-szarkóma jeleinek tudták be őket. Abban mindenki egyetértett, hogy a további vizsgálatokat csak külföldön lehet elvégezni. A helyzetet azonban jelentősen megnehezítette, hogy Arafat attól tartott: ha elhagyja ramallahi főhadiszállását, Izrael többé nem engedi visszatérni. 

Az időközben Ramallahba érkező Szuha asszony sem tétlenkedett. Arafat már négy éve nem találkozott feleségével, aki lányával, Zahvával Párizsban élt, az Arafat költségvetéséből kirendelt havi ötvenezer dolláros járandóságából. Arafathoz közel álló források szerint a Raisz párizsi tartózkodása alatt mindent megadott neki, amit csak kért, mivel attól tartott, hogy intim részleteket hoz nyilvánosságra a kapcsolatukról. Szuhát a francia fővárosban mindenhova testőrök kísérték, és gyakran mutatkozott együtt egy libanoni üzletemberrel. 

Ramallahba érkezése után Szuha azonnal átvette a hatalmat. Sikerült meggyőznie férjét, hogy külföldi gyógykezelésre van szüksége, és a dilemmát megoldva azonnal meg is határozta az úti célt, ami természetesen Párizs volt. Gyors egyeztetések után (az Egyesült Államokkal és Izraellel) kezdetüket vették az előkészületek. Eközben a palesztin vezetés körében folytak a megbeszélések arról is, ki helyettesítse Arafatot külföldi tartózkodása alatt. Az egyik ilyen tárgyalás közepén egyszer csak megjelent Szuha, és átvette a vezetést. Kijelentette, hogy férjével reggel elindulnak Párizsba. Amikor az egyik palesztin vezető azt javasolta, hogy Abu Ala koordinálja a franciákkal való kapcsolatot, Szuha magából kikelve jelentette ki, hogy feleségként ő felelős Arafatért, és nincs szükség semmiféle közvetítésre, mert ő már mindent megszervezett. 

Másnap reggel Arafat és kísérői elindultak Párizsba egy ötszázezer dollárnyi készpénzt tartalmazó táskával – al-Kurdiról, mint már annyiszor, ezúttal is elfeledkeztek. A Percy katonai kórház, ahová Arafatot vitték, a vérbetegségek területén Európa egyik legjobb kórházának számít. A kórház szigorú szabályai Szuha érdekeit szolgálták: Arafat három legbizalmasabb emberét, Dahlant, Abu Rudeinát és Rashidot teljesen elzárta a vezértől. A három férfi a távoli Intercontinental Szállóban unatkozott, és a jól értesültség látszatát keltve nyilatkoztak az újságíróknak. Rashid két lábon járó kincstárként funkcionált: ha valaki pénzt kért tőle ruhára vagy ételre, előhúzott néhány bankót a kitömött táskából, és átadta az illetőnek. 

Bár az első napok reménykedésre adtak okot, Arafat állapota hamarosan ismét romlani kezdett: vérképe rosszabbodott, majd kómába esett. Bár Szuha eredményesen elszigetelte, Mohamed Dahlan folyamatosan kapta az információt a francia titkosszolgálattól Arafat állapotáról. Amikor november 3-án Arafat állapota kritikusra fordult, egy sikertelen látogatási kísérlet után Dahlan visszatért Ramallahba, hogy értesítse az utódnak kijelölt Abu Mazent. Eközben Jacques Chirac igyekezett közbenjárni Szuhánál a Palesztin Hatóság vezetőinek érdekében. Ám Szuha bírósággal fenyegetőzve utasította el a francia elnököt. 

Mivel a helyzet a médiának is feltűnt, a palesztinok úgy döntöttek, mindenképpen el kell indulnia egy küldöttségnek Párizsba. Szuha teljesen elvesztette a fejét, és ügyvédei útján perrel fenyegette meg a kórház vezetését, ha beengedik a palesztin delegációt Arafathoz. Miután november 7-én – érthetetlen módon – nem engedélyezte, hogy férjén májvizsgálatot hajtsanak végre egy ritka nyirokbetegség kizárására, az al-Dzsazíra arab televízióban élő adásban tett telefonos nyilatkozattal döbbentett meg több millió nézőt: "A palesztin néphez folyamodom. Összeesküvők egy csoportja élve el akarja temetni Abu Amart… De ő jó egészségi állapotban van, és vissza fog térni. Nem fogom ezt megengedni." A drámai bejelentés bumerángként csapott vissza Szuhára, aki kivívta a palesztinok felháborodását, ez pedig a Párizsba érkező palesztin vezetők malmára hajtotta a vizet. Tunézia elnöke figyelmeztette Szuhát, hogy ezzel a nyilatkozattal minden határon túlment. Az asszony ezután könnyes szemmel borult a küldöttség tagjainak nyakába, hogy bocsánatot kérjen.

Bár a francia orvosok megállapították, hogy Arafat nem rákos, és súlyos fertőzés nyomait sem találták a szervezetében, sem semmiféle ismert méreganyagét, állapota egyre rosszabbodott. Az utolsó napokban gyakorlatilag kómában volt, és gépekkel tartották életben. Az iszlám törvények tiltják, hogy valakit, akit még nem nyilvánítottak halottnak, levegyenek a lélegeztetőgépről. Arafat november 9-én utoljára magához tért rövid időre, majd egy súlyos agyvérzés végzett vele. Általános állapota nem engedte meg, hogy műtéttel segítsenek rajta.

A párizsi és kairói gyászszertartást követően Arafat holttestét Ramallahba szállították, ahová felesége, Szuha már nem követte, miután értésére adták, hogy a palesztinok nem fogadnák őt kitörő örömmel. A ramallahi temetés botrányba fulladt: a leszálló gépet körülvette a tömeg, a szervezők hiába igyekeztek eljutni a temetés helyszínére, a több tízezres tömeg ezt nem tette lehetővé. A CNN élő közvetítése is bemutatta, hogyan tépték darabokra az Arafat koporsóját borító leplet. A biztonsági őrök levegőbe leadott lövései összekeveredtek az al-Aksza Mártírjai szervezet terroristáinak tisztelgő lövéseivel. Arafatot csak néhány órával később, szűk körben sikerült eltemetni. 

Az Arafat halálával kapcsolatos kérdésekre a mai napig sem születtek megnyugtató válaszok. A Percy katonai kórház zárójelentése az Etienne Louvet álnéven végzett negatív labortesztekre alapozva egyértelműen kizárja a mérgezés lehetőségét. Ugyanakkor – jegyzi meg több izraeli és palesztin orvos – a számukra ismeretlen mérgekre irányuló vizsgálatokat nem végezhettek. Egy vezető izraeli orvos szerint fennáll a lehetősége annak, hogy Arafatot ricinnel mérgezték meg – ez az anyag, amelyet ételben lehet adagolni, és amelyet a tokiói metrón elkövetett terrortámadásban biológiai fegyverként használtak, az Arafatéhoz hasonló tüneteket okoz. 

A palesztinok, akik régóta állították, hogy Izrael meg akarta mérgezni a palesztin vezért, hajlanak e magyarázat elfogadására. Bár Izraelben többször is felmerült Arafat likvidálásának gondolata, Saron tartott az arab világ reakciójától, és szavát adta Bush elnöknek, hogy ez nem fog megtörténni. Egy ennek ellenére megszervezett akcióról túl sok embernek kellett volna tudnia ahhoz, hogy vállalják a kockázatot. A Raisz körül egyébként igen laza volt a biztonsági őrizet, különösebb ellenőrzés nélkül fogadott el édességet és gyógyszereket ajándékként.

Olvasson tovább: