Kereső toggle

Csak az ember olvas

Miért van szükség könyvekre, ha zsebünkben az internet?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Milyen hatással van az agyunkra, hogy könyvtárba járás helyett elég a telefonunkig nyúlnunk? A felgyorsult világban, ahol a papír alapú napilapok és a lexikonok helyét átvették az internetes hírportálok és a keresőeszközök, joggal tehetjük fel a kérdést: tényleg olyan rettenetes dolog az olvasás? És ha igen, miért nem?

 

„Egy szoba könyvek nélkül olyan, mint a test lélek nélkül” – mondta Cicero, még az időszámítás előtt az első században. Valószínűleg nem mint berendezési tárgyakra gondolt rájuk, de ez már egészen régen volt, még a számítógépek és okoseszközök előtt. Mondanák ma sokan: nincs szüksége egy szobának könyvekre, kedves Cicero, hiszen van benne egy laptop és wifi, ezek betömik a „rést”.

Jön a nyári szünet, és diákok ezrei kapják meg a kötelező olvasmányok listáját. S mivel az a neve: „kötelező”, azzal a lendülettel, ahogy átveszik, nyomják a táska legmélyebb sarkába, amit aztán egész nyáron meg sem emelnek. Az is lehet, hogy ez a „nyomás” is virtuális, mert a tanárok e-mailen, messengercsoportban küldik el a címeket, helló 2019!

Ma már tanulmányok sokasága vizsgálja az internet, okoseszközök, a közösségi média hatásait. S ezek mellett gombamód szaporodnak az internetfüggőség megelőzéséről és kezeléséről szóló cikkek is.

Egyik például arról beszél, hogy Bill Gates nem vesz gyerekeinek okostelefont 14 éves koruk előtt, viszont ő maga állandóan olvas igazi könyvet – s ezt látják a gyermekei. Vagy hogy Mark Zuckerberg azt mondta: szeretné, ha a lányai Dr. Seuss könyveken nőnének fel és folyton az udvaron játszanának, ahelyett, hogy a messengeren lógnának. Úgy tűnik, minél több pénzt hoz valakinek a technológiai iparág, annál inkább tudja: meg kell védenie családját annak hatásaitól.

Milyen hatásokról van szó? Mivel mindent könnyedén kikereshetünk, nincs szükség arra, hogy tényeket, évszámokat, definíciókat, urambocsá’ verseket megtanuljunk. Diákoknak egy tanulmány során azt mondták, minden, ami elhangzik egy adott órán, elérhető lesz egy adatbázisban. Ugyanaz a tanagyag hangzott el egy másik csoportban is, ám ott nem mentette el senki, egyszerűen meg kellett jegyezni. Az első csoport emlékeinek visszahívása sokkal alacsonyabb szintű volt, mint a másodiké.

Ez azt is jelenti, hogy gondolkodnunk még kevésbé szükséges. Iskolai feladat, munkahelyi beszámoló: egyiknél sem opció már, hogy könyvtárba menjünk, és órákig bóklásszunk a polcok között, majd az olvasottakból összefüggéseket keressünk. „Kiguglizzuk” a kívánt információt, és ügyesen formába öntjük. Remélve, hogy minden ismeret, amit az interneten találunk igaz és helyes.

Ha egyszerre nézünk egy filmet, csetelünk a barátunkkal, és közben pörgetjük az Instát, azt érezzük, milyen hatékonyak vagyunk. Egyszerre, egy időben mennyi mindent tudunk csinálni. Ez viszont azt is jelenti, hogy a figyelmünk egyik irányba sem százszázalékos.

Az a fajta olvasás, amely mély és megértést igényel, egyre inkább tűnik el. Nem nehéz kitalálni, miért. Nem elég, hogy egyszerre több dologra figyelünk, de az olvasásunk is csak szalagcímekig, Facebook-hírekig terjed. Már vannak olyan oldalak, ahol az írások elején jelzik, hány percig tart elolvasni az adott szöveget. Így ha valaki úgy érzi: nem bír 5 percnél tovább olvasni, egyszerűen csak figyelmen kívül hagyja a cikket, keres egy rövidebbet.

Ha az ember az interneten olvasgat, szörfözik, keresgél és nézelődik, akaratlanul is rengeteg információba botlik – olyanba is, amire egyáltalán nincs szüksége. Ettől agyunk céltalan és zavart lesz, sokszor ez az állapot azután sem rendeződik vissza, hogy befejeztük az internetes böngészést. A fókuszálás hiánya megmarad, akkor is, ha már nem a cuki kutyusos videók között ugrál a figyelmünk, hanem fontos családi, baráti és munkaügyekre kellene koncentrálni.

William Klemm, a Texas A&M Egyetem idegtudományi professzora ragaszkodik ahhoz a kijelentéséhez, miszerint „a kreativitás egy olyan tudatból származik, amely sokat ismer és emlékszik”. Bár a kreativitás nem tűnt el a technológiai újításokkal, egészen biztosan egy új és más módon jelenik meg az emberben. Viszont Klemm állítása szerint a kreatív gondolkodás memorizált tudásból születik. Hogyan tud bármilyen ötlet megszületni egy emberi agyban, ha az információk online vannak tárolva?

„Az oktatás kiöli a kreativitást a gyerekekből” – biztosan nem én vagyok az egyetlen, aki hallottam már ezt a mondatot. Ha a sokat szidott poroszos oktatásról beszélünk, akkor az állítás kicsit ellentétes a fentiekkel. „Haladni kell a korral” – a másik sokat ismételt mondat. Iskolák százai igyekeznek is ezen: interaktív táblákat telepítenek, osztálynyi tabletet vásárolnak, internet-hozzáféréssel. A naplókban jegyezni kell, ha egy órán IT-eszközt használt a tanár, mutatva, milyen eszméletlenül modern ma az oktatás. Ha viszont nem tanítják meg helyesen használni ezeket az eszközöket, vajon jót tesznek-e azzal, hogy „haladnak a korral”? A 2000-es évek óta vannak okostelefonok. 2007-ben hozta forgalomba az LG az első olyan telefont, amely érintőképernyővel rendelkezett. Ezután nem sokkal, de már ugyanebben az évben adta ki az Apple az első iPhone-t. Azóta online felületen lenni nem azt jelenti már, hogy ha iskola, munka után hazaérek, bekapcsolom a számítógépet – ha esetleg nem kell másnak valamiért –, és szörfözök az interneten. Azt jelenti: a zsebemben van az internet.

Tanulmányok szólnak újabban az olvasásról is. Azt írják: azok az emberek, akik sokat olvasnak, jóval empatikusabbak, mint nem olvasó társaik, klasszikussá vált történetekben találkozhatunk olyan helyzetekkel, amelyek összetett emberi érzéseket adnak át. Ezek olvasása közben értelmezzük is azokat; szereplők, szerzők különböző válaszokat, megoldásokat kínálnak, melyek a való életben is jól jöhetnek. Sokszor arra kényszerítenek bennünket klasszikussá vált regények, hogy kritikusan gondolkodjunk egy-egy helyzetről, hogy kérdőjelezzük meg a főhős tettét. Vajon Anna Karenina helyesen tette, amikor csak szívére hallgatott, és a szerelmet keresve otthagyta a családját? Vajon Anyegin jó barátja volt Lenszkijnek? Akkor is, mikor felkérte a menyasszonyát táncolni? Vajon Odüsszeusz helyesen tette, mikor hazaindult családjához, és nem maradt egy hercegnő szigetén, akitől mindent megkaphatott volna? Ezekkel olyan szituációkat is értelmezhetünk, melyeket talán át sem éltünk, mégis tudjuk az erkölcsileg helyes választ – ezek mellett már csak bónusz a szókincs bővülése.

Mark Twain azt mondta: „Az az ember, aki nem olvas, semmilyen előnnyel sem rendelkezik ahhoz képest, aki nem tud olvasni.”

 

Olvasson tovább: