Kereső toggle

Boncasztalon az egészségügy

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása
A finanszírozást és az ellátás színvonalát meghatározza az is, milyen egészségbiztosítási rendszer alapján működik az ellátás.

Úgy tűnik, kiemelt kampánytéma lesz itthon az egészségügy helyzete. Ehhez az orvosok elvándorlása mellett a kórházak adóssága és állapota, az orvosok leterheltsége és a várólisták hossza szolgáltat alapot. Bár sovány vigasz, de mindezek nemcsak a magyar egészségügy sajátosságai.

 

Az elmúlt hónapban az USA-ban kavart botrányt egy nebraskai veteránok egészségügyi ellátását végző kórházban vezetett nem hivatalos várólista, ami miatt 78 veterán nem kapott megfelelő időben kezelést. A titkos listák először 2014-ben kerültek nyilvánosságra, majd egy 2016-os jelentés szerint 40 egészségügyi intézmény volt érintett a csalásban. Az októberben nyilvánosságra került esetek kapcsán érintett nebraskai kórház akkor még nem szerepelt a titkos várólistát vezető egészségügyi ellátó egységek között. Angliában idén augusztusban több mint 400 ezer embernek kellett 4 és fél hónapnál hosszabb ideig várakoznia olyan műtétekre, mint térd- vagy csípőprotézis- beültetés vagy szürkehályogműtét.

A szakemberek arra panaszkodnak, hogy a várólisták egyre hosszabbak a rutinszerű ellátást, például csípő- vagy térdműtétet igénylő betegek esetében. Ezzel szemben az akut ellátást igénylő kezeléseket, például daganatos vagy szívbetegség esetén szükséges beavatkozásokat az esetek 90 százalékában azonnal elvégzik.

A várólisták hossza természetesen erősen függ attól, hogy milyen mértékű a finanszírozottság, amely a világon az USA-ban a legmagasabb: itt a nemzeti GDP 17,1 százalékának megfelelő összeg kerül az egészségügybe. Németország és Franciaország esetében ez az arány alacsonyabb, körülbelül 11 százalék, Nagy-Britannia pedig a GDP kevesebb mint egytizedével támogatja az egészségügyet. Az egy főre jutó egészségügyi kiadásokban is az USA vezet, majdnem évi 10 ezer dollárral. Az OECD-tagországok átlaga 4 ezer dollár. Ennél magasabb az egy főre jutó egészségügyi kiadás Nyugat-Európában, és ennél kevesebb Dél-, Közép- és Kelet-Európában, ám itt még mindig magasabb annál, mint amennyit a latin-amerikai tagországokban költenek.

A finanszírozást és az egészségügyi ellátás színvonalát jelentősen meghatározza az is, hogy milyen egészségbiztosítási rendszer alapján működik az ellátás. Ebből a szempontból a világ országai öt fő csoportba tartoznak. Számos országban, például Nagy-Britanniában, Új-Zélandon, Spanyolországban és Skandináviában a kormány által fenntartott, adóalapú-modell működik, ami gyakorlatilag ingyenes orvosi ellátást biztosít mindenkinek. A hazai modellhez hasonló szisztéma működik Németországban és Franciaországban, ahol a munkáltató és a dolgozók befizetései tartják fenn a nonprofit alapú egészségbiztosítási rendszert.

A betegek számára legkisebb biztonságot nyújtó modell a fejlődő országok vidéki településein működik.

Kanadában az adófizetők adója alapján megvalósuló egészségügyi támogatás és a magánbiztosítók kombinációja egy költséghatékony társadalombiztosítási rendszert hozott létre, ahol magas szintű az ellátás, ugyanakkor a betegeknek hosszú várólistákkal kell számolniuk. Kizárólag magánbiztosítók által finanszírozott egészségügy egyedül az USA-ban van, ahol a kórházak egyötöde profitorientált magánkórház. A magas szintű orvosi ellátás mellett a rendszer hátránya, hogy a lakosság 9 százaléka nem rendelkezik semmilyen egészségügyi biztosítással. A biztosítással nem rendelkezők egy (kisebb) része az orvosi beavatkozás után annak teljes költségét megtéríti, a többségük azonban csak az alapszintű ellátást biztosító jótékonysági intézményekben kaphat orvosi kezelést. A betegek szempontjából a legkisebb biztonságot nyújtó modell főként a fejlődő országok vidéki településein működik, ahol a páciens az ellátás után a beavatkozás teljes költségét köteles megtéríteni.

Az orvosi ellátásra váró betegek listájának hosszát nemcsak az egyes egészségügyi beavatkozások alulfinanszírozottsága, hanem az adott populációra jutó orvosok és kórházi ágyak száma is befolyásolja. Ebben a vonatkozásban a legjobb a német ellátórendszer, ahol 1000 emberre több mint 4 elsődleges betegellátásra szakosodott orvos jut, míg ez a szám az USA-ban 2 és 3 között van. Hasonlóan Németországban a legmagasabb az 1000 főre jutó ágyak száma 8 körüli értékkel, amitől azonban nem sokkal marad el hazánk, ahol az egy főre jutó ágyak száma majdnem eléri a 7-et. Ez alatti arány jellemző Franciaországra (6,2), az USA-ra (2,9), valamint többek között Angliára és Kanadára is (2,7).

A hosszú várólista hátterében lévő másik fontos ok, hogy sok beteg annak ellenére sem tudja a kórházat elhagyni, hogy orvosi szempontból már nem igényelne kórházi ellátást. Ugyanis még a fejlett nyugati országokban sem alakult ki az a szintű szociális ellátás, amely által egy kórházi ápolásra már nem szoruló páciens a lábadozási időszakban hathatós segítséget és támogatást kaphatna. Egyes szakemberek szerint emiatt az egészségügyi és a szociális ellátás finanszírozás szempontjából történő különválasztása nem tartható fenn.

A fentiek mellett fontos tényező még az is, hogy az orvostudomány fejlődésének és a korszerűbb egészségügyi ellátásnak köszönhetően az emberek egyre hosszabb életkort érnek meg. Míg 1970-ben az OECD-tagországokban a születéskor várható élettartam 70 év volt, 2015-re ez 80,6 évre emelkedett. Magyarországon 2000 és 2015 között 483-ról 523-ra nőtt az egy háziorvosra jutó 60 év feletti lakosok száma. Az idős korral azonban sok esetben olyan komplex egészségügyi állapot jár együtt, ami gyakrabban igényel orvosi konzultációt vagy éppen beavatkozást. Angliai adatok szerint 2004 óta 25 százalékkal nőtt azoknak a száma, akik sürgősségi betegellátás során kerültek orvoshoz. Emellett az időskorú, általában több betegséggel küzdő páciensek állapotát sokszor orvosilag is nehezebb menedzselni, ami az alapellátás szintjén is több időt vesz igénybe, és hosszabb kórházi tartózkodással jár együtt.

Olvasson tovább: