Kereső toggle

Állítsátok meg a kiégést!

Kezelhető-e korunk tipikus betegsége?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Napi 10-12 órát dolgozik, és még otthon sem tud lenyugodni? Annyira belefáradt már a munkahelyi konfliktusokba és nehézségekbe, hogy már semmi nem tudja motiválni? Könnyen lehet, hogy a kiégés a problémája. Pozsgai Anita közgazdászt és business coach-ot, a Hurrysicknesshelp (Állítsátok meg a kiégést) című blog szerzőjét kérdeztük a témával kapcsolatban.

Tulajdonképpen mit nevezünk kiégésnek?

– A legegyszerűbben talán úgy lehetne leírni a kiégést, mint egy olyan tartós érzelmi, mentális és fizikai kimerültséget, amelyet az emberek a szokásos módon már nem tudnak megszüntetni. Negatív hatásai az élet minden területére kihathatnak, az ember testi, lelki állapotára és szociális kapcsolataira is. Gyakran hosszú időn át, lassan, fokozatosan alakul ki, a kezdeti fázisban az érintett számára akár észrevétlenül. Vannak bizonyos szakmák, amelyek különösen veszélyeztetettek, mint például az egészségügyben dolgozók, pedagógusok, szociális gondozók. Ma már viszont a vállalati közegben vagy akár az otthon végzett munka során is nagyon sokan belesodródhatnak a kiégésbe.

Vannak korai jelei a kiégésnek?

– A kiégés egy többlépcsős folyamatként képzelhető el. Az egyes fázisok gyakran átcsúsznak egymásba, vagy akár ki is maradhatnak. A fázisokat alapvetően három csoportba lehet osztani. Az első szakaszt a fokozott aktivitás jellemzi. Ez az az állapot, amikor az ember maximálisan meg akar felelni az élet minden területén, és ezért fokozott erőfeszítéseket is tesz, a személyes igényeit viszont emiatt elhanyagolja vagy akár el is fojtja. Önmaga kárára próbál a mások vagy a saját maga által támasztott elvárásoknak megfelelni. Amikor belesodródunk a túlpörgésbe, és a munkahelyi feladatok mindennel szemben elsőbbséget élveznek, az már intő jel lehet. Ha azt tapasztaljuk, hogy már a szabadidőnkben sem tudunk kiereszteni, hanem ilyenkor is csak feladatokban tudunk gondolkodni, feszültek vagyunk minden helyzetben, akkor lehet, hogy már belekerültünk ebbe a spirálba. Érdemes ilyenkor a környezetünk figyelmeztetéseire is odafigyelni, mert gyakran hamarabb észreveszik ezeket a negatív jelenségeket. A kezdeti szakaszba való belépést fáradtság, kimerültség, kedvetlenség, érzelmi labilitás és fokozódó pszichoszomatikus tünetek jelezhetik.

Mi segíthet ebben a szakaszban? Meg lehet ezt előzni?

– Meg kell állítani a túlpörgést, és meg kell találni azokat a helyzeteket, amelyekben a belső erőforrásaink meg tudnak erősödni, és le tudunk lassulni mind fizikailag, mind mentálisan. Ez természetesen mindenkinél más és más. Lehet, hogy valaki egy jó könyv olvasása közben, más pedig intenzív sportolás alatt tud a legjobban kikapcsolni. Ezen túl pedig a szemléletmódunkon is érdemes változtatni, hiszen mindig lesznek olyan feladatok, amelyeket nem tudunk befejezni. Az önismeret segíthet abban, hogy fel tudjuk ismerni és el tudjuk fogadni a saját korlátainkat. Elegek vagyunk úgy, ahogy vagyunk, és nem biztos, hogy „superman” vagy „superwoman show-t” kell az életünkből csinálni. Általában hajlamosabbak azok az embe-rek a kiégésre, akikre jobban jellemző a perfekcionizmus, a túlzott tökéletességre törekvés, a bizonyítási kényszer, és akik nagyon erős hivatástudattal, kötelességtudattal rendelkeznek. Ők ugyanis könnyebben belehajszolhatják önmagukat ebbe a helyzetbe.

Mi jellemzi a következő szakaszokat?

– A második szakaszt a visszavonulás, a teljesítőképességnek a csökkenése és a motiváció elvesztése jellemzi. Megváltozik az értékrend, szinte csak a jelenre tudnak koncentrálni ilyenkor az emberek, ami régebben fontos volt a számukra, mint például a család vagy a baráti kapcsolatok, azok inkább zavaróak lesznek. A felmerülő problémákat hárítják, tagadják és erős teljesítménykényszerben élnek. Fásultság, keserűség, cinizmus, közömbösség, kimerültség és félelem a jellemző érzések ebben a fázisban.

Ez is megelőzhető valahogyan?

– A legtöbbet ilyenkor az érzelmeink tudatosítása segíthet és az, ha reflektív módon rá tudunk nézni arra a helyzetre, amiben vagyunk. Meg kell erősítenünk azokat az értékeinket, amelyek igazából motiválnak bennünket, és meg kell találnunk azokat az eszközöket, amiknek a segítségével a belső, inspiratív forrásainkat megújíthatjuk. Csak akkor tudunk ugyanis adni másoknak, ha van miből. Az is előfordulhat, hogy ilyenkor felismerjük, hogy a legjobb, ha kilépünk a helyzetből. Nem mindegy viszont, hogy ezt tudatosan tesszük, vagy utána folyamatosan azon rágódunk, hogy hol rontottuk el. Én úgy látom, hogy ez külső, professzionális segítség nélkül csak nagyon nehezen sikerülhet, nem tudjuk ugyanis Münchausen báró módjára önmagunkat kihúzni a sárból. A szupervízió és a coaching a tudatosításban és a reflektív gondolkodásban nagyon sokat segíthetnek.

Teljes kiégés esetén is van se-gítség? Milyen módszereket javasolnak a szakemberek a kilábaláshoz?

– Az utolsó szakaszt a belső meghasonlás jellemzi, az emberek elveszítik a kapcsolatot önmagukkal, a személyiségük kezd összeomlani, belső üresség, depresszió és végül teljes kiégettség következik be. Ebben a szakaszban szoktak elmélyülni a különböző függőségek, és megjelenhetnek az öngyilkos gondolatok is. Ekkor már egyértelműen pszichiátriai és pszichoterápiás segítségre van szükség, amit nem szabad halogatni, hanem azonnal igénybe kell venni. Ebben a helyzetben ugyanis a teljes helyreállás már nagyon kétséges.

Végső soron mi az oka a kiégésnek?

– A kiégés kialakulásában mind a személyes tulajdonságok, mind pedig a környezet hatása közrejátszanak. Az ember stressztűrő képessége, gondolkodásmódja befolyásolhatják azt, hogy valaki hogyan re-agál a külső nyomásra egy összetett helyzetben. A megszokott megoldásaink ilyenkor legtöbbször nem működnek, emiatt a stressz növekszik, és ha a külső negatív helyzet hosszú távon fennáll és tartóssá válik az életünkben, ez könnyen ki-égéshez vezethet. Felgyorsult világban élünk, ahol az információáramlás rendkívül gyors, és nagyon nagy a hajtás a munkahelyeken is. Az emberek ennek következtében leszoknak arról, hogy megálljanak, és megengedjék maguknak azt, hogy elmélyüljenek valamiben. Ezek a tényezők pedig még jobban felerősíthetik az amúgy is meglévő stresszt.

Tudna példákat mondani a ki-égés folyamatának leírására?

– A munkahelyeken nagy az igénybevétel, erős a teljesítménykényszer, és gyakran az erőfeszítéseket nem követi megfelelő anyagi és erkölcsi megbecsülés. Könnyen szembesülhet ma az ember azzal, hogy próbál maximálisan megfelelni az elvárásoknak, mindent belead, de mindezt végül mégsem koronázza siker, és még negatív visszajelzést is kap a munkájára vonatkozóan. Ebben a helyzetben nagy valószínűséggel a hiábavaló erőfeszítés miatt egy idő után el fogja veszíteni a motivációját, bezárkózik, frusztrálttá válik, és a feladat gépies elvégzésére fog csak koncentrálni. Kevesen vannak, akiket egy ilyen helyzet inkább motivál. A segítő szakmákban dolgozók pedig gyakran találkoznak megoldhatatlan problémákkal és érzelmileg megterhelő esetekkel. Mivel erős bennük az empátia, segíteni szeretnének, és igyekeznek a lehető legtöbbet megtenni még ezekben a kilátástalan helyzetekben is. Nagyon gyakran viszont falakba ütköznek, lehet, hogy éppen a már kiégett kollégáik húzzák őket vissza, vagy a rendszer, amiben dolgoznak, semmilyen rugalmasságot nem mutat, de az is előfordulhat, hogy az, akinek segíteni akarnak, ezt egyáltalán nem úgy értékeli, mint ahogy erre számítottak. Nem lehet csodálkozni azon, hogy egy idő után ez felemészti az erejüket, és könnyen belekerülhetnek a kiégésbe.

Mitől függ, hogy valaki hogyan birkózik meg egy ilyen problémával?

– Mindannyian találkoztunk már olyan emberekkel, akiket a nehézségek inkább erősebbekké tesznek, akik olyanok, mint egy keljfeljancsi, bármilyen nehéz helyzetben újra talpra állnak. A kutatók megpróbálták összegyűjteni, hogy mik azok a tulajdonságok, amikkel ezek az emberek rendelkeznek, és miért ellenállóbbak ilyen helyzetekben, mint mások. Azt találták, hogy leginkább az különbözteti meg őket, hogy képesek az érzelmeik tudatosítására, pozitív az életszemléletük, és rugalmasan tudnak gondolkodni, vagyis képesek más lehetőségeket is meglátni egy nehéz helyzetben. Az ilyen emberek bíznak abban, hogy képesek lesznek megoldani majd a helyzetet, és egyáltalán nem riadnak vissza attól, hogy segítséget kérjenek a környezetüktől. A jó hír az, hogy ezek a képességek, akárcsak az intelligencia, megfelelő módszerekkel fejleszthetők.

Hol tud beavatkozni legkorábban az ember a saját életébe, és mikor tud segíteni egy külső segítő?

– Segítséget kérni minden helyzetben lehet, sőt a stresszel szembeni ellenálló képességnek az egyik fontos tényezője a már említett segítségkérésre való képesség. Ezért szerintem nincs elég korai időpont. A kezdeti és középső szakaszokban egy szupervizor vagy coach, a középső szakasztól kezdve pedig a pszichológus is rengeteget tud segíteni. Segíteni tudnak az érzelmeink felismerésében, az erősségeink és korlátaink tudatosításában, a megértésben, a belső erőforrásaink megerősítésében és akár gyakorlati kérdésekben is. A szupervíziót külön szeretném kiemelni, mert a tapasztalatom alapján ez az egyik leghatékonyabb tanácsadási forma a kiégés megelőzésére. Mindannyian átéltük már azt, hogy a saját gondolataink újra és újra ugyanabba a spirálba visznek bele, és egyszerűen képtelenek vagyunk kitörni ebből. A szupervízió pontosan ebben segít azáltal, hogy egy elfogadó légkörben lehetőséget teremt arra, hogy az önreflexió és a visszajelzések segítségével szemléletet tudjunk váltani, ki tudjunk végre lépni a megszokott sémáinkból, és képessé váljunk arra, hogy másképp nézzünk rá az addig kilátástalannak tűnő helyzetre. A megváltozott szemlélet pedig a cselekedeteinkre is hatással lesz, előmozdítva ezzel a megoldást és a feszültség enyhülését.

Mennyire akadályozó tényező a szégyen a segítségkérésnél?

– Nagymértékben. Sajnos Magyarországon még mindig nem szívesen kérnek szakembertől segítséget az emberek olyan helyzetben, amikor a mentális egészségükről van szó. Bármilyen meglepő, sokan úgy gondolják, hogy urai a helyzetnek, és csak akkor kérnek segítséget, amikor a fizikai és pszichoszomatikus tüneteik már elviselhetetlenek. Pedig rengeteg nagyszerű szakember áll rendelkezésre mint szupervizorok, coachok, pszichológusok és mentálhigiénés szakemberek, akik nagyon sokat tudnak segíteni ebben a helyzetben. Azt gondolom, hogy a szégyent le kell győzni, ugyanis a kiégés folyamatában való bennmaradásnak nagy ára van, mert az egészségünk, a családunk, a kapcsolataink, az időnk, a pénzünk és az életünk látja kárát, amit nem engedhetünk meg magunknak. Mindenképp lépnünk, tennünk kell valamit ebben a helyzetben, ezért mindenkit arra biztatok, hogy ne halogassa, hanem bátran kérjen segítséget a megfelelő szakembertől.

Olvasson tovább: