Kereső toggle

Élve eltemetve

Senki sem hitte, hogy 12 év után felébredhet

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Martin Pistorius egészen 12 éves koráig ugyanolyan gyerek volt, mint mindenki más. Egy orvosok által rosszul diagnosztizált betegség következtében azonban még egyszer ennyi időt töltött a saját testébe bezárva kommunikációra képtelen, reménytelen állapotban. A körülmények ellenére váratlanul felébredt a kómából, és ma már egy sikeres vállalkozó és boldog férj. Története több tanulsággal is szolgál.

Martin Pistorius 1975-ben született a dél-afrikai Johannesburg városában. A boldog és egészséges fiú egy nap torokfájásra panaszkodva tért haza az iskolából. Az orvosok először azt gondolták, hogy egy egyszerű megfázásról van szó, és ennek megfelelően is kezelték. Ahogy azonban teltek a hónapok, egyre kevésbé tudott enni, minden nap hosszú órákat aludt, és folyamatosan a járás okozta fájdalmakra panaszkodott. Egy idő után annyira elgyengült a teste, hogy már nem is tudta használni. Elfelejtett tényeket és olyan hétköznapi dolgokat is, mint a növények meglocsolása vagy éppen az ismerős arcok. Az orvosok tuberkolózisként diagnosztizálták a Martint megtámadó betegséget, amit azonban sehogy sem tudtak kezelni: tehetetlenül nézték, ahogy a fiú állapota egyre romlott, míg végül vegetatív állapotba, úgynevezett virtuális kómába került.

„Egyik gyógyszert próbálták a másik után – eredménytelenül. A gyógyszerek hatásain túl ért a betegségem. Elvesztem a sárkányok földjén, és senki sem tudott megmenteni” – nyilatkozta a Daily Mailnek Martin. Két évet adtak neki a kezelőorvosok, majd a szülőkkel együtt-érzően közölték, hogy fiuk agyának állapota egy csecsemőével ér fel. Ennek ellenére Martin mindent értett, mindent látott, egyszerűen csak nem tudott reagálni. „Pont úgy éreztem magam, mint ahogy néhány film főszereplője: egyszer csak, amikor egyik napról a másikra felébrednek, nem tudják, hogy már halottak, és nem értik, hogy miért néznek rajtuk keresztül az emberek, mint egy szellemen. Egyszerűen nem tudtam megérteni, hogy miért történik velem is mindez” – írja könyvében Martin.

Szülei nem akartak lemondani róla, ezért otthon gondozták fiukat. A napi rutin mindig ugyanaz volt: édesapja reggelente megfürdette fiát, megetette, ezután elvitte egy speciálisan erre a célra kialakított intézménybe, majd másnap az egész kezdődött elölről. Ez az állandó gyakorlat megosztást okozott a Pistorius házaspár között, mert míg édesapja nem szeretett volna lemondani fiának gyógyulásáról, addig édesanyja egy intézetbe szerette volna küldeni Martint. Ez az ellentét egészen odáig vezetett, hogy édesanyja öngyilkosságot próbált elkövetni – halálos adagnyi gyógyszert vett be –, de férje még idejében kórházba szállította, ahol megmentették az életét. Egyszer édesanyja fia előtt könnyek között azt mondta: „meg kell halnod; muszáj meghalnod”. Nem is sejtette, hogy fia mindent hall és ért. Martin így emlékszik vissza erre a pillanatra: „Habár nagyon rosszul esett és idegesített, amit mondott, meg tudtam érteni, mert az a fiú, akit szült, számára 12 évesen meghalt.”

A bezárt fiú, hogy ne gondoljon magatehetetlenségére, néha csak a gondolataiba menekült, ahol játszva azt képzelte, hogy ő egy kis ember, aki egy hatalmas űrhajón beutazza a világmindenséget. Máskor pedig James Bond rakétákkal felszerelt autóját vezette. Amikor ez sem segített, már csak egyszerűen várta a halált. Így teltek el évek egészen addig, amíg egy délután gondozója, Verona arra lett figyelmes, hogy Martin reagál arra, amit mondott neki. Szüleit rögtön értesítette és szólt nekik, hogy sürgősen vizsgáltassák meg újra fiukat.

„Úgy feküdtem ott, mint egy üres kagyló (…), aztán az egyik nap egyszer csak elkezdtem visszatérni az életbe – meséli Martin. – Annak ellenére, hogy ismét tudatomnál voltam, nem tudtam megérteni, hogy mi történt velem. Egyszer csak értelmes szövegként villantak át a fejemen azok az artikulálatlan hangok, amiket korábban hallottam. Korábban észre sem vettem, hogy a test, amit láttam rángatózni, az enyém volt. (…) A testem mozgott, de az agyamtól függetlenül. (…) A látásom is olyan volt, mint amikor a fényképész a fókusszal játszik: időbe telt, mire tisztán láttam mindent” – folytatja Martin az elbeszélést.

Az orvosok meglepetésére gépeken keresztül ismét tudott kommunikálni az akkor már 16 éves fiú. Hamarosan visszanyerte feje és kezei fölött az erőt, és neki tudott állni üzeneteket írni, amit a számítógép felolvasott neki: a csoda megtörtént. Martin 19 éves korától számolja felépülésének éveit, és bár az orvosok azóta sem tudják, mi okozta a betegségét, azt mondták, továbbra sem lesz képes beszélni és járni. Martin reménykedik, és nem tölti tétlenül napjait. Lediplomázott, alapított egy webdizájnnal foglalkozó céget, feleségül vett egy Joanna nevű lányt, akivel tökéletesen megértik egymást, és megírta könyvét, ami Ghost Boy címmel került fel a könyvesboltok polcára. A könyv sikerességét jól mutatja, hogy azóta a New York Times bestsellerlistáján stabilan a 7. helyet tudhatja magáénak. Amikor Martinnak azt a kérdést tették fel, hogy „mit szeretnél, az emberek mit ragadjanak meg a történetedből?”, ő így válaszolt: „Azt, hogy mindig van remény, és egyáltalán nem számít, hogy milyen kicsi.”

 

Altató az éberséghez

Nem Martin Pistorius volt az egyedüli, aki vegetatív állapotából felébredt. George Mendelez mondhatni halott volt, amikor felborult autója roncsai alól kihúzták. A baleset következtében a 23 éves egyetemista minimálisan tért csak eszméletéhez – nyitva volt a szeme, és érzékelte a külvilágot, de sohasem tudott érdemi választ adni a körülötte levőknek. Szülei fürdették, öltöztették, etették. Egy nap azonban az orvos felírt egy Ambien nevű altatót George-nak, aki – miután bevette – pillanatok alatt majdnem teljesen visszaváltozott a régi George-ra. Másnap már maga fogta a villát a reggelihez, használta a szalvétát, és még az arca is teljesen visszaváltozott. Mi történt a 4 évig vegetatív állapotban lévő egyetemistával ilyen rövid idő alatt? A New Yorkban található Weill Cornell Medical College neuroló-gusa, Nicholas Schiff felállított egy kis csapatot, és kutatni kezdett az ügyben. A kutatás az „öntudatos állapot rendellenességeit” vizsgálta, amihez 184 vegetatív állapotban lévő beteget vizsgáltak. Hamar kiderült, hogy bár az Ambien és az elektromos stimulálás minden betegre más hatást gyakorolt, ennek ellenére az esetek többségében a páciensek visszanyerték a beszédkészség és a mozgató izmok fölötti uralmukat, ám ez csupán addig tartott, amíg a gyógyszer hatóanyagai vagy az elektromos stimulálás hatottak a testben. A hatás végeztével a betegek ismét visszaestek régi állapotukba. A kutatás eredményeképpen Nicholas megállapította, hogy a középagyat – ami döntő szerepet játszik abban, hogy az ember az eszméleténél van, és hogy irányítani tudja a mozgását – stimulálta az altató vagy az elektromosság, és ez felpörgette az agyban a neuronok működését. „Annak ellenére, hogy az Ambien egy altató, sokkalta inkább felizgatja az agyat, mint az alkohol, és ez a felizgatás elég ahhoz, hogy rengeteg agyi körciklust beindítson” – fejtette ki Nicholas. George Mendelez azóta napi háromszor vesz be Ambient, aminek köszönhetően le tudja nyelni az ételt, és válaszol a környezetének, de beszélni csak nehezen tud elkezdeni. Utoljára 3 éve szólalt meg, amikor megkérdezte édesanyját, hogy miért ilyen. Mikor ő elmagyarázta neki, George csak ennyit mondott: „Még jó, hogy élek.”

Olvasson tovább: