Kereső toggle

Félretenni napi 200 forintból

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A szegénység és a gyermekmunka ma is általános jelenség a világ számos fejletlen országában. Nem is gondolnánk, hogy a bangladesi ifjúság számára a bevételük megmentése nagyobb kérdés, mint az, hogy munkába kell-e állniuk vagy sem. Ezek a gyermekek nem csupán a mindennapi megélhetésért, hanem a jövőjükért is komoly küzdelmet folytatnak. Mióta a Save the Children alapítvány önkéntes szervezete pénzfelügyeletet biztosít számukra, a nyomor és a megtakarítás már nem paradox fogalmak.

A közelmúltbeli bangladesi gyártüzek és a Dakkában összeomlott gyárépület vitathatatlanul rámutattak arra, milyen körülmények között és milyen áron dolgoznak a bangladesi textilipar rabszolgái. Arról azonban kevés szó esik, hogy a gyermekmunkára kényszerülő utcagyerekek milyen nehézségekkel néznek szembe, ha takarékoskodni szeretnének keresetükkel.

A világon Bangladesben a legolcsóbb a textilipari munkaerő, aminek következtében az ország várhatóan a világ legnagyobb textilexportőre lesz a következő hét éven belül. A beszerzési árakat keményen lealkudó Európa is cinkos a bérek mesterségesen alacsonyan tartásában. A gazdaságilag legelmaradottabb országokra érvényes uniós szabályozás, az „Everything but Arms” (EBA, azaz „Fegyverek kivételével minden”) értelmében a fejletlen országokból érkező valamennyi importtermék vámmentességet élvez, amivel az EU a visszamaradott országok exportját és gazdaságát kívánja fellendíteni.

A gyermekmunka, a gyermekek kizsákmányolása globalizált világunk egyik legkomolyabb problémája. Ma már több mint húsz egyezmény és számos szervezet létezik ennek felszámolására, a feladat azonban összetett. Sok család számára a gyermekeik dolgoztatása elengedhetetlen a megélhetéshez, ugyanis csak ez jelenti számukra az alternatívát az élelmiszer szeméttelepen való felkutatásával szemben. A munka miatt kieső oktatás hiánya és a robot terhe mindenhol a gyermekek egészségügyi és mentális fejlődése kárára megy, így a nyomor újratermeli önmagát. Banglades is ebben a cipőben jár.

A „joining hands” az ENSZ egyik olyan programja, melynek célja összefogást teremteni a gyermekmunka elleni harcban kormányok, gyártulajdonosok és nemzetközi szervezetek között. Ilyen az ILO (Nemzetközi Munkaügyi Szervezet), az UNICEF és a Bangladesi Ruhaipari és Exportértékesítők Egyesülete közötti együttműködés, melynek keretében a minimum foglalkoztathatósági kor alatti 2000 gyermek családját abból a célból látták el jövedelem-kiegészítéssel, hogy a gyermekeiket ruhagyári munka helyett iskolába járassák, és az így kieső bevételeiket ellensúlyozzák.

Banglades 2006-ban fogadta el azt a törvényt, melynek értelmében tilos 14 éves kor alatti gyermekeket foglalkoztatni, vagy 18 éves kor alatt veszélyesnek minősülő munkába bevonni őket. A ruhaiparban is szigorították az előírásokat; napi 5 órában és 15 éves korban állapították meg a határt. Még ha léteznek is ilyen szabályozások, Ázsia vidékein a gyerekek nagy többsége illegális keretek között dolgozik, így esélyük sincs érdekeik érvényesítésére. Az UNICEF és a bangladesi statisztikai hivatal felmérései szerint az 5 és 14 év közötti gyerekek 19 százaléka dolgozik. A gyermekmunka felszámolása Bangladesben azért is nehéz, mert a munkáltatók engedelmesebbnek és olcsóbbnak tartják őket. Legtöbben gazdag családoknál, ház körüli munkákban segédkeznek, esztergályosmunkát végeznek, vagy gyárakban, embertelen körülmények között dolgoznak. Bangladesben képzettségtől és szakértelemtől függően a napi bér 20–120 taka (60–360 Ft) között mozog.

Mindezeken túl a legszomorúbb az, hogy főleg azok a gyerekek, akik az utcán, szülői felügyelet nélkül nőnek fel, ki vannak téve annak a veszélynek, hogy elvesztik nehezen megkeresett pénzüket. A spórolni igyekvő gyermekek nagy része leginkább utcai tolvajok támadásainak van kitéve. Ezek a bandák rendszerint éjjel csapnak le, így a gyermekek még aludni sem tudnak nyugodtan. Ha munkaadójukhoz fordulnak segítségért, hogy vigyázzon a keresetükre, gyakran azzal szembesülnek, hogy főnökük visszatartja annak egy részét, ezzel zsarolva őket, hogy ne hagyják el állásukat.

A BBC News Magazine nemrég hívta fel a figyelmet a Save the Children kezdeményezésére, a 2007-ben útnak indított jótékonysági szervezetre, a Chayabrikhkhóra. Ez egy olyan hálózat, mely lehetővé teszi a bangladesi kiskorúak számára, hogy biztonságba helyezzék megtakarításukat. A szervezetnek azért is van létjogosultsága, mert a helyi szabályok értelmében a 18. életévüket be nem töltött gyermekek csak nagykorú társaláíróval együtt nyithatnak bankszámlát. Mivel legtöbbjüknek vagy nincsenek szüleik, vagy távol élnek tőlük, ez sokuk számára nem megvalósítható. A Chayabrikhkhóban a köz érdekében önkéntes alapon dolgoznak az ifjak. Ezek az önkéntesek egyrészt nemes és fontos feladatnak tekintik itt végzett munkájukat, másrészt tanulási lehetőséget látnak benne. Ez utóbbi azért is kardinális kérdés, mert nagy részüknek nem volt vagy nincs lehetősége iskolába járni, és nem ritka az sem, hogy pont azért dolgoznak, hogy kisebb testvéreik számára biztosíthassák a taníttatást.

A Save the Children igazgatója, Birgit Lundback egy év múlva már nem ilyen keretek között képzeli el a Chayabrikhkho működését. Akármennyire is sikeres önkéntes programmá nőtte ki magát, Lundback nem táplál hiú reményeket az iránt, hogy alapvető banki szolgáltatásokat nyújtó hálózattá növi ki magát a kezdeményezés. Fontosabbnak és kivitelezhetőbbnek látja azt a lobbitevékenységet, melyet annak érdekében folytat, hogy a kormány törölje el a bankszámlanyitásokra kiszabott korhatárt.

Még ha – a fejlett társadalmak mércéjével mérve – aprópénz is az, amit sikerül a fiataloknak félretenniük, a módszer életeket ment azzal, hogy lehetővé teszi nyomornegyedben élő gyermekek számára, hogy jövőjüket illetően magabiztosabbak legyenek, és célokat tűzzenek ki maguk elé.

 

A robot folytatódik

Az első gyermekmunka-ellenes törvény, mely tiltotta a 9. életévüket be nem töltött gyermekek foglalkoztatását, illetve 12 órában limitálta a 18 éven aluliak munkaidejét, a 19. század első felében született meg Nagy-Britanniában. Eglantyne Jebb, a Mentsétek meg a Gyermekeket (Save the Children) szervezet alapítója az első világháború utáni oroszországi és balkáni menekült gyermekek szörnyű helyzetét látva egy szabálygyűjteményt dolgozott ki, a Gyerekek Chartáját, ami a Genfi Nyilatkozat néven vált ismertté. A dokumentum a gyermekek jólétéhez szükséges alapvető jogokat tartalmazta. Az ENSZ szervezetei közül kettő, az UNICEF és az ILO komoly szerepet vállal a gyermekmunka elleni harcban. Elsődleges céljuk a problémák feltérképezése, valamint a nemzetközi jogi keretek kialakítása. Azonban mára már bizonyossá vált, hogy nem elég csak törvényeket hozni, intézményi háttér is szükséges a célok megvalósításához. Mindezeken felül a legfontosabb feladat a szegénység felszámolása, hiszen a létminimum alatt élő családok kiskorú gyermekei iskola helyett egészen addig robotmunkára kényszerülnek, amíg alapszükségleteik nem biztosítottak.

Olvasson tovább: