Kereső toggle

Élet a cukorhegyen túl

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Eve Schaub új típusú böjtöt hirdetett nemrég megjelent könyvében (A cukormentes év), amit hamar el is kapkodtak az amerikai könyvesboltok polcáról. A kétgyermekes anyuka felhívta a világ figyelmét a fruktóz káros hatásaira, és megmutatta, hogy e nélkül is van élet.

E ve Schaubot, a szabadúszó írónőt, a képzőművészeti diplomást és családanyát mindig is érdekelték az étkezés és az egészség összefüggései, de sosem annyira, hogy a gyakorlatban is tegyen családja és önmaga egészséges életmódjáért. Ám egy nap minden megváltozott: férje biztatására megnézte egy San Franciscó-i egyetemi tanár a Csontos elhízik című videóját, ami egyből felkeltette a kétgyermekes anya figyelmét. A rövid bemutató a testbe kerülő fruktóz veszélyeit tárgyalja, aminek hatására Schaub elérkezettnek látta az időt, hogy változtasson családja étkezési szokásain.

2011-ben az egész család rászánta magát, hogy belekezdjen a cukormentes diéta évébe. A projektre Schaub férje bólintott rá először, majd 6 éves kislánya, Ilsa egyezett bele fájó szívvel az életmódváltásba, végül a 11 éves Gréta is áldását adta rá. Elkezdődött tehát a kihívás, ám Schaub nem akart egyedül maradni sem kezdeti nehézségeikkel, sem későbbi sikereikkel: minden napját megosztotta blogján az érdeklődőkkel, amiből könyvének ötlete is megszületett.

A család elsődleges célja a projekttel az volt, hogy kiszorítsák a mesterségesen előállított fruktózt az étrendjükből, ám minden más cukorféle és édesítőszer is feketelistára került. Könyvében Schaub ennek tudományos magyarázatát is közli: amikor a test feldolgozza a fruktózt, a máj húgy- és zsírsavat termel. Azonban a megengedettnél nagyobb mennyiség ezekből a melléktermékekből könnyen okozhat vérrögöt, magas vérnyomást, szív- és érrendszeri megbetegedéseket, valamint kettes típusú cukorbetegséget, nem is beszélve az elhízásról. „Ha egész életében nem fogyasztana az ember fruktózt, akkor se történne semmi baja. A fruktóz nem sokat nyom a latban. Eszünk, de éhesek maradunk. Sőt, még többet akarunk belőle: ez a veszély forrása” – állítja. Ennek ellenére minden gyümölcsöt, ami rostot és növényi mikrotápanyagot tartalmazott, azt a család feltette az ehető ételek listájára. „Ez azért van, mert a legjobb módja annak, hogy az ember fruktózt vigyen a szervezetébe, ha az eredeti »hordozóból« eszik…”

Kezdetben a vásárlás sem volt egyszerű. „Eleinte kétszer annyi időbe telt a vásárlás, de aztán hamar megtanultam, mit kell venni, és már az időkiesés sem jelentett problémát” – vallja Schaub.

Saját elmondása szerint mindig is egészséges emberként tekintett magára, de rá kellett jönnie, hogy téveszmékben ringatta magát az ételek alapanyagaival kapcsolatban. A legnagyobb meglepetést a kenyér okozta számára, illetve annak cukortartalma.

A közeli szupermarketben közel húszféle kenyérmárka és több mint kétszázféle kenyér (teljes kiőrlésű kenyér, rozskenyér, „egészséges” kenyér, diétás kenyér stb.) közül csupán kettő volt cukormentes. A család szomorúan tapasztalta, hogy még az olyan kedvenc ételeik is, mint a Worcester-szósz tartalmaznak rejtett édesítőket.

Néhány hét után a család alkalmazkodott az új diétához, és ezzel együtt csökkent az ellenállhatatlannak tűnő szükségérzetük is. Megtört a jég, azonban kellett egy átjáró, ami összeköti őket a cukros világgal, hogy ne szakadjanak el a „normális” emberek étrendjétől sem: erre találták ki azt a szabályt, hogy a család tagjai minden hónap egyik napján ehetnek valami cukros édességet. Azonban minél inkább haladtak előre az időben, annál kevésbé kívánták azokat. „Olyan rég nem ettünk ilyen ételeket, hogy amikor újra megkóstoltuk ezeket, annyira édesnek, sziruposnak tűntek, hogy egyszerűen nem is kívántuk.” Már a szeptembert taposták, amikor Stephennek eszébe jutott, hogy elkészíti felesége kedvenc banános pitéjét. Azonban a harmadik harapás után lüktető fejfájás és rosszullét vett erőt Schaubon annyira, hogy le kellett feküdnie, és még a fogát is megmosta, mert zavarta a cukornak még az íze is a szájában.

„Leszögezném, hogy az utolsó dolog, amit akartunk, hogy gyerekeinket és bárki mást elbátortalanítsunk az evéstől. A célunk az volt, hogy mindenki sokkal figyelmesebben kezelje az ételeket és természetesen a cukortartalmukat, s így az ember meg tudja hozni saját döntését” – érvel a háziasszony. Ám mégis mindenkiben ott motoszkál a kérdés: de azért mennyit fogytak a cukordiétával? A válasz: semmit. Akkor vajon megérte? Schaub szerint igen: „A diéta során sokkal egészségesebbnek éreztük magunkat, úgy tűnt a tapasztalatok alapján, hogy sokkal kevesebbet voltunk betegek, ha pedig megbetegedtünk, akkor sokkal hamarabb épültünk fel. A gyerekeim láthatóan sokkal kevesebbet hiányoztak az iskolából.”

A család barátai, ismerősök biztosra vették, hogy a diéta végeztével a kúra résztvevői megőrülnek majd egy-két jó édességért, és mérték nélkül esznek majd mindenből. De nem így történt. 2012 szilveszter hajnalán mindenki kapott egy kicsi, cukros ajándékot, aztán elmentek lefeküdni. A diéta befejeztével kicsit nehéz volt a családnak, hiszen a saját maguk által kreált szabályok az év leteltével véget értek. A boltba már nem tervezve mentek, és egy év után ismét az okozott nehézséget, hogy mit vegyenek. Schaub a múltban úgy tekintett az ételre, mint az önjutalmazás egyik eszközére, egyfajta megérdemelt vigaszdíjra. Ám a cukormentes év végére megtalálta a valódi válaszokat érzelmi szükségleteire.

Olvasson tovább: