Bécsről a látogató első benyomása az, hogy három névvel akarnak eladni mindent: Sissi, Ferenc József és Klimt. Minden óriásplakát, minden múzeumi ajánló tele van ennek a három emblematikus személynek a nevével és képével. Tulajdonképpen Bécsben nincs olyan múzeum, ahol ne találna az ember egy Klimt-képet, vagy egy szobát, esetleg emléktárgyat, ami a Kaiser und König és tragikus sorsú neje emlékét őrzi. Az osztrák fővárosban rengeteg kulturális látnivaló van, amelyek mindegyikének bemutatásához minimum egy különszámot kellene megjelentetni lapunknak. Ezért érdemes tervet készíteni arról, hogy mit és mikor szeretnénk megnézni. Amennyiben több napot kívánunk eltölteni a városban, elsőként szerezzünk egy Vienna Cardot. Ez 72 óráig érvényes, és a tömegközlekedési eszközökön ingyenesen utazhatunk vele, illetve majdnem minden múzeumban és gyűjteményben kedvezményeket kaphatunk, ha felmutatjuk. Figyelem! A kártyát vagy kiváltjuk a szállodában (szigorúan abban, ahol a szállásunk van), vagy el kell zarándokolnunk az Albertina múzeum melletti Turista Információs Irodához, mert máshol nem lehet hozzájutni.
Ha már úgyis ott váltjuk ki a Bécs Kártyát, akkor elsőként az Albertináról írunk (Albertinaplatz 1.). December elsejéig láthatjuk itt a Matisse életművét bemutató kiállítást. Érdekes, hogy a híres képeket őrző biztonsági személyzetnek egyáltalán nem feladata a festményeket telefonjaikkal lefényképező turistákkal való veszekedés. Nem esnek kétségbe, ha a teljesen heterogén (kisgyermekektől a nyugdíjasokig) korú közönség elkattint egy-egy képet. Az épület emeletén további időszaki kiállítások láthatóak az osztrák kortárs képzőművészet jeles képviselőitől. A képzőművészettel 
kombinálva a főhercegi apartmanokat is megnyitották a látogatók előtt. Így egyfelől képet alkothatunk a 18-19. század fordulóján élt Habsburg főhercegi család életkörülményeiről, másrészt a lakosztályok maguk is kiállítóterek. Michelangelo, Raffaello, Schiele és mások grafikái és festményei is megtekinthetőek. Sőt, láthatjuk Albrecht Dürer nyulát, azaz azt a nyulat ábrázoló grafikáját, amelyet a digitális fényképezés megjelenéséig a nagy fülű rágcsáló legtökéletesebb ábrázolásának tartottak. Annyira, hogy Nürnberg városában (ahol a művész élt) még egy szobrot is emeltek a híres nyúlnak, amint minden más nyulat agyonnyom (de erről majd máskor).
A Burg hatalmas épületkomplexuma önmagában is lenyűgöző (Herrengasse). A Habsburg-dinasztia palotája a 16. század végétől egészen a 19. század végéig folyamatosan épült. A Herrengasse felé eső szakaszán, az északi szárnyban három kiállítás is megtekinthető egy jeggyel. Az egyikben megismerkedhetünk a császári család étkezési és asztalkultúrájával. Persze a közép-európai látogatókban óhatatlanul felmerül (szinte minden esetben, amikor a különböző palotákban látható kincsekkel szembesül), hogy vajon hány magyar (vagy ruszin, szlovák, cseh, szlovén, horvát, szerb, román, bosnyák, olasz és a többi) jobbágy verejtéke eredményezte ezt az elképesztő gazdagságot. Elég csupán megnézni a harminc méter hosszú arany asztaldíszt, amit Lombardia tartományból küldtek Bécsbe, és több nagy fogadáson díszítette az asztalt. Rengeteg itt az értékes porcelán, amelyekről megtudjuk, hogy csupán a 19. század második felében vált általánossá az étkezéseknél, hiszen addig a Habsburg-udvarban csak arany és ezüst étkészleteket használtak. Valóban lenyűgöző.
2013. 10. 25. (XVII/43)
