Kereső toggle

A kapcsolatok és a töltött káposzta

Ha együtt eszünk, egészségesek maradunk

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az ünnepek közeledtével felértékelődik a nagy családi étkezések szerepe, a rutinosabbak ilyenkor fejben már állítják össze a menüsorokat. A szakácskönyvek eladása is megugrik, a sztárszakácsok főzőműsorai és a receptblogok pedig már szinte piacvezető ágazattá növik ki magukat. Azzal talán még sincs mindenki tisztában, hogy a közös étkezésnek egész évben egészségmegőrző szerepe van.

A romantikus vacsorák kapcsolatépítő jellegével többnyire tisztában vagyunk, de egyre több szakember hangsúlyozza a közös étkezés szerepét az egészséges gyermekek nevelésében is. Ha együtt tud étkezni a család - tévé, mobiltelefonok, digitális kütyük háttérzaja nélkül -, figyelmet tudnak fordítani egymásra, meg tudják beszélni a problémákat, akkor nincsenek kiszolgáltatva a külvilágból érkező visszajelzéseknek, ami egyébként éppúgy fenyegeti a gyerekeket, mint a felnőtteket. Egyben könnyebben tetten érhető az is, ha a gyermek furcsa evési szokásokat kezd felvenni. Furcsa kettősség jellemzi ugyanis korunkat: a média az egészséges életmód szükségességétől és újabbnál újabb „tuti diétáktól" hangos, miközben a túlsúlyosság minden eddiginél nagyobb problémát jelent a jóléti társadalmakban. Ezt az ellentmondást egyre nehezebben dolgozza fel a médiának leginkább kiszolgáltatott fiatal korosztály.

A család éppúgy szerepet játszik a problémák keletkezésében, mint a kezelésében. Az ennivaló több, mint csupán nyomelemek, kalóriák vagy molekulák halmaza, és maga az étkezés sem csupán egy biológiai folyamat, hanem érzelmekkel, jó vagy rossz emlékekkel társul. Minden evéssel kapcsolatos zavar valójában rendkívül összetett jelenség, a háttérben komplett okrendszer húzódik meg. Cynthia Bulik, az Észak-Karolinai Egyetem evészavarokkal foglalkozó részlegének vezetője úgy fogalmazott: „Az egyének személyiségbeli gyengeségei töltik fel a tárat, de a ravaszt végül a környezet húzza meg." Az evészavarok alapvetően lelki okokra vezethetők vissza, így kezelésükhöz nem elég csupán a biológiai tünetek orvoslása (például dietetikussal), pszichológiai beavatkozásra is szükség van.

A média által sugallt ideálok alapján a soványság, a test edzettsége kompetenciát és sikert sugároz, aki ennek nem felel meg, mi több, túlsúlyos, azt „visszataszítónak, ostobának és bénának" tartják. Márpedig ki ne szeretne sikeres és boldog lenni - vagy legalábbis annak látszani? Így talán nem meglepő - amint azt Dr. Lukács Liza szakpszichológus az Ágytól - asztaltól... című könyvében megjegyzi -, hogy a diétába kezdők többsége valójában nem is rendelkezik számottevő súlyfelesleggel, amikor fogyókúrába kezd.

A diétázás jellemzően akkor csaphat át a táplálkozási szokások zavarává, ha az illetőnél már eleve alacsony az önértékelés. Nem ismeri önmagát vagy a saját igényeit, és nem is képes azokat megfogalmazni, vagy eleve nehezen fejezi ki az érzelmeit. Előfordul az is, hogy tökéletes akar lenni. Ha ehhez hozzáadódik egy magas teljesítményt elváró iskolai vagy családi környezet, ami folyamatos szorongást eredményez, valamint a vékony testalkatot propagáló magazinok és videók üzenete, máris kész a körülmények sokszor szó szerint halálos elegye. Ezért sok esetben akkor hatékony a kezelés, ha az egész család részt vesz benne: angliai felmérések szerint a családterápiában részesülő páciensek hetven százalékánál tapasztaltak gyógyulást, míg az egyéni terápiákban részt vevőknél ez az arány csak ötvenszázalékos.

Carrie Arnold, egy anorexiából felgyógyult amerikai hölgy a blogjában arra utal, hogy néhány diétatípus felér egy evészavarral. A szakemberek egyébként rendre megegyeznek abban, hogy az evészavarokat kiváltó ok többnyire egy ártatlannak induló fogyókúra, amelynek során az illető végül elveszíti a kontrollt, és már akkor sem tudja abbahagyni az állandó kalóriaszámolgatást és méredzkedést, ha sikerült elérnie az áhított testsúlycsökkenést.

A torz szokásokat kiválthatja valamilyen gyerekkori trauma is, például szexuális zaklatás, vagy egy eltitkolt abortusz. Az ilyen és ehhez hasonló élmények már eleve alacsony önértékelést, folytonos szégyenérzetet, bűntudatot és tehetetlenségérzést eredményeznek az érintettekben, így idő kérdése, hogy ezek mikor robbannak be például evészavarok formájában.

A szakemberek tapasztalatai szerint nem elhanyagolhatók a családi szokások sem. Nem ritka, hogy az evészavarosoknál a családban elmosódottak az énhatárok, erős a kontroll, nem ismerik el az egyéniséget, kerülik a konfliktusokat, merevek a külső kapcsolatokkal szemben, vagy nem támogatják a fiatalok leválását és önállósodását. Sok fiatal lányra rossz hatással van az anyától látott minta: felmérések szerint kétszer olyan valószínű, hogy egy fiatal lány evészavaros lesz, ha édesanyja folyton diétázott, vagy mániákusan edzett, vagy rendszeresen negatív megjegyzéseket tett a saját testére. Aggasztó jelenség, hogy az evészavarok egyre fiatalabb korban jelentkeznek: az anorexiánál például korábban a tizenkét-tizenhárom éves kor számított a bűvös határnak, de ma már nem ritka, hogy nyolc-kilenc évesek is fogyókúráznak. Miközben a felnőttek évekig „eldiétázgathatnak", a gyermekeknél nagyon magasak a kockázatok. Ha egy fiatal, fejlődő szervezet nem kapja meg a kellő tápanyagokat, vitaminokat és kalóriamennyiséget, a testük elkezdi raktározni az energiát: lassul a szívműködés, csökken a vérnyomás, folyton fáznak, fáradékonyak, leesik a vércukorszintjük. Gyakori náluk a hajhullás, a fogak idő előtti megromlása és a korai csontritkulás, ami gyakran végződik csonttörésben vagy egyéb sérülésekben, ha az illető ráadásul sportol is.

A kellemetlen tünetek mellett jellemző a betegekre a torzult gondolkodásmód is: például egy anorexiás akkor is kövérnek látja magát a tükörben, ha már a bordái is kilátszanak. Az evészavarokkal küzdő személyek gondolatai, érzései állandóan az evés, a kalóriák, a testsúly körül forognak, így lelkiviláguk is egyre inkább beszűkül, gyakran társas kapcsolataik is megromlanak. Külön veszélyforrást jelentenek az interneten az úgynevezett pro-ana (azaz anorexiát támogató) és pro-mia (bulimiát támogató) oldalak, amelyeknek felhasználói lényegében evészavaros személyek, akik - egyszerűen fogalmazva - egymást „hergelik", biztatják a torz szokások űzésére, inspirációként pedig csontsovány modellek fotóit teszik fel. „Mindannyian tudjuk, hogy a hájas emberek undorítóak... A kifutókon, a magazinokban csakis vékony lányok szerepelnek! Vajon miért?? Mert ők tökéletesek!!! De mi is azok leszünk" - hirdeti az egyik ilyen oldal.

A tinédzser lányoknál a pubertáskorral, női vonásaik megjelenésével sok bizonytalanságérzés jár együtt, ilyenkor gyakran úgy érzik, hogy egyedül az evés az, amit képesek maguk irányítani és kontrollálni, és szinte megszállottan vetik rá magukat a témára.

Mivel ezek a betegek egyre inkább beszűkülnek a saját kis „fekete-fehér" világukba, és nincs is betegségtudatuk, a barátok, családtagok segítsége kiemelt szerepet kap. Fontos, hogy valaki jelezze feléjük, hogy valami nincs rendjén, és hogy szakértői beavatkozásra van szükség. Ez a kezdeményezés sokszor nem talál kedvező fogadtatást, így sok türelemre és szeretetre lesz szükség. Nem véletlen, hogy egyre inkább felértékelődik a közös családi étkezések szerepe. Ha nem is mindennap, de legalább heti háromszor jó, ha együtt tud étkezni a család, ilyenkor könnyebben kiderül, mi az, ami a gyereket foglalkoztatja, és olyan személyektől kaphat útmutatást, akik szeretik és elfogadják.

Az evészavarosok nehezen tudják megélni a jelent: vagy egy múltbéli problémán tépelődnek, vagy folyton a jövőbe tolják ki a boldogságukat: „ha majd lefogyok, sikeres és boldog leszek, és mindenki szeretni fog". Amikor azonban a kilók leadása után kiderül, hogy a külvilág szemében nem lettek értékesebb emberek, és a várva várt boldogságot sem találják meg, jön a csalódottság, ami újra beindítja a „zabálás-hízás" folyamatát.

Belátható, hogy az evészavarok általában nem magáról az ételről szólnak. Van, akinél az aszketizmus a probléma, van, akinél a mértéktelenség, de az indíték mindig hasonló. Ahogyan Dr. Lukács Liza is megjegyzi könyvében: „...könnyű belátni, hogy ami igazán hizlal, az nem a cukor, a liszt és a zsír, hanem az önutálat, az önbizalom és az önszeretet hiánya, amely ingeréhséget hoz létre". Sokan ezt fizikailag, evéssel próbálják csillapítani. Az evési problémák megoldásában a szakértők szerint az egyik kulcs a tudatosság. Dr. Linda Mintle családterapeuta és evészavarokkal foglalkozó szakember szerint az is megoldást adhat, ha az ember evés előtt nyom egy „stop" gombot, és átgondolja testének igényeit. Dr. Lukács Liza is megerősíti, hogy a titok nyitja az, ha az ember azt és annyit eszik, amire biológiailag szüksége van. Nem jutalmazza magát az étellel, nem más örömöket pótol vele, és nem a feszültséget vezeti le általa, így az evés a helyére kerül az életében.

AŰpszichológiaiŰéhségŰhétŰfajtája

Dr. Lukács Liza szakpszichológus Ágytól – asztaltól… címŐ könyve alapján:
1. Ingeréhség
Testünkhöz hasonlóan idegrendszerünk is ingerekre éhes: látványra, ízekre, illatokra, hangokra, érintésre, beszélgetésre, emberi kapcsolatokra. Ha kevesebb inger ér bennünket, mint amire igényünk volna, vagy visszatéren ugyanazon ingerekkel találkozunk, ingeréhség alakulhat ki. Ez gyakori a kisgyermekkel otthon lév kismamáknál, vagy például munkahelyi monotónia esetén is. A tiltólistás diéták vagy a párkapcsolat elsivárosodása is elidézhet ingeréhséget, amit aztán az evéssel próbál az illet kompenzálni.
2. Kapcsolatéhség
Az ember társas lény, alapvet igényünk, hogy élményeken keresztül kapcsolódjunk embertársainkhoz. Minségi kapcsolatra vágyunk, ezért a jó kapcsolatok hiánya, a magányosságérzés,
a közös élmények elmaradása is gyakori oka lehet a túlevéseknek.
3. Elismeréséhség
Az élet fontos területein szükségünk van kell mennyiségŐ pozitív visszajelzésre. Ezek elmaradása az önbizalom csökkenéséhez vezet, ami az evészavarok gyakori kiindulópontja. Az elismeréséhségben szenved személy gyakran jutalomfalatokkal vigasztalja magát. Elfordul, hogy a férj elismerésének hiánya a feleséget egyfajta fogyókúrával ötvözött bizonyítási kényszerbe hajtja. Ez nemcsak egészségtelen kapcsolatot feltételez, de menet közben annyi düh és frusztráció halmozódik fel a „bizonyító” feleségben, hogy ha sikerül is lefogynia, lehet, hogy már nem tud a férje mellett maradni.
4. Szexuális éhség
Evészavaros betegeknél jellemzek a kisebb-nagyobb szexuális problémák is. A szerz szerint az evés mint vágy elleni küzdelem a társadalomban hasonló utat jár be, mint korábban a szexualitás. A nknél a szexuális vágyak elfojtása sokáig a fels társadalmi körök státusszimbóluma volt, manapság a soványság, az evés iránti vágy elfojtása jelképezi ugyanezt. Az ételek elutasítása mint tisztaság iránti vágy központi szerepet kap az anorexiában, de a bulimiások is gyakran számolnak be egyfajta megtisztulási élményrl az önhánytatás után. Korábban a szexualitást azonosították a bŐnnel, manapság pedig megjelent a „bŐnös ételek” listája, illetve az evésre a „bŐnözés” szó használata.
5. Strukturálási, életszervezési éhség
Olyankor jelentkezik, ha valaki nem tudja az idejét megfelelen beosztani, vagy céljai megvalósítását halogatja. A struktúraéhség jele, hogy a személy egyfajta rendszerre vágyik. Súlyosabb evészavarban szenvedknél elfordul, hogy nincsenek hosszú távú céljaik, mert félnek a kudarctól és a felelsségvállalástól, pedig a hosszú távú strukturálás az életmódváltás alapköve. A tervek hiánya miatti szorongás is túlevéshez vezethet.
6. Cselekvési éhség
Ez jelentkezhet unalomban is, de gyakoribb az, amikor valakinek van tennivalója és feladata, de azok nem jelentenek számára kihívást. A cselekvési szükséglet kielégítéséhez fontos, hogy a rutinfeladatok mellett legyenek olyan elfoglaltságok, amelyek fenntartják az érdekldést, és amelyekben az adott személy hasznosnak, hatékonynak éli meg magát, különben az ételhez fordulhat kárpótlásért.
7. Teljesítményéhség
Ez az alkotásra, a teremtésre és a gondoskodásra vonatkozó vágyat jelenti. A gondoskodás irányulhat önmagára, a gyermekre vagy akár egy kis állatra is. Fokozottan jelentkezhet 40-60 éves korban. Ha ezek a szükségletek nem elégülnek ki, az egyén megreked az önközpontúságban, és elkezd saját magára, például a küls megjelenésére koncentrálni. Az aktivitás, a fiatalság és produktivitás megrzése érdekében az ettl szenvedk gyakran kezdenek diétázni.

Olvasson tovább: