Kereső toggle

Kor-határtalanul

Nem csak a húszéveseké a világ

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Endrei Judit személyét sokan a mai napig a televíziózással kötik össze, holott az elmúlt években számos fontos kezdeményezés elindítója volt. Ilyen például a Kor-határtalanul program, amely azt hangsúlyozza, hogy középkorúan is lehet kiegyensúlyozottan, boldogan és egészségesen élni.

Milyen ma a középkorúak helyzete Magyarországon?
– A középkorúak többsége krízisként éli meg ezt az időszakot. Sokan nem gondolkodnak előre, alig várják, hogy nyugdíjba menjenek, azt gondolván, hogy akkor jön az édes semmittevés időszaka. Ha ezt várják, jön is, a leépüléssel együtt. Addig vagyunk szellemileg frissek és aktívak, amíg tevékenyek vagyunk. Másfelől viszont a tapasztalatok azt mutatják, hogy a társadalom nem tud mit kezdeni a középkorúakkal. Szinte lemondott róluk, ezzel együtt pedig mindarról a tudásról, tapasztalatról, bölcsességről is, amit eddigi életük során megszereztek. Mikor szponzorokat kerestem a programunkhoz, egy kávéval foglalkozó cég nem akart velünk partneri kapcsolatra lépni, mondván, hogy az ő célközönségük negvenkilenc évesnél megszűnik. Egy jól ismert mobiltelefonos cég harmincévesnél húzta meg a határt.
Tekintve, hogy a társadalmat nem tudjuk megváltoztatni, tehetünk-e valamit a helyzet javításáért?
– Siránkozni nem érdemes. Mi csak magunkat és a szűkebb környezetünket tudjuk megváltoztatni. Tehetünk azért, hogy ne épüljünk le se szellemileg, se fizikailag. Az hogy szellemileg frissek maradjunk, nem pénzkérdés. Még ha nincs is pénzünk színházra, utazásra, egy könyv, egy keresztrejtvény mindig kéznél lehet. Az internet korában millió dologgal tudjuk magunkat szellemileg frissen tartani. Az, hogy fizikailag milyen állapotban vagyunk, megint csak azon múlik, hogy felveszünk-e egy sportcipőt, és elkezdünk-e gyalogolni. Nem csak a drága fittnesztermekben vagy golfklubokban lehet sportolni. 
Ez nagyon jó ötletnek tűnik, de ez az életszemlélet még nem eléggé elterjedt, legalábbis az általam ismert középkorúak között. Sokan úgy tekintenek az elkövetkező tíz-húsz évre, amit valahogy túl kell élni. „Majd csak lesz valahogy” – mondják.
– Statisztikák szerint a magyar középkorúak, leginkább a nők, napi öt-hat órát néznek tévét. Ez teljesen leépíti az emberek kapcsolatait, és ha valaki hatvan évesen észreveszi magán a szenilitás jeleit, az valószínűleg annak tulajdonítható, hogy hosszú évekig nézte a lélekromboló, leépítő sorozatokat. Közben pedig azt is tudjuk, hogy a családok milyen keveset beszélgetnek egymással. Az is elszomorító, hogy az ötven év feletti magyaroknak csupán négy százaléka tanul. Nyugaton ez az arány sokkal magasabb. Nem a formális tanulást értem ezen, hanem az érdeklődésünknek megfelelő továbbképzést, hogy haladjunk a korral. Fontos, hogy ami a fiatalabb éveinkben kimaradt, azt most bepótoljuk például a nyelvtanulás vagy a számítógépes ismeretek területén.
Vajon a negatív hozzáállás is hozzájárul ahhoz, hogy a társadalom nem becsüli eléggé ezt a korosztályt?
– A társadalom akkor fog ránk tisztelettel tekinteni, ha ezt mi vívjuk ki magunknak. A tisztelet nem jár automatikusan a korral. Nem papókákra és mamókákra van szükség, hanem aktív, szellemileg friss középkorúakra és idősebbekre, akikre felnézhet a következő generáció.
Tevékenységük során gyakran járják az országot. Találkoznak olyan jó példákkal, akiknek sikerült áttörni a társadalmi gátat?
– Rengeteg a jó példa. Egyik alkalommal találkoztunk egy hölggyel, aki ötvenéves volt, amikor meghalt a férje. Döntenie kellett, hogy éli az özvegyasszonyok szomorú életét, szűkös anyagiakkal, vagy pedig megvalósítja régi álmát. Mindig is szeretett utazni, így kitanulta az idegenvezető szakmát. Amikor nyolcvanéves korában találkoztunk vele, lelkesen mesélte, hogy hetvenöt éves koráig bejárta az egész világot, az utasok pedig rajongtak érte. Egy másik hölgy arról számolt be, hogy tíz évvel ezelőtt a férjét kirakták a munkahelyéről, így neki kellett felépítenie egy vállalkozást a nulláról. Jelenleg a férjének is munkát ad. Egy Győr közeli faluban idős, hatvan-hetven év körüli hölgyek egy csoportja összefogott, és ha látják, hogy szemetes a falu, kitakarítják. És még sorolhatnám…
Nekik miért sikerült?
– Nyitottak, rugalmasak voltak, és eldöntötték, hogy mit akarnak. Ha valaki felkészült a változásra, kifejezetten jó lehetőségnek is tekintheti ezt a kort. A lényeg az, hogy pozitívan álljunk a dolgokhoz. Ez nem egy mesterkélt mosolygást jelent, hanem hogy minden helyzetben a megoldást keressük. Aki nyitott rá, az tőlünk is sok támogatást kaphat. A Kor-határtalanul program célja, hogy aktivizáljuk az embereket. Szemléletváltást és új gondolkodást igyekszünk átadni ennek a korosztálynak.
Képes az ember ötven felett is megújulni?
– Miért ne? Az ötvenedik születésnapomon az egyik barátnőm ezt mondta: „Most jön életed legjobb időszaka, amikor igazán ki tudsz teljesedni.” Sose zavart a korom, bár időnként megfordul a fejemben, hogy kevesebb van már hátra. Ezt a kevesebbet kell értelmesebben kihasználni. Most attól érzem magam jól, hogy tudom értékelni az életet. A húszas éveimben csak úgy történtek velem a dolgok, most tudatosan élek. Húszévesen nem érdekelt az egészségem, ma már rájöttem, hogy ez mekkora érték. Most még lehet valamit tenni azért, hogy húsz év múlva ne legyünk kiszolgáltatott, ágyhoz kötött emberek.
A Megyeri hidat egy hetvennégy éves építész tervezte, s a kozmetikumairól híres Ilcsi néni is csak nyugdíjba menetel után – közel hatvanévesen – kezdte el építeni a birodalmát. Erre valószínűleg nem került volna sor, ha nyugdíjba menetel után ők is inkább a tévénézést választják. Csak rajtunk múlik, hogyan döntünk.

Olvasson tovább: