Kereső toggle

A családon múlik

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A pénzügyi szakemberek többsége egyetért Kóka Jánossal abban, hogy
honfitársaink befektetési szemlélete katasztrofális szinten van. Magyarországon
a családok kevesebb, mint 2 százalékának van komolyabb pénzügyi tartaléka. Dr.
Tóth András pénzügyi tanácsadó szerint a magyaroknak történelmi okokból nem volt
módjuk megtanulni a hosszú távú befektetéseket. A középkori magyar művészet
súlypontja az ötvösművészet volt. Ennek termékeit ugyanis bármikor fel lehetett
kapni és elmenekülni velük, ha jött a „tatár”…

Ön milyen formában képzelné el a pénzügyi ismeretek iskolai oktatását?

– Ez egy nagyon nehéz probléma: a jelenlegi oktatási rendszerben sajnos
nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy egy hatékony tananyagot hatékonyan
oktassanak. Ezek nem csak ténybeli ismeretek, de életmodell is. Az igazi
pénzügyi ismeretek gyerekkortól, a családban sajátíthatók el. De bízni kell a
csodában...

Mi a véleménye az eddigi hivatalos kezdeményezésekről, kiadványokról: Beni és
Ani, A pénz beszél… Te is érted?

– Mindkettőt elolvastam. Ami az online anyagot illeti, remélem, hogy
senkinek sem kell majd felelnie és dolgozatot írnia belőle. Nem írok róla
kritikát, az Index.hu nálam sokkal jobban megtette Monetáris Fruzsina és a
pénzszűz fiatalok címmel. A kritika sokkal szórakoztatóbb lett, mint a tananyag.
Az MNB-kiadvány egy rövid és tényszerű anyag – nekem stílusában, tartalmában
tetszik. Sajnos kizárólag a rövid távú dolgokról szól, és pont azokról hallgat,
ami a hosszú távú tőkefelépítés kulcsa: részvények, befektetési alapok, stb.

A fiatalokat talán még könnyebb lesz „átnevelni”, de mit tanácsol azoknak,
akik már negyvenes, ötvenes éveikben járnak, de szintén laikusok?

– Tapasztalataim szerint ez a korosztály a „jobb tanuló”. A fiatalok
alapvetően rövid távban gondolkodnak, negyven év körül kezdenek hosszú távon
gondolkodni. Ahogy Marcus Aurelius mondta: az emberek negyven felett hiszik el,
hogy meg fognak halni... Ennek a korosztálynak nem az iskolai oktatás kell,
hanem az internetes anyagok, könyvek, tanfolyamok.

Úgy hallottam, hogy a pénzügyi intelligencia tőlünk nyugatra is hagy némi
kívánnivalót maga után. Erről mi a véleménye?

– A kérdés inkább a pénzügyi előrelátás. A pénzügyileg fejlettebb
országokban elérhetőek és elterjedtek az olyan hosszú távú megtakarítási
lehetőségek is, amelyek közép- és hosszú távon is nagy hozamot tesznek lehetővé.
Mi bankbetétbe, államkötvénybe gyűjtve negyven éven keresztül csak nagyon
szerény nyugdíjalapot rakhatunk össze. Az USA-ban viszont a nyugdíjalapot
részvény alapú befektetési alapokban gyűjtik, a teljes fizetésük 5 százalékát
félrerakva átlagosan 1-3 millió dollárt gyűjtenek össze. Nos, ez az, amiben mi
el vagyunk maradva: az eladósodás útjai ki vannak kövezve, a tőkefelépítésről
pedig a többség még csak nem is hallott.

Bölcs dolog-e arra biztatni az embereket, hogy ne a nyugdíjra számítsanak
idős korukban, hanem „vegyék maguk kezébe” a sorsukat? Nyilván ez lenne az
ideális, de vajon nem életveszélyes-e erre buzdítani az embereket mindenféle
oktatás nélkül?

– Ez nem bölcsesség kérdése. Miután az állami nyugdíjrendszer összeomlik, az
állam kihátrál a problémahalomból. Innentől a feladatot áthárítják az egyénekre.
Lesznek, akik egyáltalán nem fognak foglalkozni a dolgokkal, lesznek, akik
különböző pénzintézetek csilivili reklámjainak dőlnek be, és lesznek, akik
megkeresik az optimális megoldást. Mi ez utóbbin vagyunk. Sajnos azt látom, hogy
egy teljes generációnak csődbe kell mennie, hogy a következő majd az ő
példájukból okuljon.

Olvasson tovább: