Kereső toggle

Utcán élni tilos!

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A frissen elfogadott jogszabályok szerint októbertől országszerte be lesz tiltva az utcán élés, és közmunkával vagy elzárással büntetik azokat az utcai hajléktalanokat, akik nem hajlandók szállóra bevonulni. A rendészeti fellépés hatékonyságáról azonban még a témával foglalkozó szakemberek véleménye is megoszlik.

Már az Alaptörvény 2013-as módosítása is jogellenesnek nyilvánította az életvitelszerű utcai tartózkodást az úgynevezett „tilalmi zónákban”, melyeket az önkormányzatok meghatározott indokokkal – közegészségügy, közbiztonság, kulturális értékek védelme stb. – jelölhettek ki. Az ellenszegülőket szabálysértési eljárás keretében pénzbírságra vagy közmunkára, esetleg elzárásra lehetett ítélni.

Kötelező szállás

Az Alaptörvény júniusi módosítása további szigorítást jelent, mivel az ország minden területére kiterjeszti a közterületi hajléktalanság tilalmát, azaz gyakorlatilag megtiltja Magyarországon az utcán élést. A parlament most fogadta el Semjén Zsolt ehhez kapcsolódó javaslatát is, miszerint a közterületen életvitelszerűen tartózkodó személy ellen szabálysértési eljárás indul, amennyiben a rendőrség 90 napon belül háromszor felszólította őt a közterületek elhagyására, és negyedszeri felszólításra sem hajlandó szállóba vonulni. A felszólításokról rendőrségi nyilvántartást vezetnek, s szabálysértési eljárás megindítása esetén közérdekű munkával, illetve ha ezt nem tudja vállalni vagy visszaeső, akkor elzárással büntethető az illető, pénzbírság viszont már nem szabható ki. A jogszabály október 15-től lép hatályba.

A törvénymódosításoknak az volt a kimondott kormányzati célja, hogy egyfelől rávegyék az utcán élő embereket a hajléktalanszállókba való bemenetelre, másrészt megvédjék a közterületek állapotát és a közbiztonságot. A szociális államtitkárság régóta hangoztatott érve, hogy van elegendő férőhely a hajléktalanoknak, ezért senkinek sem kell az utcán élnie. Az érintettek ezzel szemben azt mondják: nincs elég férőhely, és a szállók többségében emberhez méltatlan viszonyok uralkodnak.

Hányan élnek az utcán?

Az utcai hajléktalanok száma régóta vita tárgya, mivel hivatalos statisztika nem áll rendelkezésre. A civilek országos összeírásai alapján a Város Mindenkié (AVM) csoport 30 ezerre teszi a legszélsőségesebb lakhatási szegénységben, azaz hajléktalanként az utcán, külterületeken, elhagyott épületekben, kunyhókban élők számát. Az átmeneti szállók, éjjeli menhelyek férőhelyeinek száma idénytől függően 9500–11200 között mozog, téli fagyok idején a legtöbb szálló százszázalékos kihasználtság felett működik, és különösen vidéken kevés a férőhely.

Lakatosné Jutka hajléktalan aktivista szerint az utcai hajléktalanoknak egy jelentős része még mindig a fővárosba koncentrálódik, ahol négyezerre tehető a létszámuk. Szakemberek szerint a hajléktalanoknak csak egy kisebb része az, aki mentálisan annyira leépült állapotban van, hogy nem képes a legminimálisabb alkalmazkodásra sem, vagy fél a többiektől, ezért nem hajlandó bemenni a szállóra. Arra pedig, aki végképp elvesztette minden motivációját, büntetéssel aligha lehet hatni. 

„A 2013-as szabálysértési törvény kapcsán azt tapasztaltuk, hogy az első 3 évben az eljárások legfeljebb figyelmeztetéssel zárultak. 2016 óta pedig egyetlen szabálysértési eljárás sem indult közterület életvitelszerű használata miatt, feltehetően azért, mert a rendőrök is rájöttek arra, hogy teljesen értelmetlen a hajléktalanok büntetése. Ha a rendészeti eszközök eddig sem működtek, akkor milyen alapon feltételezik, hogy a szigorúbb törvények betarthatók lesznek?” – kérdezte az aktivista. Szerinte részletkérdésekben is aggályos a törvény: például, aki az egészsége miatt nem képes közmunkát végezni, azt bebörtönzik, ha viszont közmunkára fogható, akkor éhezik, mert nem tud ételosztásokra járni.

Megoldási javaslatok

Az AVM aktivistája szerint a szociális problémák nem szüntethetők meg rendészeti eszközökkel, ráadásul a veszélyeztetettek köre igen széles. A megoldáshoz egyeztetésekre lenne szükség, de eddig egyetlen benyújtott javaslatukat sem vették figyelembe a döntéshozók. A jogvédők a kiutat a lakhatáshoz való jog alkotmányba való visszaemelésében, s ennek megfelelően a szociális bérlakásrendszer kibővítésében látnák – ez jelenleg a lakásállomány mindössze 0,2 százaléka. „A hajléktalan emberek többsége állami segítséggel ki tudna lépni a hajléktalan ellátórendszerből, sokuknak most is van munkajövedelme. Szociális bérlakásokkal, illetve az üres önkormányzati lakások átadásával nagyon sok embert meg lehetne menteni a hajléktalanságtól és a börtönbüntetéstől, de erre sajnos nincs meg a politikai szándék” – állapította meg Lakatosné Jutka. Hozzátette: jelenleg kevés önkormányzat együttműködő – nem ritka, hogy inkább megvárják, hogy a házak összedőljenek, vagy kiköltöztetik a lakókat, hogy aztán panamázhassanak az ingatlanokkal.

Vecsei Miklós, a Máltai Szeretetszolgálat alelnöke a Heti Válasznak adott interjújában viszont nem látja aggályosnak, hogy bekerült az Alaptörvénybe az utcán lakás tilalma. “A mostani módosításban három pont szerepel: az állam törekszik a lakhatás biztosítására, az önkormányzat feladatokat kap, és csak a harmadik szól az életvitelszerű közterületen tartózkodásról. Ha ezt hierarchikusan nézem, akkor rendben találom. Az állam létrehoz egy lakásprogramot, amely megteremti, hogy mindenkinek legyen hol laknia. Ha valakinek kettétörik az élete, akkor az önkormányzat segít, azt mondja: gyere, éld túl a nehéz napokat. Amennyiben pedig mindezt biztosította, elvárhatja, hogy senki se aludjon az utcán.”- véli Vecsei.

Misetics Bálint szociálpolitikus ezzel szemben úgy látja, hohy a hajléktalansághoz kapcsolódó rendészeti problémák az eddigi szabálysértési törvény keretében is szankcionálhatók lettek volna, de ez sem történt meg. Magának a közterületi hajléktalanságnak, azaz a szegénységnek a büntetését kizárólag az indokolja, hogy a hajléktalanok látványa zavarja a lakosságot.

Bár a szabálysértési törvényben van utalás arra, hogy akkor lehet eljárást indítani az utcán élővel szemben, ha biztosítva van területileg az ellátása, az érintettek és a szakemberek szerint először inkább a hajléktalan-ellátás minimumfeltételeit kellene meghatározni és biztosítani, és ha azután is élnek emberek az utcán, akkor kellene törvényt hozni. Mindenek előtt egy anyagilag és szakmailag megerősített szociális ellátórendszerre lenne szükség, amely képes időben és differenciált módon segítséget nyújtani, hogy minél kevesebben veszítsék el a lakásukat, illetve akik utcára kerülnek, azok elfogadható körülmények között élhessenek, és újból fedélhez juthassanak. Ehhez képest a valóság az, hogy megszűnt az adósságkezelési és lakásfenntartási támogatás, a hajléktalan-ellátás normatívájának értéke 2007 óta változatlan, a szociális munkások bére a létminimumot is alig éri el, a lakás- és albérletárak pedig megfizethetetlenek. 

Európa-szerte probléma a hajléktalanság, de az EU számos országában létezik átfogó stratégia arra, hogyan csökkentsék a közterületi hajléktalanságot, ami elsősorban megfelelő lakáspolitikai stratégiát jelent. Kiemelkedő minta erre az Egyesült Királyság vagy Finnország, míg nálunk, ahol nincs ilyen kormányzati stratégia, a gyenge szociális ellátórendszer legfeljebb a hajléktalanság konzerválását, az elesettek vegetálását képes biztosítani. Az aktivista hozzátette: arra viszont egyetlen nyugati típusú országban sincs példa, hogy a hátrányos helyzetű csoportokhoz, köztük a hajléktalanokhoz ilyen fokon stigmatizáló módon viszonyuljon egy kormány, hogy a hajléktalanságot büntetőjogi kategóriaként kezelje.

Olvasson tovább: