hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Újabb fordulat az ORÖ-botrányban
Egykori hívei szervezhetnek tüntetést Farkas Flórián ellen

2016. 04. 16.
Farkas Flórián elérhetetlen, az ORÖ előző elnökét feljelentették, Lázár János 180 fokos fordulatot vett: kaotikus állapotok uralkodnak a másfél milliárdos botrány sújtotta roma önkormányzat körül. A Hetek úgy tudja, országos tüntetés is lehet Farkas Flórián ellen.

„Az egyéni karrier nem számít, az megy a lecsóba” – mondta november 25-én Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a parlamentben az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) egyre terebélyesedő botránya kapcsán. Lázár a teremben ülő Farkas Flórián miniszterelnöki megbízottnak címezte szavait, mivel az ORÖ-t Farkas vezette abban az időben, amikor 1,54 milliárd forintnyi szerződéskötés történt a Híd a munka világába nevű program keretében a cigányság felzárkóztatása céljából. Az uniós pénzből azonban nem munkahelyek létesültek, hanem drága irodákat vettek, tízmilliókért hatástanulmányokat rendeltek, elképesztő áron autókat béreltek, és sorolhatnánk tovább: azt, hogy az egész projektet a gyanú lengi körül, leginkább a felettes minisztérium, az EMMI igazolta, amikor vizsgálódásait követően úgy döntött: a teljes összeget visszaköveteli az ORÖ-től. „Az egyéni karrier megy a lecsóba” lázári üzenet novemberben arra vonatkozott, hogy a történteknek szükségképpen felelőse is kell hogy legyen. Éppen ezért váltott ki megrökönyödést, hogy a legutóbbi márciusi Kormányinfón Lázár János az ORÖ-botránnyal kapcsolatos kérdésre azt felelte: úgy érzi, Farkas Flóriánt cigány származása miatt támadják, a másfél milliárdos visszaélésnek pedig nincs gyanúsítottja, a rendőrség ismeretlen tettes ellen nyomoz.   
„Lázárra rászólt a miniszterelnök” – értékelte a Heteknek az ORÖ egyik – egyébként fideszes – képviselője a gyökeres fordulatot. Az, hogy Lázár szerint Farkast a származása miatt támadnák, már csak azért is abszurd, mert Farkast a saját belső ellenzéke, a Fidesszel szövetséges roma szervezet, a Lungo Drom képviselői kezdték bírálni az ORÖ átláthatatlan működése miatt. Az viszont tény, hogy a miniszterelnök védi Farkast, hiszen Orbán Viktor a közelmúltban a parlamentben ezt ki is mondta: amikor egy LMP-s képviselő rákérdezett Farkas felelős­ségére, Orbán úgy felelt, hogy hiába „utaznak” Farkasra, ez éppen Farkas pozícióit erősíti. De vajon mit tud az egyébként büntetett előéletű Farkas Flórián, ami ekkora védelmet jelent számára? „A Híd a munka világába program másfél milliárd forintja nem a barna kezek között tűnt el, mert odáig el sem jutott” – írta februárban Hegedüs István, az ORÖ akkor lemondott elnöke drámai hangvételű levelében.
Hegedüs 2014 novemberében lett az ORÖ első embere, miután az addigi elnököt Farkas Flóriánt a romák felzárkóztatásáért felelős miniszterelnöki megbízottá nevezte ki Orbán Viktor. ORÖ-elnökként Hegedüs egy ideig Farkas szövetségese volt, ám a pénzköltések visszásságait feltáró állami szám­vevőszéki vizsgálatok hatására szembefordult egykori mentorával. Közben a Lungo Drom belső ellenzéke alternatív vizsgálóbizottságot állított fel, és sorra mutatták ki a törvénytelenségeket, melyeket utóbb az EMMI is megerősített.
Tudható, hogy az ORÖ 100-150 szerződést kötött különböző cégekkel. Utóbbiak felelőssége eddig nem merült fel, ebből tehát az következne, hogy az ORÖ részéről történt szabálytalanság. A vizsgált időszakban ugyanakkor túlnyomórészt Farkas Flórián, kisebbrészt az ORÖ akkori hivatalvezetőjének aláírásával születtek a visszaélésgyanús szerződések. (Az atv.hu átnézett egy 300 millió forint összértékű csomagot, abból 220 millió forintnyi szerződést Farkas írt alá.) Mindezek után az EMMI mégsem tett feljelentést.
Hegedüs Istvánt viszont feljelentették rágalmazás miatt, mert az ATV Szabad Szemmel című műsorában azt mondta, hogy az ORÖ egyik szűk körű bizottsága döntött a költésekről. Úgy tudjuk, Hegedüs István attól tart, hogy végül vele vitetik el a balhét, noha ő összesen két darab szerződést kötött, és azokkal szemben nem találtak kifogást az ellenőrök.    
Hegedüs lemondása után az ORÖ élére Balogh Jánost választották meg Farkas Flórián ajánlására. Az ORÖ hasonlít a parlamenthez: különféle roma pártok képviselői kerülnek be választás útján, és az lehet az elnök, aki többséget szerez. Balogh János a baloldali Magyarországi Cigányszervezetek Fóruma vezetője: ORÖ-elnökké választása a fideszes Lungo Drom támogatásával ahhoz hasonló, mintha a Fidesz egy MSZP-s képviselőt választana meg miniszterelnöknek. „Ezzel a húzással vége a Lungo Dromnak” – mondta a Heteknek Vajda László, aki egyedüli Lungo Drom-képviselőként nemmel szavazott a februári választáson. Vajda szerint Balogh János „Farkas bábjaként” lett elnök, és most rajta keresztül próbálják elsimítani a botrányt. Úgy tudjuk, az új elnöknek március 16-ára kellett volna összehívnia az ORÖ köz­gyű­lését, ám ez a mai napig nem történt meg.
„Farkas Flóriánt jobban védi a kormány, mint annak idején Schmitt Pált” – mondta lapunknak Vajda arra utalva, hogy plágiumügye miatt Schmitt végül kénytelen volt lemondani a köztársasági elnöki posztról, miközben Farkas elmozdíthatatlannak tűnik. Vajda szerint érthetetlen, hogy az EMMI nem tett feljelentést, miközben a teljes összeget visszaköveteli. Információink szerint a minisztériumban is tartanak az ügy kimenetelétől. Vajda László azt mondta, több ORÖ-képviselővel egyeztetve arra jutottak, hogy április végén országos tüntetést szerveznek Farkas Flórián ellen, ha addig nem sikerül lemondatni a miniszterelnöki biztost. „Farkas Flórián elveszítette a cigányság bizalmát, mert vezetése alatt szertefoszlott a remény a romák felzárkóztatására” – mondta Vajda a Heteknek. A miniszterelnöki biztos ugyanakkor elérhetetlen: számos alkalommal hívtuk sikertelenül, és az internetes keresők alapján is az látszik, hogy évek óta nem adott érdemi interjút.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!