hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Botrány a Páva utcában

2015. 06. 19.
Komoly szakmai és szervezeti problémákról számolt be a Hetek a múlt héten a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékhely (HDKE) működésével kapcsolatban. Haraszti György, a kuratórium elnöke egy nappal múlt heti lapzártánk után válaszolt kérdéseinkre.

Értesüléseink szerint tavaly május óta számos probléma merült fel az intézményben, melyeket informátoraink az „egyszemélyi vezetés, korrupciógyanús szerződések és szakmaiatlanság” kifejezésekkel összegeztek.
– A HDKE-ben, mint minden más közintézményben egyszemélyi felelős vezetés van. Intézményünkben semmilyen korrupciógyanús szerződés nem létezik, az intézmény kuratóriu­ma, Felügyelő Bizottsága és könyvvizsgálója a 2014-es év gazdasági beszámolóját tételesen megvizsgálta, elfogadta, miképpen az alapító is. Az előző évek teljesen zavaros elszámolásaival szemben 2014 tavaszán egy, más intézményeknél megszokott négy aláírást (témavezető, jogi- és pénzügyi ellenjegyző, végül intézményvezető) igénylő metódust vezettünk be, ami kizárja az esetleges visszaéléseket. Konkrét kérdéseire, felvetéseire konkrétan tudok válaszolni, névtelen gyanúsítgatásokkal nem foglalkozunk.  Mint az MTA Történettudományi Intézetének közel 30 évig főmunkatársa, az ORZSE Történelmi és Vallásbölcseleti tanszékének alapítója, egyetemi tanára, az Amerikai Alapítványi Iskola volt főigazgatója, a Múlt és Jövő zsidó kulturális folyóirat szerkesztője, több, holokauszttal foglalkozó könyv és tanulmány szerzője, úgy gondolom, hogy nem szükséges szakmai rátermettségemet bizonygatni.
A holokauszt során számos rokonom pusztult el, négy nagyszülőm, hét dédapám Auschwitzban halt mártírhalált. Ez indokolja személyes elkötelezettségemet. Munkatársaimat is ezeknek az elveknek a szellemében igyekszem megválasztani, esetleges minőségi cseréket végrehajtani.
A Hetek forrásai szerint az Ön mellé felvett Csertő Gyula és Kassai Ildikó „szakmai szempontból alkalmatlanok”, miközben szinte minden, öt évnél régebben az intézményben dolgozó munkatársat elbocsátottak.
– Csertő Gyula már nem dolgozik az intézményben, egyébként sem szokásom, hogy volt vagy jelenlegi kollégáimat, munkatársaimat a nyilvánosság előtt minősítsem.
A minden intézményben természetes munkatársi fluktuáció és mobilitás részben az életkorokból adódó nyugdíjazásokból, részben az intézmény szakmai munkájának javítása érdekében történik. Az intézményi fluktuáció, ennek mértéke az Ön által kérdezett időszakban nem haladta meg a korábbi évek átlagát. Amennyiben valamely személlyel kapcsolatban konkrét kérdése van, kérem, tegye fel, s a személyiségi jogok tiszteletben tartásával készségesen meg fogom válaszolni.
Bizonyára Önhöz is eljutott az a „Dr. Bárdos Elemér” által írt levél, melyben többek között sérelmezik a tavaly nyáron elmaradt fizetéseket, egy személyben kötött megbízási szerződéseket, a meg-félemlítő légkört. Ön szerint van valóságalapja a fenti kifogásoknak? Ha nincs, kik állnak az eddig megjelent negatív újságcikkek mögött, és mi lehet az érdekük?
– Ami a „Dr. Bárdos Elemér” szignóval ellátott levelet illeti, szeretném leszögezni, hogy én ilyen irományt nem kaptam, csak egy kuratóriumi tagtársam jóvoltából tudok róla. A levél komolytalanságát már az a tény is mutatja, hogy a boríték tanúbizonysága szerint „Dr. Bárdos Elemér” ezt a levelet a HDKE-ből adta fel. Mondanom sem kell, hogy ilyen munkatársunk nem létezik. Névtelen feljelenté­sekkel, rágalmazásokkal, mögöttes szándékokkal általában nem foglalkozunk. Reagálva azonban konkrét felvetéseire megjegyzem, hogy tavaly nyáron – technikai okok miatt – másfél havi fizetés maradt el, amiről a munkatársakat előre tájékoztattam. Utólag a fizetését mindenki megkapta, kár senkit nem ért, ezt egyébként egyetlen munkatárs sem jelezte.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!