Kereső toggle

Negyedik láncszem

Rózsa-Flores juttatta el az őszödi hangfelvételt a Fideszhez

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésében jelentős szerepet játszott a kalandos életű Rózsa-Flores Eduardo. A félig bolíviai, félig magyar, élete utolsó szakaszában egyszerre iszlám hívő és katolikus, mind a bal-, mind a jobboldallal jó kapcsolatot ápoló férfiről a most nyilvánosságra került 2007-es titkosszolgálat jelentés is megállapítja, hogy ő juttatta el az őszödi beszéd hangfelvételét a Fideszhez.

De ugyanezt ő maga is elmondta részletesen egy 2008-es interjúban, csak azt akkor még senki nem vette komolyan. Bár Rózsa-Florest 2009-ben Bolíviában rejtélyes módon megölték, két egykori barátja sok fontos információt megosztott róla lapunkkal.

Brády Zoltán, a Kapu főszerkesztője sok éven át dolgozott együtt Rózsa-Floresszel, és egészen a férfi megöléséig kapcsolatban álltak. „Egy órával Eduardo meggyilkolása előtt még cseteltünk” – mondta Brády. Másik forrásunk Szabó Bálint, aki a kétezres évek eleje óta ismerte Rózsa-Florest és barátjának nevezte. Szabó tavaly azzal került a hírekbe, hogy kijelentette: fültanúja volt, amikor 2006 kora nyarán Rózsa-Flores a saját lakásán átadta az őszödi hangfelvételt három szocialista politikusnak, „Katalinnak”, „Imrének” és „Ferinek”.   

Arra a kérdésre, hogy miként válhatott Rózsa-Flores a szocialisták és a Fidesz között működő postássá, – hiszen mostanra bizonyítottnak tűnik, hogy az őszödi hangfelvétel szocialisták által szivárgott ki, majd a Fidesz közreműködésével jutott el a sajtóhoz – forrásaink elmondták: 

Rózsa-Flores baloldali kapcsolatai gyerekkorából gyökereznek: Apja, Rózsa György Che Guevara stábjának tagja volt, később Chilébe menekültek, majd Magyarországra költöztek. Eduardo felnőve a Szovjetunióban tanult a KGB iskolában, ám „nyugati” kommunistaként nem tudta elfogadni a szovjet rendszert. Hazatért, megtanult rendesen magyarul, beiratkozott az ELTE-re, ahol a Kommunista Ifjúsági Szövetség titkára, sőt, annak utolsó titkára lett egészen 1989-ig. Ebből a korszakból ismerte az akkori vezető KISZ-es generációt, köztük Gyurcsány Ferencet, Kiss Pétert, Szilvásy Györgyöt, állították forrásaink. És szerintük ezzel magyarázható, hogy 2006-ban a szivárogtatók hozzá juttatták el az őszödi felvételt.

Rózsa-Flores több szocialista politikussal, így állítólag Kiss Péterrel is korrekt viszonyt ápolt még 2008-ban is, Gyurcsány Ferenccel viszont már 1989-ben megromlott a kapcsolata, mert Gyurcsány mint KISZ Központi Bizottságának tagja a rendszerváltozás idején megtiltotta neki, hogy klubhelyiséget biztosítson formálódó ellenzéki pártoknak az ELTE-n. Rózsa-Flores a kétezres években már „nemzetárulónak” tartotta Gyurcsányt. Fontos tény, hogy Eduardo a magyar kommunista titkosszolgálat ügynöke is volt – amint arról a Hetek 2010-ben elsőként beszámolt –, sőt, Szabó szerint Rózsa-Flores neki azt mondta, egészen 2002-ig kapcsolatban maradt a szolgálatokkal. Forrásunk szerint azonban ez a kapcsolat megszakadt, sőt, 2005-től már célszemély volt. Tény, hogy a most megjelent egyik jelentés szerint 2007-től bizonyosan dolgoztak a szolgálatok Rózsa-Floresre mint szélsőjobbos és terroristagyanús személyre.

A KISZ-ből történt 1989-es távozása után ugyanis Rózsa-Flores hamar a másik oldalon találta magát. A kétezres évektől ismerte a MIÉP-ből kizárt fiatalokat, akik közül később többen a Jobbik vezetőivé váltak. Brády Zoltán elmondta, a Kapunál dolgozó Rózsa-Flores sokszor a szerkesztőségben tartott előadásokat a jobbikos fiataloknak, akik emellett kaptak néhány oldalnyi felületet a lapban saját írásaikra.  „Szélsőséges dolgokat persze nem engedtem megjelenni” – tette hozzá a főszerkesztő. Rózsa-Flores 2004-ben Nógrád megyébe költözött, ahol hamar barátságba került Bíró Márkkal, aki a pásztói Fidesz-Fidelitas tagja volt. Eduardo 2006-től a Fidelitas pártoló tagja lett.

Szabó Bálint szerint Rózsa-Flores 2006. június első felében kapta meg az őszödi hangfelvételt. Szabó néhány havonta találkozott Rózsa-Floresszel, így azon a 2006. júniusi napon is, amikor felment barátja lakására. Elmondása szerint beszélgetés közben csöngettek, és Rózsa-Flores megkérte, hogy menjen át a másik szobába, mert vendégeket vár. Szabó átment, de a szomszéd szobából is hallotta a beszélgetést, ami állítása szerint arról szólt, hogy három szocialista politikus, „Katalin”, „Imre” és „Ferenc” átadták a felvételt Eduardónak. Szabó a Heteknek azt mondta, amikor távozott, azon a szobán keresztül ment ki, ahol a vendégek tartózkodtak, így látta is őket és köszönt is nekik.

Brády Zoltán szerint ez képtelenség: Rózsa-Flores afféle művészlélek volt, lakásában ennek szellemében olyan rendetlenség uralkodott, hogy barátnőjén kívül mást nem engedett be oda. Másrész Brády szerint Eduardo csak 2006. szeptember első hetében kapta meg az őszödi hangfelvételt. Hogy kitől, azt a főszerkesztő sem tudja, noha ő volt az első, akit Rózsa-Flores értesített a váratlan fejleményről. Brády azt mondja, mivel negyvenéves pályafutása során sok kiszivárogtatott anyaggal találkozott, szokásává vált, hogy nem kérdez rá az eredeti forrásra. Egyébként Rózsa-Flores a már említett 2008-as interjúban maga is azt mondja, ő a negyedik szem volt a láncban, a közvetlen kiszivárogtató személyét nem ismerte.

Brády elképedve hallgatta végig Gyurcsány beszédét, ezt követően egy hangmérnökkel ellenőriztette, hogy a felvétel manipulálatlan.  Rózsa-Flores-szel úgy döntöttek, eljuttatják a sajtóhoz. Egy erzsébeti sörözőből hívogatták országos televíziók és lapok főszerkesztőit, ám annak ellenére, hogy még pénzt sem kértek, senkit nem érdekelt az anyag. „Hat napig szenvedtünk, 10-12 főszerkesztővel beszéltem, de senki nem merte vállalni a közlést”. Egyszer Eduardo félrevonult, de Brády hallotta, hogy akivel telefonál, az nagyon sürgette. Nem tudta, ki volt, de Eduardo azt mondta neki: „Olyan főszerkesztőitek vannak, akik nem merik vállalni”, érvelt Eduardo, amiből Brády arra következtetett, hogy a kormány részéről lehetett valaki. „Mi úgy okoskodtunk, hogy vagy a kormányfő környezetéből szivárogtattak, vagy olyan szocialista politikusok, akik meg akarták buktatni Gyurcsányt.”

Ezen a ponton két forrásunk megint összhangba kerül, ugyanis Szabó Bálint szerint is éppen ez történt: ahogyan 2004-ben megpuccsolták Medgyessy Pétert, úgy 2006-ban Gyurcsányt akarták eltávolítani a kormányfői székből, ezért szivárogtatták ki a beszédét. Csak ezúttal túllőttek a célon, tette hozzá a véres utcai zavargásokra utalva Szabó.

Abban tehát biztosak lehetünk, hogy miután közvetlenül nem sikerült továbbadni a felvételt az országos médiának, Rózsa-Flores felvette a kapcsolatot egy régi fideszes barátjával – Szabó szerint Bíró Márkkal –, aki aztán eljuttatta a felvételt a Fidesz felső vezetőihez.

Szabó azt mondja, a Fidesz már a nyár elején megkapta a felvételt. Brády szerint a Fideszhez csak szeptember 14-15-e körül jutott el a felvétel. Hogy ha ez így volt, mi a magyarázata annak, hogy Orbán Viktor a 2006. augusztus 5-ei tusnádfürdői beszédében a szocialisták szervezett hazugságairól beszélt (vö: Gyurcsány: hazudtunk reggel, éjjel stb.), Brády szerint ennek oka csak „beleérzés” lehetett.

A nem lényegtelen kérdéshez újabb adalékot szolgáltatott Braun Róbert szocialista képviselő, amikor szerda este az ATV-ben olyan, a WikiLeaksről származó „nem magyar” titkosszolgálati iratokból idézett, melyek az 2006–2009 közti amerikai nagykövet, April H. Foley és Fidesz-vezetők közti beszélgetésekről készültek, és amelyekben arról esik szó, hogy az instabilitás kockázatát Orbán Viktor személyesen vállalja, vagy hogy a gazdasági helyzetből politikai krízist csinálnak. Braun szerint az idézett beszélgetések 2006 szeptembere és novembere között zajlottak.

Visszatérve Rózsa-Floreshez, forrásainkat arról is kérdeztük, hogy a postás szerepén túl milyen szerepe lehetett Eduardónak az utcai zavargásokban. Brády szerint egykori barátja kint volt ugyan az utcán, de a szervezésben nem vett részt. Szabó Bálint viszont azt állította, Rózsa-Flores kapcsolattartó volt a szélsőjobb és a Fidesz között. Tény, hogy a tömeget az a Toroczkai László indította el a TV székházához, aki 1990–91 során – saját elmondása szerint – gerillacsapatot szervezett a Délvidékre. Egy, a birtokunkba jutott hangfelvételen arról is beszélt, hogy a szervezés során ismert meg „olyan horvátországi veteránokat, mint az azóta elhunyt Eduardo Rózsa-Flores, akit felkértem, hogy segítsen eligazodni a katonai életben, hiszen mi nem értettünk hozzá”. Érdekes, hogy Toroczkai ma már Ásotthalom polgármestere.

Rózsa-Flores élete 2009. áprilisban ért véget Bolíviában. A hivatalos verzió szerint társaival együtt tűzharcba keveredett a bolíviai hatóságokkal, amikor fegyvert fogtak a bolíviai államrend megdöntésére. Ezt a verziót mindkét forrásunk mesének tartja. Eduardo és társai egy bolíviai szállodában laktak, és egyre több jel utal arra, hogy egyszerűen kivégezték őket. Brády szerint azért utaztak Santa Cruzba (Rózsa-Flores nővére egyébként ma is Bolíviában él), mert egy népszavazást követően 2009-ben bizonyos országrészek autonómiát kaptak, és Eduardo segített volna az önálló közigazgatás megszervezésében. Egyik – ír – társa például autonómia szakértő volt, egy másik pedig afféle művész. A szintén megölt Magyarosi Árpád holttestét édesanyja itthon felboncoltatta, és kiderült: szó sem lehetett tűzharcról, hanem megkínozták és kivégezték a férfit.

Hogy mi okozhatta Eduardoék vesztét? Forrásaink szerint elképzelhetetlen, hogy a magyar titkosszolgálatok kiengedték volna az országból Rózsa-Florest, ha – mivel évek óta figyelték – tényleg terrorcselekményre készül Bolíviában. Ugyanakkor az sem lehetetlen, hogy valaki dezinformálta a bolíviai hatóságokat, tette hozzá egymástól függetlenül mindkét interjúalanyunk.

Bajnai: Van másik

Gyurcsány Ferenc az ATV-ben azt mondta, létezik egy harmadik titkosszolgálati jelentés is Őszödről, ami mindent érthetővé tenne, ám annak tikosítását 2009-ben az akkor miniszterelnök Bajnai Gordon nem oldotta fel. Pintér Sándor viszont azt állíja, nincs is ilyen jelentés. A Hetek megkeresésére Bajnai Gordont, az Együtt vezetője stábján keresztül az alábbi válasz küldte: „Pintér Sándor minapi kijelentésével szemben létezik egy harmadik jelentés, ennek kiderítéséhez még titkosszolgálatra sincs szükség, elég volna hozzá egy internetes kereső. Bajnai Gordon 2009-ben miniszterelnökként hivatalból kapta meg ezt a jelentést. Azt nem ő titkosította, ő csak helybenhagyta a jelentés minősítését. Ennek oka az volt, hogy az anyag – bár hosszabb és bővebb volt a kampányfogásként most nyilvánosságra hozott fideszes változatnál – nem vitt közelebb a teljes igazsághoz. Ennek megfelelően a most nyilvánosságra hozott, „mazsolázós” válogatás  különösen nem vihet közel hozzá. De Orbán Viktort persze ebben az esetben sem az igazság érdekli: ő azért beszél olyan erőltetetten Őszödről, hogy hallgathasson Paksról. Ne hagyjuk, hogy elterelje a figyelmünket! Válaszokat várunk Paksról! Hogyan lehet, hogy 10 évre titkosítják a moszkvai paktumot, miközben Orbán Viktor titkos biznisze minden egyes családra évi 100 ezer forintos többletterhet ró 21 éven keresztül” – zárul Bajnai levele.

A tömeget megszervezték

Interjú Szabó Bálinttal
Ön azt állítja, ott volt Rózsa-Flores lakásán, amikor három szocialista politikus elhozta neki az őszödi beszéd felvételét, hogy Rózsa továbbítsa azt a sajtóhoz. Három nevet említett: Katalin, Ferenc, Imre. Szili Katalin erre pert indított az alaptalan gyanúsítgatás miatt, másrészt elmondta: képtelenség, hogy az Országgyűlés akkori elnökeként, tehát védett személyként járhatott volna egy magánlakáson.
– Erre azt mondom, mint tavaly: Szili és Szekeres Imre is hozza nyilvánosságra a kormányőrség rájuk vonatkozó nyilvántartását, hogy mikor és hol jártak 2006. május 26 és szeptember között.  
Ön szerint volt szerepe Rózsa-Floresnek abban, hogy szeptember 17-én, néhány órával az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülését követően több ezer tüntető gyűlt össze a Kossuth téren?
– Az biztos, hogy azt a tömeget megszervezték. Én feljelentést tettem Orbán Viktor ellen az alkotmányos rend megdöntésének kísérlete és más bűncselekmények gyanúja miatt, és a tanúvallomásomban elmondtam: Rózsa-Flores és többen mások is részt vettek a szervezésben.
Hol tart most ez a nyomozás?
– Nem rendeltek el nyomozást annak ellenére, hogy több órás kihallgatásomra is sor került, valamint a hatóság rendelkezésére állt többek között Toroczkai beismerő vallomása is, amiben azt állította, hogy az ostromban is részt vett, mert forradalmat akartak csinálni.

Olvasson tovább: