Kereső toggle

Gyurcsányék rászerveztek, a Fidesz mozgósított

Kellemes napot szereztek Orbánnak

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Orbánnak mindent alápakoltak, az összbaloldal széthúzó volt, míg a magát mérsékeltre maszkírozni próbáló Jobbik identitászavarban szenved. Körülbelül így lehet összefoglalni az október 23-ai politikai gyűléseket.

A csúcsokat döntögető októberi melegrekord ellenére – vagy pont éppen azért – ismét a száz-ezres létszámot súroló tömeg gyűlt össze a Civil Összefogás Fórum által beharangozott, immár harmadik Békemenetre, amelynek első perceiben a szervezők közül páran a mikrofon mögé lépve osztották meg gondolataikat, mielőtt a megjelentek népes tábora egy veterán Csepel teherautót követve megindult volna a Hősök tere irányába. Széles Gábor üzletember a gyarmati sors helyett ezúttal a csőcselék uralmától féltette az országot – példaként Kun Béla hatalmát említette az első világháborút követő évekből. Bayer Zsolt publicista és Bencsik András lapszerkesztő pedig a Hallgatói Hálózat (HaHa) és más balos szervezetek provokációjától óvta az embereket.

Bayer szerint a menet megzavarására készülő aktivisták azt próbálják bemutatni, hogy „mi ugyanolyan agresszívak vagyunk, mint ők”. Az agresszió mint téma egyébként máshol is előkerült, rögtön az élen menetelők egy olyan táblát tartottak, melyen a „Nem leszünk gyarmat” feliratot arra cserélték, hogy: „Aki agresszív, fél. Mi nem félünk.” A közönség soraiban a táblás önkifejezés népi művészete a „Józan többség győzni fog” típusú, mérsékelt transzparensektől az első sorban menetelők, transzcendens „Illumina nos da pacem Domine – Adj fényt és békét, Uram!” feliratán át a szocialistákat és a liberálisokat az ördöggel való cimborálással vádoló táblákig terjedt. Az utolsó percekben végül az is kiderült: kár volt a provokátoroktól félteni a Békemenetet (az interneten szerveződő ellen-megmozdulásra egyébként is mindösszesen 13-an ígérték biztosra a részvételüket), a meglehetősen tarka menet különösebb incidens nélkül, népdalokat és Kossuth-indulókat énekelve érkezett meg a központi ünnepségre a Hősök terére.

A rendőrségi kordonok és a fokozott biztonsági készültség miatt nem is volt olyan könnyű a Hősök terére kiérve egybeolvadni a sokasággal, mindazonáltal mégis jónéhány külföldi városnéző élt e lehetőséggel, ha már arra járt. A helyszín kiválasztása semmiképpen sem lehetett véletlen, hiszen a rendszerváltás hajnalán innen küldte úgymond haza a szovjet tankokat a délután főszónoka. 

Nyírségi falvak, Siklós, Mosonmagyaróvár – a legkülönfélébb települések, ahonnan Orbán Viktor beszédének meghallgatásával egybekötött pesti kirándulást szerveztek. Gyors számolás: több mint száz autóbusz állomásozott a Műcsarnok mögött. „Az igazat!” – jelentette ki határozottan az egyik buszról leszálló deresedő úriember arra a kérdésre, hogy mit is vár a miniszterelnök úrtól. „Ő mindig az igazat mondja. Akárcsak én” – folytatta. „Nagyon sokan vagyunk” – ezt már a megjelentek létszámát firtató kérdésünkre mondta fennhangon egy Bocskai-mentét viselő fiatalember. A ragyogó napsugarak megtették hatásukat – a tömeg kifejezetten szolidnak és nyugodtnak tűnt: vegyes korosztályú, bár többségében az ötvenes éveiket már betöltő, konszolidált öltözetű urak és hölgyek. Itt-ott akadt azért egy-egy árpádsávos zászlót görcsösen szorongató renegát is.

Aztán kezdődött a fő attrakció: Orbán Viktor díszkatonasággal a pódiumon. A miniszterelnök végigpásztázta a megjelentek tömegét, majd belekezdett dramaturgiailag két részre osztható beszédébe. Az első etapban egy figyelemre méltó politikatörténeti megemlékezést hallhatott a nagyérdemű, míg a másodikban következtek a propagandisztikus elemek (például: újra aktuális a küzdelem a „magyar hősök és kommunista elnyomók” között). „Most kissé puhán fogalmazott” – jegyezte meg egy negyven körüli hölgy a beszéd után. Mellette álló ismerőse szerint már most készülni kell a választásokra, mert az ellenfél minden aljas eszközt felhasznál. Hasonlóan látta az a két úr is, akik szerint ugyan a jelenlegi kormány győzelme biztos, azonban a „vörös tenger urai” könnyen bejuthatnak a parlamentbe. „Márpedig ez ellen is tenni kell” – tette hozzá egyikük, amivel a másik nem teljesen értett egyet. „Fontos azért, hogy legyen rossz is. Így mindig láthatjuk ugyanis, hogy mivé nem szabad válnunk” – magyarázta érdekes véleményét. 

A Műegyetem rakpartra meghirdetett összellenzéki megmozdulásra a Petőfi híd felől közelítve már érezhető, hogy a pártok közti kohézió még nem teljesen makulátlan. MSZP-aktivisták hatalmas, tűzpiros zászlókat nyomnak az arra járók kezébe, de minden pártnak akad kisebb papírzászlócskája. A DK-nak kétféle is. A hatalmas kivetítővel kiegészített színpad alapján a szervezők sok emberre számítottak, ami nagy nehezen be is igazolódik, amikor a tömeg egyik fele a 47-esről, a másik a vidékről érkező szervezett buszokról beszállingózik a helyszínre.

A beszédek sorát Bajnai Gordon nyitja, és rögtön tisztázza, hogy az elmúlt egy év csalódásai után kevesebb illúzióval, de annál nagyobb hittel tekint az összefogás jövőjére. Ekkor egy hölgy diszkréten egy Népszavát nyom a kezembe, majd „bizistent” vág arra, hogy Bajnai szerint „pokoli nehéz lesz” legyőzni „Orbánt”, de a csöndes többség mindig diadalmaskodik. Érdekes élmény, ahogy az „Orbán takarodj” egy pillanatra belefagy a tüntetőkbe, amikor Bokros Lajos leszögezi, hogy pártja jobbközép, konzervatív elvű. Az összefogás szó hallatára azonban a közönség megenyhül, sőt úgy tűnik, még azt is megengedő tapssal nyugtázza, ahogy Bokros az MSZP-t és a DK-t teszi felelőssé az összefogás sikertelenségéért. Ugyanezt teszi Kuncze Gábor is, akinek színpadra lépését a délután leghosszabb tapsa követi. Kuncze szerint a baloldal osztozkodást álcáz összefogásnak (ő például kimaradt belőle).

Ilyen előzmények után lép színpadra Gyurcsány Ferenc, akit hatalmas és egyben a legnagyobb ováció fogad. Nála is központi elem a kormány és Orbán Viktor kritikája, ám a lényeg mégis csak az összefogás. Amennyiben ennek ő volna az akadálya (bár hiszi, hogy nem) – mondja a volt miniszterelnök –, akkor készen áll lemondani a közös listán való szereplésről. „Egy vezetőre van szükség, nem kettőre” – hangzik a színpadról. „Gyurcsány!” „Mesterházy!” – szócsatázik mellettem két, egyre türelmetlenebb férfi, miközben már Fodor Gábor van a színpadon, és az MSZP–Együtt 2014 összefogást előre felelőssé teszi a borítékolható választási kudarcért.

Mesterházy Attila jól megkomponált belépőjét – vélhetően DK-s hangadók hatására – azzal rúgja fel a közönség, hogy percekig „összefogást” skandál, amivel az MSZP elnöke láthatóan nem tud mit kezdeni. „A magyar nép mindig lerázta magáról azokat a politikusokat, akik hazugságra alapozva a kormányzást, elvesztették legitimitásukat” – üzeni Mesterházy, és végül csak azért sem mondja ki az „összefogás” szót. A fáradt tömeg már nem nagyon figyel a szónokra, megindulnak a beszélgetések. „De nagyobb a támogatottsága!” „Dehogyis”. Az emberek susmogása csak a közös himnusz idejére halkul el, hogy aztán újult erővel folytassák a saját baloldaluk melletti korteskedést.

A pártot meghazudtoló nyugalommal zajlott le a Jobbik „kormánykárosultak nagygyűlése” című demonstrációja, amely egyben az október 23-i megemlékezés nyitó rendezvénye is volt. A Vértanúk terén alig néhány száz ember zsúfolódott össze, akik a meghívott civil szervezetek képviselőire voltak kíváncsiak. Felszólalt többek között Léhmann György, a „devizahitelesek ügyvédje” és Hossó Andrea, az Anyaföldvédelmi Kerekasztal ügyvivője. Előbbi szerint a bankok viselkedése miatt többen vesztették éle-tüket, mint az 56-os forradalom és szabadságharc alatt, míg utóbbi „második Trianonnak” nevezte a földforgalmi törvény által kialakított helyzetet.

A demonstráción megjelent Új Magyar Gárda tagjai vezették fel a két traktor mögé felsorakozó tömeget, amely fél háromkor indult meg a Deák tér felé. „Ott mindannyian hallhatjuk majd Magyarország leendő miniszterelnökét” – toboroz a háromkor kezdődő rendezvényre a szpíker.

A nagyszínpad előtt már többezresre dagad a létszám.

A szónokok követik az imázsváltás programját, amit szinte csak Murányi Levente lép túl egy kis „libás gazember”-ezéssel és „hibbant Néró”-zással. De aztán ő is a szavazófülkék forradalmát javasolja az utcai hadviselés helyett. A lengyel sztárvendég, Robert Winnicki nem mond említésre méltót.

Mire Vona Gábor vastaps kíséretében a színpadra lép, sokadik csirkecombját végzi ki a járdaszegélyen üldögélő néni. A pártelnök a szokásos párhuzamok erőltetése után kifejtette, hogy a Műegyetem előtt a tankokra ülők gyülekeznek ma, míg a Hősök terén lévők elhúzzák a függönyt, és „rothadó naranccsal takarják el a szemüket” az elől, hogy félmillió ember hagyta el az országot a közelmúltban. Gyurcsánynak azt üzente, hogy a „hazaárulók börtönben fognak ülni”, de a „szégyelljétek magatokat, és húzzatok el!” szóvirág már a Fidesznek is üzenet. Amúgy a Jobbik készen áll a kormányzásra – teszi hozzá. „Azért vagyok optimista, mert a fiatalok között mi vagyunk a legnépszerűbbek. De rajtuk nagy a teher, hiszen rajtuk áll vagy bukik az ország jövője” – került összhangba óriásplakátkampányával a pártelnök. A székely himnusz után hazafelé vonuló, kissé csalódott hívek nem hisznek a Jobbik hatalomra kerülésében: „Ha nyernénk is, ellehetetlenítik a feltételeket, vagy már a szavazást is elcsalják” – dünnyögi bajtársainak egyikük a jól ismert általános alannyal szerkesztett véleményét. (Hubert József, Jereb Tamás, Hegedős Soma, Turai Barnabás)

Olvasson tovább: