Kereső toggle

Ki temette el a Jobbik-alelnök cégét?

Volner János, kft.-k és fantomok

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Volner János, a Jobbik alelnöke, a párt első számú gazdasági szakpolitikusa – bár csak esti érettségivel rendelkezik – nemrégiben a gazdaságról tartott előadást a Corvinus Egyetemen, ahol azt mondta, szigorúan fel kell lépni a cégfantomizálások ellen. Volner egyik vállalkozása egy cégtemetőben tűnt el 12 millió forint közpénzzel együtt. A pártban mindaddig nem tartanak a botrány következményeitől, amíg csak a „cionista” média gerjeszti azt.

Volner János 2006 tavaszán alapította meg Gavron Kft. nevű cégét. (1999 óta ez már legalább a harmadik cége volt, előbb-utóbb mindegyiket törölték a cégjegyzékből – a részleteket lásd keretes írásunkban.) A cégben Volner mellett felesége, Volner Beatrix volt a tulajdonostárs. A főképp vasáru-, festék-, üveg-kiskereskedelemmel foglalkozó cég jól teljesített, a különböző közterheket maradéktalanul és pontosan fizette. Éppen ezért kereste meg Volnert az iregszemcsei Molnár Szabolcs, kérve: adja el neki a cégét. Volner és felesége hajlott is az ajánlatra, és 2008. június 3-án eladták a Gavront Molnárnak. Nagyjából ezt a magyarázatot adta Volner János Jobbik-alelnök azt követően, hogy az atv.hu megírta: a Gavron Kft.-t azért kellett törölni a cégjegyzékből, mert 12,3 millió forintos köztartozása behajthatatlanná vált.

A hírportál a nevezett cégről azt is megírta, hogy a Volner házaspárt követő új tulajdonosa, Molnár Szabolcs az „iregszemcsei cégtemető” bűnügyben vált ismertté: a vád szerint a férfi és társai több száz, köztartozással terhelt céget vettek át jellemzően néhány százezer forintért, majd a cégeket fantomizálták: mivel a különböző hitelezői felszólítások rendre a „Nem kereste” jelzéssel jutottak vissza a feladókhoz, a hitelezők búcsút inthettek a pénznek. A Volnerék által alapított és 2006-től 2008. júniusig vezetett Gavron esetében egyetlen hitelező, az adóhatóság jelentkezett: a cég eltűnése tehát 12,3 millió forint közpénz eltűnését jelenti.

Rájár a rúd a Jobbikra

Három hét alatt három botrány robbant a Jobbik körül. Volner cégügyeit megelőzően, április 25-én a párt XI. kerületi elnökéről kerültek fel védhetetlen fotók az internetre: Jeszenszky Sándor előbb női bugyiban, majd a nélkül mutat be rúdtáncot egy partin. Jeszenszky, a Nemzeti Érzelmű Motorosok vezetője, a képek nyilvánosságra kerülése után kilépett a pártból. A több ezer fő részvételével tervezett május 5-ei anticionista gyűlésen csak néhány száz résztvevő jelent meg, noha a főszónok Vona Gábor Jobbik-elnök volt. Vona meg is feddte a távol maradt híveket, ugyanakkor azon bosszankodott, hogy a decemberi neonáci-ellenes tömegtüntetésre két nap alatt sikerült egy színpadra szólítani a legnagyobb – kormány- illetve ellenzéki – pártokat, plusz a helyszínre hívni több tízezer embert.

Az atv.hu cégbírósági adatok alapján jutott el a Gavron végelszámolójához, aki elmondta: abban az időben a fantomcégeket szerette volna kiszűrni az adóhatóság. Ezt követően a lap megkereste a Tolna Megyei Törvényszéket, mert ez a hatóság kezdeményezte a cég felszámolását. A Törvényszék közleményéből derült ki, hogy a Gavron – akárcsak több száz más cég – az „iregszemcsei cégtemetőben” tűnt el a köztartozással együtt. A Törvényszék közléséből derült ki az is, hogy a cég ügyében Volner János feleségét meggyanúsították, mert feltételezhető volt, hogy annak tudatában adták el a céget, hogy az új tulajdonosnak esze ágában sincs tovább működtetni azt. Volner Beatrix ellen végül azért szüntették meg az eljárást, mert a gyanút a cégiratokból lehetett volna alátámasztani, a cégiratok azonban eltűntek.

A most is fellelhető cégbírósági adatokból viszont látható, hogy a Gavron Kft.-ben az alapítástól az eladásig Volner János rendelkezett többségi irányítást biztosító befolyással, így az egyelőre megválaszolatlan kérdés, hogy a Jobbik alelnökét miért nem gyanúsították meg.

Volner érintettségét tagadó, indulatos nyilatkozatában több figyelemre méltó elem akad: a tényfeltáró cikket „a Hit Gyülekezetéhez közel álló ATV mocskolódásának” próbálja beállítani. Ennek azért van jelentősége, mert – mint azt a Hetek Jobbik-közeli forrásokból megtudta – a pártban úgy vélik, addig nincs nagy gond, ameddig csak a „balliberális, cionista” média „támadja” a pártot. A Jobbik szavazóbázisában az okozna zavart, ha szélsőjobbos portálok is átvennének ilyen cikkeket, netán maguk írnának a Jobbikot bíráló anyagokat. „Ha a Kuruc.infón jelenne meg egy ilyen cikk, János aznap repülne” – vélekedett egy informátorunk, ám azt is hozzátette: ennek szinte nulla az esélye, hiszen Volner Novák Előd barátja, Novák pedig kiváló kapcsolatokkal rendelkezik a neonáci portálnál. Ugyanakkor a Bendegúz Hírek nevű, egy kiugrott jobbikos által üzemeltetett portál egyből „vette az adást”: „Volner János adócsaló?” címmel közölték a tényfeltáró cikket.

Visszatérve Volner tagadására: a Jobbik alelnöke voltaképpen a hatóságokkal vitatkozik, hiszen a tényfeltáró cikkek hivatalos adatokon alapulnak. Mindezek ellenére elvben elképzelhető, hogy Volner tényleg jóhiszeműen adta el „tiszta” és „jól teljesítő” cégét, mit sem tudva arról, kicsoda a vevőjelölt. Ha így volt, azt nyilván bizonyíthatja is: a hárommillió forintos tőkével alapított Gavront – ezt diktálja a józan ész – feltehetően jelentős haszonnal adta el, amit akár azonnal is igazolhat, ha közzé teszi az adásvételi szerződést, amiből nyilván megvan a saját példánya. (Volner egyik emblematikus figurája a cégfantomizálások és offshore cégek elleni jobbikos küzdelemnek, a „politikusbűnözők” elszámoltatásának.) Volner szerdán bejelentette, hogy kikéri az adóhatóságtól a cégvezetése időszakára vonatkozó adatokat, melyek álláspontja szerint őt fogják igazolni. A Hetek egy adószakértőtől azt az információt kapta, hogy az adóhatóság nem fogja kiadni az adótitoknak számító adatokat, mivel Volnernak már nincs köze a céghez. (Egy idetartozó érdekesség: Volner egy korábbi cégét, a szintén hárommillió forintos tőkével alapított Prezent Bútorstúdiót tizedáron adta el két évvel később, a cég egy újabb éven belül bedőlt, egymilliós köztartozással törölték.)

A Hetek egyébként két, egymástól független forrásból is úgy értesült, hogy a Jobbikban már tavaly nyáron többen tudtak a Volner által alapított, majd sorra felszámolt, illetve törölt cégekről. Állítólag etikai vizsgálat is szóba került, ám Volner végül meggyőzte párttársait a maga igazáról. Most azt ígéri, a bíróságon vesz elégtételt minden őt „rágalmazó” laptól.

Az ügyet figyelemmel kísérő olvasóknak mindenesetre feltűnhetett, hogy pártja nem nyilatkozott a cégügyekben, a három tagadó közleményt maga Volner jegyezte. Forrásaink szerint a tét nem kicsi: ha bebizonyosodna az alelnök felelőssége, az akár tisztújítást is generálhatna, amit „normál üzemmódban” a jövő évi választásokig nem tervez a párt vezetése.

Volner János cégei

Volner Bútor – 1999. márciustól 2004. március 31-ig Volner vezette, majd eladta. Két és fél hónappal később az adóhatóság végrehajtást rendelt el a cég vagyonára, 2005-ben a Cégbíróság megszűntnek nyilvánította.
Prezent Bútor – 2003. augusztustól 2005. december 1-jéig vezette Volner, majd 300 ezer forintért – az alapításkor jegyzett tőke tizedéért – eladták. 1 millió forint közpénz tűnt el.
Gavron – 2006. áprilistól 2008. júniusig vezette Volner. Az eladás után fél évvel felfüggesztették a cég adószámát. A cég elleni bírósági eljárás folyamatban van, 12,3 millió forint közpénz tűnt el.
Építőanyagpláza – Volner 2008. május 7-től 2010 júniusáig vezette a céget. Volner távozását követően fél évvel az adóhatóság törölte az adószámot, a cég végül eltűnt.
Magyar Gárda – A Magyar Gárda Pest Megye Vagyonvédelmi és Szolgáltató Kft. 2008. július 4-én jött létre. Itt „csak” tag volt Volner, a cégjegyzésre jogosultak között viszont ott van Kiss Róbert, a Magyar Gárda egykori főkapitánya. A cég főtevékenysége személybiztonsági tevékenység volt, emellett a napilapnyomástól kulturális tevékenységen át testedzési és politikai tevékenységre is jogosult. Az APEH Pest megye Hátralék-nyilvántartó Osztálya 2009. november 25-én végrehajtást rendelt el a kft. ellen. A céget 2011-ben törölték.

Átvészelt botrányok

A Jobbik szavazótábora valamelyest bővült ugyan a 2010-es választások óta, de jelentős növekedésről nem beszélhetünk, támogatottsága ma is a 2010 első hónapjaiban mért szinten áll – írja friss elemzésében a Political Radical, a Political Capital szakértői portálja. Szerintük a népszerűség stagnálása ugyanakkor azt is mutatja, hogy az elmúlt évek botrányai és belső küzdelmei sem ártottak a pártnak, mint ahogyan azok a várakozások sem teljesültek, melyek szerint a Jobbik a parlamentbe kerülve veszít majd a vonzerejéből. A portál elemzése szerint a Jobbik korábban sem volt regionális párt, a szavazótábor többsége pedig az átlagnál jobban kereső. és jobb környezetben élő választókból áll.
A tanulmány készítői úgy látják, a Jobbiknak lehet még pár százezres szavazói tartaléka, ezek a választók ma főként a Fidesz táborát erősítik.
Mivel a Fidesz a jobboldalisága miatt logikusan a Jobbikhoz köthető rendszerellenzéki szerepet is betölti – „szabadságharc”, radikális gazdaság- és társadalom-átalakítás – a Jobbiknak marad a rasszizmus, az antiszemitizmus és a kilépést követelő EU-ellenesség. Az elemzés szerint elképzelhető, hogy megfelelő kommunikációval a Jobbik képes lehet szavazókat elhozni a Fidesztől, ám ezzel együtt is kérdés, mindez mire lesz elég a következő választáson. Egyvalamiben ugyanis a Jobbik hátrányosabb helyzetben van a többi ellenzéki párthoz képest: nincs potenciális szövetségese, ezért könnyen válhat az új választási rendszer legnagyobb vesztesévé – olvasható a Political Radical elemzésében.

Olvasson tovább: