„Zsidóbotrány” a Jobbikban

Cikk nyomtatása
Továbbítás emailben

Megosztja a neonácikat az a tény, hogy a Jobbik egyik vezetőjéről a mozgalmon belüli riválisai kiderítették, hogy zsidó ősökkel is rendelkezik. Szegedi Csanád hiába volt az egyik legradikálisabb politikusa a Jobbiknak, most arra kérik a nyilas kuruc.info kommentelői, hogy  „figyelembe véve származását, húzzon el a közéletből mielőbb!"

Mint arról a Hetek több esetben is írt, Szegedi Csanád és testvére a Borsod megyei Jobbik-szervezet vezetéséért személyeskedésig fajuló háborúba keveredett a borsodi radikális vezérrel, Endrésik Zsolttal.  Endrésiket a Jobbik egy társával együtt kizárta a soraiból, de a legutóbbi kongresszuson Szegedi Csanád elvesztette az alelnökségért folytatott versenyt. A Jobbik elnöksége egyébként több borsodi szervezetet feloszlatott, így került sor az új elnökválasztásra Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, amit több mint 90 százalékos arányban Szegedi most megnyert.

A hatalmi harcban azonban Szegedi súlyos ütéseket kapott, ugyanis kritikusai nyilvánosságra hozták - pontosabban e-mailben terjesztették - azokat az anyakönyvi kivonatokat, amelyek bizonyítják, hogy a Jobbik európai parlamenti képviselője anyai ágon zsidó felmenőkkel is rendelkezik. Szegedi Csanád nagymamája ugyanis Klein Magdolna, akit 1944 júniusában deportáltak Auschwitzba, ahonnan hazatért. Szegedi maga ismerte el, hogy hitelesek a dokumentumok.  A párt házilapjában úgy védekezett, amikor azt kérdezték tőle, hogy mit szól azokhoz a körlevelekhez, amelyek zsidóként aposztrofálják, hogy: „a jelzőt nem tartom pontosnak, mert ezt szerintem egyetlen normális ember sem állította. Én 11 éve kezdtem az aktív politizálást a nemzeti oldalon, 2003 óta vagyok a Jobbik tagja, és az elmúlt 6 évben a párt országos alelnöke voltam. Nem emlékszem olyan politikai megmozdulásomra, amelyre valaki is azt mondta volna, hogy ez hazaárulás lenne, vagy nem a magyarság érdekét szolgálná."

Szegedi azt magyarázta, hogy gyermekkora óta nemzeti, keresztyén neveltetésben részesült. Édesapja fafaragó népi iparművész, aki rengeteg fejfát, emlékművet, tulipános ládát faragott. A rendszerváltás után az első adandó lehetőséget megragadva református gimnáziumba íratták, és a diplomáját is református egyetemen szerezte. „Nem azt tartom valódi vízválasztónak, hogy ki a legtisztább fajú magyar, mert sohasem az számított a Kárpát-medencében, hogy ki a színtiszta magyar eredetű személy, hanem hogy ki hogyan viszonyul a magyarság ügyéhez. A magyarság mindig vállalást jelentett, és nem valami faji felsőbbrendűséget. Számomra nemrégen derült ki, hogy vannak a felmenőim között zsidó származású emberek is" - tette hozzá Szegedi, aki a vádak hatására kezdett kutakodni a családja múltjában. Mint mondta: „Nem mondom azt, hogy nem döbbentettek meg ezek az új információk, valószínűleg még jó időnek kell eltelnie, hogy leülepedjenek bennem a történések."

Igaz, a politikus az interjúban azt is kijelentette: „én ugyanaz a Szegedi Csanád vagyok, mint aki voltam eddig is, még a zsidóságról alkotott véleményem sem változott meg.  (...) Én a nagymamámat úgy szeretem, ahogy van, lehetne tőlem akár afrikai menekült is."

Pártélet a Facebookon

A Szegedi Csanád-ügy megmozgatta a szélsőjobbos kuric.info portál olvasóit, alább a „kérlelhetetlenek" kommentjeiből szemez­­tünk, akik számára a zsidó szál megbocsáthatatlan:

Kedves Szegedi Csanád! Nem, nincs baj az Ön származásával kapcsolatban, csak éppen szeretnénk Önt tisztelettel megkérni, hogy figyelembe véve származását, húzzon el a köz­életből mielőbb! Ez itt a magyarok ügye, a magyarok problémája, és engedtessék meg nekünk gyakorolni a jogot, hogy vérünkből oldjuk meg ezen problémát. Ugyanakkor felszólítjuk a Jobbikot, hogy Szegedi Csanádot azonnal távolítsa el aktivistái köréből. Köszönettel: Teleki Péter

***

Na végre! Zsidó női ágon megy tovább. Ez is tény. Lassan kiderül újra a régi törvény. Amit megváltoztatni nem tudsz, állj az élére! Hát itt szembesülünk ezzel. Gyurtcsányi is többször bérmálkozott. Morvai Kriszti meg a zsidó Baló Györgyel élt 20 évet, szült neki két gyereket. Ilyen vezetők kellenek, ilyen hazafiak.  „Bízom benne" sok mosdató komment lesz még itt. De hát így van ez. A szerecsent vagy Csanádit vagy bármelyiket mosdatni kell. Szépen áll a magyarok ügye. Katolikus egyházat is zsidó vezeti ebben az országban. Minden a helyén van ma már.

Olvasson tovább:

Feliratkozás hírlevélre

 
Név: *
Email: *
Feliratkozással elfogadja a Hetek adatvédelmi elveit