Kereső toggle

Az utolsó kapcsolja le a villanyt!

Megállítja-e az elvándorlást a nemzeti összefogás kormánya?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A rendszerváltás óta soha nem volt ilyen magas a magyarok körében a külföldre vándorlást tervezők aránya: mára minden ötödik magyar felnőtt tervezi, hogy rövid vagy hosszú távon külföldön vállal munkát, vagy végleg kivándorol. Ennél is aggasztóbb, hogy a 30 év alatti felnőtteknél ez az arány 48 százalék. Mindez egy néhány éve tartó, egyértelműen növekvő trend eredménye, hiszen 2010 óta másfélszeresére nőtt a külföldi munkavállalást vagy kivándorlást tervezők aránya - derül ki a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet felméréséből.

2012 elején a hazai felnőtt lakosság 19 százaléka tervezte azt, hogy rövidebb, hosszabb időre, esetleg végleg külföldre költözik. Az időleges kivándorlást tervezők aránya egyre nő - tavaly a magyarok egyhatoda, most már az egyötöde akar kimenni -, hagyományos célországaik Ausztria, Németország, Anglia. A végleges kinti letelepedést fontolgatók aránya folyamatosan 7 százalék, célországaik az USA, Kanada és egyéb országok. „A részletekről, például az okokról, vagy hogy ezekből a tervekből mi realizálódik, netán a külföldön munkát vállalók további sorsáról nem tudok sokat mondani, hiszen ez csak egy 1000 fős minta alapján felvillantott kép" - mondta el lapunknak Sík Endre szociológus, migrációkutató.

Minél fiatalabb, illetve minél szakképzetlenebb valaki, minél kilátástalanabb az egzisztenciája, annál nagyobb a vágy benne a külföldre távozásra: ilyen helyzetben vannak az érettségizettek, munkanélküliek, fiatal felnőttek, romák. Legkirívóbb, hogy a 18-29 évesek fele, valamint a Jobbik-szavazók harmada tervez külföldre távozást. „Ez nincs összefüggésben a jobbikosságukkal, ők azért mennek el, mert a Jobbik szavazótáborában aránylag több a fiatal, a vidéki és a férfi, tehát pont azok, akik leginkább elmennének" - vélekedik Sík Endre. Hozzátette: a külföldi magyar munkavállalók többnyire nem a saját szakmájukban helyezkednek el, inkább pénz- és tapasztalatszerzés céljából mennek ki, és csak kisebbik részük az, aki a karrierjét külföldön tudja elkezdeni.

Egy MTA-kutatás 2010-ben azt derítette ki, hogy a magyar középiskolásoknak alig 39 százaléka képzeli csak Magyarországon a jövőjét, míg az egyetemisták 61 százaléka szeretne itthon maradni. Azóta ezek az arányok vélhetően rosszabbodnak, különösen, ha figyelembe vesszük az újdonsült oktatási törvények hatását is: a budapesti Radnóti Gimnázium végzőseinek 60 százaléka például nemrég úgy nyilatkozott: ha nem veszik fel államilag finanszírozott képzésre, akkor külföldön tanul tovább, ott tárt karokkal fogadják.

„Az internet korában már egy új, kozmopolita, nyelveket beszélő nemzedék nőtt fel, amely nem olyan, amilyenről a jelenlegi politikusaink gondolkodnak. Ezt a rohamosan növekvő távozási szándékot én rendkívül veszélyes dolognak tartom: a legutóbbi, Ifjúság 2008 kutatás idején ez a kérdés még egyáltalán nem merült fel jelentős tényezőként - vélekedik Szabó Andrea szociológus, ifjúságkutató. - Nagyon időszerű lenne az újabb nagyszabású ifjúságkutatás, az Ifjúság 2012 - folytatja -, mert mindaz, amit 4 évvel ezelőtt mértünk, ma már tárgytalan. Most látszik, hogy a gazdasági válság és az azt követő politikai és legitimációs válság teljesen átírta a mindennapok világát, de sajnos nincsen politikai akarat arra, hogy ez a kutatás megvalósuljon. Úgy tűnik, a Fidesz lemondott az ifjúságról."

Szabó Andrea hallgatókkal összefogva nemrégiben végzett el egy országos egyetemista-kutatást, amelyből egyértelműen kiderült, hogy a fiatalok a tervezhetetlenséget, a létbizonytalanságot, a jövőkép hiányát tartják a legnagyobb problémának. „Ha egy országban nincs jövő, akkor nincs jelen sem. Ilyenkor kezdenek el a politikusok a múlttal foglalkozni, amikor nem tudnak mit mondani a jövőről. Elkezdődik a társadalom magába fordulása, »dicső« múltba révedése: nem a demokráciát erősítjük, inkább visszanyúlunk a két világháború közötti időszak autoriter berendezkedéséhez, ami tudjuk jól, hova vezet" - figyelmeztet a szociológus.

Szabó Andrea hangsúlyozza: felnőtt egy új generáció, egyrészről a critical mass, másrészről a kurucinfo nemzedéke. Össztársadalmi szinten a Jobbik a harmadik helyen áll a Fidesz és az MSZP után, viszont az egyetemisták körében a szélsőjobboldali párt az első helyezett (32 százalék), az LMP a második (29 százalék), a Fidesz csak a harmadik (25 százalék), s a maradék pártok együtt 13 százalékos támogatottságúak. A kutató hozzáteszi: az erőviszonyok a valóságban még rosszabbak, mivel az LMP-sek tábora jellemzően demokratikus gondolkodású, erőszakellenes, míg a jobbikosok sokkal radikálisabbak, aktívabbak, agresszívebbek.

Rákérdeztek a demokráciához való viszonyra is: a hallgatók 40 százaléka szerint a demokrácia a legjobb társadalmi berendezkedés; közel 30 százalék szerint van, hogy jobb a diktatúra; 30 százalék szerint az ő élete szempontjából mindegy, milyen rendszer van. „Az a vég, ha az értelmiség sem hisz a demokráciában" - vonja le a konklúziót Szabó Andrea.

Kitántorgók

„A magyar társadalom tradicionálisan nem olyan mobil, mint más kelet-európai társadalmak: csak szélsőséges szituációkban szokott megmozdulni. Így a kivándorlási szándék megugrása arra enged következtetni, hogy egyre többen ítélik meg úgy, hogy nagy baj van Magyarországon" - vélekedett Kaposi Zoltán gazdaság- és társadalomtörténész, a Pécsi Tudományegyetem professzora, aki kutatta a Magyarországot érintő migrációs hullámokat. Mint elmondta, a legjelentősebb kiáramlás a 19-20. század fordulója körüli évtizedekben történt, amikor egyértelműen egzisztenciális okokból szegények tömegei tántorogtak ki Amerikába (mintegy 2 millióan) - bár többségük nem magyar nemzetiségű volt, és több mint egyharmaduk vissza is tért.

A kivándorlási folyamat a két világháború között is erős maradt, amiben közrejátszottak az 1920-as évek törvényei, a későbbi zsidóüldözés, és persze maga a háború. A külföldi fogadókészség azonban már leszűkült erre az időre. A vándorlás hangsúlyosan érintette a politikusokat, a szakmai értelmiséget és a művészvilágot, gondoljunk csak arra, hány tudós, színész vagy éppen vállalkozó csinált karriert Nyugaton Magyarországról kivándorolva. Ugyanakkor a kivándorlás mellett a dualizmus korában és a két világháború között jelentős beáramlás is történt. Elég csak megemlíteni a német és osztrák munkaerő betelepedését, avagy az északkeletről történő zsidóbeáramlást.

Az elvándorlásnak (menekülésnek) a német, majd orosz megszállás, illetve az '56-os forradalom és szabadságharc leverése adott újabb lökést - utóbbit követően mintegy negyedmillió magyar hagyta maga mögött szülőföldjét.

Az Európai Unióhoz való csatlakozás, a határok lebomlása érdekes módon más kelet-európai társadalmakat jobban megmozgatott. Kaposi Zoltán szerint a magyarok „későn ébrednek". 2004 és 2007 között így is egy közepes városnyi, mintegy 27 ezer magyar ment dolgozni az EU valamelyik országába, de tavaly csak Németországban mintegy 40 ezer honfitársunk próbált letelepedni. „Ha a fiatalok jelentős része elhagyja az országot, s a történelmi tapasztalatokat alapul véve úgy kalkulálunk, hogy csak minden második jön vissza, annak katasztrofális következményei lehetnek. Néhány évtized alatt a nyugdíjrendszerben akkora lyukak lesznek, hogy a nyugdíj fogalmát is el lehet felejteni, bizonyos szakmák - lásd az egészségügyet - vészesen kiürülhetnek, és generációs lyukak keletkezhetnek" - fogalmazott a professzor, megjegyezve, hogy a határon túli magyarság, illetve más nemzetiségű bevándorlók persze javíthatnak a mérlegen, hiszen vannak, akiknek mi is célállomás lehetünk.

Kaposi Zoltán hangsúlyozta: az úgynevezett Y generáció - amely kvalifikált, „számítógéppel a kezében született", nyelveket beszél - érthető, ha külföldön próbál szerencsét, hiszen tőlünk nyugatabbra bárhol többet tud keresni. Ugyanakkor annak, hogy valaki külföldre vágyódik, nem pusztán gazdasági okai vannak. „A társadalmi megbecsültség állapota, a perspektíva hiánya, az, hogy látja-e értelmét annak az ember, hogy küszködjön, jelentősen befolyásolhatja magatartását" - magyarázta.

Kiemelte: nem biztos, hogy egy tehetségből itthon is kijönne ugyanaz a teljesítmény, ami külföldön. „Egy tudós esetében például szükség van megfelelő szakmai infrastruktúrára, működőképes gazdaságra és piacra, és arra is, hogy a társadalom értékelje a munkáját" - tette hozzá.

Azzal kapcsolatban, hogy éppen egy magát nemzetinek nevező kormány idején ugrott meg a kivándorlási szándék, Kaposi Zoltán azt mondta, 2008-ig gazdasági növekedés volt Magyarországon, ám az elmúlt 4-5 év felőrölte a családok tartalékait. „A munkanélküliség 10-11 százalékon áll, a reáljövedelmek csökkentek, a szociális támogató rendszert sok éve szűkítik, ráadásul ha egy fiatal jogász vagy közgazdász akar lenni, akkor családjának mélyen zsebbe kell nyúlnia" - illusztrálta a helyzetet.

Fordított Szózat

Csepeli György szociálpszichológus is úgy gondolja, hogy a fiatalok számára ma „helyzet van" Magyarországon, ami erősíti a kivándorlási szándékot. „Különösen a tehetséges, magukat megvalósítani akaró fiatalok veszítik el a perspektívát, hiszen ők nem akarnak belépni valamelyik vazallushálózatba és a vazallusok kenyerén élni, különösebb teljesítmény nélkül. Ez a logika csak egy élősdi kisebbség számára jelenthet perspektívát" - fogalmazott Csepeli. Hozzátette: a tömeges kivándorlás öngerjesztő jelenség, hiszen minél több tehetséges ember megy el valahonnan, annál rosszabbak lesznek a viszonyok, és annál kevesebben lesznek azok, akik vállalják a kockázatot, hogy ezeket a viszonyokat megváltoztassák. „Óhatatlanul tespedés lesz a következmény, ha kivész a vállalkozó szellem és merészség, amely a meglévő felfordítását jelenti. Nálunk most pontosan ez történik" - vélekedett a szociálpszichológus, megjegyezve, hogy nem véletlen, hogy a magyar társadalom lelkiállapotáról ma egyetlen jó hírt sem lehet mondani.

Szerinte mindebben a politikának is döntő felelőssége van. „Egy áthidalhatatlan szakadék keletkezett a magyar társadalom politika által vezérelt világképe és a tényleges nemzetközi valóság között. Gazdasági problémáink mindennek csupán következményei" - mondta. Illusztrációként említette, hogy Nyugaton értelmezhetetlen, hogy egy jogi dokumentumban, nevezetesen az Alaptörvényben szerepel az a kitétel, hogy „Isten, áldd meg a magyart!" - hiszen Istent nem lehet büntetni, ha mégsem akarná megáldani a magyarokat. A nemzetközi realitásoktól való elszakadást jelenti az is, hogy a magyar parlamentben következmények nélkül lehet zsidók elleni vérvádat emlegetni. Mindez nemcsak a világban szül értetlenséget, hanem itthon is rossz légkört teremt, taszítja azokat, akik tiszta levegőben szeretnek élni.

A szakértő szerint abban a döntésben, hogy valaki elhagyja az országot, ahol született, nem lehet minden okot „szétszálazni". „A külön-külön talán nem is lényeges okok végül egy nagy okká állnak össze, miszerint nem lehet itt élni. A döntés egy fordított Szózat, mely úgy szól, hogy nem kell itt élned és nem kell itt meghalnod" - mondta.

A migráció nemcsak az „otthagyott" társadalomban hagy nyomokat, hanem magában a kivándorolt személyben is. „Nem véletlenül mondják, hogy szívet cserél, aki hazát cserél. A nyolcvanas években mélyinterjúkat készítettünk Erdélyből áttelepült magyarokkal. Megdöbbentő volt, hogy még az Erdély és Magyarország közötti kulturális különbségek is elegendőek voltak ahhoz, hogy ezek az emberek megkülönböztetve érezzék magukat, és úgy gondolják, hogy itt nincs helyük, nem tudnak kivel kommunikálni, annak ellenére sem, hogy ők is magyarul beszéltek. Többen közülük öngyilkosok lettek, mert nem bírták feldolgozni ezt a váltást" - magyarázta a szociálpszichológus, hangsúlyozva, hogy az első húsz évet az ember nem tudja nyomtalanul kitörölni magából. Ezért megszokott jelenség, hogy a külhonban élő magyarokat állandó kételyek kísértik, hogy vajon jól döntöttek-e; az otthagyott életük pedig „megfagyva" ugyan, de gyakran fotografikus részletességgel él bennük. Emiatt - tette hozzá Csepeli György - az első generáció számára a migráció soha nem jelent igazi megoldást, ők igazából feláldozzák a saját életüket, hogy a gyerekeiknek majd jobb legyen.

Olvasson tovább: