Kereső toggle

A Jobbik arcai

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A Republikon Intézet a Jobbik parlamenti munkáját vizsgáló elemzése alapján ellentmondásos kép alakul ki a párt profiljáról. A törvényjavaslataikban egy önmagához képest mérsékelt, konstruktívnak látszatni igyekv jobboldali, konzervatív párt képét mutatják; a vitaparlamenti mŐfajokban ellenben egy határozottan kormányellenes és olykor radikális párt benyomását keltik, míg a napirend utáni felszólalásaik egyértelmŐen a szélsjobboldali pártok retorikáját idézik.

Pusztán a törvényjavaslatokat áttekintve a Jobbik egy erősen rendpárti, a kormány gazdaságpolitikáját osztogató irányból támadó, némileg populista pártnak tűnik, amely azonban messze áll attól a fajta radikalizmustól, ami retorikájában megjelenik. Érdemes megjegyezni, hogy azokat a szakpolitikai javaslatokat, amelyeket a Jobbik kelet-magyarországi fórumokon és polgármesterei által szorgalmaz, a párt frakciója az Országgyűlésben már korántsem kezelte ilyen kiemelten. Érdekes „többfejűségre” utal az is, hogy a Jobbik legismertebb politikusai egyáltalán nem kezdeményeznek törvényjavaslatokat – miközben a Jobbik volt a legaktívabb ellenzéki párt, több törvényjavaslatot nyújtottak be, mint a két másik ellenzéki párt összesen.

Napirend eltti radikalizmus

A napirend előtti felszólalásokban a Jobbik radikálisabb és a kormánnyal szemben kritikusabb: e felszólalások elsősorban a jelenlegi és nem a korábbi kormányok ellen szólnak.
A volt szocialista kormányok csak viszonyítási pontként jelentek meg, a Fidesz–KDNP-kormányt az elődök rossz politikájának folytatójaként bemutatva. A Jobbik elsősorban a kormány megszorító intézkedéseit kérte számon, de számos alkalommal beszéltek a kormány átfogó gazdaságpolitikájáról – az általuk kívánatosnak tartott irányról kevesebb szó esett.
A felszólalások negyedében a Jobbik által fontosnak tartott „értékek” és ügyek jelentek meg: a párt napirend előtt beszélt a Képíró-ügyről, a melegfelvonulásról, a Tom Lantos Intézet megalakításáról és a demográfiai krízisről.
Ezekben az ügyekben a párt a legradikálisabb arcát mutatta meg, ugyanis ezekben a felszólalásokban a Jobbik képviselői nyíltan cigányoztak (Vona Gábor a roma gyermekekről mint szociális és kulturális háttér nélkül felnövő, „potenciális bűnözőkről” beszélt) és zsidóztak (Tom Lantosról mint „magyargyűlölő, cionista, csaló szélhámosról” beszéltek). Ezeket a felszólalásokat ráadásul jellemzően a Jobbik vezető politikusai mondják el: Vona Gábor, Dúró Dóra, Balczó Zoltán.

Napirend utáni szélsségek

A kevesebb nyilvános figyelmet kapó napirend utáni hozzászólások során a Jobbik retorikája még szélsőségesebb: a napirend előtti felszólalásokban sugalmazott, „sorok közötti” utalásokat explicit kifejezések veszik át. Napirend után a Jobbik politikusai mind témában, mind nyelvhasználatban egészen szokatlan beszédeket tartanak: olyan stílust és kifejezésmódot jelenítenek meg, ami elsősorban a szélsőjobboldali portálokon ismert. A felszólalások mintegy egytizede nyíltan antiszemita, gyakori a kirekesztő, esetenként uszító fogalmazás. Itt a legaktívabb a párt parlamenti munkája: a tavaly tavaszi és őszi ülésszak alatt a felszólalások 60 százalékát mondta jobbikos képviselő, ez az arány a 2011 tavaszi ülésszakban 75 százalékra emelkedett.
Fröcsögéseik rendre következmények nélkül maradnak: sem a levezető elnök, sem a kormány képviselői nem reagálnak ezekre a beszédekre (kormányzati reakció mindössze három esetben érkezett, de egyik sem kritizálta a nyelvhasználatot vagy a témafelvetést). Július 11-én botrány lett abból, amikor Novák Előd antiszemita kijelentést tett az egyházügyi törvény vitájában, ám ez a nyelvezet már hónapok óta jelen volt a parlamentben.

Mi folyik napirend után a Parlamentben?

Lenhardt Balázs (arról, hogy az MTK kiesett az NB1-bl): ez „klubhovatartozástól függetlenül a magyar futballszurkolókban osztatlan örömet váltott ki, mert Lipótváros büszkesége, amely a hazai meznyben egyébként egy idegen testet képez, sosem volt az átlagszurkoló kedvence”.
Novák Eld például a holokauszt-emléknapról: „Számos olyan évforduló van tehát, amirl beszélni lehetne, és amirl azt gondolom, hogy méltóbb volna megemlékezni, nem pedig a 13 ezres zsidóság saját tragédiáiról.”
Ferenczi Gábor (a rendszerváltásról): „A tankok helyett nyakunkba ültették a cionista megszállás eszközeit: a bankokat, majd a NATO-t és az Európai Uniót, ezzel ismételten elárulva a magyar embereket.”
Kulcsár Gergely (a második világháború lezárásának ünnepén): „Manapság Magyarországon háborús bŐntett miatt pert lehet indítani egy 97 éves hs veterán, Képíró Sándor ellen, mindezt izraeli senkiháziak nyomására, és megélhetési, sárga csillagos félencek vicsorgása közepette.”
Lenhardt Balázs (Károlyi Mihály szobráról): „A degenerált, farkastorkú gróf vezetésével – Károlyi Mihályról van szó – ez sikerült is, akinek az egész ország szégyenére a szobrát a mai napig itt kell lássuk a Parlament mellett.”
Ferenczi Gábor (ugyenerrl): „Károlyi Mihály, akit saját családja és a teljes magyar nemesség is kitagadott, hazaáruló volt. Gyurcsány Ferenc pedig, aki a világ összes magyarját árulta el, kiírva magát örökre a magyar nemzetbl, nemzetáruló. (…) Károlyi Mihály szobra – a cionbolsevisták rémuralmára és egyben a mai jelenlétükre is emlékeztetve – még mindig a nemzet temploma mellett áll, és a jelenlegi hatalom a kisujját sem mozdítja elbontása érdekében.”
Kulcsár Gergely (Mansfeld Péterrl megemlékezve): „Nekünk, hazánkért aggódó magyaroknak az a feladatunk, hogy kitakarítsuk a nemzet templomából Mansfeld Péter és a sok-sok hazafi gyilkosainak utódait, elvtársait, mert ha ezt nem tesszük meg, akkor a patkányok honfoglalása valóra válik, és nemzetünk elvész.”
Z. Kárpát Dániel (A kommunista politikusok nevét visel utcatáblák eltávolítását szorgalmazva:) „Olyan terroristákról kell hogy megemlékezzek napirend után, akiknek elvtársai sajnos jelen pillanatban is a vörös hadsereg képében a Magyar OrszággyŐlésben is még megtalálhatóak.”

Olvasson tovább: