Kereső toggle

Üzen a szabad világ

Miért és hogyan kerültünk kínpadra?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Nemzetközi szinten csődöt mondott az amúgy magyar környezetben évek óta hatékonyan működő Fidesz-kommunikáció. Az ünnepek alatt példátlan kritikák érték Magyarországot elsősorban a médiatörvény miatt, amely olyan szimbolikus üggyé vált, hogy arra a nyugati sajtó ízlése szerint még a különadók ügyét, a demokratikus ellensúlyok kiiktatását is rá tudta fűzni.

Emberemlékezet óta nem érte Magyarországot a civilizált, demokratikus világ sajtójából olyan éles kritika, mint az elmúlt három hétben. A nyugati újságírók egymással versengve igyekeztek minél kreatívabb jelzős szerkezeteket találni, és minél kifejezőbb metaforákra lelni. A német Süddeutsche Zeitung karikatúrájában szőrös ősemberként maga mögött hajánál fogva húzott nővel (ő volt a sajtószabadság) ábrázolták Magyarországot, míg az angol Observer olyan randa kis államként, amiből visszataszító bűz árad. Peter Frey, a német ZDF főszerkesztője bacilushoz hasonlított minket, melyhez képest a svájci Le Matin álláspontja már-már hízelgő: csapnivaló diákok lettünk.

Orbán Viktort a már említett ZDF főszerkesztő cenzornak nevezte, a német Die Welt a „puszta Putyinjának", aki „autokrata hobbifocista", és akit egyébként Leninnel is közös nevezőre lehet hozni. A magyar jobboldal számára talán a Washington Post Kelet-Európa szakértője, Anne Applebaum kritikája lehetett a legfájóbb, akit egy hónapja tüntettek ki a Terror Házában Fidesz prominensek. A jobboldali lengyel külügyminiszter felesége ugyanis megjegyezte: amikor az USA alkotmányának szerzői a többség zsarnokságától tartottak, akkor az olyan típusú politikusokra gondolhattak, mint amilyen Orbán Viktor.

A sorjázó kritikákra a kormánypárti védekezés egyik eleme, hogy a támadások politikai jellegűek, részben a hatalomból kiszorult ellenzéki vélemények állnak mögötte. A bírálatokat figyelmesen elolvasva azonban kiderül, hogy legkevésbé a szocialista politikusoknak van okuk a Fideszt érő kritikáknak örülni. Drámaian súlyos képet festenek ugyanis a nyugati újságírók az előző ciklusról. A már idézet Applebaum „Európa egyik leginkompetensebb kormányának" nevezte az előző baloldalt. Az Observer jegyzetírója pedig így minősített: korrupt és inkompetens magyar baloldal felett aratott győzelmet a Fidesz.

A médiatörvény kapcsán érdemes megjegyezni, hogy az előző ciklusban készült egy olyan tervezet, ami nagyon sok elemében hasonlított a Fidesz által az elmúlt pár hónap alatt a parlamenten áthajtott verzióhoz. Sőt, némely alkotórészében vadabb részleteket is tartalmazott. Az ő verziójukban, ha valamely szolgáltató nem működött volna együtt megfelelő módon az új médiatestülettel, akkor akár ötvenmillió forintos, többször is ismételhető bírsággal lett volna sújtható. Miként a Gazdasági Versenyhivatal, úgy a Nemzeti Médiahatóság is tarthatott volna házkutatást szerkesztőségeknél. Az általuk jelentős piaci erejűnek nyilvánított médiacéget pedig arra kötelezhették volna, hogy szüntesse meg egyes szolgáltatásait. Igaz, a médiatestület összetétele tükrözött volna pártszíneket is.

Az MSZP akkor csak az újságírók nyomására hátrált ki a Szalai Annamária és Jánosi György által kidolgozott tervezetből. Egyéb-iránt a tavaly megszüntetett ORTT-nek is erős jogosítványai voltak, de a pártdelegáltak miatti megosztottságból adódóan lehetőség volt különalkukra, ami a magyar médiapiac egyik alapelemévé vált. Nem mellesleg az elmúlt évek közszolgálati médiájáról sem lehet dicshimnuszokat zengeni, az is pártok közötti és az egyéni paktumokról, illetve a mutyikról szólt. A Fidesz által most létrehozott szisztéma annyiban mindenképpen eltér, hogy semmilyen pártalapú megosztottság nincs a rendszerben, gyakorlatilag „egy kézben" összpontosul a média feletti kontroll, illetve teljesen áramvonalasított a közszolgálati médiarendszer. Sehol sincs kijátszási lehetőség.

Nem érzik magukénak

Arra a kérdésre, hogy miért volt szüksége a Fidesznek egy ilyen, számos új ellenséget szerző, nemzetközi vesszőfutást okozó új médiatörvényre - miközben a baloldali sajtó romokban hever -, egy vezető kormánypárti politikustól sem kaptunk érdemi választ. A Fidesz-frakció egyik meghatározó tagja annyit mondott: ciklus elején lehet konfliktusokat vállalni, „most kellett ezt meglépnünk". Egy másik kormánytag arra hívta fel a figyelmünket, hogy nézzük meg: egy fideszes politikus sem védi a törvényt szívvel-lélekkel, egy sem érzi magáénak. Több fideszes politikussal beszélve úgy tűnik, hogy két személyen múlt a törvény létrehozása: Orbán Viktoron és Szalai Annamárián.

A helyzet megértéséhez érdemes tudni, hogy a lényegi és stratégiai kérdésekben a miniszterelnök hozza a döntéseket, ő a „főnök", ahogy egyébként munkatársai nevezik. Eddig rendkívül hatékonyan működött, hogy Orbán Viktor megszabta az irányt, és egy párttársa az ő teljes felhatalmazásával végrehajtotta azt (forrásaink szerint a pártelnök-miniszterelnök nagy mozgásteret, szabad kezet ad a szakmai programok kidolgozására, nem foglalkozik „pepecs" részletekkel).

Most is ez történt. A Fidesz első számú médiapolitikusa felhatalmazást kapott arra, hogy alakítsa át a magyar médiarendszert. Szalai Annamária szűk stábjával kidolgozta a törvénytervezeteket (sok mindenben merített a korábbi, szocialisták által kidolgozott koncepcióból is), amit baráti képviselők egyéni tervezetként terjesztették a parlament elé. A Hetek értesülése szerint volt olyan frakcióülés, ahol fideszes politikusok szakmai aggályokat vetettek fel a tervezettel kapcsolatban, de - állítólag még az előterjesztők is - Szalai Annamáriához, mint minden tudás birtokosához irányították az illetőket.

A nyugati sajtó támadásaira azért sem tudtak gyorsan és hatékonyan reagálni a kormányzati PR-részlegek, mert egyetlen kormánytag sem vette igazából védelmébe a törvényt, így a stáb tagjai egymásra vártak (olykor mutogattak). A kormánytagokhoz is késve érkezett meg az a 8-10 oldalas felkészítő anyag, amely az érvrendszert próbálta biztosítani: miért is tekinthető európainak az új törvény. „Gyors és erős politikai döntések, de késő és gyenge szakmai megvalósítás jellemzi a kivitelezést" - értékelte a „politikacsinálást" egy, a kormányzati kommunikációban érintett szakember. Érdemben tehát csak a belső használatú, „hazai pályás" védekezés működött a kormány kommunikációjában, ami pár mondatból állt: a nemzetközi sajtó az eredeti szöveg ismerete nélkül foglalt állást; a cikkeket a nyugati multinacionális cégek különadója miatti üzleti veszteség is motiválhatja; illetve politikai indíttatásúak a bírálatok, amúgy a törvény minden eleme valahol megtalálható Európában.

BBC-modell

A közszolgálati médiumok átalakítását úgy harangozták be, mint a tekintélyes BBC-modell magyar helyzetre való adoptálását. Tény, a magyar és a mintegy 88 éve formálódó brit szabályozás között több hasonlóság van. Az első, az úgynevezett előfizetési díj, ami Magyarországon az üzembentartási-díjnak felel meg, a költségvetés pedig átvállalta Medgyessy Péter miniszterelnöksége idején, és azóta is a büdzsé egyenlíti ki zsebből. Mindkét országban a parlament állapítja meg az előfizetés mértékét, azaz a politika dönti el, hogy mennyi pénzt juttat a közszolgálati rendszernek. Csakhogy
Magyarországon a mintegy 47 milliárd forintból működő négy közszolgálati orgánumra mintegy 25 milliárd forint jut – így a hiányzó összeget, vagy annak egy részét a parlament (értsd: a kormány) rendkívüli tőkepótlásként adja oda, általában akkor, amikor az intézmény a csőd szélén táncol. A brit modellben ugyan szintén a kabinet a pénzügyi hunyó, ám a finanszírozás hét évre szól, így a BBC költségvetése nem egy kormány játékszere, és a parlament eddig egyszer sem kívánta megváltoztatni a finanszírozási rendet.
Pedig ott a kormányzati függés jóval látványosabb – pro forma. Az Egyesült Királyságban ugyanis a műsorszolgáltatás állami felügyelete egyszerűen egy minisztérium (Kulturális, Média és Sportminisztérium) hatáskörébe tartozik. Így értelemszerűen a BBC elnökét a kulturális tárca vezetője nevezi ki. 2003-ban, a Kommunikációs Törvény elfogadása után azért egy szabályozó hatóságot is beiktattak a britek: az OFCOM-ot. Ám a kinevezési gyakorlatot nem bonyolították tovább, a szabályozási környezetért felelős testület tagjait szintén az említett miniszter nevezi ki. Csakhogy úgy tűnik, az Egyesült Királyságban természetes, hogy a közszolgálat őfelsége kritikusa legyen, nem véletlen, hogy pont a konzervatív toryk szemét szúrja a balra álló orgánum. A konzervatív kormánykritikák tavaly is kimerültek abban, hogy a 3,5 milliárd fontból gazdálkodó BBC ne pazaroljon a kulturális miniszter szerint, de Jeremy Hunt ezt azzal ellensúlyozta, hogy kapásból a brit demokrácia elengedhetetlen kellékének nevezte a szerkesztői függetlenséget.
Amire nagyon adnak a „Szigeteken”, ugyanis a BBC 1993-as átalakításakor számos reformot sikerült végigverni az intézményen, egyet kivéve. A terv ugyanis az volt, hogy egy központi hírgyár állítsa elő a hírműsorokat, ám ez a sokszínűségre és az eltérő szerkesztési elvekre hivatkozó szerkesztőségek ellenállásán megbukott, maradt a sok különálló hírműsor, mint a pártatlanság egyik garanciája. (Nagy B. György)

Olvasson tovább: