Kereső toggle

Fordított logika igazgat

– mondja az új médiatörvényről Simon Éva, a Társaság a Szabadságjogokért programvezetője

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár, Kovács Zoltán szerint – idézem – „a jogszabályban foglaltak minden szempontból megfelelnek az európai alapelvárásoknak”. Tényleg?
– Ez az állítás nem igaz. A törvény több ponton is ellentétes az uniós irányelvekkel, az Európai Bizottság is vizsgálja. Ennek egyik alapja az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv. A törvényben e tekintetben a legsúlyosabb problémát a származási ország elvének áttörése jelenti, magyarán a törvény hatálya olyan tartalmakra is kiterjed, amelyek nem magyarországi szerkesztőségekben kerülnek előállításra. Ez abszolúte szembemegy az uniós joggal. A vizsgálat érintheti továbbá az uniós alapjogi chartának való megfelelést is, és a digitális átállás határidejének kitolását, amiről ismereteim szerint a kormány elfelejtette tájékoztatni az uniót. Mindezek mellett politikai nyomásgyakorlást is látunk az uniós kormányok részéről, hogy a magyar vezetés módosítsa a jogszabályokat. Ugyanis a médiára vonatkozó jogszabálycsomag további négy eleme is – amelyből kettő az Alkotmányt is érinti – sok sebből vérzik. A jogalkotási folyamat nem felelt meg a jogalkotási törvény előírásainak. Ez önmagában nem eredményezne súlyos alkotmányellenességet, de súlyos aggályokat vet fel, hogy születésüket nem előzte meg sem szakmai, sem társadalmi vita. Plusz a törvényjavaslatok a jogalkotás átláthatóságának kikerülése érdekében egyéni képviselői indítványként jutottak a parlament elé, majd a szakma hangos tiltakozása ellenére fogadták el őket. Az új médiatörvény nem csak a magyar szólás- és sajtószabadság alkotmányos szintjének nem felel meg, hanem egyenesen az Európai Emberi Jogi Egyezménybe ütközik.
Az unió „civilizáltabb” országaiban egyébként minden rendben van a sajtószabadsággal?
– Az unió mind a 27 tagállamában vannak problémák a sajtószabadsággal, Angliától Bulgáriáig. A tökéletes sajtószabadság ugyanis a be nem avatkozás. Mivel a szólás- és sajtószabadság nem abszolút jog, így természetesen korlátozható is, a legfontosabb kérdés a korlátozás indoka és mértéke. A tagállamokban eltérőek a beavatkozás szintjei, mindenfelé vannak vitatható gyakorlatok. De ha összességében nézzük a magyar szabályozást, akkor azt kell mondanunk, hogy egyetlen olyan ország sincsen az EU-ban, amelyik egy kormány által befolyásolt, nem független hatóságnak valamennyi médiumra vonatkozóan ennyire széles jogkört biztosítana, hogy az akár internetes honlapok felfüggesztésével, 200 millió forintig terjedő bírsággal is szankcionálhat. Példa nélküli, hogy egyetlen sajtótermékben sem lehet, mondjuk a többséget vagy egy egyházat burkoltan megsérteni.
Mivel kiszámíthatatlanok a törvény és a hatóság tevékenységének következményei, egyelőre olyan benyomása van az embernek, mint egy gyógyszerkísérletnél, amit csak több hulla után állítanak le.
– A demokrácia alapja nem a hatalmi ágakba vetett bizalom, hiszen ennyi erővel a titkosszolgálatok is felhatalmazhatóak lennének az összes telefon lehallgatására, aztán majd meglátjuk, hogy történik-e visszaélés. A fékeket és ellensúlyokat azért építjük a demokratikus rendszerbe, mert nem bízunk azokban, akikre a hatalmunkat ruháztuk, korlátozni akarjuk őket. A mostani médiaszabályozás megfordította a logikát: a sajtó által ellenőrzött hatalom modellje helyett a hatalom által ellenőrzött sajtó rendszerét vezette be.
Mit tart a törvény közvetlen és legnagyobb veszélyének a sajtószabadság vonatkozásában?
– A hatósági vizsgálatokat, az elrettentő büntetéseket elkerülendő a törvény legnagyobb veszélye pontosan az öncenzúra beindulása az újságírók körében, ami bénító hatással lehet a sajtószabadságra. A jogalkotó nagyot hibázott akkor, amikor a rádió és televízió hagyományos rendszerében erőltette be a nyomtatott és az internetes sajtót. Mintha nem vették volna észre, hogy megváltozott a médiakörnyezet, a tévékre érvényes korlátozó szabályok az internet világában nem végrehajthatóak. Az anonimitás alapeleme az internetnek, ezzel Kína sem tud mit kezdeni, és Magyarországon sem fog tudni mit kezdeni vele. Így viszont leginkább a nagy, meghatározó, elbújni képtelen médiaszolgálatatók válnak kiszolgáltatottá a bizonytalan jogszabályi követelményeknek.
Ezek szerint, ha a médiahatóság komolyan veszi a törvény betűjét és következetesen él lehetőségeivel, akkor át tudja „varrni” a médiapiacot?
– Egy olyan döntéshozatali rendszerben, ahol a frekvencia kiosztása arra a Médiatanácsra van bízva, amelyiknek az erre vonatkozó szerződés felbontása is szankciós lehetőségként esik keze ügyébe, nem lehetetlen – legalábbis a frekvenciát használó médiaszolgáltatókat lefedő médiapiaci szegmensben. Az internetes vagy a nyomtatott média esetében ez a veszély álláspontom szerint nem áll fenn. Emellett súlyos problémát jelent, hogy a hatóságon belül vannak olyan jogkörök, amelyek a nyomozó hatóságok feladatait veszik át: kiszállhat szerkesztőségekbe, beléphet helyiségekbe, betekinthet iratokba vagy lefoglalhatja azokat, és így tovább.
Szalai Annamária rendeletalkotási jogköre miért aggályos?
– Demokratikus alapelv, hogy mindenkire vonatkozó jogi normát csak olyan szerveknek van joguk alkotni, amelyek valamilyen közvetlen felhatalmazás útján legitimációval rendelkeznek erre (országgyűlés, kormány, önkormányzatok, stb). Egy miniszterelnök által kinevezett személynek rendeletalkotási jogot adni, teljes visszaélés a jogalkotási lehetőségekkel.
Mi várható az alkotmánybírósági beadványok nyomán?
– Mivel a szabályozás nem felel meg a testület által az elmúlt húsz évben kialakított szólásszabadság szintnek, várhatóan alkotmányellenesnek nyílvánítja azt. Feltéve, hogy gyorsan napirendjére veszi a kérdést, amire egyébként semmi sem kötelezi a bírákat.

Olvasson tovább: