Kereső toggle

Mesterházy: Nincs Gyurcsány-probléma

Ugrásra kész az MSZP, mire elmúlnak a Fidesz mézeshetei

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Átmeneti jellegű a Fidesz népszerűsége, hamar tömeges kiábrándulás lehet Orbánék osztályrésze. Legalábbis ezt fejtegette a Heteknek adott interjújában Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, aki pártját tartja az  igazi, a Fidesz leváltására érdemben képes alakulatnak. Bár elismeri, hogy ehhez alapos megújulásra van szükségük.

Nagyot fordult önnel a világ. Fél éve még „nagyhatalmú" kormánypárti frakcióvezető volt, aki ezermilliárdos döntésekben vehetett részt, ma pedig egy olyan ellenzéki vezető, akinek korlátozottak az eszközei az Országgyűlésben, a kormányzati, érdemi folyamatokra pedig semmi hatása sincs. Hogy éli ezt meg? Nem fáj ez önnek?

- Lelkileg ezzel semmi probléma nincs, más típusú feladat volt egy válságkezelő kormány mögé a politikai egységet biztosítani a frakcióval, mint az ellenzéki szerep megtalálása. Ne menjen politikusnak, aki ilyen helyzeteket nem képes feldolgozni. Érdekes, hogy a párttagság és a szimpatizánsok oldaláról egyre inkább növekszik a biztatás, hogy nem búslakodni kell ebben a helyzetben, hanem dolgozni azért, hogy újra talpra állítsuk a szocialista pártot. Ezzel foglalkozom, ez köt le.

De több frakciótársával együtt, akik például miniszterek voltak, egyik napról a másikra idézőjelben véve senkik lettek.

- Erős túlzás a senki kifejezés. Komoly megtiszteltetés, hogy országgyűlési képviselők lehetünk. Igaz, új, ellenzéki szerepet kell megtanulnunk. A demokrácia lényege a kormányzati váltógazdaság. Elevenen emlékszem arra, hogy 2002-ben 80 százalék felett volt Medgyessy Péter támogatottsága, de mivel a demokratikus politikai élet lényege a változás, ezért ez már csak szép emlék. Ez idő szerint a Fidesz ugyan rendkívül népszerű, de meggyőződésem, hogy ez átmeneti jellegű. Ugyan nagyon vigyáznak arra, hogy az önkormányzati választásokig ne hozzanak húsbavágó intézkedéseket, de előbb-utóbb ők is szembe találják magukat az ország több évtizedes bajaival, azokkal a gondokkal, amiket nem könnyű megoldani. Elmúlnak a választások utáni kormánypárti mézeshetek, az emberek viszont megismerik a Fidesz igazi arcát, és újra kíváncsiak lesznek az MSZP-re.

Az MSZP súlyos hitelességi válsággal küzd, hiszen az elmúlt nyolc évben ígért adócsökkentést, majd adót emelt, szó volt az ügynökakták nagyobb nyilvánosságáról, ami üres ígéret maradt. Modern és nyugatos, Tony Blair-féle angol Munkáspártra hasonlító szociáldemokrata pártot ígértek be, amiből mára egy megtépázott, ideológiai szempontból nehezen körülírható valami jött létre. Ön szerint egy átlagember mire kíváncsi - ha egyáltalán kíváncsi is bármire - egy MSZP-elnöktől?

- Higgye el, elmúlnak a Fidesz mézes hetei! Az MSZP-s politikusoknak, így nekem is, kellő alázattal és empátiával kell fogadnunk azt a helyzetet, hogy most sokan nem érdeklődnek irántunk. Elismertük, hogy az elmúlt nyolc évben számos hibát követtünk el. A tanulságokat le kell vonni ezekből, és olyan MSZP-t kell felépíteni, ami nyitott, demokratikus, nemzeti, de karakteresen baloldali néppárt, ami azért fontos, mert csak egy ilyen párttal lehet az embereket újra megszólítani.

Az MSZP lehet a Fidesz érdemi ellenzéke, hisz láthatóan az LMP-t és a Jobbikot a Fidesz valamiféle szatellitpártoknak szánja. A Jobbik azért kell Orbánéknak, hogy a neonácikhoz képest mérsékelt jobboldalinak tűnjenek, az LMP pedig valamiféle őfelsége ellenzéke szerepre számíthat, „díszpintyeknek" a nemzeti együttműködés amúgy kirekesztő jellegű rendszerében. Az MSZP-t viszont levegőnek nézik, kriminalizálják és stigmatizálják, ami viszont azt jelenti, hogy tartanak attól, hogy újra váltópárt leszünk. Ma a Fidesz kétharmados, kontrollvesztett nyomulását csak társadalmi ellensúly képes fékezni és megállítani. Meggyőződésem, hogy ez a pólus az MSZP körül képes kialakulni.

Egyáltalán erre a feladatra az MSZP-frakcióban ülő képviselők alkalmasak? Egy sor párttársa már évtizedek óta mondhatja a „tutit"; sokaknak némelyikük a könyökükön jöhet ki; ha meglátják őket a tévében, azonnal kapcsolnak el az emberek.

- Tudja, ki van legrégebb óta a magyar politika élmezőnyében?! Orbán Viktor, aki húsz éve alatt legalább négyszer vesztett el választást, s volt már liberális, majd konzervatív, ma pedig populista népvezér.  Nem szabad végletesen gondolkodni. A közhangulat változik.

Szeretném, ha minél több új arc kerülne elő az MSZP-ben, de nem vagyok annak híve, hogy másokat pedig radírozzunk ki a közéletből, csak azért, mert régóta szereplői annak. Azzal egyetértek, hogy akik eddig nagyon sokat szerepeltek a médiában, sokan megismerték a hangjukat az elmúlt húsz évben, azoknak nemcsak pozícióban, hanem szerepvállalásban is önkorlátozóbbnak kell lenniük.

A választásokon az MSZP támogatóinak 57 év volt a korcentruma. A 40 év alatti generációt évek óta alig képesek megszólítani. Ebből nem lesz ütőképes ellenzéki bázis.

- A legtragikusabb a helyzetünk a 18-25 év közti korosztályban. A legijesztőbb, hogy még a Fidesz sem népszerű köreikben, hanem a Jobbik tarol közöttük. Nemzeti sorstragédiához vezet, ha a magyar fiatalok rasszista és neofasiszta eszmék alapján kezdenek politizálni. Az MSZP hitelességének visszaszerzése mellett a fiatalok megszólítása a párt legnagyobb feladata.

Tehát pontosan fogalmazott Orbán, amikor azt állította az MSZP-ről, hogy a posztkommunista-szocialista múlt társasága?

- Orbánra a napi politizálási gyakorlata alapján sokkal jellemzőbb a posztkommunista jelző. A Fidesz működési mechanizmusa pedig vegytiszta bolsevizmus. Én 1974-ben születtem, még KISZ-tag sem voltam, miközben egy sor Fidesz-vezető gimnáziumi KISZ-titkárként nyomult, az Orbán-kormányban pedig markánsan jelen vannak a volt MSZMP-tagok. Az különösen ellenszenves, hogy annak adnak „feloldozást", aki átállt közéjük. Üres lózung, amiről Orbán beszél.

Önnel kapcsolatban sokhelyütt azt írják, hogy csak átmeneti vagy ideiglenes elnök, nemsokára megbukhat, és jön egy fajsúlyos elnök. Mit szól hozzá?

- Megmosolygom ezeket. Minden elnökünk átmeneti volt, hisz időről időre vezetőcsere történt az MSZP-ben. Ennek egyszerű az oka: nálunk van érdemi választás, szemben a Fidesszel, ahol Orbán Viktor az örökös főnök, immáron húsz éve.

Másrészt sajnos a szocialista pártban rossz szokás, hogy a megválasztott pártelnököt rögtön elkezdik fúrni-faragni, intrikálni vele szemben, amortizálni. Ezekkel az önsorsrontó belső hatalmi játszmákkal fel kell hagyni. Nagyjából hasonlókat mondtak, amikor miniszterelnök-jelölt lettem, például hogy „áldozati báránynak" kellek, akivel az előre borítékolható választási vereség balhéját majd el lehet vitetni. Nem ez történt. Nem tűntem el.

Az intrikát, a belső kiszorítósdit azért gyűlölöm, mert a Fidesznek „dolgozik". Orbánék karba tett kézzel nézhetik, hogy a szocialisták között vannak olyan politikusok, akik ha nem érnek el egy bizonyos pozíciót, rögtön elfelejtik a közösséget, és arra játszanak, hogy akiket megválasztottak, azok belebukjanak. Mindig voltak olyanok, akiknek nem a feladat, a munka, hanem csak a pozíció volt fontos. Ha ezek az emberek „sikeresek", a Fidesznek nincs dolga, mi magunk verjük szét a saját pártunkat.

A Gyurcsány-problémát hogyan akarja kezelni?

- Nincs Gyurcsány-probléma. A jobboldali sajtó követ el mindent, hogy ezt láttassa.

Az közismert, hogy számtalan  nézeteltérés alakult ki Gyurcsány Ferenc és ön között. A volt miniszterelnök minden megszólalása végigfut a sajtón, tehát van érdeklődés a személye iránt. Az a közkeletű várakozás, hogy Gyurcsány idővel visszatér a politika élmezőnyébe, azaz a jelenlegi leosztást felborítja.

- A politikában olyan, hogy „soha" nem létező kategória. Természetes, hogy egy volt miniszterelnök, pártelnök véleményére odafigyelnek a sajtóban, így volt Horn Gyula idejében is. Az, hogy volt nézeteltérésem Gyurcsány Ferenccel, nem azt jelenti, hogy nem tudunk közösen politizálni. Az iránytűt számomra az jelenti, hogy mi az, ami a szocialista párt sikerét, egységét, újjáépítését támogatja és segíti.

Kétévente érdemi tisztújítás van az MSZP-ben, amikor megmérik az összes tisztségviselő teljesítményét. Én azért dolgozom, hogy amikor majd mérlegre kerül a teljesítményem, akkor pozitívan értékeljenek.

Jelen pillanatban kiadó az ellenzék vezérének pozíciója. Ön tartja magát annyira fajsúlyos politikusnak, hogy Orbán riválisa legyen?

- Ha nem így gondoltam volna, akkor nem vállaltam volna el a miniszterelnök-jelöltséget sem. Én egyébként nem az ellenzék vezére akarnék lenni, hanem egy olyan váltópárt vezetője, amely alternatívaként tud megjelenni a Fidesz mellett.

Miért nem sikerült olyan főpolgármester-jelöltet találniuk, aki a Fidesz-ellenes szavazatokat begyűjthette volna Budapesten?

Kísérletet tettünk rá, hogy létrehozzunk olasz mintára egy Olajfa-koalíciót egy civil jelölt mögött, amelynek lényege a politikai pártokon átnyúló összefogás. Az LMP-nek sajnos nem volt fontos a Fidesszel szembeni masszív ellensúly megteremtése, amellyel egyébként más típusú alternatívát kínálhattunk volna a budapestieknek. Ezt az LMP - elég udvariatlan és durva stílusban - elutasította.

Az új politikai kultúrát ígérő LMP - képletesen szólva - nem „lehúzta volna magát a WC-n", ha összefog az MSZP-vel?

- Nem az MSZP-vel fogott volna össze, hanem egy civil jelöltet támogathatott volna.  Jó lett volna túllépni a szűk pártpolitikai kereteken, legalábbis a fővárosban, de úgy tűnik, mégsem lehet más a politika.

Olvasson tovább: