Kereső toggle

Azt a kétszázát!

Felére csökkentik a képviselők számát

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Kisebbségi mandátumok, a képviselők számának megfelezése, a megszokott választási rendszer arányainak megtartása – a Fidesz–KDNP által benyújtott választójogi törvény már hétfőn a parlament asztalára került. S javaslatuk alapján még ők sem értek volna el kétharmadot.

Annyira frissek és lendületesek az új kormányzó pártok, hogy a törvényjavaslat megszavazását kikényszerítő alkotmánymódosítás előbb csúszhat át, mint maga az iromány, amit tárgyalási alapnak szántak, s még paritásos bizottságban kíván végigtárgyalni.

A test a lelke a pártnak

Mielőtt „csak egy újabb érthetetlen papírköteg” alapon unalomtól biggyedő ajkakkal továbblapoznánk, jegyezzük meg: a választási rendszer, a választási törvény (és választási eljárásról szóló jogszabályok) nem pusztán technikai kérdés. Benne rejlik a demokrácia működésének kerete, a pártok építkezési kultúrájának kulcsa, és nem utolsósorban a képviselet minősége. A rendszerbe rejtett ösztönzők magyarázatot adnak arra, hogyan viselkednek a vezetők, hogyan emelik ki – vagy épp felejtik el – az országos politikusok vidéki kollégáikat. Ahogy láthatjuk, a jelen rendszer megerősítette azt a politikai erőt, amelyik egyéni jelöltekben erős, és kevésbé támogatta azokat, akiknek a pártlistájuk fut jobban. Így rögtön értelmet is nyert a Fidesz vidéki szervezeteinek kitartó munkája, a polgári körök megszervezése, Orbán Viktorék – szocialistáktól kölcsönzött – szisztematikus építkezési módszere.
Amikor tehát a kétszáz fős parlamentre irányuló javaslatokat vesszük górcső alá, a pártok saját önvallomását láthatjuk – kitűnik, ki miben tartja magát gyengének, vagy hol rejti az erejét. Általában. Most persze a Fidesz nem épp az önbizalom hiányától szenved.

Az egyéni körzetek keze hajlik a Fidesz felé

A Fidesz elképzelése szerint a jelenlegi 176 helyett 90 egyéni választókerület alakulna, ezekben pedig a relatív többség megszerzése elegendő lenne a mandátum elnyeréséhez. A szám önmagában természetesen csak a keret, az ördög a „választási földrajz” részleteiben rejlik, hiszen perdöntő fontosságú, hogy hol húzódnak a választókerület határai (ezért is olyan fontos a szimpatizánsok lakóhelyeinek ismerete a pártok számára). A relatív többség követelménye a gyakorlatban azt jelenti, hogy csak akkor kellene második fordulót rendezni, ha az első fordulóban nem vesz részt a voksoláson a választásra jogosultak fele, illetve ha a befutó helyen szavazategyenlőség alakul ki. A javaslat szerint eredménytelen szavazás esetén a második fordulóban mindenki újra indulhatna.
Így tehát az első forduló elé csúszna a jelenlegi első, visszaléptetésre apelláló, választási hajlandóságot felmérő kör, és sokkal gyakoribbak lennének a közös listák vagy a politikai egyezségek. Ez meg is felel a Fidesz „kint a bárány, hívjuk be” szivattyúpolitikájának, aminek következtében, láthattuk, a második fordulóra már gyakorlatilag sehol nem volt a jobboldali pártnak számba vehető szövetségese.
A szocialista javaslat ezzel szemben az egyéni képviselők rendszerét egy az egyben megszüntetné – s az állampolgárok csak területi listás szavazatokat adhatnának le. Ez a rendszer az arányosságot (és az MSZP-t, valamint a kispártokat) erősítené, miközben a Fideszt (és a kormányzóképességet) gyengítené.

Csak egy lista maradhat

A területi listákat viszont a Navracsics Tibor és kollégái által jegyzett javaslat törölné a rendszerből: helyettük az ország minden területén ugyanarra az országos listára lehetne szavazni, 78 mandátum értékben. A kompenzációs lista viszont maradna: az egyéniben elveszített töredékszavazatokból 30 mandátumot ragasztgatnának össze.
A listaállítás feltétele a Fidesz ajánlata szerint, hogy az adott pártnak az egyéni választókerületek több mint egynegyedében (minimum 23-ban) legyen elfogadott jelöltje. A bejutáshoz továbbra is szükséges volna az 5 százalékos küszöb megugrása.
A kompenzációs lista működése annyiban változna, hogy ez a lista nem volna kötött, a rajta szereplő neveket elegendő lenne a választást követően felvésni. Ergo: a listán százötvenedik helyen szereplő politikus sem lógatja majd volna a lábát kampány címszó alatt, hiszen bárki befutó lehet az új rendszerben. S ez a megoldás még a szocialistáknak is joggal lehet szimpatikus.

Alkotmányos mulasztás-foltozás

Nóvum, hogy legfeljebb 13 hely jutna a bejegyzett kisebbségek számára is – akik nem a felsőházban kapnának külön széket, ami gyakori megoldás külhonban, hanem a jelenlegi egy kamarában. A kisebbségi jelölő szervezetek „kedvezményesen”, 5 egyéni jelölttel már országos listát állíthatnának. Ráadásul nekik az első mandátum megszerzéséhez nem is az általános 5 százalékot, hanem mindössze az egy mandátum megszerzéséhez szükséges szavazatarány egyharmadát kellene meghaladniuk.
A fideszes javaslat átalakítja az időközi választások rendszerét is: az érvényességéhez elég az egyharmadot meghaladó részvétel, sőt a második fordulóban már érvényességi küszöb sincs. Így kerülnék el a kedv hiányában újra-újrarendezett helyi választások agóniáját.

A rendszert már megváltották

A Fidesz–KDNP javaslata – ahogyan ez deklarált célja is – összességében nem módosít a listás-egyéni technikai arányokon: a jövőben is a képviselők 45 százalékát választanánk egyéni választókerületben, 40 százalékát listán és 15 százalékát töredékszavazatok alapján, behozza viszont a kisebbségek képviseletét, aminek hiánya miatt az európai politikai közösség előszeretettel koppint az orrunkra, pláne, amikor a szomszédos országokban élő magyarokért vívunk csatát.
Az országgyűlési választásokon 36 ezer 750 érvényes ajánlószelvény kellett ahhoz, hogy egy párt listájára minden egyes szavazókörben voksolni lehessen. Az új szabályozás szerint ehhez – a választókerületek számának csökkenése miatt –   elegendő lenne 17 ezer 250 szelvény. Kérdés, hogy az ajánlási módot miért nem alakítanák át a kapcsolódó homályos ügyek ellenére sem.
Az MSZP és a Fidesz koncepciója egy tekintetben azonos: egyik sem juttatta volna a Fideszt kétharmadhoz. Ha a Fidesz javaslata már törvény lett volna 2010-ben, Orbán pártja 130, a szocialisták 32, a Jobbik 26, az LMP pedig 10 képviselőt ültetett volna a Házba, ami viszont „csak” 65,66 százalékot adott volna a kormányzó pártnak.

Olvasson tovább: