Kereső toggle

Szembejött a nyomor

EP-képviselők látogattak a legszegényebb magyar faluba

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Ott, ahol az abaúji dombság egy kies völgybe szalad, kezdődik a nyomor. A nyomornak neve is van, úgy hívják, Csenyéte. 441 lakosa bizton elbüszkélkedhet vele, hogy az országban az ő faluja a legszegényebb. És tényleg, munkahely csak négy akad, kettő a hivatalban, kettő az iskolában, ahol az osztályterem ajtaján ott sorjáznak a nevek, kivirít közülük Vanesszáé, Andzselináé és Kittié. Három amerikaias hangzású név, Csenyétének ennyi jutott a nem annyira művelt Nyugatból. Meg egypár EP-képviselő.

Az Európai Parlamentnek terepasztal e táj. Amit elnézve megindokolható, miért is kéne  átforgatni végre a támogatási rendszert, miért is kéne komplex módon fejleszteni (munka, infrastruktúra, oktatás) a régiók helyett a kistérségeket.

És muníció is Csenyéte. A fejlett nyugati országok ugyanis érzik a balkáni-balti Vadkelet irgalmatlan nyomását, hogy csináljanak végre valamit a mélyszegénységgel. Ám azt is érzik, hogy emiatt felborulhat a támogatási mechanizmus, a felzárkóztatási pénzek zöme átcsoroghat az unió keleti blokkjába, így ők is komoly nyugati nyomorügyeket karolnak fel, például, hogy az Alpokban még nincs minden házban internet.

Na, erre jó Csenyéte, hogy bizonyítsa: a világháló hiányába viszonylag nehéz belepusztulni, az élelem, a gyógyszer és a tüzelő hiányába azért könnyebb. Ennek tulajdonítják, hogy a múltkor is bementek néhányan a boltba a falon át. „A téglákat a hűtő mellett bontották meg, aztán vittek, amit láttak, de hát ha nem lennének éhesek, nem csinálnák" - bizonykodik egy cigányember csorgó bajsza és taplósipkája alól. Még részletezné, de kocsisor gördül, a férfi bizalmatlanul méregeti a metálfényes luxust, odébbáll. Nem ő itt a reprezentatív minta, megéled az utca az EP-képviselők (bár akkor kilétük még nem köztudott) jöttén, hisz azóta nem volt itt ilyen esemény, hogy egy államtitkár a felújított iskola szalagvágása után nem merte megfogni a kerti budi „maszatos" kilincsét.

A zsurnaliszták titkon súlyos kultúrsokkra számítanak, de vagy mindenkinek pókerarca van, vagy tényleg elmaradt a megrázkódtatás, mert egyetlen európaatya sem rezzen össze, amikor a málló vakolatú, görbe tetejű házak között nekiszalad a mélyszegénység. Igaz, az EU ide látogató képviselői az edzettebb fajtából valók, egy görög és egy román férfiból, és egy (az NDK-ban született) hölgyből áll a delegáció. Kiszállnak a kisbuszból, közben megtekinthetik a település legjobb járgányát: egy rendszámtáblával ékeskedő, viharvert mountain bike-ot.

Aztán irány a hivatalos program, a 47 millió forintért felújított iskola. Ahol arról zeng a szó, hogy az unió miként támogatja a leszakadó térségeket. Megjegyzendő, azért a magyar delegáció valóban elért valamit, több-kevesebb sikerrel átforgatta a közösségi támogatási politikát. „Sikerült kiharcolnunk, hogy a fejlesztési pénzek egy részét, 25 milliárd euró mintegy 7 százalékát a lakhatási helyzet rendbetételére fordíthassa Magyarország" - magyarázza a terepen Harangozó Gábor.

A szocialista euroatya szerint így jut majd pénz a vidéki városok lepusztult panelblokkjainak felújítására és az elszegényedett települések rendbetételére. A terv jelentős részben arra koncentrál, hogy felszámolják a romatelepeket, és lakóiknak a települések központjaiban húzzanak fel új otthonokat. Azzal persze Harangozó is tisztában van, hogy ha új tetőt húznak a szegény sorsú cigányok feje fölé, az önmagában nem gyógyír a kisebbségi konfliktusokkal színezett nyomorra. Víziója szerint egyfajta szociális szövetkezeteket kellene létrehozni, azaz csak akkor dukálna új ház, ha a lakók dolgoznának is, s hogy ennek a munkahelyhiány ne legyen akadálya, a házzal jelentős kert járna, amit kötelezően meg kell művelni.

Harangozó elképzelése János bácsiéra rímel, a kis termetű, majdnem hetvenéves cigányember azon kesereg, hogy két kertjéből ugyan futja hét felnőtt unokája támogatására (persze szigorúan terményben), de a két veteményes nem elegendő a családoknak egész éven át, így szeptembertől vásárolni kell, s hát ki bír megfizetni egy zsák krumplit háromezer forintért. „Ekkor van az, hogy az asszony összehajít valamit este, vagy nem hajít, és akkor nem eszünk" - panaszkodik János bácsi, aki szerint, ha nem lenne ilyen nagy az ínség, senki nem adná bűnözésre a fejét. De hát adja, János bácsi meg igyekszik elhárítani, hiszen ő Csenyétén a polgárőrség oszlopos tagja, s egyben felvigyázója a falu legújabb beruházásának, a polgárőrség főhadiszállásának. Ami annyit tesz, mint egy új építésű üres ház, a két szobában egy székkel, s egy magnóval, hogy múljon az idő.

Míg János bácsi értekezik, Gurmai Zita (szintén EP-képviselő) női frontot nyit a munkaharcban. Egy szemrevaló menyecskét agitál, mondván: szép asszony ő, miért nem veszi rá az urát női praktikákkal, hogy dolgozzon. Az asszony szabódik, aztán kiböki, hogy nem akar az ura, merthogy beteg. Utóbb kiderül, hogy nátháról van szó. Egy másik asszony a faluban kevésbé engedékeny. ő Kéri Zoltánné, a polgármester.

Kereken leszögezi a bolti betörésre utalva, hogy szegénység ide vagy oda, a máséhoz nem nyúlunk. A településen hallgatnak a Csenyétét kommandírozó özvegyasszonyra: volt rá példa, hogy egymásnak feszült két família, mintegy hatvan-hatvan ember nézett egymással farkasszemet, és markolt különböző ölőszerszámokat, ő pedig egy szál magában besétált a két tábor közé, és hazaküldött mindenkit. A polgármester szerint, ha szűkösen is, de meg lehetne élni, a település mintegy 120 milliós költségvetéséből évente mintegy 55 milliót visznek el a szociális juttatások. Egy család átlagosan 56 ezer forintot kap (egy kiló kenyér a helyi kisboltban 265 forint), ezt fejeli meg többek között a családi pótlék. Amire egyre többen hajtanak rá, panaszkodik egy közeli település polgármestere. És ez szerinte nem etnikai, hanem szegénységi probléma, hiszen egyre több magyar és roma kislány szül tizenhárom évesen, pusztán abból a megfontolásból, hogy tizennyolc éves koráig az anya is jogosult a családi pótlékra, s közben befolyik az új csöppség után is.

Olvasson tovább: