hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mi a Hézag?

2008. 08. 06.
Horn Gyula akkori miniszterelnök politikai okokból állíttatott le egy Draskovics Tibor elleni nyomozást 1996-ban – állítja Kiss Ernő nyugalmazott dandártábornok, a Központi Bűnüldözési Igazgatóság egykori vezetője. A rendészeti miniszter annak idején a pénzügyi tárca közigazgatási államtitkára volt – az akkori gyanú szerint az ő utasítása alapján csökkentették egy benzinkutakat üzemeltető cég 83 milliós büntetését 100 ezer forintra.



Draskovics Tibor

Kiss Ernő a hvg.hu-nak adott nyilatkozatában elmondta: 1996-ban az ORFK
Gazdaságvédelmi Főosztálya – amelynek vezetője volt – a Rendvédelmi Szervek
Védelmi Szolgálata feljegyzése alapján indított titkos nyomozást a
Pénzügyminisztérium (PM) közigazgatási államtitkára és helyettese, vagyis
Draskovics Tibor és Csobánczy Péter ellen.

Felmerült ugyanis a gyanú, hogy a két vezető hatalmával visszaélve érte el, hogy
a Vám- és Pénzügyőrség Or­szágos Parancsnoksága (VPOP) 83 millió forintról 100
ezer forintra mérsékelje egy üzemanyag-forgalmazással foglalkozó kuvaiti cég
bírságát. A nyugalmazott dandártábornok hangsúlyozta: azért beszélhet erről,
mert az ügy titkosítását feloldották, és a rendőrség honlapján is szerepeltek az
ezzel kapcsolatos dokumentumok.

Az ország területén több benzinkutat is üzemeltető Kuwait Petroleum Hungary Ltd.
(Q8) a volt rend­őrvezető elmondása szerint akkor került kínos helyzetbe, amikor
hajdúszoboszlói töltőállomását 1995. január 5-én ellenőrizte a berettyóújfalui
vámhivatal, és kiderült, hogy az nem rendelkezik engedéllyel a jövedéki termék
forgalmazására. Emiatt 100 ezer forint jövedéki bírságot szabtak ki a cégre. Ezt
a vámosoknál épp ellenőrzést végző Állami Számvevőszék kevésnek találta, majd a
Legfőbb Ügyészség is felhívta a VPOP figyelmét, hogy a törvényben előírtak
szerint szabja ki a büntetést. A vámhivatal ezért a pénzbírságot 83 millió
forintra emelte.

A fellebbezéseivel kudarcot valló Q8 felügyeleti intézkedést kezdeményezett a
PM-nél, ahol ezt előbb – a hatáskör hiányára hivatkozva – a VPOP-hez
továbbították, ám a cég újbóli próbálkozása után már Draskovics és helyettese
járt közben a bírság csökkentése érdekében. A vámhivatal ehhez továbbra sem
járult hozzá, de a beavatkozás eredménye utóbb mégis az lett, hogy egy új
határozatban a pénzbüntetést 100 ezer forintban határozták meg. A nyugalmazott
tábornok elmondása szerint a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatának egy, a
belügyminiszterhez címzett feljegyzése szerint a VPOP több vezető
tisztségviselője felháborodott azon, hogy az államtitkár és helyettese „direkt
módon, levélben és távbeszélőn adott utasításokkal kötelezte a VPOP-t a jogsértő
határozat meghozatalára”. Ennek alapján az ORFK Gazdaságvédelmi Főosztályán úgy
látták, felmerült a gyanú, hogy az államtitkár és helyettese hivatali
visszaélést követett el, ugyanis a jövedéki bírság méltányossági alapon történő
mérséklésére nem volt jogi lehetőség.



Kiss Ernő

Fotó: Somorjai László

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!