hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Baloldali rettegés a kétharmadtól
Kormányzónak készül Orbán Viktor?

2008. 06. 18.
A Fidesz-kormány kibővíti a köztársasági elnök jogköreit, mandátumát nyolc évre meghosszabbítja, majd Orbán Viktor elfoglalja az elnöki széket, a kormányt pedig valamelyik párttársa vezeti tovább. A Fidesz kétharmados választási győzelme esetén ez a forgatókönyv sem elképzelhetetlen. Bár a pártban jelenleg a gazdasági témák vannak előtérben, Stumpf István ex-kancelláriaminiszter egy interjúban egyértelművé tette, hogy erőteljes közjogi reformokat is szükségesnek lát.

„Át kell alakítani a köztársasági elnöki szerepkört. Nem reprezentáló elnök
kell, hanem erőteljesebb elnöki szerepkörre van szükség. Nem kell áttérni az
elnöki rendszerre, de a nemzetstratégiai érdekek szempontjából fontos
területeket ki kellene venni a négyéves ciklusok hatálya alól, és a köztársasági
elnökhöz kell telepíteni. Az elnök mandátumidejét meg kell hosszabbítani” –
jelentette ki egy interjújában Stumpf István, a Századvég Kutatóintézet vezetője.
Az Orbán-kormány egykori minisztere szerint ez azért is hasznos lenne, mert a
miniszterelnök szerepét fel kell szabadítani „az ideológiai vallásháború” alól,
mivel jelenleg „kormányzás helyett a pártok iszapbirkózása zajlik”. Stumpf
szerint elképzelhető, hogy Orbán Viktor lenne a köztársasági elnök, miután a
kétharmados győzelmet arató Fidesz megerősíti ezt a tisztséget, és nyolc évre
kitolja a mandátumát. Ebben az esetben a kormányt más valaki vezetné.

A politológus ezenkívül szükségesnek tartaná a kétkamarás parlament létrehozását
is. „Ki lehetne szélesíteni a politika bázisát, és a pártpolitikai szempontok
mellett területi, civil, korporatív, tudományos és egyéb szempontok is
megjelennének úgy, amilyen a társadalom, és úgy, hogy nem növelnénk a parlamenti
képviselők számát, sőt csökkentenénk” – közölte Stumpf, aki egyébként korábban
ellenezte a második kamara ötletét.

„A köztárasági elnök szerepének megerősítése és a kétkamarás parlament terve nem
újkeletű. Meggyőződésem azonban, hogy nem ezekre a változásokra van szükség
ahhoz, hogy egy adott kormány sikeres legyen” – fogalmazott lapunknak Lövétei
István, a Corvinus Egyetem alkotmányjogásza. Megjegyezte: az erős köztársasági
elnöki posztnak lehetnek ugyan előnyei, ám történelmi tapasztalataink ezzel
kapcsolatban nem feltétlenül pozitívak. A „politikán fe­lülemelkedő” államférfi
szerepére a jövőben sem biztos, hogy sikerül mindig kiváló személyiséget
választani.

A kétkamarás parlamenthez a szakértő szerint Magyarország túl kicsi. Ráadásul
nem egyértelmű, hogy mi lenne a feladata a második kamarának. „Egy képviseleti
demokráciában ez felesleges, pazarló, és meg kellene hozzá változtatni a
választási rendszert” – mondta.

A Fidesz esetleges kétharmados többségével egyébként más alapvető jogszabályokat
is megváltoztathat. Ilyen például a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló
törvény vagy akár a Házszabály. Továbbá kényszerű egyeztetés nélkül
választhatnák meg többek között a köztársasági elnököt, a Alkotmánybíróság
tagjait vagy az ombudsmanokat. Ezzel kapcsolatban Lövétei úgy fogalmazott, hogy
a probléma magukkal a kétharmados törvényekkel van. „Ezek többségét meg kellene
szüntetni, fontosnak ítélt elemeiket tartalmilag az alkotmányban lehetne
rögzíteni. Furcsa helyzetet idéz elő ugyanis, amikor például a kormány a
közigazgatás rendszerét sem tudja átalakítani, mert azt kétharmados törvény
védi” – mondta az alkotmányjogász. Megjegyezte: átfogó közjogi reformok helyett
a politikából élők számát lenne érdemes inkább csökkenteni.

Fideszes forrásaink szerint a párton belül nem beszédtéma, hogy kétharmados
győzelmük esetén hogyan és miként módosítanák az alkotmányt. Ennek egyik oka,
hogy kevesen gondolják, hogy valóban ilyen arányban győznek a választásokon,
mivel a választási törvény erőteljes kompenzációs rendszert „épített” bele a
vá­lasztásokba. Így, legalábbis ma még úgy tűnik, az MSZP a képviselői helyek
több mint egyharmadával rendelkezne.

Másrészt a kétharmados győzelem veszélyt is hordoz magában, mivel a választók,
illetve az értelmiség ez esetben „behajthatja” azokat a felvetéseket, melyeket
egy-egy vita hevében a párt korábban, kormányzati felelősség hiányában
nyilatkoztatott. Mint például a parlament létszámának felére csökkentése vagy a
polgármesteri összeférhetetlenség bővítése. Ez esetben ugyanis a Fidesznek saját
elitjét kellene „csonkolnia”, hiszen összeférhetetlenség esetén Pokorni Zoltán
vagy Kósa Lajos Fidesz-vezetőknek is választaniuk kellene a polgármesterség vagy
a parlamenti képviselőség között.

„Lehet, hogy korábban megfordult Orbán Vik­tor fejében, hogy mi lenne, ha ő
lenne a köztársasági elnök, de ma ugyanezt nehéz elképzelni” – fogalmazott
forrásunk, aki szerint annyira erős a miniszterelnöki poszt, a politikai
cselekvés annyira hozzá kötött, hogy csodálkozna, ha a Fidesz vezetőjét
izgalomba hozná az államfői tisztség. Megjegyezte, hogy kétharmados többség
esetén nyilván Orbán Viktor számára is új helyzet teremtődik, lehet, hogy
előkerülnek közjogi ötletek, de most leginkább a gazdasági válságkezelés miatt
fáj a fejük.

Informátorunk Stumpf István ez irányú nyilatkozatait egy, a szereplést kedvelő
politológus véleményének minősítette. Szerinte, ha a közjogi rendszer
átalakítását felvetné Orbán Viktor, akkor arról sokan igyekeznének lebeszélni a
párton belül.

Interjúalanyunk szerint az ellenzéki pártok közül egyébként a KDNP-től hamarabb
várna köz­jogi javaslatokat (például a kétkamarás parlament témája), mint a
Fidesztől.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!