Kereső toggle

Ki a hunyó a koalíció válságáért?

Interjú Gulyás Józseffel, az SZDSZ országos tanácsának elnökével

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Évek óta lábra kapnak olyan hírek, hogy a liberálisok kilépnek a
koalícióból, aztán mégsem. Mi az oka ennek a szappanoperaszerű „együttélésnek”?

– Két különböző pártól van szó. Az SZDSZ-nek fontos, hogy a közösen
elfogadott programmal és koalíciós szerződéssel összhangban folyjék a
kormányzás. A ciklus elején abban állapodtunk meg, hogy a cél a gazdasági
egyensúly megteremtése, a növekedés megalapozása, reformok elindítása és
végigvitele. A feszültségek kiváltó oka konkrét tartalmi kérdésekhez való
viszonyban keresendő. Az elmúlt másfél év a reformok szempontjából nem
tekinthető kellően eredményesnek. Az SZDSZ ezért is kezdeményezte már tavasszal
a koalíciós megállapodás kiegészítését, mert új lendületet akartunk adni a
kormányzati cselekvésnek az egészségügyi reform kérdéskörén túl olyan
területeken is, mint az adó- és járulékreform, az oktatási és a közlekedési
reform. Az ősszel történtek viszont azt mutatják, hogy ebből nem sok mindent
realizáltunk. Az akkor elfogadott megállapodás alapján már régen nem az
egészségügyi reformhoz kapcsolódó alapvető szabályozási kérdésekről kéne
vitatkoznunk, hanem felkészülni a törvény végrehajtására. Válságtünet, ahogy az
MSZP-frakció megüzeni, hogy a megannyi kompromisszummal elfogadott közös
kormány-előterjesztést nem tudja támogatni. Milyen akkor a kormányfő és a
reformok támogatottsága az MSZP-ben?



Fotó: MTI

Osztja pártelnökének, Kóka Jánosnak azon nézetét, hogy a hiba odaát, az
MSZP-ben van?

– Sokkal mélyebb problémák vannak a kormány és a koalíció működésében, mint
hogy egymásra hárítsuk a felelősséget. Ugyanakkor az a fajta eltökéltség, az a
közérthető és követhető retorika, amelyet a miniszterelnök második kormánya
megalakítását követően képviselt, mára lényegében kiürült, és nem látszik a
tartalmi fedezete. Egyre több elemző szerint sodródik a kormány, és leginkább
napi kommunikációs hadakozásokra fordítja energiáit. Nem tudok például mit
kezdeni ezzel a „fair play” kampánnyal, ami tíz- vagy akár százmillió forintjába
kerül az adófizetőknek, de nem jár a kormányzati döntések megértetése
szempontjából semmiféle hozadékkal. Miközben a közlekedési vagy az egészségügyi
reform kommunikációjára nem fordítottunk érdemi energiákat.

Akkor a „döglött tehenet” a miniszterelnök utcájába tolja át?

– Az SZDSZ nehéz helyzetben van, amikor a miniszterelnök személye kerül
középpontba. A miniszterelnöktől mi azt várjuk, ahogy ígérte is, hogy legyen a
reformok és az egyensúlyteremtő gazdasági növekedést megalapozó kormányzati
politikának a motorja, és ehhez a megfelelő támogatottságot hozza a pártjából.
Úgy tűnik, a kedvezőtlen közvélemény-kutatási adatok bénítóan hatnak az MSZP-re.
Elég a konfliktusokból, konszolidálni a működést – hallom nemegyszer, csak az a
baj, hogy nincsenek befejezetett reformok, nincs mit konszolidálni, és a
puhulás, a szavazatvásárló politika előtérbe kerülése válságba sodorhatja az
országot. Ebben pedig az SZDSZ nem lehet partner.

Az egészségügy kapcsán nem az a fő kérdés, hogy a miniszterelnök ki tud-e állni
amellett a kompromisszum mellett, amit a közösen elfogadott
kormány-előterjesztés tükröz, hanem az a kérdés, hogy pártja frakcióját is
tudja-e „hozni”.

Mi történik, ha az MSZP-frakcióban nem lesz elég szavazat az egészségügyi
reform mellett?

– Abban szeretnék hinni, hogy lesz. Ha a miniszterelnök alapkérdésekben nem
képes már a saját pártját maga mögött tudni, politikai értelemben kérdésessé
válik a cselekvőképessége.

Ebben az esetben újra előkerülhet a régi lemez, hogy az SZDSZ kilép a
koalícióból?

– Ez nem túl eredeti leegyszerűsítése a problémának. Ha az említett helyzet
előáll, az nem csak a liberálisokat hozza nehéz helyzetbe.

De újra előállhat az a helyzet, mint Medgyessy Péter esetében, hogy az SZDSZ
lett a kormányfőváltási folyamat katalizátora. Ráadásul az egészségügyben soha
nem az MSZP ijesztgette a partnerét a „kilépéssel”, hanem az SZDSZ vezetése
lavírozta bele magát abba a helyzetbe, amelyből arcvesztés nélkül nem tud
kihátrálni.

– Nem az SZDSZ arcvesztése a tét. Ráadásul én abból szeretnék kiindulni,
hogy a miniszterelnök képes lesz kellő támogatottságot biztosítani a
frakciójából. Az igaz, hogy az SZDSZ is követett el hibákat: például nem lett
volna szabad hagyni, hogy rengeteg puhuláson keresztül idáig húzódjon el ez az
ügy. Önkritika a liberálisokra is ráfér, de ha elbukik a kormány előterjesztése
a végszavazás előtt, akkor az egy tisztáldozattal nem megoldható helyzetet
teremt.

Tudja az SZDSZ, hogy mi a következő lépés? Van egyáltalán kellő belső erő a
jó döntéshez?

– Az SZDSZ-nek minden korábbinál nagyobb szüksége van arra, hogy egy
tisztázó értékvitát folytasson a párton belül. Mi az SZDSZ hivatása a
politikában, mi a feladata, a szerepe a kormányban, a koalícióban? Nem arra
kértünk, és kaptunk felhatalmazást a választóinktól, hogy történjék bármi a
programunkkal, kerüljünk konfliktusba akár az értékeinkkel, társutas pártként
asszisztáljunk a ciklus végéig a koalíciós partner cselekvéséhez. A koalíciós
szerepvállalásnak a kormányprogrammal összhangban, eredményesen végzett közös
kormányzás ad értelmet, és nem a bársonyszékek kínálta élvezet. Az utóbbi időben
ránk is jellemző lett, hogy lendületből hozunk meg politikai döntéseket. Most
arra van szükség, hogy érdemi vitákat követően higgadtan döntsünk.

Ehhez akár arra is szükség lenne, hogy a politikában új fiúnak számító Kóka
János helyett a rutinosabb Fodor Gábor legyen az SZDSZ vezetője?

– Nem szeretném egy személyre leegyszerűsíteni a választ és a felelősség
dolgát. Szerintem sokkal nagyobb baj van ma a magyar politikában, és azon belül
az SZDSZ-ben is, mint hogy néhány személyi döntéssel túl lehetne jutni ezeken a
válságjelenségeken. Abban biztos vagyok, hogy politikai fordulatra van szükség.
Sem a koalíció, sem az SZDSZ a mai kormányzati teljesítménnyel és politikai
kommunikációval nem lesz képes eredményesen nekimenni a 2009-es európai
parlamenti választásoknak sem, nemhogy a 2010-es választásoknak. Félő az is,
hogy az SZDSZ „beleég” az 1-2 százalékos törpe párt szerepébe, ahol leginkább
riválisai szeretnék látni. Ugyanakkor nem pánikba kell esni, hanem higgadt,
értékelvű politizálásra van szükség, mert az SZDSZ-brand többet érdemel.

Olvasson tovább: