Kereső toggle

Hálátlan feladat

A kormány hadat üzent a paraszolvenciának

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A hálapénz visszaszorítása az egyik hangsúlyos érvként szerepelt a vizitdíj
és a kórházi napidíj bevezetése mellett a kormányzati kommunikációban. Ennek
ellenére több mint fél évvel bevezetésük után még a szaktárcának sincs alapos
felmérése azzal kapcsolatban, csökkent-e a paraszolvencia, és ha igen, milyen
mértékben.

A hála kézzelfogható dolog az egészségügyben. A kisvárosi kórház
belgyógyászati osztályán ezt íratlan törvény szabályozza. A rendről a főnővér –
„Erzsi nővér” – ad felvilágosítást, aki közli a műtéteket végző orvosok
tarifáit. A főorvos harminc éve van a pályán, ezért az árfekvése igen magas,
százezer alatt sértés adni. Az adjunktusok keze biztos, de mégse professzorok,
negyvenezer a tarifa a műtétek után. Kezdőknek nem kell adni semmit, majd ha
véglegesen itt maradnak az osztályon, addig a hozzátartozóknak viszik a hírt,
azért is csurran-cseppen valami. Az egyetlen kivétel a kovács doki – kis k-val.
Na, ő botrány, teljesen kezelhetetlen figura. Nincs luxusautója, nem jár
külföldre nyaralni, nem veszi el a borítékot, visszaadja a suttyomban zsebbe
dugott pénzt is, és valamiféle hippokratészi esküre hivatkozik folyton. Nem is
lesz belőle soha osztályvezető, pedig tényleg jó doktor, de nem akar a
hierarchiába beilleszkedni. Helyette publikál, abból taníttatja a gyerekeit.
Nagyobb bizalommal keresnék meg az egyszerű emberek, ha elfogadná a pénzt, mert
így azt hiszik, nem ért a gyógyításhoz. „A hálapénz nálunk a hozzáértést és az
orvosi felsőbbrendűséget jelenti” – fejezi be a tájékoztatást Erzsi nővér.

Igazságtalan, de kell

15, 30, de akár 80 –100 milliárd forint – szakértői becslésekben ilyen és
ezekhez hasonló számok szerepelnek azzal kapcsolatban, hogy évente mekkora
összeg áramlik hálapénz címén a betegektől az egészségügyi dolgozókhoz,
elsősorban az orvosokhoz. A paraszolvenciáról rendszerint megállapítják – többek
között –, hogy a korrupció egyik formája, amely leginkább a fejlődő és átmeneti
országokra jellemző; kiszolgáltatottá teszi a beteget; esélyegyenlőtlenséget
eredményez; „fekete”, vagyis nem adózott jövedelem; sőt az orvosok szempontjából
is igazságtalan, ugyanis nem mindenki részesedik belőle. Az egészségügyi reform
és azon belül is különösen a lakossági hozzájárulás kapcsán kormányzati részről
rendszerint hangsúlyos célként fogalmazódott meg a „jelenség” visszaszorítása.
Ehhez képest a témáról szóló, részletekbe menő kutatásról a szaktárcánál nem
tudtak beszámolni lapunknak. Így nem tudni, hogy fél évvel a vizitdíj és a
kórházi napidíj bevezetése után lehet-e vajon sikereket elkönyvelni a hálapénz
elleni küzdelemben.

A Medián áprilisi kutatása szerint az adatfelvételt megelőző tizenkét
hónapban a felnőtt lakosság mintegy 385 milliárd forintot költött egészségügyi
kiadásokra. Ennek csaknem 60 százaléka gyógyszerre ment el, a második legnagyobb
tétel a fogászati kezelésekre jutott, a hálapénz pedig az összes kiadás 7
százalékát tette ki. A háziorvosnál csak minden tizedik páciens fizetett
(átlagosan 4000 forintot), a fekvőbeteg-ellátásban ugyanakkor minden második
megkérdezett beteg nyilatkozott úgy, hogy adott hálapénzt az orvosoknak vagy a
nővéreknek (átlagosan 16 ezer forintot). A kutatás a két hónappal korábban
bevezetett vizitdíjnak a hálapénzre gyakorolt hatásáról még nem tudott érdemi
becslésekkel szolgálni, az adatokból annyi viszont már kitűnt, hogy a
háziorvosnál fizetett összegek mértéke csökkent.

Egy júliusban – szintén a Medián által – készített felmérés során a megkérdezett
orvosok csaknem fele mondta azt, hogy az elmúlt egy évben csökkent az orvosi
praxisából származó jövedelme (16 százalékuk esetében a visszaesés jelentős
volt). A kutatók szerint ez egyrészt a költségvetési szektorban tapasztalt
reálbércsökkenésnek, másrészt a hálapénz visszaszorulásának tudható be.

A jövedelmet firtató kérdésre egyébként az orvosok egyharmada nem válaszolt, a
többiek közül pedig csaknem minden második azt mondta, hogy nem szokott
hálapénzt kapni. Akik viszont saját bevallásuk szerint is részesülnek
paraszolvenciában, annak mértékére nem mindig emlékeznek pontosan. A vizitdíj
bevezetése előtti időszakra vonatkozóan ugyanis átlagosan 46 ezer forintra
tették a plusz bevétel havi összegét – ennek alapján nagyjából évi 11 milliárd
forintra lehetne taksálni a teljes orvosi paraszolvenciát. Ez azonban jócskán
elmarad attól a 28 milliárdtól, amit a betegek válaszai alapján becsült a
Medián. Ráadásul az orvosok beszámolója szerint a vizitdíj és a kórházi napidíj
bevezetése óta drasztikusan, csaknem 40 százalékkal csökkent a nekik juttatott
paraszolvencia mértéke. Ezzel együtt is az orvosok relatív többsége – a teljes
felnőtt népességhez hasonlóan – úgy gondolja, hogy a „hálapénz igazságtalan, de
el kell fogadni, mert nem lehet megszüntetni”.

Helycserés támadás

A hálapénz felszámolásában az orvosoknak csak egy szűk, ám befolyásos rétege
ellenérdekelt, a széles többség szeretné, ha fel lehetne számolni a rendszert,
és a „különbözetet” vagy legalább annak egy részét a fizetésébe beépítve
kaphatná meg – mondja egy budapesti szemészorvos. Tapasztalatai szerint az
egészségügyi reform csak tovább súlyosbítja a korrupciót. A
teljesítményvolumen-korlát (tvk) miatt a műtéteknek csak töredékére kerülhet
sor, számos, amúgy indokolt műtét nem hajtható végre (tulajdonképpen elfogy az
egy hónapra meghatározott „kredit”). A hónap vége felé ott áll a felszerelt
műtő, ott a szakképzett orvos, ott a beteg a kórházban, de hiába, mert a tb nem
fizeti ki a költségeket. A keretbe beleférő (általában komolyabb) műtéteket a
döntéshozók számos esetben maguknak osztják le, míg a kisebb műtétek
rendszeresen elmaradnak. Ez azt is jelenti, hogy ezután csak azok műtenek, akik
eddig is a komolyabb, tehát nagyobb hálapénzzel járó műtéteket hajtották végre,
miközben a kisemberek („kisorvosok”, „kisbetegek”) beavatkozásai elmaradnak.

A szándékosan generált „hiánygazdaságban” ugyanakkor az egyre hosszabbra nyúló
várólisták is a korrupció melegágyává lettek. Nemegyszer fordul elő, hogy a
beteg így áll az orvos elé: „Doktor úr, ez a műtét nekem sok pénzt megér…”
Emellett az sem ritka, hogy maga az orvos javasolja a betegeknek, beszéljék meg
egymás között a beavatkozások sorrendjét, akik ezután gyakran pénzért
csereberélik várólistás helyeiket.

Konkrét eset volt az is, amikor a körzeti szakrendelésről a kórházi sebészetre
utalták a beteget, mivel az ingyenes rákmegelőző melanoma-szűrésen a szakorvos
úgy ítélte, hogy szükség lenne a kockázatot jelentő anyajegyek eltávolítására,
ám a kórházban elküldték a beteget, mondván, hogy a műtétre nincs szükség. Az
elbizonytalanodott páciens ezután egy harmadik szakorvos véleményét is kikérte,
aki szintén indokoltnak tartotta volna a beavatkozást, de mivel véleménye
szerint a kórház a korlátozások miatt utasította el a beteget, ezért
magánsebészetre irányította, ahol – saját költségén – elvégeztetheti a
beavatkozást.

Becslése sincs

„Az adóhatóságnak becslése sincs arról, hogy mekkora az egészségügyi dolgozók
által kapott hálapénz nagysága, és annak eltitkolása mekkora adókieséssel jár.
Ezt ugyanis szinte lehetetlen ellenőrizni” – mondta lapunknak Bakonyi Ágnes, az
APEH szóvivője. Az szja-törvény értelmében a hálapénzt a borravalóhoz,
nyugdíjhoz vagy éppen a szociális juttatásokhoz hasonlóan az „egyéb” sorhoz kell
beírni az adóbevalláskor, ám ha ezt meg is teszik az orvosok, az adóhatóság nem
tudja megállapítani, hogy a feltüntetett tételek közül melyik mekkora
nagyságrendű. „Az APEH csak akkor folytat ellenőrizést, ha maga a beteg jelenti
be, hogy bizonyos orvosnak mennyit fizetett, és ezt bizonyítani is tudja. Ebben
az esetben megvizsgáljuk, hogy az orvos ezt bevallotta-e. Amennyiben nem,
eljárás indul ellene” – mondta a szóvivő, megjegyezve, hogy erre volt már példa,
de az eset nem jellemző.

Az ellenőrzés másik módja lehet a vagyonosodási vizsgálat, viszont ezt is
bejelentés után indítják el, vagy akkor, ha a számítógépes rendszer gyanúsnak
ítél meg valakit, mert bevallása különbözik az életvitelétől.

Dr. McDonald’s

Kulturált körülmények és európai fizetés – egy budapesti szülész-nőgyógyász
szerint ez jelenthetné a paraszolvencia ellenszerét. „Képmutatásnak gondolom,
amikor a politikusok azt mondják, hogy a gonosz orvosok elfogadják a hálapénzt.
120 ezer forint nettót keresek, de egy osztályvezető főorvos sem visz haza 150
ezer forintnál többet hivatalosan. Ráadásul a legtöbben nem nyolc órát dolgozunk
naponta, hanem ennél jóval többet. Rosszabb az órabérünk, mint annak a diáknak,
aki a McDonald’sban kérdezgeti, hogy nagyobb sült krumplival tetszik-e
parancsolni?” – fogalmaz a doktornő, némiképp indulatosan. Szerinte csupán
néhány „nagy jellem” van, aki nem fogad el hálapénzt, de nekik más megélhetési
forrásuk is van. A hálapénzből származó pluszbevétellel kapcsolatban azt mondja,
hogy szülészek esetében az csak néhány kirívó esetben éri el a milliós
nagyságrendet, egyébként átlag 300-500 ezer forinttal lehet számolni havonta.
Szerinte egyébként a hálapénz egyben „minőségbiztosítási” fokmérő is: aki jó
szakember, ahhoz többen mennek. „Egy jól működő minőségkontroll segítségével ezt
akár legálissá is lehetne tenni. A több beteget ellátó orvosok több bevételhez
juthatnának hivatalosan” – tette hozzá.

Fizessünk legálisan

„Szinte lehetetlen megmondani, hogy a vizitdíj, illetve a kórházi napidíj
csökkentette-e – és ha igen, akkor mennyiben – a hálapénz mértékét. Alapos, sok
mintára alapuló kutatások ugyanis sem közvetlenül bevezetésük előtt, sem pedig
azóta nem készültek” – mondta érdeklődésünkre Gaál Péter, a SOTE Menedzserképző
Központjának kutatója. Szerinte a lakossági hozzájárulás vélhetően csökkenti a
hálapénz mértékét, de csak azoknak a betegeknek az esetében, akiket ez anyagilag
érzékenyen érint: a XII. kerületben nyilván továbbra is adnak hálapénzt a
háziorvosnak, Újpesten már nem feltétlenül, vagy nem annyit, mint korábban.

A Gaál Péter által végzett korábbi kutatások azt mutatták, hogy a hálapénz 90
százalékát az orvosok (ezen belül egyharmad részt a háziorvosok) kapják, és a
fennmaradó 10 százalék jut a többi egészségügyi dolgozónak. Ugyanakkor az
orvostársadalmon belül is jókora különbségek vannak a pluszbevétel tekintetében.
Vannak „jól fizető” szakterületek, mint például a szülészet (itt a páciensek
csaknem 100 százaléka fizet) vagy a sebészet, továbbá a más jellegű műtéti
beavatkozások. Ugyanakkor kisebb a hálapénz mértéke a gyermekgyógyászatban, az
intenzív kezelésben, a baleseti sebészeten, a pszichiátrián és általában

a járóbeteg-szakellátásban. (Természetesen a ranglétrán való elhelyezkedés is
befolyásolja az összeg nagyságát.)

A kutató szerint már maga a hálapénz kifejezés is félrevezető. „Az általam
készített mélyinterjúkból kiderül, hogy még azok a betegek is, akik azt mondják,
hogy csupán megszokásból vagy hálából adnak, egyben azt is gondolják, így jobb
ellátást kaphatnak. Vagyis valójában a minőségi szolgáltatást fizetik meg” –
mutatott rá Gaál Péter.

A szakértő úgy véli, hogy a vizitdíjjal elvileg visszaszorítható, pontosabban
„kifehéríthető” lenne a hálapénz. Ehhez viszont a lakossági hozzájárulás
rendszerét némiképp módosítani kellene. A jelenleginél jóval magasabb – néhány
tízezer forint nagyságrendű – díjat a beteg (vagy biztosítója) akkor lenne
köteles kifizetni, ha nem a területileg illetékes orvost választja. „Fontos
lenne, hogy ennek a rendszerben új forrásként megjelenő összegnek a nagyobb
részét közvetlenül a kezelőorvos kapja meg, ugyanis a beteg szándéka éppen ez,
és ne tűnjön el az ellátó intézmény költségvetésében. A fennmaradó összegből a
többi orvos és egészségügyi dolgozó kapna teljesítményarányos
fizetéskiegészítést” – magyarázta, hozzátéve még, hogy az orvosoknak minden
beteg után járna egy meghatározott összeg, így kerülve el, hogy különbséget
tegyenek „területi” és „nem területi” beteg között. Arra a felvetésre, hogy
ezzel a szabad orvosválasztás joga csorbulna, a szakértő azt mondta, hogy a
piaci rendszer felé elmozduló egészségügy szolgáltatáscsomagjában valahol meg
kell húzni a határt. „Egy északi országban az új városrészekben csak azt
követően építenek járdát, hogy a gyalogosok kitaposták az általuk ideálisnak
gondolt útvonalat. Itt hasonló a helyzet: orvosválasztás esetén a beteg ma is
fizet, miért ne lehetne ezt legalizálni?” – érvelt Gaál Péter.
(Közreműködött: Hajdú Sándor, Széchey Noémi, Kovács Klára)

Olvasson tovább: