hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nincs lehetőség visszaélésre
Hogyan szavaznak a kisebbségek?

2006. 08. 23.
Az idei kisebbségi önkormányzati választásokon többen vesznek majd részt, mint négy éve. Bár a szavazókat etnikai alapon tartják nyilván, a kisebbségi választóknak mégsem kell félniük az esetleges visszaélésektől.

Kisebbségi választást október 1-jén összesen több mint 2000 önkormányzatnál
tartanak – derül ki az Országos Választási Iroda (OVI) adataiból. A vonatkozó
törvény szerint a települési kisebbségi önkormányzati választáson csak az a
polgár szavazhat, aki a 13 – bolgár, cigány, görög, horvát, lengyel, német,
örmény, román, ruszin, szerb, szlovák, szlovén, ukrán – kisebbség egyikéhez
tartozik. A kisebbségi választói jegyzékbe való felvételt július 15-éig lehetett
kérni a lakóhely szerinti település jegyzőjétől. Idén 2077 településen lesz
kisebbségi választás október 1-jén, míg ez a szám négy évvel ezelőtt 1308 volt.
A kisebbségi választói jegyzéken csaknem 200 ezer választópolgár szerepel,
közülük a legtöbben a cigány etnikumhoz tartoznak, a legkevesebben pedig a
szlovénhoz.

Rytkó Emília, az Országos Választási Iroda vezetője elmondta a Heteknek, hogy az
idei választásokon a kisebbségek regisztrációja az újdonság, mégis több
településen több szavazó jelentkezett a választásokra, mint négy éve. Az egyes
kisebbségek körében megfogalmazódott, az etnikai alapú nyilvántartással
kapcsolatos félelmek Rytkó Emília szerint alaptalanok, hiszen kétharmados
többségű parlamenti törvény szabályozza az adatkezelést, továbbá a listára való
felvétel is önkéntes. Visszaélésekre tehát nincs lehetőség.

Négy évvel ezelőtt bárki eldönthette, hogy szeretne-e kisebbségre szavazni,
illetve a kisebbségiek is szavazhattak a magyar jelöltekre, szervezetekre. A
mostani intézkedésekkel kizárták annak a lehetőségét, hogy magyarok a
választásokon keresztül támogassanak kisebbségi szervezeteket.

A választási eljárás a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek
választásával párhuzamosan, de attól mégis elkülönülve zajlik. A települési
kisebbségi önkormányzati választáson csak bejelentett kisebbségi jelölő
szervezetek állíthatnak jelöltet, a jelölteket szeptember 8-áig kell bejelenteni
a helyi választási bizottságnál. A szavazást október 1-jén a településen külön e
célra létrehozott szavazókörben tartják. Az Országgyűlés egyébként 4 milliárd
340 millió forint felhasználását hagyta jóvá az idei önkormányzati választásra,
ebből csupán néhány száz millió forint a kisebbségi választások költségvetése –
tette hozzá az Országos Választási Iroda vezetője.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!