Kereső toggle

Vallási lobbi a költségvetés körül

Kegyes telhetetlenség

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Kőkemény lobbizás zajlik a költségvetési vita árnyékában, melyből a "tálhoz közelebb ülő" egyházak sem maradtak ki. A Miniszterelnöki Hivatalnál nyáron elkészült új egyházpolitikai koncepciót a nyilvánosság előtt megtámadó jobboldali politikusok kritikája is elsősorban ennek a "szent célnak" alárendelve zajlott. 

A költségvetési vita érdemi szakaszának közeledtével a kormánytagok noteszében egyre több egyházi személy látogatásának időpontja jelenik meg. Szili Katalin házelnök és Kovács László külügyminiszter például Erdő Péter bíboros prímással, esztergomi–budapesti érsekkel egyeztetett a katolikus egyház működését érintő dologi kiadásokról, a Mátyás-templom felújításáról, illetve hazánk és a Szentszék kapcsolatáról. A Fidesz szociális kabinetje is az egyházi segítő szervezetek anyagi helyzetéért aggódott közleményében, és a parlament két jobboldali pártja által pár hete tartott közös sajtótájékoztatót is inkább az generálta, hogy a kancellárián elkészült egyházpolitikai alapvetés önfenntartó egyházakról beszél. Az egyházi lobbitevékenység nagyon fontos vetülete, hogy indirekt módon üzen a szocialista képviselők táborán belül fellelhető bizonytalanoknak, azoknak, akik azért nem mernek egyértelműen állást foglalni hasonló kérdésekben, mert nem szeretnének az egyházellenesség bélyege alatt élni. Az egyházi elkötelezettségét nyíltan vállaló fideszes Semjén Zsolt és MDF-es Szászfalvi László – egyébként a parlament emberi jogi bizottságának két vezetője – éles bírálatában úgy vélekedett a kormány egyházpolitikai elképzeléseiről, mint amely "valódi tartalom nélküli technokrata szöveg", "doktriner ultraliberális álláspont", "letűnt kádári, pártállami szemléletet tükröz". Mondandójuk végén azonban kibújt a szög a zsákból. Semjén Zsolt bejelentette az újságíróknak, hogy módosító indítványt nyújtott be a költségvetési törvényjavaslathoz, amely lehetővé tenné, hogy az egyes egyházak eldönthessék: kiegészítő támogatásukat a személyi jövedelemadó egy százalékának befizetése alapján vagy a népszámlálási adatok szerint kívánják megkapni. "Aki ezt a javaslatot elutasítja, annak nem az a fontos, hogy az általa kedvelt egyházak jól járjanak, hanem az, hogy az általa nem kedveltek rosszul járjanak" – tette hozzá Semjén két kategóriára osztva a Magyarországon működő felekezeteket. 

Gábor György vallástörténész, a megtámadott koncepciót jegyző egyik miniszteri tanácsos, azért nem talál fogást már három hete a jobboldali képviselők észrevételein, mert – mint mondja – "ilyen színvonaltalan, szellemileg és eszmeileg értékelhetetlen véleményre" nem tud mit reagálni. Nem érti, hogy két, magát értelmiséginek tituláló politikus hogyan emelhette be e körbe a mindennapi pártcsatározások lejáratott és elkoptatott lózungjait. Állítása szerint Semjénék még a saját fogalmi készletükhöz sem tudtak hűek maradni, egymással kibékíthetetlen fogalmakat párosítottak, egy kalap alá véve a kádárizmust, a technokráciát és a liberalizmust. 

Szászfalvi László az egyet nem értés hallatán csak annyit kívánt megjegyezni: "keresztény szeretettel csókoltatom őket". Plusz még annyit, hogy tudatos csúsztatásnak és történelemhamisításnak tartja, hogy a Deáktól vett idézeteket a szövegkörnyezetükből kiragadva citálták, holott azokban Deák éppen az "ultrabaloldaliakat" ostorozza az egyházak védelmében. Mi több, az egész dolgozat címe – Szabad egyház szabad államban – szerinte szóról szóra a Kádár-korszak valláspolitikájának szlogenjére rímel. Gábor György azonban váltig állítja: a címválasztás tudatos volt, ez a fordulat a liberális katolicizmus neves képviselője, Charles de Montalembert híres szállóigéje, melyet tőle vettek át a 19. századi polgári gondolkodók, így Deák is. Ezenfelül például az osztrák katolikus egyház 1952-es koncepciójának is ugyanez volt a címe. "Ha Szászfalvi képviselő úr a fenti szerzőket tekinti késő-kádári szellemiségűeknek, lelke rajta" – mondja Gábor. 

Akár így, akár úgy, Szászfalvinak az új koncepció azt sugallja, hogy az egyházak olyan "gittegyletek", amelyeket a templomok falai közé lehet szorítani. Éppen ezért akarják a finanszírozást is megváltoztatni – érvel a képviselő –, mivel az egyházak "alig kapnak pénzt", amit ugyanis nem hitéleti támogatásként juttat nekik az állam, az nem nevezhető finanszírozásnak. A bizottsági elnök egyébként szívesen ajánlkozna a témában lassan két éve tehetetlen kormánynak, hogy akár egy hét alatt "gatyába rázza" a kérdést, de gyorsan hozzáteszi: csakis az előző ciklusban lefektetett alapokon építkezve.

"Mindkét oldal felelős azért, hogy az egyházi kérdések változatlanul a politika kereszttüzében állnak. A magát vallásosnak beállító jobboldal gyakorlatilag az örökkévalóság ügyét áldozza fel az aktuálpolitika oltárán, pártpolitikai célok és érdekek mentén eszközzé silányít hitet, egyházat és vallási érzületet, míg a baloldal még mindig úgy közelíti meg a vallást, hogy az az aggkori elbutulás jegyeit felvonultató, templomi félhomályban bóbiskoló idős nénik ügye" – teszi tisztába a helyzetet Gábor György, megjegyezve, hogy a vallás nem múzeumi poros tárlókba behelyezhető rekvizítum, hanem az abszolút modernitás része, amelyről a politikának gondolkodnia kell, stratégiát kell kialakítania vele kapcsolatban, tehát egész egyszerűen nem teheti meg, hogy "egy furcsa eleganciával nem vesz róla tudomást".

Olvasson tovább: