Kereső toggle

Végleg kimerült ideológiák

Mellbe vágott liberálisok

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Interjú Lánczi András politológussal, a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem Politikatudományi Tanszékének vezetőjével, a Konzervatív Kiáltvány cím? könyv szerzőjével.



Lánczi András. A marxizmussal lehetetlen ma már reálisan értelmezni a valóságot Fotó: B. A. J.

– Az elmúlt hónapokban, igaz kulturált, tárgyilagosnak tűnő hangnemben, a magyar baloldali értelmiség folyamatosan és igen élesen bírálja George W. Busht és neokonzervatívnak nevezett adminisztrációját. Magánbeszélgetésekben viszont a legfinomabban balos megfogalmazások valahogy így szólnak: az Egyesült Államok elnöke egy vallásos őrült, a neokonzervatívok pedig elvakult hatalommániás személyek. Miért van ez így?

– Az európai, és különösen a magyar baloldali értelmiség világnézetére nagy hatást gyakorolt a marxizmus. Például a baloldali gondolkozás emberképe abból indul ki, hogy az embert a körülmények "rontják el", s ha a körülményeken változtatnak, akkor az ember korlátlan fejlődésen mehet keresztül. A neokonzervatívok korlátozottabbnak látják az ember lehetőségeit. A társadalomkép szintén különbözik; míg a marxisták a mechanikus fejlődésben hisznek, addig a neokonzervatívok szkeptikusak azzal kapcsolatban, hogy a világ (automatikusan) egyre jobb lesz. A 20. századi történelem mintha ezt bizonyítaná. A sort – világnézeti eltérések tekintetében – tovább lehet folytatni. Számomra úgy tűnik, hogy egyrészt a baloldalon nem értik – és olykor nem is ismerik – a neonkonzervatív gondolkozást, másrészt komoly versenytársat látnak benne. Persze az sem eshet jól számukra, hogy a "neoconok" szerint a baloldaliság teljesen kifulladt, és a marxizmussal lehetetlen ma már reálisan értelmezni a valóságot, a dogmatikus liberalizmusnak pedig van alternatívája.

– Mi a "neocon" gondolkozás lényege? 

– A neokonzervativizmus a második világháború után, az 1950-60-as években az Egyesült Államokban alakult ki, sajátos amerikai jelenség. Létrejöttében nagy szerepet játszottak a Szovjetunióban – és így a marxizmusban, a baloldaliságban – csalódott egykori trockista és baloldali-liberális társadalomtudósok és újságírók, akik egyébként ebbéli múltjuknak köszönhetően pontosan rá tudtak – és tudnak – mutatni a baloldali gondolkozás és világnézet hibáira. Ezért is mondják, hogy az újkonzervatív olyan liberális, akit mellbe vágott a valóság. Ráadásul, szemben a korábbi konzervatív értelmiséggel, akik ódzkodtak a vitáktól, és – megint csak exbaloldali múltjuk miatt – remek és versenyképes érvelőkké váltak. Emellett a hagyományos konzervativizmussal is elégedetlenek voltak, s fenntartásaikat hangoztatták a kommunistaüldöző mccartizmussal.

Irving Kristol, Daniel Bell, Norman Podhoretz és társaik abból indultak ki, hogy megváltozhatatlanul létrejött a modern tömegtársadalom, amely értelemszerűen tömegpolitizálást tesz szükségessé. A totalitárius rendszereket létrehozó diktátorok példájából kiindulva negatívnak minősítették az érzelmi jelleg? tömegpolitizálást. Az osztályalapokon történő politizálásban pedig azt a veszélyt látták, hogy a liberális – személyes szabadságot – jelentő értékeket "öli meg". Az ideológiák végéről kezdtek beszélni, miszerint a nagy izmusokban való gondolkozásnak vége, a politizálásnak ezen fajtái, lehetőségei teljesen kimerültek. 

Szerintük a tömegember, mivel nem tartozik sehova, könnyen félrevezethető és manipulálható. A társadalom akkor működik jól, ha egészséges, életerős csoportokból áll, és mindenki tartozik valahová. Másrészt a politizálást racionális alapokon képzelik el, amelynek fő tényezője a konszenzus. A kifejezésen – szemben a magyar felfogással – az előre meghatározott játékszabályok, politikai keretek megtartását értik. E kereten belül a konfliktusok akár egészségesnek is számíthatnak a csoportok között. Többek között erkölcsi indokok alapján ellenzői az "ellenkultúrának", amely szerintük rombolja a társadalom szövetét, erkölcsi károkat okoz és hozzájárul a negatív társadalmi folyamatok kialakulásához. 

– Előbb említette az ellenkultúra kifejezést. Mit értenek ezen?

– Az ellenkultúra annak a nemzedéknek a lázadása az 1960-as években, amelyik megelégelte azt a fajta életvezetést, amelyet a szüleik alakítottak ki a háború után. Az ellenkultúra szembemegy minden burzsoá társadalmi szabállyal. Ezzel az antikapitalizmusból táplálkozó lázadással olyan kultúrát hoztak létre, amely a hagyományos ízlést, a közösségi formákat, az erkölcsi felfogásokat radikálisan megkérdőjelezte. Az ellenkultúra leginkább a hedonizmusra helyezi a hangsúlyt, amelyre aztán egész ipar épült. Ez a nagyüzemi kultúripar pedig – legalább is a neokonzervatív érvelés szerint – lerombolja azokat az erényeket, amelyek elengedhetetlenül szükségesek a modern polgári társadalom sikeréhez.

A neoconok ezen a ponton, az erkölcs kérdésénél különböznek leginkább a liberálisoktól. Ők ugyanis a klasszikus liberális gazdaság- és államelméletet támogatják, de az erkölcsi kérdéseknek is nagy szerepet szánnak a társadalom építésében. Például Irving Kristol erőteljesen elítéli a pornóipart mint olyan "kultúrát", amely családokat tesz tönkre, a nőket lealacsonyítja és rengeteg társadalmi problémát okoz. A neoconok szerint a liberálisok az erkölcsi kérdéseket – a szabadság ürügyén – elmaszatolják, a világos és egyértelm? beszéd helyett a jó és a rossz közötti különbséget relativizálják. Ez az egyik oka annak, hogy Európában sok kritikusa lett Bushéknak. 

– Miért?

– Mert a külpolitikában is használnak erkölcsi megközelítéseket. 

A szeptember 11-ei terrorcselekmények érthető következménye, hogy "a rosszat, a bűnöst meg kell büntetni". Európából ez úgy látszik, hogy az amerikaiak kardcsörtetők, hiszen elmentek a világ másik pontjára, és megbüntették "a gonoszt". Európában elkezdték a baloldaliak az egész kérdést relativizálni, mivel azt látják, hogy ezzel párhuzamosan tovább zajlik a globalizáció, a szabadversenyes kapitalizmus expanziója. Köztudott, hogy Európában a liberalizmus beépült a baloldali pártokba, tulajdonképpen balliberális gondolkozásról lehet beszélni. Szerintem az iraki beavatkozás vitája kapcsán – "a legmélyebb zsigerekben" – a kapitalizmusról szóló baloldali eszmei vita zajlik.

– Pedig úgy tűnik, hogy az európai baloldal válságban van, hiszen több olyan kérdésre nem tud választ adni, amely égető problémát jelent a legfejlettebb országokban is. Például a drog terjedésére, a családok, házastársi kapcsolatok szétesésére, a vallási feszültségekre, ráadásul a jóléti állam is a gazdasági teljesítőképességének a határához érkezett. 

– Az jól látható volt az 1990-es években, hogy a szocializmus és a liberalizmus ebben az intakt formában képtelen választ adni ezekre a kérdésekre. A modern tömegtársadalom olyan helyzetet teremtett, hogy teljesen bizonytalan a haladás iránya. Annyit lehet látni, hogy a globalizáció megállíthatatlan, előbb vagy utóbb egyfajta világállam fog létrejönni. Ebben a bizonytalanságban talán az újkonzervatívok nem annyira bizonytalanok. Ők azt mondják: a kapitalizmus – minden hibájával együtt – működőképes, hiszen az összes berendezkedés közül ez volt képes a legmagasabb szint? jólétet biztosítani polgárai számára. Veszélynek inkább azt látják – leginkább Leo Straussnak tulajdonítva – hogy a modern polgári demokráciát az erkölcsi relativizmus tönkreteheti.

– Az Egyesült Államokban jelenleg nagyon sikeres a neokonzervativizmus, hiszen óriási tömegbefolyással rendelkezik. Ön szerint a magyar jobboldal miért nem nyúl ehhez a forráshoz?

– Sajátos helyzetben van. A konzervatív oldalnak mindössze 13 év óta van lehetősége magát artikulálnia. Most rajzolódnak ki az irányok. Az egyik áramlat az őskonzervatívoké, akik kizárólag a magyar hagyományokból kívánnak meríteni.

– A magyar konzervatív hagyomány – gondoljunk csak Horthy Miklós korára – igencsak ellentmondásos, nem gondolja?

– Nemkülönben a baloldali hagyomány. Kár is ezen vitatkozni. Másrészt értelmiségi körökben már látszik kirajzolódni egy új konzervativizmus, amely igyekszik átemelni, "kölcsönözni" érveket az amerikai új konzervatívoktól vagy az európai konzervatív hagyományból. De a konzervativizmus jellegéből adódóan a magyar "újkonzik" soha nem lesznek olyanok, mint amerikai vagy német barátaik.

– Mi a közös, és mi a különböző az amerikaitól?

– Az erkölcs és a politika összekapcsolása jól megfigyelhető a magyar jobboldali pártok retorikájában is. Megjelenik a politikának egy erkölcsileg nem relativizált konszenzuális felfogása. Ezzel a magyar jobboldaliak szembemennek azzal a hazai liberális felfogással, miszerint a konfliktusok azzal oldhatóak fel, hogy "lepuhítjuk az erkölcsi kérdéseket, a sarkokat lereszeljük és mindent relativizálunk". Ilyen volt például Medgyessy Péter D-209-es ügye, amelynek a végére aztán minden morális kérdés alaposan elmaszatolódott. Harmadik elem a nemzetelvűség, a patriotizmus, amely nem egyenlő a nacionalizmussal.

– A magyar jobboldal miért nem veszi át az állam szerepéről vallott neokonzervatív megközelítést? A neoconok vallják azt a liberális elvet, hogy a minél kisebb állam a hatékony állam, mivel veszélyesnek tartották azt a tendenciát, hogy az állammal szembeni igények növekedésével az állam egyre inkább rátelepedett a gazdaságra és a társadalom különböző szféráira. Magyarországon gyakorlatilag mindkét oldal "állampárti", hiszen egyikük sem csökkentette jelentősen az állami újraelosztás mértékét. Az állam túlzott szerepvállalása megöli az önálló, civil mozgalmakat, hiszen senki sem az önerejéből akar érvényesülni, hanem az államot akarja megcsapolni.

– Ez utóbbival teljesen egyetértek. Valóban túl nagy Magyarországon az állam, hiszen nem tudja a gazdaság tisztességesen ellátni közszolgálati feladatait. Ennél is nagyobb baj azonban az államtól való függőségbe való belenyugvás, sőt ennek egyfajta erkölcsi helyeslése. De ez egy olyan örökség, amelyet rendkívül nehéz megváltoztatni. A gazdasági rendszerváltás mikéntje is determinálja a jobboldali pártok lehetőségeit.

– Egy kényes kérdés: az amerikai neokonzervatívok Izrael-barát külpolitikát folytatnak, míg számomra úgy tűnik, hogy a magyar jobboldal rendkívül megosztott Izrael kérdésében.

– Meglátásom szerint legalább annyi Izrael-ellenes található a baloldalon, mint a jobboldalon. A kérdést nem a jobb- és baloldal mezőjében értelmezném. Sajnos a holokauszt miatt óriási veszteség érte a művelt magyar konzervativizmust, mert elvesztette a zsidó származású támogatóit. Az Egyesült Államok politikai élete azért is kiegyensúlyozottabb, mert őket nem érte ilyen tragédia.

– Egyes vélemények szerint – az amúgy politikai és világnézeti szempontból sokszín? – fiatalok körében megfigyelhető egy erőteljes konzervatív áramlat. Ön mint egyetemi tanár tapasztalja ezt?

– Igen. Minden új generációra jellemző, hogy nem kívánja az előző generáció életvitelét folytatni. Tapasztalataim szerint sok fiatal – látva a korábbi évfolyamok hedonizmusának negatív tapasztalatait – kifejezetten visszafogottan és szolidan él. Más kérdés a politikai irányultság kialakulása. Hosszú évtizedek óta a baloldali ideológia volt a domináns, legtöbbször mesterségesen is egyeduralkodó Magyarországon. A fiatalok keresik az újat, sokan "kóstolgatják" a konzervativizmust, bár hozzá kell tennem, a fiatalok nagy része ma inkább apolitikus. 

– Milyen lehetőségeket lát Magyarországon a neokonzervatív eszmerendszer elterjedésére? Hiszen a médiumok többsége balliberális, az ott dolgozó újságírók, illetve ezekben az orgánumokban publikáló közgondolkodók érthetően nem kívánják helyzetbe hozni a neokonzervativizmust. Az amúgy is kisebb arányú jobboldali sajtóban sem jelenik meg markáns neokon érvelés. Sőt, éppen az ellenkező folyamat zajlik. Eközben az Egyesült Államokban a neokonzervatívnak tartott Fox televízió szárnyal, és nézettségi rekordokat dönt meg. 

– A történelem bizonyítja, hogy minden kicsiben kezdődik el. Butaság lenne azt várni, hogy egyik napról a másikra Magyarországon hasonló helyzet alakul ki, mint a teljesen eltérő történelmi háttérrel rendelkező Egyesült Államokban. Én azt látom, hogy elindult egy neokonzervatív mozgalom, kérdés, hogy a magyar vállalkozó réteg, amely potenciális ereje a konzervativizmusnak, mikor jut el a politikai öntudatosodásig. Ha ez megtörténik, akkor a sajtóviszonyok is átrendeződnek.

Neokonzervatívok

Húsz évvel ezelőtt néhány amerikai baloldali entellektüelen kívül senki nem ismerte őket. Az USA-ban a nyolcvanas évek közepén váltak ismertté. Ma nevüktől hangos a világsajtó. Szeptember 11-e óta néhányuk a Bush-adminisztrációban dolgozik. Többségük think tankekben gyárt ötleteket, vagy politikai magazinokat szerkeszt. Gondolataik jelen vannak az amerikai intellektuális, politikai és üzleti élet szinte minden területén. Nem túlzás azt állítani, hogy az elmúlt húsz év során sok tekintetben megváltoztatták Amerikát és a világot. Ma ők a világ legbefolyásosabb politikai stratégái, akik nemcsak a Reagan- és a Bush-adminisztrációkra, hanem Bill Clintonék döntéseire is hatást gyakoroltak. Ők a neokonzervatívok vagy
neoconok. (…)

Sorra csatlakoztak Reaganhez. Az elnök libertariánus gazdaságfilozófiája és határozott antikommunizmusa vonzotta őket. Baloldali múltjukból jól ismerték a kommunista retorika álságosságát. Többen közülük a chicagói közgazdasági iskola növendékei voltak, akik tudták, hogy mire képesek a piacok. Szívesen használták a "kapitalizmus" kifejezést. Nekik tulajdonítják az amerikai gazdaság deregulációjának megtervezését. Tőlük származik a híres Reagan-kifejezés: a Szovjetunió a "gonosz birodalma." Ujjlenyomatuk ott van Reagan 1986-os Lomonoszov egyetemi beszédén, amely a szabadságról mint az információs technológia kreatív erejéről beszél. Reagan a neokonok kultikus figurája lett. Egyik vezéralakjuk, Jeane Kirkpatrick, az USA ENSZ-képviselőjeként szállt szem-be a Szovjetunió és a harmadik világ diplomatáival. Egy mindmáig gyakran idézett beszédével ("Blame America first" –
Hibáztasd először Amerikát) alapjaiban rázta meg az amerikai baloldal külpolitikai nézeteit. 

A neoconok részei lettek az establishmentnek. A kilencvenes évek vezető munkatársként találja őket az USA híres think tankjaiban (American Enterprise Institute, Heritage Foundation, Hoover Institute és Cato Institute). Figyelmük egyre inkább a globális stratégiák felé fordul. Innen hívják fel a figyelmet a terrorizmus, az aszimmetrikus hadviselés veszélyére. Egyre több fiatal, tehetséges politikai elemző, közgazdász csatlakozik hozzájuk. Elméleteket dolgoznak ki az USA szerepéről és felelősségéről az egypólusú világban. (Forrás: Gere Ádám, a Hayek Társaság elnöke.
www.hayek.hu)

Olvasson tovább: