Kereső toggle

Górcső alatt a felsőoktatás

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Idén májusban akkreditálták az első, nem történelmi egyház által alapított
hittudományi főiskolát, a Szent Pál Akadémiát. Mészáros István László, az intézet
főigazgató-helyettese történelmi jelentőségűnek nevezte az eseményt, hiszen –
mint mondta – Magyarország ezeréves történetében most először kap állam által
elismert főiskolai rangot teljes evangéliumi, pünkösdi-karizmatikus teológia.

1993 óta tart Magyarországon a több mint száz felsőoktatási intézmény állami
elismertetése. A nemzetközi felsőoktatásban bevett eljárásnak kettős célja van:
egyrészt a külföldön már működő intézmények színvonalával veti össze a
hazaiakat, másrészt a társadalom ilyen módon is ellenőrizheti a diplomák minőségét
és ezáltal a költségvetési támogatások mértékét. Jelenleg 28 egyházi alapítású
főiskola, illetve egyetem akkreditálása zajlik, melyek fele már túl van a bizottságok
látogatásán. A már ellenőrzött, de mégsem hitelesített iskolák vagy szakok 2001–2002-ben
"újrázhatnak". Az ellenőrzés szigorúságát jelzi, hogy például a jobbára "nagy"
jelzővel említett egyházi alapítású egyetemek egyikének (Károli Gáspár Református
Egyetem) bölcsészettudományi kara fennakadt a rostán, és híreink szerint hasonló
problémák merültek fel a Pázmány Péter Katolikus Egyetem "bölcseivel"
kapcsolatban is. Egyházi szakértők szerint a rendszerváltást megelőző időszakban
"zabigyerekként" kezelték a teológiai képzést, azt követően azonban rohamosan nőtt
a bejegyzett egyházak által alapított felsőoktatási intézmények száma. Tény, hogy
Magyarországon még csak most vannak kialakulóban a hittudományi képzés bázisai.

A Szent Pál Akadémia (korábbi nevén: Közép-kelet-európai Bibliaiskola és Lelkészképző
Intézet) az első olyan, nem történelmi egyházak által alapított felsőoktatási intézmény,
amelynek hivatalos jellege idén májusban nyert megerősítést. Edgar Lee, az Assemblies
of God Theological Seminary alelnöke az akkreditációs bizottság tagjaként kiválónak
minősítette az iskola akkreditációs anyagát. Az intézményben tett látogatás során
az úgynevezett vizitációs bizottság is erre az álláspontra jutott.

A hallgatók létszáma alapján hazánkban a legnagyobb hittudományi intézetek közé
tartozó főiskolát a Hit Gyülekezete alapította a rendszerváltás nyomán megnyílt
vallás- és tanszabadsággal élve 1990-ben – tájékoztatta lapunkat Mészáros István
László, az Akadémia főigazgató-helyettese. Ezt követően az 1993 júliusában
keletkezett felsőoktatási törvény már az államilag elismert főiskolák között tüntette
fel. Az első tanévben 108 teológushallgatóval útnak induló iskola mára megközelítőleg
500 nappali és levelező tagozaton tanuló diákkal működik. Egyaránt képeznek már
egyházi szolgálatban állókat, illetve arra felkészülőket az ország határain túlról,
a közép-kelet-európai régióból is – mondta a főigazgató-helyettes, majd hozzátette:
"Ez az akkreditáció a felekezeti jogegyenlőség szempontjából is kedvező fejlemény.
Hozzájárulhat ahhoz, hogy a vallásszabadság tekintetében Magyarország valóban
modell értékűvé emelkedjen az államegyházi tradícióhoz szokott európai
kontinensen."

Olvasson tovább: