hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Csődbe juthat-e a Magyar Televízió

1999. 03. 27.
Nem sikerült elnököt választani az Magyar Televízió Rt. élére. Az MTV Közalapítvány február 23-i ülésén nem kapta meg a szükséges kétharmados többséget Szabó László Zsolt, a Duna Televízió alelnöke, akit a fenti posztra jelöltek. Az MSZP egy előzőleg kiadott közleményben törvénytelennek nevezte az elnökválasztási procedúrát, amelyet a négy kormánypárti kuratóriumi tag vezette csonka kuratórium tartott.

Kudarccal végződött az a próbálkozás, hogy a kuratóriumi tagok mandátumának március
31-i lejárta előtt gyorsan, akár egy csonka elnökséggel működő testület segítségével
is a kormánypárti kurátorok "szája íze szerint való" elnököt válasszanak a
Magyar Televízió Rt. élére. A testület továbbá megvétózta Feledy Péter és Such
György alelnöki kinevezését, a késő esti órákban pedig egyhangúlag leszavazta a többek
számára tisztázatlan helyzet? Kiss T. Anna alelnöki megbízását is. Mint ismeretes,
a kuratórium elnöksége pillanatnyilag azért négytagú, mert a magát ellenzékinek
minősítő MIÉP két jelöltet szeretne delegálni az ellenzék számára fenntartott négy
helyre, s ezügyben – az SZDSZ és az MSZP tiltakozása közepette – még nem történt
megállapodás. A fenti állapotot a kuratóriumi tagok egy része is törvénysértőnek
tartja. "A teljes elnökség hiányában a kuratórium nem volt legitim, érdemben nem
tudott eleget tenni a tulajdonosi szerepnek" – mondotta a Heteknek a társadalmi
szervezetek által delegált kurátorok egyike.

"Az elnök a beterjesztés során a meggyőzés helyett inkább azt próbálta megértetni
a kuratórium tagjaival, hogy ha nem választják meg az általuk jelölt elnököt, az
MTV összeomlik" – fogalmazott újságunknak Aczél Gábor, aki a Települési Önkormányzatok
Országos Szövetségét képviselte a testületben.

A tét pedig újra a "királyi televízió" léte, amely 10 milliárd forintnyi tartozása
mellett napi 15-20 millió forintos veszteséget termel. A vezetési tapasztalatokkal
rendelkező Mikola István, a Magyar Egészségügyi Társaság delegáltja szerint
azonban nem ez a fő probléma. Ő úgy látja, hogy a csődközeli helyzetet nem a milliárdok,
hanem a szakszer? menedzsment hiánya okozza. Súlyos szervezeti válságról van szó,
amelynek orvoslásához egy igazi, nagy formátumú menedzserre, professzionális
szakemberre lenne szükség. "Nemzeti műsorokról, közszolgálatiságról is csak
akkor érdemes vitatkozni, ha ennek a szervezeti alapját már megteremtették" –
mondotta. A társadalmi szervezetek által delegált húsz kurátor személye évről évre
változik. Mire beletanulnának, menniük kell. Március 31-én a mostaniak mandátuma is
lejár. "Ez a kuratórium elvégezte a dolgát. Új elnököt csak az új kuratórium választhat.
Az pedig elég kemény dió lesz" – mondotta Aczél Gábor.


Az ORTT felfüggeszti a Magyar RTL Rt. műsorszolgáltatási szerződésével
kapcsolatos hivatalból indított államigazgatási eljárást, és az Alkotmánybírósághoz
fordul. A Legfelsőbb Bíróság jogerős ítélete szerint az ORTT-nek fel kellene
mondania az RTL Klubbal kötött műsorszolgáltatási szerződést.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!