Kereső toggle

Orvos a határon

Munk Arthur kalandjai

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Kalandos életút, irodalmár, orvos – ki volt tulajdonképpen Munk Arthur, aki az első világháború lövészárkaiból tudósított, hadifogoly lett, majd szerelembe esett? Erről faggattuk Topolya Község Múzeumának vezetőjét, muzeológusát, Gazsó Hargitát (lásd képünkön lent), aki most végigkalauzol bennünket az életutat bemutató kiállításon.

Munk Arthur Szabadkáról indult, oda is tért vissza. Milyen életrajzi adatokat ismerünk róla?

– Zsidó szülők gyermeke, akik a 19. század végén rövid ideig nevelhették Arthur és Jolán nevű gyermeküket Szabadkán, ugyanis korán elhunytak, így a nagymama vette magához az unokákat. Munk Arthur a szabadkai Főgymnasiumba került, Brenner József, azaz Csáth Géza osztálytársaként. Publikált már gimnáziumi évei alatt is helyi lapokban, Csáth Gézával és Havas Emillel megírták a folytatásokban regénymellékletként közölt A repülő Vucsidol című kisregényt. Majd barátjával együtt, Csáth Gézával a budapesti orvostudományi karra jelentkeztek. Nemcsak az orvoslást tanulta, hanem sokat rajzolt, viszont az írással kevesebbet tudott foglalkozni egyetemi évei alatt. Közben Salzburgban volt katona.

A diploma megszerzése után pesti kórházak orvosaként dolgozott, később nyelvtudása miatt óceánjárókon teljesített hajóorvosi szolgálatot Fiume és New York között. Az első világháborúban katonaorvosként tevékenykedett, írói vénája ott sem hagyta cserben, hiszen rábízták a Ludwig baka nevű tábori újság szerkesztését és írását, valamint naplójában, noteszeiben testközelből örökítette meg a háborút. Háromévnyi katonaorvosi szolgálat után orosz hadifogságba esett, és orvosként dolgozott kórházakban különböző távoli helyszíneken. Egy jekatyerinburgi operettesten megpillantott egy szép hölgyet, Elza Schliskewitzet, aki Rigából éppen rokonlátogatás miatt tartózkodott a városban. A találkozásból házasság lett, és hamarosan gyermekük is született, Gyurika, így már hármasban vándoroltak a további hadifogolyhelyszínekre. Hétévnyi távollét után ért haza családjával Szabadkára. Magánpraxist indított szülővárosában, és közben megírta az első világháborús tapasztalatait.

Miért őt választotta kutatása tárgyául?

– Muzeológusként és irodalmárként egy szöveg hívta fel arra a figyelmemet, hogy Munk Arthur hagyatékának egy része a Szabadkai Városi Múzeumban található. Erős indíttatást éreztem, hogy felkutassam a hagyatékot, megismertessem azt a nyilvánossággal. A kiállítás készítése magával vonta, hogy további hagyatékrészek is közgyűjteményekbe kerültek. A család, azaz két lányunokája is, akik közül az egyik szintén orvos, nagy segítségemre volt. A kevésbé ismert író számomra egyre érdekesebbé vált, hiszen megismerkedhettem a mögötte rejlő biográfiai adatokkal, a tárgyaival, kézirataival, titkaival, hibáival. Különösen érdekelt a rigai születésű, evangélikus feleség szerepe, jelleme, hiszen Elza nem ismerte a magyar nyelvet, férjével német nyelven beszélgettek, majd Szabadkára érkezve a sok megpróbáltatás után – amely egy férfinek is sok volt, nem egy várandósnak, majd anyukának – segítette férjét magánpraxisa során a többnyelvű Szabadkán. Férje halála után csak gyermeke és unokái maradtak számára a szülőföldjétől távoli otthonában. Unokái elmondása szerint időskorára megtanult magyarul, unokái Mamucikának hívták, míg nagyapjukat Papucikának, bár utóbbit csak az idősebb lányunoka ismerhette.

Felesége jelleme miért foglalkoztatta?

– Elza Schliskewitz alakja felidézi bennem az igazi nőt, akinek a döntései, lénye a mai világban követendő példa lehet. Munk Arthur írja, hogy Elza komolysága, csendessége megigézte, és hogy bármennyire is nehéz volt számára az első világháború, valamint a hadifogság, az Elzával való megismerkedés miatt megérte a sok nehézség. Elza egy hadifogolynak mondott igent, vállalva az ismeretlen utat, az áthelyezéseket, megpróbáltatásokat, ami egy hadifogoly életét jelentette. Elza gyermeket szült a bizonytalan fogságban, ezekről az évekről egy kéziratos napló tudósít. Megtaníthat arra ez a női példa, hogy a bizonytalanban is merjünk lépni, mert talán akkor vagyunk a legnagyobb biztonságban. A hagyatékokkal megismerkedve feltárult előttem Elza arca, lénye a családi fotóalbumban. Férje szerette őt fotózni, hiszen szép hölgy volt, akinek mosolya, boldogsága visszaköszönt a fényképekről.

Szabadkán őrzi-e valami az emlékét?

– A Gubás házaspár szorgalmának köszönhetően Szabadkán egy bronz mellszobor őrzi az emlékét. A büsztöt Weil Erzsébet képzőművész készítette, az alkotást a városközpont egyik frekventált terén helyezték el Danilo Kiš és Csáth Géza író társaságában. Felkerestük a kiállítás készítésekor az egykori szecessziós házat, ahol Munk Arthur szobát bérelt családjával, és orvosi rendelőt nyitott. Megállapítottuk, hogy arra a házra jó lenne emléktáblát helyezni. 

A kiállítás anyaga összegyűjtésében kik segítették? Sikerült-e a leszármazottakkal felvenni a kapcsolatot?

– A Szabadkai Városi Múzeum, a Szabadkai Történelmi Levéltár, a Városi Könyvtár, a szabadkai Gubás család, dr. Bori Imre irodalomtörténész leszármazottai, a Petőfi Irodalmi Múzeum, valamint a Munk család mindenben a segítségemre volt. Válogathattam a Munk-gyűjteményükben, és azt a tárgyat, kéziratot emelhettem ki, amely erősítette a kiállítás mondanivalóját. 2016-ban készítettem el először a kiállítást A nevem Munk, Munk Arthur címmel a Szabadkai Városi Múzeum szép szecessziós termében, amely építészeti jelleg csak erősítette a kiállítást, hiszen Munk Arthur is abban az időben élt Szabadkán; az a ház, amelyben családjával élt, és ahol a rendelője is volt, szintén szecessziós műemléki épület. Ez a kiállítás előkészítője volt a 2018-as topolyainak, az Egy élet regénye címűnek, hiszen erre az évre sikerült további újdonságokat kikutatnom az MTA Irodalomtudományi Intézetének ösztöndíjával a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Mivel Topolyán nagyobb tér állt a rendelkezésemre, nagyobb hangsúlyt fektettem Munk első világháborúban betöltött szerepére, katonaorvosi mivoltára, külön teret kapott a hajóinstalláció, mellyel megidéztük azokat az óceánjárókat, amelyeken szolgált.

Önéletírásában, a Köszönöm addig is… címűben akként írja meg ezt az időszakot, mint aki jómaga is a Carpathia utasa volt azon az alkalmon, amikor is az óceánjáró legénysége mentette a Titanic túlélőit. Hajózáskutatással foglalkozók és jómagam véleménye szerint is Munk Arthur nem volt jelen a Carpathia ezen útján, hanem a következőn, így első kézből hallotta a történteket, és ezt írta meg úgy, mintha ő maga is jelen lett volna.

Említette még a kiállítás mondanivalóját, ezt összefoglalná? 

– Az alapkoncepció az, hogy a Köszönöm addig is... című önéletírás szöveghelyei, idézetei vezetnek végig a kiállításon. Munk témáihoz kerestem a hagyatékából, a gyűjteményekből tárgyakat, kéziratokat. Élményszerűen szerettem volna átadni mindezt a látogatóknak, ebben segítettek az építészek, a grafikusok, filmesek, hogy a kiállítás installációja korszerű, interaktív legyen a multigenerációs közönségnek. Amikor a háború időszakához érünk, lövészárkon vezet át az út hang- és fényhatásokkal, hogy belecsöppenjünk a korszakba. Animáción idézzük meg Munk hajóútjait, első világháborús harctereit. A stop motion műfajában készült egy kisfilm gyermekekkel Lea Vidaković filmrendező vezetésével Munk életéről, ez is megnézhető a kiállításon. Munk Arthur fotóiból sok nagyítás készült több méteres nagyságban, ezzel kívántuk a projektmenedzserrel összefogni a kiállítást, életszerűvé tenni. Munk irodalmi munkásságát egy újszerű installáció mutatja be, és teletűzdeltem kortárs fiatal képzőművészek alkotásaival, akik Munk irodalmi témái kapcsán nyilatkoztak meg.

A második világháború alatt mi történt vele ?

– A második világháború alatt orvosként dolgozott Szabadkán. Erről írásos bizonyítékot őriz a Szabadkai Történelmi Levéltár, amelyet kölcsönkérhettünk a kiállításra. Nem deportálták Munk Arthurt. Ez az időszaka egyébként még kutatásom tárgyát képezi.

Irodalmi munkásságából mit emelne ki?

– Aki az első világháború hátországának visszásságairól szeretne olvasni, ajánlom neki a Hinterland című kötetet, amelynek társadalomrajza – többek között – a háborús nyerészkedőket villantja fel. További első világháborús kötete, a Napló 1915–1916, valamint A nagy káder: Az előbbi a háborút egy katonaorvos szemével figyeli, az utóbbi egy regény, amely az orosz hadifogsága alatt bejárt helyszínekről, tevékenységéről tudósít. Az önéletírást kedvelőknek a Köszönöm addig is… című kötetet ajánlom, amelynek idén jelent meg a 3. kiadása, rendkívül reprezentatív, és abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy válogathattam a könyvbe hatvan fényképet Munk életéről. 2016-ban ismét kiadták a Bácskai lakodalom című regényét, melyet egy szabadkai szerelmi szál fon át. A vidulni vágyó embereknek pedig A repülő Vucsidol című kisregényt ajánlom, hiszen sokat nevethetnek a szabadkai feltaláló korabeli nehézségein, a Palicsi-tó feletti háborún, a tóhadnagyok bevetésén, és még Topolyára is „elrepülhetnek” ezt olvasva.

Délvidéken Topolyán és Szabadkán mutatták be a kiállítást az elmúlt években. Mik a további tervek?

– Szeretnénk további múzeumokba elvinni a tárlatot világszerte, hiszen játékos kiállítás, a gyermeki világot, a játékos felnőtteket megmozgató tárlat, ahol együtt utazhatunk Munk Arthurral óceánjáró hajón, a első világháború lövészárkaiban és a szerelem hullámhosszán.

 

Olvasson tovább: