Kereső toggle

A Guttmann-sztori

Interjú David Bolchover brit sportkommentátorral

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A múlt század egyik legnagyobb hatású futballedzője 1938-ban a foci szeretete miatt tért vissza New Yorkból Budapestre, ahol azonban zsidó származása miatt üldözték, családját a holokausztban kiirtották. Guttmann Béla azonban innen is felállt: regényes életéről David Bolchover brit sportkommentátor írt könyvet A legnagyobb visszatérés címmel. A szerzővel a könyv magyar kiadása kapcsán beszélgettünk.

Miért pont Guttmann Bélát választotta ki, hogy könyvet írjon róla?

– Guttmann Béla története a futballtörténelem legfantasztikusabb egyéni sztorija. A foci a világ legnépszerűbb sportja, és az én legnagyobb szenvedélyem is. Amikor elkezdtem kutatni és írni Guttmannról, nem tudtam abbahagyni. A Guttmann-sztorihoz szorosan kötődik az egyik leginspirálóbb és egyben legtragikusabb csapattörténet is a Hakoah Viennáról, ahol Guttmann az 1920-as években futballozott. Mindezek mellett nagyon megérintett a zsidó történelem is. Guttmannt nem lehet megérteni anélkül, hogy a 20. századot ne zsidó szemüvegen át szemlélnénk.

Mi lepte meg leginkább a Guttmann-nal kapcsolatos kutatásai során?

– Az, hogy szinte semmi sem volt igaz abból, amit arról leírtak, hogy mi történt vele a holokauszt éveiben. Ő maga nem beszélt sokat erről az időszakról, és a háború utáni években az európai újságírók meglepően közömbösek voltak életének ezen időszakával kapcsolatosan, főleg ha azt nézzük, milyen nagyszerű edző volt, és mekkora névnek számított a fociban. Úgy tűnik, nem akartak szembenézni az európai történelem szörnyűséges szégyenfoltjával, ehelyett inkább csak a focira koncentráltak.

A Guttmannról szóló feljegyzések szinte kivétel nélkül azt állították, hogy 1938 nyarán Bécsből Magyarországra ment, hogy az Újpest edzője legyen. Kihagytak azonban egy kulcsfontosságú tényt. Míg Bécsben élt, sikerült megszereznie az állandó tartózkodási engedélyt az Egyesült Államokba. New Yorkba utazott, ahová 1938 márciusában érkezett meg, tíz nappal az Anschluss előtt. Itt azonban hamarosan unatkozni kezdett. A foci a húszas években, amikor Guttmann is itt játszott, nagy szám volt Amerikában, de a sportág a gazdasági válság miatt összeomlott. Mit tett tehát a neves edző? Visszatért Európába 1938 nyarán, talán pont azért, mert megtudta, hogy az Újpest élén üresedés van (a szintén zsidó edző, Sternberg László pont az ellenkező irányba mozdult, lemondott az Újpest edzői posztjáról, és New Yorkba ment, kétségkívül azért, mert aggódott családja jövője miatt Magyarországon). Guttmann valószínűleg a néhány zsidó egyike volt, akik önszántukból tértek vissza az Egyesült Államokból Európába 1938-ban. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy kockára tette az életét a futball iránti szeretete miatt.

Mi Guttmann öröksége?

– Voltak Guttmann előtt is kiváló edzők, de mielőtt ő feltűnt volna, a szerepük nem volt ennyire kihangsúlyozva a csapat sikerében. Ő volt az első olyan tréner, akik nagy nyilvánosság előtt követelte, hogy anyagilag is honorálják a hozzáadott értékét, és aki ennyi első osztályú futballklubnál értékesítette a tehetségét világszerte. Kikövezte az utat a modern időszak olyan híres edzői előtt, mint Pep Guardiola vagy José Mourinho, akik ugyancsak egyik országból utaznak a másikba, egyik top klubtól a másikhoz.

A futballörökség mellett Guttmannak van emberi öröksége is. Mindannyian élünk át csalódásokat vagy hátráltatást az életünkben, bár remélhetőleg nem olyan mértékűeket, amelyeket ő elszenvedett. 1944-ben Európa legnagyobb része a halálát kívánta, mert zsidó volt. Kiirtották a családját, számos barátját és korábbi csapattársait. Mindezek után 1961-ben megnyerte a kontinens legnagyobb presztízsű sportdíját, az Európa Kupát. Az emberi rugalmasság hősies története ez, amely mindannyiunkat inspirálhat, hogy újra felálljunk, akármilyen csapás ér is minket.

Elsősorban magyar, osztrák vagy zsidó volt? Választott identitása meghatározta a karrierjét?

– Zsidó volt. Nem volt vallásos, de zsidóként megszerzett tapasztalatai formálták azzá, akivé vált. Vadul független gondolkodásmódja volt, és már fiatal korában érezte, hogy az egész világ ellene van, így mindig a saját útját járta ahelyett, hogy szolgalelkűen követett volna másokat, vagy egy konformista gondolkodásmódot. Szerintem ez volt a sikere titka – erős vezetői képességei és a folyamatos újításai edzőként mind a független gondolkodásmódjából eredtek.

Sok forrás „magyarként” utal rá, de ez kicsit disszonáns nekem. Fiatalemberként, 1920-ban elhagyta Budapestet egy időre, nem utolsósorban azért, mert háromezer zsidót, akik közül sokan épphogy visszatértek az első világháborúból, ahol az Osztrák-Magyar Monarchiáért harcoltak, felakasztottak vagy felkoncoltak a fehérterror során. Ezeknek az eseményeknek óriási pszichológiai hatásuk volt Guttmannra, és még sokakra a generációjából. 1939 nyarán, az ekkor még független Magyarországon elveszítette állását az Újpest edzői posztján a zsidótörvények miatt, annak ellenére, hogy megnyerték a magyar bajnokságot és a Mitropa Kupát, Európa első nemzetközi kupasorozatát is. Később a magyar hatóságok és a magyar lakosság nagy része is lelkesen vett részt 600 ezer zsidó elnyomásában, majd meggyilkolásában, akik között ott volt Guttmann nővére, Szerén, és hetvennyolc éves özvegy édesapja, Ábrahám is.

A könyvben néha „magyar zsidóként” utalok rá (soha nem pusztán „magyarként”). Ez egy tényszerű leírás róla állampolgársága és élete első része alapján, és persze anyanyelve alapján is, de nem ez volt az érzelmi identitása. 1949-ben végleg elhagyta Magyarországot, ami talán azt is bizonyítja, hogy ekkorra minden korábbi hűség, amit az ország iránt érezhetett, teljesen eltűnt belőle. 1956-ban végül megkapta az osztrák állampolgárságot, de ennek is pusztán gyakorlati célja volt, ugyanis így szabadon utazhatott a világban. Emiatt minden olyan forrás, amely „osztráknak” nevezi, egyszerűen nevetséges. 1964-ben például azért mondott le az osztrák válogatott edzői posztjáról, mert tűrhetetlen antiszemita atrocitások érték a játékosok, a média és a futballszervezetek részéről is.

Volt bármely más hasonló edző, aki ennyire megelőzte volna saját idejét? És melyik mai edző az, akit a leginkább lehetne hasonlítani hozzá?

– Guttmann teljesen biztosan saját kora legnagyobb edzője volt. Aki a leginkább hasonlít rá, az talán José Mourinho, aki akkor nőtt fel Portugáliában, amikor a Guttmannról szóló történetek a nemzeti folklór részei voltak a Benfica élén elért sikerei miatt. Számos olyan fogást, amiről Mourinho ismert (például a médiát arra használja, hogy előnyt kovácsoljon belőle a csapata számára), Guttmann már fél évszázaddal korábban alkalmazott. De van sok különbség is kettőjük között. Guttmann-nal ellentétben Mourinho nem bízik a fiatal játékosokban, és inkább előnyben részesíti a védekező felállást, míg Guttmann inkább a támadó játékra, az izgalmas focira helyezte a hangsúlyt. Guttmann emellett sikeresen edzősködött Dél-Amerikában is, amit Mourinho nem próbált meg, ugyanis az ottani helyi bajnokság már nem az, ami régen volt.

Ön szerint valóban Guttmann átka az oka annak, hogy a Benfica 1962 óta nem tudja megnyerni az Európa Kupát?

– A legenda szerint Guttmann 1962-ben hagyta ott a Benficát, amikor elutasították a fizetésemelési kérését, és ekkor állítólag megátkozta őket, hogy 100 évig nem fogják megnyerni az Európa Kupát. Azóta a Benfica nyolc Európa Kupa-döntőt játszott, és mindegyiken kikapott. Nincs bizonyíték arra, hogy Guttmann valóban kimondta ezeket a szavakat, ennek ellenére én mégis azt gondolom, hogy ennek a mítosznak a pszichés hatása, ami a mai napig kihat a Benfica játékosaira és szurkolóira is, igen jelentős.

Milyen hatással volt a holokauszt és a második világháború a magyar focira?

– Szerintem a holokauszt a legfőbb oka annak, hogy a magyar futball ilyen állapotba került. Amikor Guttmann 1921-ben debütált a magyar válogatottban, a csapat 11 játékosa közül hat zsidó volt. Az 1938-as világbajnoki döntőben, amikor a magyarok kikaptak Olaszországtól, már csak egy zsidó volt a csapatban, Sas (Sohn) Ferenc. 1954-ben, amikor Magyarország az NSZK-tól kapott ki szintén a fináléban, már nem volt zsidó játékos a válogatottban. És ki tudja? Ha azok a zsidó játékosok nem érezték volna magukat kirekesztve a harmincas évek közepén, és ha a rengeteg zsidó tehetség nem vált volna hamuvá Auschwitzban 1944-ben, Magyarország talán világbajnoki címmel is dicsekedhetne.

Ahogy a holokauszt után teltek az évek, az az energia és újítás, amit a zsidók adtak hozzá a társadalomhoz, lassan eltűnt. Nézzük meg Ausztriát is. Nagyszerű csapatuk volt a harmincas évek elején, zsidó edzővel, erős zsidó befolyással a taktikára és a stratégiai játékukra. És vajon most hol vannak a futballvilágban? Sehol.

Könnyű a kommunizmus elértéktelenítő természetére fogni a magyar futball hanyatlását, de Csehszlovákia,
Jugoszlávia, Lengyelország és a Szovjetunió is képes volt jó csapatokat kiállítani a hetvenes, de még a nyolcvanas években is. A zsidók nem voltak annyira meghatározó jelentőségűek a fociban ezekben az országokban a holokauszt előtt, mint Magyarországon, így nem számított annyira az eltűnésük sem.

Hogyan fogadták a könyvét a bemutatása után, és mire számít itt nálunk?

– Nagy sikere volt, a brit médiában számos vezető újságíró tett méltató megjegyzéseket, sportújságírók is, és olyanok is, akiket a történelmi vetülete érdekelt jobban. Jelölték William Hill – Az Év Sportkönyve díjra is, ami a világ legjelentősebb sportirodalmi díja. Portugáliában például ez év elején jelent meg, és nagy nyilvánosságot kapott.

Büszke vagyok arra, hogy a könyvem Magyarországon is megjelenik, és hogy még többen megismerik ennek a nagyszerű embernek az élettörténetét. Remélem, hogy jó lesz a fogadtatása. Biztos vagyok benne, hogy a futballt szerető emberek élvezni fogják a futballtörténeti részeit és a nagyszerű meccsekről szóló beszámolókat. A könyvben vannak tények és leírások a zsidók magyarországi üldözéséről és kiirtásáról. Sokan valószínűleg jól ismerik ezt a történelmi tényt. Mások talán aggasztónak vagy lehangolónak találják majd ezeket a nézőpontokat, de azt remélem, hogy ők is nyitottan olvassák majd a könyvet. Ugyanis a szörnyűséges antiszemitizmus mellett a bámulatos magyar hősiesség is megjelenik benne.

Milyen projekten dolgozik most?

– Egy tananyagon dolgozom a zsidók szerepéről az európai sportéletben a holokauszt előtti időszakban, amelyet egyetemeken fognak tanítani, és holokausztról szóló oktatóanyag lesz a középiskolákban is. Ez a megközelítés egy teljesen új közönséget szólíthat meg, olyanokat, akik keveset tudnak a holokausztról, vagy nem érdekli őket. Ahelyett, hogy tényeket és számadatokat tanítanánk, amelyek teljesen el vannak választva az emberi aspektustól, ez a módszer a sztorikat kelti életre. Személyessé tehetjük a holokausztot azzal, hogy elmeséljük azokat a történeteket, amelyek a zsidó sportolókkal és családjukkal történtek. A zsidó sporttörténet tényekkel cáfolja a faji sztereotípiákat, amelyek azt sugallják, hogy a zsidók alkatilag gyengék a sportban. Az igazság az, hogy az európai zsidók nagyon is a sport élvonalába tartoztak a holokauszt előtt.
Olyan terveim is vannak, hogy filmet készítsünk Guttmann Béláról. Nincs az övénél jobb egyéni történet a túlélés és a győzelem bemutatására, az izgalmas futballbeszámolókkal a háttérben, vagy a zsidók különleges történetén keresztül. Remélem találok ehhez megfelelő producereket, akik legalább ennyire szenvedélyes hívei ennek az ügynek.

Végül mit gondol, ki nyeri meg a vébét?

– Jó lenne, ha valaki olyan nyerne, aki még nem nyert korábban. De valószínűleg a végén ugyanazok az országok dominálnak majd, akik mindig. Az én tippem Németország, habár esélyes még Argentína is, bennük kiváló lehetőségek vannak, de az elmúlt években magukhoz képest gyengén szerepeltek.
 

Olvasson tovább: