Kereső toggle

Júlia, az elátkozott özvegy - Petőfi özvegyének igazi arca

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Szendrey Júlia a magyar irodalomtörténetben hosszú évtizedeken át a hűtlenség szimbóluma volt. Sokak számára talán még most is az. Hiszen hiába fohászkodott hozzá szerelmes férje a Szeptember végén című versében, ő „eldobta az özvegyi fátyolt”. De vajon hogyan ítélte volna meg hitvese döntéseit maga Petőfi Sándor, ha valóban visszatérhetett volna a „síri világból”?

A szabadságharc után a magyar közvélemény szemében Szendrey Júlia nem volt több egy csalfa nőszemélynél, aki pusztán becsvágyból lett Petőfi neje, majd miután a költő hősi halált halt, még a gyászév leteltét sem várta meg, új férj után nézett. Petőfi legjobb barátja, Arany János 1850 augusztusában dühösen keserű verset írt, miután a Hölgyfutárból értesült Júlia második házasságáról. A honvéd özvegye kegyetlen vers:

a hősi halált halt katona feljön a „síri világból”, és hívatlanul betoppan hajdani felesége menyegzőjére. „Eldobtad a tiszteletes gyászt,/ Korán vetéd el azt, korán, (…)/ Élj boldogul… ez könnyű annak,/ Ki, mint te, oly hamar feled/ Még egy rövid szó gyermekemről,/ Azután, hölgy, Isten veled;/ Légy anyja és nem mostohája,/ Nehogy eljöjjek egy napon,/ És elvezessem kézen fogva/ Őt is oda, hol én lakom!…”

A segesvári ütközet. Szendrey Júlia önkívületben kereste férje holttestét a csatamezőn.
Ha Szendrey Júlia olvasta volna ezeket a sorokat, bizonyára éles tőrként hatoltak volna a szívébe, de nem olvasta. Ezt a verset ugyanis Arany életében soha nem tette közzé. A költő 1882-ben bekövetkezett halála után fia, Arany László találta meg a kéziratot, majd 1888-ban apja hátrahagyott verseivel együtt ezt is kiadta. Arany János egyébként a hatvanas években, amikor Pesten élt, Gyulai Pálékon keresztül baráti kapcsolatot tartott fent Júliával. (Gyulai Pál felesége Szendrey Mária, Júlia húga volt.) Szintén 1850-ben írta az Emléklapra című versét, amit a forradalom költőjének özvegyéhez címzett vigasztalásul. Részvét és együttérzés csendül ki soraiból: „Majd csak felszárad a könny… ámde a bú?/ Oszlik talán egy hosszu életen./ Vidd asszonyodnak, egyszerű lapocska,/ Szíves, de bánatos üdvözletem.”

Arany János nem tudhatta, hogy halála után milyen lavinát indít majd el a magyar közbeszédben A honvéd özvegye című versével. A költeményt mindenki megértette, és nem volt senkinek semmi kétsége afelől, hogy a címzett Szendrey Júlia.  Pletykák, legendák, perverz históriák kaptak szárnyra, és terjedtek szájról szájra országszerte. A kétes hírek elözönlötték a sajtót. A nemzet költőjének asszonya gonosz nyelvek kereszttüzébe került, és semmit sem tudott felhozni mentségére, hiszen 1868-ban meghalt.

A rágalom eredete

Vachott Sándorné Csapó Mária gyermekkora óta vetélytársat látott Júliában. Az ő húga volt Csapó Etelke, akibe a huszonkét éves Petőfi beleszeretett, de a tizenöt éves lány tragikus hirtelenséggel elhunyt. Emlékét a költő a Cipruslombok Etelke sírjáról című versciklusa őrizte meg. Csapó Mária, aki maga is a Parnasszusra igyekezett, nehezen emésztette meg, hogy húga he-lyére Szendrey Júlia lépett, aki ráadásul írni is sokkal jobban tudott, mint a gyászoló nővér. Az asszony a Rajzok a múltból című emlékirataiban gondoskodott arról, hogy a nemzeti emlékezetbe jó mélyen bevésődjön Petőfi özvegyének „romlott erkölcsű” alakja.

Vachottné szerint Júlia csak a hírnév utáni vágyból ment hozzá a költőhöz, sőt ő hajszolta Bem seregébe, ahová jómaga is követte, „mert a kitűnni vágyó fiatalasszony valószínűleg több dicsőséget remélt, mint férje, s talán Petőfi oldalán önmaga számára is több csodálót Bem táborában, mint a koszorúzott főváros falai között”.

Júliát táncba viszik az orosz tisztek

Mikes Lajos
A legvisszataszítóbb történetek Szendrey Júliáról Dekániné Vadadi Berta tollából születtek. Ő 1889-ben Visszaemlékezés Petőfi nejére címmel háromoldalas cikket küldött borbándi kastélyából a Fővárosi Lapok szerkesztőségébe. Vadadi negyven év távlatából igyekezett összeszedni emlékeit Júliáról, aki rá, a tizenhárom éves gyermekleánykára annak idején oly nagy benyomást tett. Ezután beszámol arról, hogy Júlia 1849-ben Kolozsvárott az ő szüleinél lakott hónapokon át kisfiával, Zoltánnal és ennek dajkájával. Alapos részletességgel ecseteli Júlia orgiáit. Az olvasó számára elég bizarr dolognak tűnhet, hogy 1849-ben egy gyereklány ilyesmiket látott. Az úrhölgy torz visszaemlékezései szolgáltattak alapot arra, a későbbiekben jelentős irodalmárok által is preferált véleményre, miszerint Szendrey „férfias hajlamú és férfi mulatságokra, cselekvésre, függetlenségre törekvő nőként” élte meg az 1848–49-es esztendőket. A forradalmi események előrehaladtával teljesen kivetkőzött szelíd nőiességéből, és elindult a lejtőn, haját levágatta, és férfiruhában járt. Vadadi szerint „Petőfivel meghalt az ő Juliskája is”.

„Petőfi Júliájához az irodalomtörténetnek csak addig van köze, míg Petőfi élt. Petőfi özvegye azonban halott az irodalomtörténet számára, akivel nem kell és nem is szabad foglalkozni” – tört pálcát Szendrey felett a korabeli irodalmi elit. Herczeg Ferenc Szendrey Júlia című háromfelvonásos színművét 1930-ban mutatta be a Nemzeti Színház. A szerző alapvető történelmi tényekkel nem volt tisztában, többek között olyanokkal, hogy az orosz csapatok mikor érkeztek Kolozsvárra, meddig állomásoztak ott, hol volt Szendrey Júlia és kisfia, Zoltán az alatt az idő alatt, míg Petőfi csatlakozott Bem seregéhez. Herczeg írói fantáziája azonban nagyon élénken működött: Júliát táncba vitte orosz tisztek karján, akik Párizsból rendeltek neki báli ruhát, és együtt mulatták át az éjszakát, míg Petőfi temetetlen holtként feküdt a segesvári csatamezőn.

Sajnos Krúdy Gyulát is elragadta a képzelet.  Ő már 1913-ban Zoltánka című szomorújátékában csilingelő szánon hurcolta végig Petőfinét a segesvári harcmezőn, természetesen magas rangú orosz tisztek társaságában. Krúdy ráadásul elkövette azt a baklövést is, amit Herczeg Ferencnek nem sikerült: Petőfi Zoltánt előbb küldte a sírba, mint édesanyját, Júliát, akivel élemedett vénasszonyként is éjszakákat táncoltatott át. (Zoltán édesanyja után két évvel, 1870-ben, huszonkét évesen hunyt el tüdőbajban.)

Szendrey Júlia második férje Horvát Árpád egyetemi tanár volt, aki maga is nagy rajongója volt Petőfi Sándornak. Nem sokkal felesége halála után Szana Tamással jegyeztette fel szóbeli közléseit nejéről és házasságukról. Szana 1891-ben Petőfiné Szendrey Júlia címmel megírta az asszony első autentikus forrásból származó életrajzát, amely annak idején igen népszerű olvasmány volt. A leírás szerint Petőfi özvegye valósággal felkínálkozott Horvát Árpádnak feleségül, majd 1867-ben különvált férjétől, aki elbeszélésében az asszony ideggyengeségére és makacsságára is kitér. Horvát még jól emlékezett Júlia mondataira, amelyekben kijelenti, hogy „Ő a háznál most már nem feleség, hanem csakis a gyermekei anyja kíván lenni”.

Az eltűnt napló

Horvát Árpád, Szendrey Júlia második férje.
Mennyire hihetünk a felsorolt, magukat hiteles forrásokként megjelölő visszaemlékezéseknek? Szendrey Júlia már nem tudott védekezni a vádakkal szemben. Amikor 1868. szeptember 6-án meghalt Pesten,  Zerge utcai (ma Horánszky utca) lakásá-ban, már másfél éve külön élt a családjától. Egyedül kislányát, Ilonát vitte magával és két cselédjét. Egy ápolónő gondozta, akit édesapja fizetett. Az asszony súlyos betegen, elhagyottan vergődött.  Gyógyíthatatlan betegségben szenvedett: méhrákja volt, s testi betegsége mellett akkoriban élte át életének egyik legnagyobb lelki válságát is. El akart válni férjétől, s ehhez meg akarta szerezni édesapja, Szendrey Ignác bele­-egyezését. Júliát mindennap felkereste egy fiatal barátja, Tóth József, akit Gyulai Pál ajánlott a beteg asszony mellé titkárféle felolvasónak. Tóth József rajongott Petőfiért és Zoltánért is, akivel egyidős volt. Halála pillanatában egyedül ő volt Júlia mellett, aki neki diktált le két levelet, egyet édesapjának, másikat férjének, Horvát Árpádnak.

A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható.

Olvasson tovább:

  • Hollywood komponistája - John Williams 85 éves

    Pár hete ünnepelte 85. születésnapját az 5 Oscarral és 50 jelöléssel bíró John Williams, akit a díjak és jelölések számában csak Walt Disney előzött meg a valaha élt filmes alkotók közül.
  • Henry Ford, a korszakváltó

    Hetven évvel ezelőtt halt meg Henry Ford, aki a legendássá vált T-modellel „négy kerékre ültette” Amerikát. A Bádog Böskének (Tin Lizzy) is becézett népautóból, amelynek tervezője a makói származású Galamb József volt, több mint 15 milliót adtak el.