Kereső toggle

Kisvárosnyi gyermek kóborol el évente

Interjú Incze Zsuzsával, a Csellengők című műsor szerkesztőjével

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

 „Általában azok a gyerekek nem akarnak hazamenni, akik nem kötődnek senkihez, vagy kifejezetten félnek a szüleiktől. Csak remélni tudom, hogy a műsoraink láttán sokan önvizsgálatot tartanak” – mondja Incze Zsuzsa, a Csellengők ötletadója és szerkesztője, maga is háromgyerekes édesanya. Az immár 19 éve futó műsor töretlen népszerűségének titka, hogy nem szenzációhajhászás a célja, hanem valóban segíteni próbál a bajba jutott embereken.

Egyik nyári adásukban szó volt egy 17 éves gimnazistáról, a dunántúli Zsófiról, aki angliai utazása során eltűnt. Mi lett vele?

– Az ő esete folytán derült ki, hogy Angliában Yorkshire környékén egy egész magyar kolónia szakosodott nők kerítésére és futtatására: tizenéves magyar lányokból folyamatosan szervezik a kinti utánpótlást, és ehhez az internetet is használják, a bűnszövetkezetnek még saját honlapja is van. Zsófi is a hálójukba került, de az édesanyja kiment utána Angliába, és megtalálta őt, mivel közben sikerült életjelet adnia magáról: haza akart menni.

Aki nem akar hazamenni, vagy nem jelentkezik, az menthetetlen?

– Egy eltűntnek akkor lehet a legkönnyebben segíteni, ha haza akar jönni, és akkor többnyire megtalálja a módját valamilyen jeladásnak is. Ilyenkor a kinti rendőrség is inkább partner abban, hogy a szüleivel találkozzon. Ezért volt más a helyzet a szintén 17 éves Patríciával, aki egy Ozzy nevű férfival megismerkedett a Facebookon, majd egyik reggel eltűnt budapesti otthonából, és hiába mozdult meg érte az egész gimnáziuma, hiába mentek utána Angliába a szülők, Patrícia a fiú jelenlétében kijelentette, hogy nem akar hazajönni. Egy 14 év fölötti személy nem kényszeríthető erre, ilyenkor a rendőrség sem tud mit tenni, a szülők végképp tehetetlenek. A két említett lány nem lett prostituált, mert még időben megtalálták őket, de Patríciával nem tudni, mi lesz a jövőben. 

Gyakran előfordul, hogy az illető nem akar hazamenni?

– Igen, egyre gyakrabban. Hacsak rá nem jön, vagy meg nem győzzük őt arról, hogy becsapták. Az internet különösen gazdag tárházát adja a hiszékeny, jobb életre vágyó fiataloknak, amit a kerítők alaposan kihasználnak. Bár annak is oka van, ha egy gyerek nem akar hazamenni: tudok olyan családról, ahol azért tűnt el mindmáig a tinédzser, mert az apja erőszakkal kiállította őt egy budapesti kocsisorra, és a lánynak elege lett ebből. A szülők meg nem átallották a Csellengőkön keresztül is keresni őt, hogy visszakapják az „aranytojást tojó tyúkot”.

Kikkel tudnak együttműködni a keresésben? Mennyire használható erre a célra az internet?

– Úgy tapasztalom, hogy az internet maximálisan megnöveli az eltűnés veszélyét, viszont egyáltalán nem könnyíti meg a keresést. Zsófit például az Interpol és az angol rendőrség segítségével sikerült megtalálni, majd a magyar konzulátus anyagi támogatásával hazahozni. Így már több esetben hoztunk haza gyerekeket, akiknek a fellelésében sokat köszönhetünk a civil szervezeteknek is, mindenekelőtt a Baptista Szeretetszolgálatnak: volt olyan év, hogy ők száz lányt hoztak haza. A felderítésben sok múlik a rendőrség hozzáállásán is, de általában nagyon segítőkészek velünk.

Hány gyereket sikerült a műsor 19 éve alatt hazavinniük?

– Soha nem számoltam, de ha csak egyet mentettünk volna meg, már akkor is megérte volna az erőfeszítés. Gyakran nem is jeleznek vissza a családok. Kétségtelen előnyünk, hogy az eltűnést követően hamar lépünk, míg a rendőrségi eljárást köti a 24 órás időtartam, illetve az is számít, hogy az illető önként távozott-e, esetleg kényszerítették. A média abban tud igazán segíteni, hogy valamilyen megoldást, kiutat sikerüljön találni azoknak, aki bajba jutottak.

Rendőrségi adatok szerint évente mintegy tízezer 18 év alatti – zömében 14-18 éves – fiatal tűnik el, akiknek a túlnyomó része előkerül, a 70 százalékuk pedig állami gondozott. Kalandvágyat, szerelmi csalódást, családi problémákat emlegetnek a háttérben, s az érintettek a rendőrök szerint többnyire bűnelkövetőkké vagy áldozatokká válnak.

– Mindezt én is meg tudom erősíteni. Az eltűntek száma évről évre nő, köztük a kiskorúaké is, és egyre durvábbak az eltűnések mögött húzódó jelenségek. Az elmúlt húsz évben a gyerekek egyre több veszélynek lettek kitéve, aminek elsődleges okát én az uniós csatlakozásban és az internet elterjedésében látom. Sajnos nemcsak a szabadság jött be, hanem szabad út nyílt a drognak, prostitúciónak, emberkereskedelemnek is.

Ami az okokat illeti, a Csellengőkben sajátosan leképeződik a hazai szociális helyzet. Minden probléma, ami érinti a családokat, megjelenik benne, és többnyire össze is függ egymással: prostitúció, munkanélküliség, szegénység, kortárs hatás, bulikultúra, alkohol- és drogfogyasztás, családon belüli erőszak és legfőképpen a szeretetlenség, ami az elkóborlások legfőbb oka. Az elfogadó szeretetet nap mint nap meg kell erősíteni, ezt nem győzöm eléggé hangsúlyozni. Általában azok a gyerekek nem akarnak hazamenni, és azok keverednek bele a legveszélyesebb helyzetekbe, akik nem kötődnek senkihez, vagy kifejezetten félnek a szüleiktől. Csak remélni tudom, hogy a műsoraink láttán sokan önvizsgálatot tartanak.

Mennyiben függ össze mindez a „napi hétperces gyerekneveléssel”?

– Az időhiány nagy probléma, de még olyan esetekben is, amikor a szülők azt hiszik, hogy mindent tudnak a gyerekükről, mindent megtesznek érte, jól nevelik, ám amikor a tizenéves eltűnik, többnyire kiderül, hogy igazából fogalmuk sem volt róla, hogyan él.

Hazajuttatják az eltűnteket, de gondolom, ezzel közel sem oldódik meg mindig a probléma. Mennyire tudják a családi nehézségeket orvosolni?

– Valóban sokrétű problémák jönnek elő – olykor ismétlődik is az eltűnés –, melyeknek az orvoslása túlmutat egy stáb kompetenciáján. De van, hogy egészen kis erőfeszítéssel, némi külső közvetítéssel normális irányba tudom terelni a helyzetet.

Eltűnt felnőtteket is keresnek, ők hogyan jöttek képbe?

– Már két éve ment a Csellengő, amikor a nézői visszajelzések hatására foglalkozni kezdtünk a felnőttekkel is. Az ilyen riportfilmek kihozzák az emberekből az odafigyelést, óriási segítőkészséget tapasztalunk a részükről. Az élet bármelyik fázisában lehet valakiből csellengő. Csináltam feleségverő férfivel is riportot, dúsgazdagok voltak, az udvarukon egy vallásos oltár állt, a kastélyuk garázsában több dzsip sorakozott. A felesége többször megszökött tőle. A gyerekek majdnem belehaltak abba, ahogyan az anyjukkal bánt, ez a lelki bántalmazás egyik legdurvább fajtája. Jellemző, hogy a csellengők többnyire vagy elszenvedői vagy tanúi a családi erőszaknak. Meggyőződésem, hogy a gyengébbek helyzetével való visszaélés leggonoszabb fajtája az, amikor a gyerekek kiszolgáltatottságával élnek vissza.

Nyomtalanul eltűnt bevándorlók

Nemcsak magyar gyerekek tűnnek el egyre nagyobb számban: 2012-ben a Magyarországra érkező, kísérő nélküli kiskorúak száma az előző évihez képest robbanásszerűen megnőtt – áll abban az ombudsmani jelentésben, amely a déli uniós határunknál elfogott, illetve a nemzetközi egyezményeknek megfelelően Szerbiába visszatoloncolt kiskorúakkal való bánásmódot vizsgálta.
A rendőrség 2012. január 1. és szeptember 30. között 700 illegális határátlépést elkövető kiskorút – köztük 14 évnél fiatalabb gyermekeket – fogott el és állított elő, míg 2011-ben csak 268-at. Tavaly a 700-ból 141 kiskorút adtak át a szerb hatóságoknak, míg az elfogottak kétharmada, 480 gyermek nyomtalanul eltűnt.
Miután a rendőrség által elfogott, több száz kísérő nélküli kiskorú személyazonosító okmányok nélkül érkezett Magyarországra, és jellemzően olyan, harmadik világbeli országokból származott, ahol még a születésüket sem regisztrálták, fennáll a veszélye annak, hogy emberkereskedelem, gyermekprostitúció, esetleg szervkereskedelem áldozataivá válnak” – olvasható a jelentésben. Az ombudsman tizenkét, szeptemberben elfogott 5–15 év közötti afgán gyermek ügyét vizsgálta meg közelebbről. Szinte mindegyik gyermeknél volt pénz és mobiltelefon, amit folyamatosan használtak is, és többnyire az ideiglenes gyermekotthoni elhelyezésükkel egyidejűleg megszöktek. Menedékjogot nem kértek, és 14 év alattinak mondták magukat – ez esetben ugyanis nem vehetők nyilvántartásba, így útjuk követhetetlen marad. A gyerekek elmondása szerint embercsempészek segítettek nekik Magyarországra jutni. A zöld határon elfogott, fáradt, átfagyott, nem egyszer végsőkig elcsigázott gyermekek az illegális határátlépést megelőzően néhány napot Szabadka közelében, egy erdős területen, a szabad ég alatt töltöttek. Valaki sokat fizetett a Nyugat-Európába juttatásukért.
A gyermekotthonok nem szívesen vállalják a gyerekek ideiglenes befogadását. A Názáret Szociális Szolgáltató igazgatója például októberben határozatlan időre felfüggesztette a kísérő nélküli külföldi kiskorúak befogadását, részben azért, mert 2012. szeptember végére egy olyan, személyfuvarozással foglalkozó vállalkozói kör települt rá az intézményre, amelynek tagjai megfelelő díjazás fejében, az érintett kiskorúak külföldre szállítására specializálódtak. Az üzleti körbe az intézmény egyes lakóit is bevonhatták. Más intézményekben pedig olyan külföldi állampolgárok jelentkeztek a gyerekekért, akik a rokoni kapcsolatot igazolni nem tudták, de erőszakkal magukkal vitték a kiskorúakat.
Az egy héten belül visszatoloncolt gyerekek közül sokakat rövid időn belül ismét elfog a rendőrség – elmondásuk szerint az embercsempészek három kísérletet vállalnak a tarifájukért. Helyzetük sokszorosan veszélyeztetett, hiszen a Magyar Helsinki Bizottság, valamint az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának jelentése szerint Szerbia mint visszafogadó állam, a kísérő nélküli kiskorúak számára sem a családegyesítést, sem az állami vagy egyéb intézményi gondoskodást nem tudja megfelelően biztosítani. (M.M.R.)

Olvasson tovább: