Kereső toggle

Zuhanás a csúcsra

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„Néha igazán magasan kell lenned ahhoz, hogy meglásd, milyen kicsi vagy valójában”- ezzel vetette ki magát 39 ezer méter magasból, a világűr határáról Felix Baumgartner, aki földet érése után térdre esve ünnepelte a sikert – ami egyáltalán nem volt előre borítékolható.

Felix Baumgartnert az extrém sportokat kedvelőknek nem kell bemutatni, az osztrák hadsereg korábbi helikopterpilótája sok különös bázisugrással vonta már magára eddig is a világ figyelmét (lásd keretes írásunkat), azonban a mostani rekordkísérlete minden eddigit felülmúlt. Elképzelései szerint 39 ezer méter magasról, azaz a sztratoszféra közepéből, a hangsebesség átlépésével készült bázisugrást végrehajtani, amivel négy korábbi rekordot (hőlégballonnal a legmagasabbra szállást, a legmagasabbról történő bázisugrást, szabadesés közben a leggyorsabb sebesség elérését és a legtovább tartó szabadesést) akarta megdönteni. Hogy ennek sikeressége mennyire nem volt előre borítékolható, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az interneten úgy lehetett csak élőben nyomon követni az eseményeket, hogy mindent 20 másodperc késéssel sugároztak, ha netán tragédiába torkollana az esemény, azt már ne láthassák a világhálón. Nézőből ugyanis nem volt hiány. A rendkívül jól felépített marketingnek köszönhetően több száz millióan néztek bele az élő közvetítésbe, és követhették folyamatosan az eseményeket.

A világrekord-kísérletre Felix már hét éve készült. Tulajdonképpen egy küldetést látott benne, mindemellett egy sor olyan lehetőséget is, amelyeket a tudomány a későbbiekben hasznosítani tud majd. Ilyen például, hogy az emberi szervezet hogyan reagál a sztratoszférában a különböző sebesség-, illetve hőmérséklet-változásokra. Ennek később hasznát vehetik pilóták, balesetet szenvedett űrhajósok és a távoli jövőben akár még űrturisták is. A sok előkészület után az elmúlt hét hétfőjére tervezett ugrást előbb keddre, majd a nem megfelelő időjárás miatt a hétvégére halasztották. Vasárnap az új-mexikói Roswellben végül sikeresen megtörtént a felszállás. Baumgartner egy olyan kapszulában emelkedett a magasba, amely héliummal volt feltöltve, a szkafanderében pedig oxigént lélegeztettek vele, hogy minél kevesebb oldott nitrogén legyen a vérében, ugyanis így elkerülhető a búvárok körében jól ismert keszonbetegség. A start a terveknek megfelelően sikerült, 30 perccel a felszállás után már a személyszállító repülőgépek repülési magasságában járt a ballon, pár perccel később pedig 15 ezer méter magasságban, ahol –64 Celsius-fokot mutatott a külső hőmérő – ettől kezdve a sztratoszférában folyamatosan emelkedett a hőmérséklet. (A sztratoszféra körülbelül 10 ezer méter magasan kezdődik, és 50  ezer méter magasságig tart. Ebben a Földünket körülvevő rétegben a levegő nyomása egyre alacsonyabb, a hőmérséklete pedig egyre magasabb lesz, ahogy távolodunk a bolygónktól.)

Baumgartner útját egy nagy létszámú háttércsapat is segítette a földi irányítóközpontból, vele rádiókapcsolatban közvetlenül az a Joseph Kittinger kommunikált, aki 1960-ban 31 kilométeres magasságból hajtott végre ejtőernyős ugrást. A sors iróniája, hogy pont az ő szakállas rekordjait volt hivatott e kísérlet megdönteni.

19 ezer méteres magasságnál az osztrák sportember átlépte az úgynevezett Armstrong-vonalat is, ahol a légköri nyomás már olyan alacsony – 0,0618 atmoszféra –, hogy itt a víz forráspontja már csak 37 Celsius-fok. 36 ezer méter magasan jelezték neki, hogy a sisakja fűtőberendezése elromlott, de úgy döntöttek, ennek ellenére végrehajtják az ugrást.  Miután kiegyenlítették a kapszula és a külső közeg nyomását illetve a hőmérsékletét, 39 045 méter magasan Baumgartner kiállt a kapszula szélére, és mikrofonján keresztül ezt üzente: „Jó lenne, ha mindenki látná, amit én. Néha igazán magasan kell lenned ahhoz, hogy meglásd, milyen kicsi vagy valójában. Most jövök haza!” Ezt követően szalutált, majd úgy vetette magát a mélybe, mintha egy egyszerű toronyugrást hajtott volna végre. Ekkor már két csúcsot is megdöntött, mivel ő szállt a legmagasabbra légballonnal, illetve ő ugrott ki a legmagasabbról. A harmadik rekord pár perc múlva abszolválódott, amikor a zuhanási sebessége elérte, majd túl is szárnyalta a hangsebességet, az új rekord 1342,8 km/h lett. A negyedik csúcsot azonban nem döntötte meg, mivel az ejtőernyője 4 perc 19 másodperc után kinyílt, így Joseph Kittinger korábbi 4 perc 36 másodperces szabadesési rekordja megmaradt. Egyesek szerint Felix mindezt az iránta való tiszteletből tette. Miután a leugrást követően 9 perc és 3 másodperc alatt földet ért, térdre borulva emelte ökölbe szorított kezeit a magasba, így ünnepelve fantasztikus tettét.

A sivatagban feléje rohanó és róla az első fényképeket megörökítő fiatalember egy magyar fotós, Gárdi Balázs volt.

Névjegy

Felix Baumgartner 1969. április 20-án született Salzburgban. Az osztrák hadseregben ejtőernyős, majd helikopterpilótaként szolgált. Bázisugrással az 1990-es években kezdett komolyabban foglalkozni, a nemzetközi figyelmet 1999-ben vonta először magára, amikor leugrott a Kuala Lumpur-i Petronas-ikertorony tetejéről. Akkor ezzel a teljesítménnyel ő volt az épületből elvégzett legmagasabb ejtőernyős ugrás rekordere. Ezt követően ennek az ellenkezőjét is megdöntötte, azaz a legalacsonyabbról elvégzett bázisugrás rekordját is bezsebelte, amikor a Rio de Janeiró-i Krisztus-szobor tetejéről ugrott a mélybe, mindössze 29 méter magasról. 2003-ban ő volt az első a világon, aki egy speciális szénszálas szárnnyal átsiklott a La Manche-csatorna felett, majd 2004-ben Franciaországban az újonnan épült millau-i völgyhídról közel 250 méter magasságból elsőként vetette magát a mélybe. 2005 óta a most végrehajtott „Red Bull Stratos” program megszervezésén fáradozott.

Olvasson tovább: