Kereső toggle

Sarkvidéki kalandok

Előkerült Sir Arthur Conan Doyle naplója

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Irodalomtörténeti ritkaságot jelentetett meg a napokban a British Library Publishing kiadó Angliában. A napjainkban reneszánszát élő Sherlock Holmes-történetek szerzőjének, Sir Arthur Conan Doyle-nak a fiatalkori naplója látott napvilágot, amely egy sarkvidéki bálnavadászhajón született.

Doyle 1880-ban húszévesen hajóorvosként szolgált a Reménység nevű hajón. Mint a leírásokból kiderül, az ifjú kezét gyakorta borította fókák és más tengeri állatok vére, ruhája pedig sokszor annyira átfagyott, hogy a hajó kályhájánál kellett felmelegítenie ahhoz, hogy átöltözhessen. A hét hónapos út során a hajó mintegy 150 kilométerre közelítette meg az Északi-sarkot. Az út nem kevés veszélyt rejtegetett: „A mérnök mesélte, hogy egyszer egy jegesmedve mérföldeken át kergette a legénységet a jégmezőn. Hogy eltereljék a figyelmét, apránként elé dobáltak mindenfélét futás közben, de mire a csónakot elérték, már kis híján mezítelenek voltak” – írja Doyle.

Mivel először szolgált hajón, nem kellett volna részt vennie a fókák lemészárlásában, ám mégis sokszor csatlakozott a vadászokhoz e nem éppen nemes tevékenység közben. Többször vízbe is esett, amit a hajó kapitánya némileg szórakoztatónak tartott, és „a nagy északi búvár” gúnynevet ragasztotta rá, noha a helyzet igazán nem volt tréfás, tekintve, hogy Doyle a jeges vízben percek alatt halálra fagyhatott volna.

A hajó célja a lehető legtöbb fóka és bálna elejtése volt. Talán nem véletlen, hogy Doyle örökösei oly sokáig nem járultak hozzá a napló kiadásához: az elbeszélések ugyanis a maga brutalitásában festik le a fókák, bálnák, jegesmedvék leölését, megnyúzását. Az állat- és környezetvédelem akkor még nem volt szempont; egy híres korabeli hajókapitány például azzal kérkedett, hogy pályafutása során 533 bálnát ölt meg.

Ezek után nem csoda, hogy a 19. század végére, vagyis akkoriban, amikor Doyle hajója cirkált a jeges vízben, a bálnapopuláció már hanyatlásnak indult. A Reménység így kénytelen volt még északabbra hatolni a zsákmányért, ám később áttértek a fókavadászatra. Összességében az expedíció anyagilag nem hozta meg a várva várt sikert, habár mai szemmel nézve nem kevés pusztítást végzett: 2 bálnát, 3600 fókát, több tucat elefántfókát, 5 jegesmedvét és 2 narvált sikerült zsákmányul ejteniük a számtalan tengeri madár mellett.

A Smithsonian magazin leírása szerint azonban Doyle naplója irodalmi módon ecseteli a hajón töltött időt, sőt még rajzokkal is illusztrálja az utat. Érzékletesen ecseteli a hosszúszárnyú bálnák játékának lenyűgöző látványát. Ezeket az állatokat a vadászok nem bántották, mivel viszonylag kevés zsírt tartalmaznak ahhoz, hogy megérje levadászni őket. A bálnazsírt egyébként többek között lámpákhoz, gyertyakészítéshez használták, a bálnák szájában található szila pedig a hölgyek fűzőjéhez szolgáltatott alapanyagot. Doyle beszámolója Veszélyes munka: sarkvidéki kalandom naplója címmel jelent meg.

Olvasson tovább: