Kereső toggle

Van élet a diszkón túl

Búcsú a diszkókirálynőtől

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Donna Summer május 17-én reggel, 63 évesen hunyt el Floridában. A legendás énekesnő tüdőrákban szenvedett. A sajtó nem-igen cikkezett a betegségéről, a híresség igyekezett állapotának súlyosságát titokban tartani. Az ötszörös Grammy-díjas énekesnő a Broadwayn kezdte, neve eleinte az NSZK-ban vált ismertté, majd Amerikában egy egész korszakot határozott meg lemezeivel. Az 1970-es évek legnagyobb diszkókirálynőjét azonban csak egy természetfeletti fordulat mentette meg az összeomlástól.

Az énekesnő LaDonna Adrian Gaines néven, 1948 szilveszterén, a Massachusetts állambeli Dorchesterben látta meg a napvilágot egy keresztény családban. A mezzoszoprán tehetség már nyolc évesen templomi gospelkórusban énekelt. Tizennyolc évesen azért hagyta ott az iskolát és költözött el otthonról, mert szerepet kapott a híres Broadway-darabban, a Hairben. A társulat az akkori NSZK-ba vitte az előadást, ahol Donna más musicalekben is fellépett. 1971-ben Donna Gaines néven jelent meg első kislemeze, de a korong nem lett sikeres, ahogyan az azt követő sem. Semmi jel nem utalt arra, hogy valaha is sztár lesz belőle.

Európában ismerkedett meg Helmut Sommer osztrák színésszel, későbbi férjével, azonban négy év házasság után kapcsolatuk felbomlott. Ennek ellenére megtartotta férje nevének angol változatát, a Summert, amely később a művészneve is lett.

A diszkódíva

Münchenben találkozott először Giorgio Moroder és Pete Bellotte zeneszerző-producerekkel, akik felismerték a fiatal énekesnő páratlan tehetségét. Segítségükkel jelent meg Summer első albuma, amely Európa számos országában a slágerlisták élére került.

1975 nyarán Donna egy új dal ötletével állt elő. Moroder ugyan érdekesnek találta azt, de az ő elképzelése teljesen más volt: egy erősen szexuális töltetű diszkóslágert akart a nagyközönség elé tárni. Azt javasolta, hogy az egyre népszerűbb diszkózene aláfestésében Summer erotikus hangokat imitálva énekelje fel a dalt. Ez a hajmeresztő ötlet összecsengett az akkoriban a mozikban tetőző erotikus filmek térhódításával.

Az erősen vallásos családból származó Donna idegenkedett producere ötletétől, de végül beadta a derekát, és beleegyezett a kislemez kiadásába. Később azt nyilatkozta, hogy előadásmódját és stílusát Marilyn Monroe inspirálta. A Love to Love You Baby címet viselő dal valóságos bombaként robbant a könnyűzene piacán, aminek köszönhetően megszületett Donna Summer első, tengerentúli listavezető slágere. Népszerűségét az sem gátolta, hogy bizonyos rádióállomások megtagadták a szexuálisan túlfűtött sláger játszását. Rakétaként felívelő karrierjét zenéjének korszakalkotó hangzásvilága alapozta meg: a diszkózenét keverte az R&B, a soul, a rock, a gospel elemeivel és az avantgard elektronikus underground zenével.

Donna ekkor még nem sejtette, hogy drága árat fizet majd a sikerért: ettől kezdve a közvélemény ugyanis szorosan összekapcsolta személyét szexuális töltetű előadásaival. A könnyűzenei sajtó egyre gyakrabban emlegette „a diszkó szexistennő"-jeként, aminek szennyes bélyegét csak éles stílusváltással tudta később lemosni magáról.

A csúcson

1979-ben a Bad Girls című albummal ért el a csúcsra, amely mérföldkő is volt egyben: hét millió példányban kelt el. Két dala listavezető lett: a Hot Stuff és a címadó szerzemény. Az album egy másik dalához, a Dim All The Lights-hoz egy, a mai napig meg nem döntött rekord is fűződik: Summer 16 másodpercen keresztül tartotta ki benne ugyanazt a hangot, amivel a szakma elismerését is kivívta magának.

Ugyanebben az évben került a polcokra első válogatásalbuma, amelyen a Barbara Streisanddal közösen előadott No More Tears (Enough Is Enough) című duett is szerepelt. A kiadáskor állítólag vita támadt arról, hogy ki a nagyobb sztár, kinek a neve szerepeljen előbb a lemezborítón. A kompromisszumos megoldás eredménye az lett, hogy Summer neve került előre, a borítón viszont Streisand magasabbnak látszik, pedig valójában ő volt az alacsonyabb.

Válság és megújulás

1977-től kezdődően az énekesnőt folyamatos depresszió és nyugtalanság gyötörte, amit gyorsan jövő sikereinek és az elkövetett hibáknak tulajdonított. Mindig is frusztrálta a ráerőltetett „szexistennő" arculat, ami vallásos szüleivel való kapcsolatára is rányomta bélyegét. Évekkel később bevallotta: ez az időszak olyannyira megviselte, hogy többször is megpróbált öngyilkosságot elkövetni. Sikerei csúcsán súlyos idegösszeroppanást kapott. A megnyugvást és a vigasztalást a karizmatikus kereszténységben találta meg, amelynek 1979-től kezdődően elkötelezett híve is maradt.

A hetvenes évek végén jelent meg Live and More című koncertlemeze, amelyen elénekelte azt a dalt, amelyet első férjétől született kislányának, Miminek írt. A Mimi's Song bevételeit később jótékony célokra, az UNICEF-nek adományozta. A lemeznek nem ez volt az egyetlen személyes vonatkozása: az egyik dalt a Brooklyn Dreams nevű együttes hangszerelte. Bár Donna mély személyes válságot élt át ebben az időben, a közös munka során a zenekar vezetője, Bruce Sudano és az énekesnő között szerelmi szálak szövődtek. A kapcsolat olyannyira tartósnak bizonyult, hogy 1980. július 16-án össze is házasodtak, és útjaik sosem váltak el. Az évek során két gyermekük született, Brooklyn és Amanda.

Stílusváltás

A depresszióból való kilábalás után Donna újra aktív munkába kezdett: a diszkóból a rock irányába mozdult el. A The Wanderer című rockos albumon már világsztárok szerepeltek. Az album nem egyszerűen stílus-, hanem korszakváltást is jelentett a karrierjében. A diszkó hangzásvilága ekkor már hanyatlófélben volt, ennek ellenére az album csak visszafogott sikereket tudott elérni. Érdekesség, hogy a lemezen szereplő Love is In Control című számot Vangelis írta, Eric Clapton játszott gitáron, a háttérvokálban pedig Michael Jackson is ott volt.

Donna megtérése után elhatárolódott korábbi szélsőséges fellépéseitől és ragaszkodott keresztény meggyőződéséhez. A nyolcvanas évek közepén, amikor kijelentette, hogy az AIDS Isten büntetése a homoszexualitás miatt, meleg rajongóinak jelentős része elhatárolódott tőle.

Elismerések

2004 szeptemberében elsők között vették fel az újonnan létrehozott New York-i Dance Music Hall of Fame hírességei közé, rögtön két kategóriában is. A megtiszteltetés egyrészt előadóként érte, másrészt pedig a műfaj egyik legmeghatározóbb slágerének, az I Feel Love-nak köszönhette a szakmai elismerést.

Negyvenéves pályafutása során öt Grammy-díjat nyert, valamint egy platina és nyolc aranylemezt tudhatott maga mögött. Ő volt az első előadó, akinek három egymást követő dupla albuma is vezette a Billboard ranglistáját. Csak ezen a listán négy albumát és tizenkilenc dalát rangsorolták első helyre. Dalai közül jóval több, mint tíz végzett az élen, eggyel pedig Oscart is nyert.

Számos rangos zenei díjat kapott, lemezei eddig több mint 120 millió példányban fogytak el világszerte. Azon kevesek közé tartozott, akinek a neve a diszkóláz hanyatlásával sem merült feledésbe. Repertoárja az évek során fokozatosan bővült R&B, rock, soul és gospel stíluselemekkel. Idővel sikerült magáról lemosnia a „szerelem First Lady"-jének skarlátbetűjét, de neve megkérdőjelezhetetlenül összeforrt a diszkóklasszikusokkal.

Olvasson tovább: