Kereső toggle

Bicskától a sebészkésig

Ben Carson sebészprofesszor

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Vajon mi kell ahhoz, hogy egy írni-olvasni alig tudó takarítónő bukdácsoló és indulataival küzdő fiából világhírű idegsebész váljon? Leginkább hit, salamoni bölcsesség, valamint az áldozatmentalitás teljes elutasítása. Dr. Ben Carson számos olyan, orvosi szenzációnak számító műtétet hajtott már végre, amelyekkel életeket mentett. És elmondása szerint az operációk során sokszor érzi, hogy a kezét „Isten vezeti”.

Az 1951-es születésű professzor az orvosi egyetem elvégzése óta dolgozik a Johns Hopkins Kórháznál, amelyet 2010-ben hetedszer választottak az év legjobb kórházává Amerikában. Carson 33 évesen lett az intézménynél az idegsebészet igazgatója, ő az első, aki ilyen fiatalon ilyen komoly pozíciót ért el a szakmájában, ráadásul fekete bőrűként.
Műtéteire a média is számtalanszor felfigyelt; többek között sikerrel választott szét fejüknél összenőtt sziámi ikreket, és gyógyított Rasmussen-kóros gyermekeket is úgynevezett hemiszferektómiával, ami a fél agy eltávolításával jár. Elmondása szerint sokszor intuitív módon, imádkozás után jön rá egy-egy újabb megoldásra: igyekszik tudása legjavát adni, de a többit Isten teszi hozzá a munkájához. Egy-egy komolyabb beavatkozás meghaladhatja a huszonnégy órát is, és komoly stábbal dolgozik együtt, sokszor 50-60 ember munkáját is koordinálja.
2004-ben Bush elnök Bioetikai Tanácsában volt szakértő, és az elnöki ima-reggelikre is kapott már meghívást. 2001-ben a CNN és a Time magazin Amerika 20 legjobb orvosa közé választotta, majd ugyanabban az évben a Kongresszusi Könyvtár a mai „Élő Legendák” közé sorolta. Életfilozófiájáról számos inspiratív könyvet írt, befolyását jól illusztrálja, hogy Bush elnöktől megkapta az amerikai állampolgároknak járó legnagyobb kitüntetést, a Szabadság Elnöki Érdemrendjét.
Számos helyre hívják, hogy tartson előadást az életéről és a sikereiről, és sok iskolában az ajánlott olvasmányok között szerepelnek a könyvei. Története azt példázza, hogy van kiút a szegénységből, az elutasítottságból és a sikertelenségből.
Érdemes azonban édesanyjával, Sonya Carsonnal kezdeni a történetet, aki minden nehézség ellenére töretlenül hitt fiai jövőjében. Sonya hányatott sorsú családból származott, talán 24 testvére is lehetett, bár a mai napig nem biztos a végleges létszámban. Ráadásul szüleire alig emlékszik: korán kikerült a családból, és egyik nevelőszülőtől a másikhoz került. Tizenhárom éves korában találkozott Robert Carsonnal, akivel hamarosan összeházasodtak. Két fiuk született, Curtis és Ben. Ben 8 éves volt, amikor fény derült egy súlyos titokra: apja valójában bigámiában élt.
Amikor ez kiderült, Sonya elvált a férjétől, és megpróbált a semmiből új éle-tet kezdeni. Ugyanakkor a trauma következtében súlyos depressziós rohamok gyötörték. Ekkoriban látogatta meg egy ismerőse, aki arról kezdett el beszélni neki, hogy Isten szereti őt. Kapott ajándékba egy Bibliát is.
Mivel mindössze három osztályt járt ki, és olvasni is alig tudott, takarítói állást vállalt – egyszerre akár hármat-négyet is, nehéz helyzete ellenére ugyanis nem akart segélyekből élni. Eltökélte, hogy minden munkájába – még ha az a takarítás is – a képessége legjavát adja. Közben azt fürkészte, hogy sikeres munkaadóinak mi lehet a titka. Ha már iskolába nem járt, megpróbált úgy tanulni, hogy megfigyelte a környezetét. Munkaadóinak folyton kérdéseket tett fel, és azt leste, mit olvasnak ezek az emberek, hogyan töltik a szabadidejüket, kikkel barátkoznak, mivel foglalkoznak; s vajon miben különböznek azoktól a szegényektől, akik között ő élt Detroit belvárosában.
Mindeközben a fiúknál sajnos bajok jelentkeztek az iskolában. Az ötödikes Ben a nulla pontos dolgozataival az osztály „hülyéjének” számított. Sonya Carson Istenhez fordult segítségért: bölcsességet kért a gyerekneveléshez. Ekkor jött az ötlet, hogy megfigyeléseit építse be a saját életükbe is: az általa látott sikeres emberek keveset néztek tévét, viszont sokat olvastak, terveket és stratégiákat dolgoztak ki. Ben és bátyja innentől kezdve csak korlátozott ideig nézhetett tévét, de akkor is csak néhány műveltségi vetélkedő között válogathattak. Emellett pedig be kellett iratkozniuk a könyvtárba, hogy hetente két könyvet elolvassanak, és írásos beszámolót is kellett készíteniük édesanyjuk számára. Sonya Carson bölcsességet kért fentről ahhoz is, hogyan ossza be azt a kevés pénzt, amit megkeresett. A gyakorlati tudást ismét a munkaadóitól szerezte meg.
Bár a két fivérnek eleinte nem fűlött a foga az olvasáshoz, egy idő után ráéreztek az ízére – a könyvek által új világ nyílt ki számukra. Ahogy egyre több ismeretre tett szert, Ben hamarosan az osztály legjobb tanulója lett. Bár tanárai és osztálytársai elismerését kivívta, népszerűbb korántsem lett. Saját bevallása szerint ugyanis a korábbi megaláztatásai miatt bizonyítási kényszertől szenvedett, és mint egy kis „intellektuális szörny”, arrogáns módon mindenki előtt fitogtatta, mennyit tud.
Dr. Carson bevallása szerint mindig is orvos akart lenni. Ám volt egy pont az életében, amikor akár börtönbe is kerülhetett volna. Indulatos és ingerlékeny természete miatt kamaszkorában egy vita során a nála lévő késsel váratlanul a társa hasába szúrt. A kés pengéje szerencsére megakadt a fiú övének a csatjában. A kamasz Ben ijedtében hazafutott, bezárkózott a fürdőszobába, és magával hurcolt egy Bibliát is.
„Imádkozni kezdtem Istenhez, hogy vegye el tőlem ezt a természetet. […] Elkezdtem olvasni a Bibliát a Példabeszédeknél, ahol találtam egy mondatot, ami nagyon szíven ütött: »Jobb a hosszútűrő az erősnél; és aki uralkodik a maga indulatán, annál, aki várost vesz meg.«” Több leírást is talált arról, hogy milyen egy bolond ember, és szinte mindegyikben magára ismert. „Két vagy három órán át olvastam ott a fürdőszobában, és közben csoda történt velem. Őszintén mondhatom: azóta nem volt gondom az indulataimmal.”
Intellektuális gőgjének is a Példabeszédek adta meg a „kegyelemdöfést”. „Minél többet olvastam belőle, annál jobban megértettem, mennyire gyűlöli Isten a büszkeséget és az arroganciát. »A kevélységet és felfuvalkodást és a gonosz utat és az álnok szájat gyűlölöm.« A változás persze nem ment egyik napról a másikra, de elkezdődött bennem” – emlékezett vissza a professzor.
Mivel a szülei korán elváltak, nem volt olyan felnőtt férfi az életében, akire felnézhetett volna. „A Biblia hősei lettek gyerekkorom szerepmodelljei. Jézusban az ragadott meg, hogy odaadta magát másokért, átérezte a fájdalmukat, és foglalkozott az emberek problémáival. De sokat gondolkodtam Dánielről és három társáról is, akik kitartottak az elveik mellett. Leginkább Józseffel tudtam azonosulni, akinek a családja nélkül kellett szembenéznie a világgal.”
A munkájához a mai napig szintén a Bibliából nyeri az inspirációt. „A nap során gyakran kérem Istent, hogy adjon bölcsességet a meglévő tudásom felhasználásához, és hogy adjon értelmet, különösen, amikor komplikált esetek merülnek fel.” Dr. Carson azt állítja, sikereihez nagyszerű emberek támogatására is szükség volt. Bár mindig is a tudomány érdekelte leginkább, zenéből is tehetségesnek bizonyult, és a középiskolában elnyert egy tekintélyes ösztöndíjat. Jóllehet ez a zenetanára számára is személyes sikerélményt jelentett, a kiváló pedagógus mégis így szólt hozzá: „Ben, ne fogadd el. Egy szép napon nagyszerű orvos lesz belőled, és én nem szeretném, hogy ez az ösztöndíj most elhomályosítsa előtted a lényeget.”
A Johns Hopkins Kórházban egy magyar származású orvostól, George Udvarhelyitől is sokat tanult. „Az ágyon fekvő személy nem csupán egy páciens, hanem egy emberi lény, akinek van neve és a kórházon kívül is van élete. […] Ne feledjék: Önök azért vannak itt, hogy a betegeket szolgálják!” – idézi fel Carson Udvarhelyi szavait a Think Big (vagyis Gondolkodj nagyban) című könyvében.
A faji megkülönböztetésről is tanult néhány leckét. Fiatalkorában feketeként átélt megaláztatásokat az iskolájában is, de orvosként a rasszista hozzáállást teljesen értelmetlennek tartja. „Amikor felnyitom a koponyát és meglátom az agyat, már nem tudnám megmondani, hogy fekete, fehér vagy ázsiai ember agyáról van-e szó. Mindegyik ugyanúgy néz ki. A külső »borítás« abszolút nem számít semmit.”
Orvosként sok mindent megtanult arról is, mi az igazi érték az életben. „A Johns Hopkinsban sokféle ember megfordul, láttam már koronaherceget, királyt, sikeres vezérigazgatót is haldokolni valamilyen rosszindulatú betegségben. Láttam, hogy az utolsó pennyjüket és az összes címüket is odaadnák, csak hogy újra visszanyerjék az egészségüket. […] Ilyenkor az ember rádöbben, milyen hihetetlen áldás, ha az ember egészséges.”
Ezen a téren maga is élet-halál harcra kényszerült. 2002-ben a prosztatarák egy agresszív formáját fedezték fel nála. Fennállt a veszély, hogy a daganat átterjed a gerincére is. Ekkor édesanyja hite megint a segítségére sietett. „Anyám kitartott a hitében, nem aggódott. Azt mondta: »Isten még nem fejezte be a munkáját rajtad, kizárt, hogy ebből most nagy probléma legyen.«” Carsont később sikeresen megműtötték – egy milliméteren múlt, de a daganat nem tudott áttörni a teste többi részébe.
Bár nagyon elfoglalt ember, családja – felesége, akit még a Yale-en ismert meg és három gyermeke – prioritást élvez az életében. Ha hosszabb időre kell elutaznia, a feleségét mindig magával viszi. „Ha az ember együtt akar lenni valakivel, akkor megtalálja rá a módot. […] Egy jó családban ennek a törekvésnek folyamatosan jelen kell lennie.”
Dr. Carsont gyakran faggatják arról is, hogyan értékeli a kockázatokat az egyes műtéteknél, hiszen sokszor élet-halál kérdésről van szó. „Megvizsgálom, mi történhet a legjobb esetben, és mi a legrosszabb esetben, ha elvégzem a műtétet, illetve ha nem végzem el. Ezek alapján elemzem a helyzetet. A többség azért nem ér el igazi sikereket, mert semmilyen kockázatot nem mer vállalni, mások viszont nem megfelelő kockázatokat vállalnak, és emiatt veszítenek.”
Mivel Carson doktor felelősséget érez a jövő nemzedékért, a feleségével létrehoztak egy alapítványt, amely ösztöndíjjal támogatja a jól teljesítő diákokat. Ezenkívül több mint 54 iskolában működtetnek „olvasószobákat”, hogy megszerettessék az olvasást a gyermekekkel. A kényelmes fotelekkel, kanapékkal berendezett termekben a diákok az iskolai nyüzsgéstől elvonulva nyugodtan olvashatnak. Évente 20 ezer diák vesz részt ebben a programban, akik az olvasási élmények hatására szókincsük bővüléséről és iskolai eredményeik jelentős javulásáról számolnak be.
Dr. Carson szerint aggasztó tendencia, hogy a velünk született kreativitás mára már a tinédzserkor végére kihalni látszik. Úgy látja, hogy a fiatalok nem gondolkodnak, hanem hagyják, hogy ezt más tegye meg helyettük, és a média diktálja nekik, mit hogyan kell csinálni. „Amikor én gyerek voltam, mi a drogdílerekre néztünk fel, mert szép autóik voltak, és nagyon menőknek tűntek. Aztán rájöttem, hogy ezek közül egy sem érte meg az öregkort. […] Ezért mondom azt a fiataloknak, hogy nézzék meg jól az embereket, hogyan élnek, és vajon elégedettek-e. Vegyék észre, milyen küzdelmeket folytatnak az elbűvölő sztárok! Lehet, hogy elhiszik magukról, hogy olyan életet élnek, amit mindenki más irigyel, de ez nem a valóság, ha egy kicsit is elgondolkodnak rajta.”
Dr. Carson szerint a siker kulcsa az, ha az Istentől kapott talentumainkat úgy tudjuk felhasználni, hogy az mások életé-nek a felemelkedését is eredményezze. „A sikernek semmi köze a házakhoz, az autókhoz, a bankszámlákhoz vagy a kincsekhez. A történet végén ezek a mellékes dolgok már semmit sem jelentenek. Ami számít, az az, hogy sikerült-e pozitívan befolyásolni a körülötted élők életét. Volt valami értelme az életednek, vagy mindvégig csak mások idejét és energiáját pazaroltad?!”

Olvasson tovább: